„Mindenkinek igaza lett” – interjú Kiss Borival

 

„Homályos emlékem van arról, hogy megyünk fel a századik emeletre az Intranszmas-házban, ha jól emlékszem, Uj Péter irodájába. Talán ő is bent volt, de akire biztosan emlékszem, az Angelday volt, Sasvári József, aki hátradőlve ült, fölrakta a lábát az íróasztalra. És színes volt a haja! És persze emlékszem Nyírő Andrásra, aki szerintem ugyanúgy keresgélte, hogy mit lehet csinálni ezzel az új médiummal…”

Kezdjük onnan, hogy még mielőtt csatlakoztál volna az Internetto csapatához, hogyan ismerkedtél meg az internettel, meg úgy egyáltalán, hogy kerültél bele a számítógépes kultúrába?

A Trefortba jártam gimnáziumba, ami akkor éppen Ságvári néven működött, és nagyon sokat jártunk az egyetem büféjébe, kajálni. Ott ismerkedhettem meg azokkal az emberekkel, akik az ELTE Hálózati Központban dolgoztak. Valami munkát kaptam ott a hálózati központban, nyári gyakorlat volt talán, ’95-96 lehetett. Bodoky Tamás polgári szolgálatos volt ugyanitt. Nekem az volt a feladatom, hogy tanuljam meg a HTML-t, ami teljesen újdonságnak számított, illetve, hogy csináljunk az ELTÉ-nek egy weboldalt, mert még nem volt. Illetve volt valami, Mosaic-böngésző meg egy Lynks nevű dolog, ami egy text only böngésző volt, tehát nem voltak benne képek, szövegesen lehetett navigálni. Ma nehéz elképzelni, de ilyen volt. Rettenetesen sok antik számítástechnika volt, nagyon szerettem ott dolgozni, az emberek is nagyon jófejek voltak.

Tehát az első ELTE-weboldalt azt én csináltam, gyakorlatilag egy ELTE felirat volt és néhány link, valamelyik tanszéknek mintha lett volna már oldala. Evvel bohóckodtunk és akkor vagy lehet, hogy ez már később volt, elkezdtünk mindenféle együtteseknek weboldalakat csinálni. Igazából mi is próbáltuk kitalálni, hogy mire is jó ez az egész. Meg főleg a levelezőlisták mentek nagyon, a Magyar Narancsnak volt például egy listája, és volt a HIX. Az Internetto úgy jött a képbe, hogy a Tamás, aki már dolgozott Nyírő Andrásnak, híreket szerkesztett ott, mondta, hogy csináljuk együtt felváltva, tehát engem is bevont.

Milyen témában?

Hát ez főleg IT volt, amennyire emlékszem. És miután Amerika utánunk ébred a természet rendje szerint, ezért mindig az volt, hogy este, éjszaka kellett a híreket megnézni, a friss híreket lefordítani. Eleinte szerintem nem is az Internetto oldalán jelentek meg vagy csak kisebb részben, hanem volt egy hírlevél, és abban mentek ki. A Barczi Imi, a Blumi volt a főnökünk. Ezt csináltuk elég sokáig, és ahogy egyre közelebb kerültem a társasághoz, kaptam más melókat is, de én nagyon sokáig nem jártam be. Az volt, hogy csináld meg ezt vagy azt légyszi, és akinek volt otthon vagy az egyetemen internetje, az szerintem nem nagyon járt be. Az Intranszmas épületében volt a szerkesztőség, de nem hiszem, hogy ott nagyon sok hely lett volna. Nem nagyon noszogattak, hogy járjak be.

Arra emlékszel, hogy mikor találkoztál először a szerkesztőséggel, hogyan ismerkedtél meg velük?

Homályos emlékem van arról, hogy megyünk fel a századik emeletre az Intranszmas-házban, ha jól emlékszem, Uj Péter irodájába. Talán ő is bent volt, de akire biztosan emlékszem, az Angelday volt, Sasvári József, aki hátradőlve ült, fölrakta a lábát az íróasztalra. És színes volt a haja!

És persze emlékszem Nyírő Andrásra, aki szerintem ugyanúgy keresgélte, hogy mit lehet csinálni ezzel az új médiummal… Én voltam a kevés ember egyike, akik akkor tudták, hogy kell adott dolgokat megtalálni az interneten. És ő erről írt valamit a Filmvilágban, hogy van itt a Moon nevű lány, aki megtalál nekem valamit. Volt az az internet hőskorából származó projekt, hogy volt egy ember, akit ha jól tudom, halálra ítéltek és a testét a tudománynak ajánlotta fel. Nagyon-nagyon sok slide-ra, tárgyra ment rá. Azt nem tudom, hogy digitálisan, vagy fizikailag vették fel, az a lényege, hogy az egészet beszkennelték és elérhető volt az interneten, és ezt kereste az András és ezt találtam meg. Ez volt a nagy művelet.

Honnan jött, hogy Moon néven írtál vagy dolgoztál?

Elég véletlenszerű névválasztás volt, illetve még amikor az egyetemen dolgoztam, voltak nagy számítógépek és mindenkinek kellett valami user nevet választani, ami elég hosszú is lehetett, úgyhogy az enyém az valami dalszöveg volt, hogy Moonchild…, és aztán ez rövidült Moonra.

A másik ilyen nagy projekt, ami volt akkoriban, szintén az Intranszmas-házban, az ABCD-sekkel közösen, az az Internet Világkiállítás volt, aminek a magyar pavilonját csináltuk mi. Visszagondolva igazából nem tudom, hogy ki kérte ezt, vagy honnan jött az ötlet, mindenesetre az volt a koncepció, hogy x ország vesz benne részt és mindenki csinál egy ilyen kvázi virtuális pavilont. Az nem tudom, hogy ez milyen kezdeményezés volt, hogy egy sufniból kinőtt dolog volt vagy tényleg egy hivatalos megkeresés. Ezt ki lehet nyomozni. Az IDG, amely otthont adott nekünk, ők szereztek valahogy rá pénzt vagy valahogy szerették volna lenyúlni ezt a pénzt, ezt nem tudom pontosan, de a lényeg az, hogy egy csomó ember dolgozott ott ezen sokáig és mindenféle érdekes tartalmak felkerültek. Szerintem megvan még valahol ez az egész. És ennek volt az a híres megnyitója a Műcsarnok Prótea-termében, amit szintén akkor avattak fel szerintem.

Ide hívták meg a Horn Gyulát, hogy ő majd egy kattintással megnyitja a pavilont, amivel csak az volt a gond, hogy a Horn Gyulának fogalma sem volt róla szegénynek, hogy működik egyáltalán az egér, a számítógép, valószínűleg diktálhatott mindig. Leültettük, mindenki nagyon meg volt illetődve, odatettünk elé egy egeret, és akkor ő mind a két kezét rátette és várt, hogy valami történjen. Én ültem mellette – gondolom a szőke lányt odarakták mellé dekorációnak. Azt hiszem, azt mondtam neki, hogy elnézést és kicsavartam kezéből az egeret, kvázi én mutattam meg neki, hogy mit kell megnyomni és akkor így nyílt meg a csodás világkiállítás. Megtaláltam egyébként egy újságcikket erről, ez a kép megvan, rajta Horn Gyula meg én, viszont tök más szöveggel. Lehet, hogy a Blikknél volt egy kép és írtak hozzá valamit.

A Blikkben jelent meg?

Blikk, Napi Ász, valamelyik bulvárlapban.

Erre a Horn Gyula és az egér epizódra mindenki emlékezett, vagyis hát ezt mindenki elmesélte, csak mindenki egy kicsit máshogy. Volt egy online interjú is Horn Gyulával az Internettoban, van, aki akkorra tette ezt a történetet, van, aki erre a megnyitóra. És azt is mondták, hogy te utána büszkén nyilatkoztál. Hogy emlékszel arra a mondatra?

Én úgy emlékszem, hogy azt mondtam, büszke vagyok rá, hogy kicsavarhattam Horn Gyula kezéből az egeret. Azt tudom, hogy volt webkamerás közvetítés. Akkor még ilyen nagyon pici, golyó formájú webkamera volt, amit a monitor tetejére kellett tenni és gyakorlatilag semmit nem lehetett látni vele. A Gerényi Gábor csinálta ezt a részét a dolgoknak, ha jól emlékszem. És azt hiszem, ő volt az, aki komolyan ült ott és mondta, hogy mondjak valamit.

Kaptál-e valami fizetést a munkádért?

A hírszerkesztésért fix pénz volt. Talán háromezer forint per alkalom. Nem tudom pontosan. Meg volt adva, hogy hány darab hírt kell lefordítanunk, összegyűjteni és azért volt fix pénzünk, gondolom számlát adtunk róla, de állományba csak sokkal később kerültem. Nem is tudom, lehet, hogy már csak az indexes időkben.

Bekapcsolódtál-e a szerkesztőségi közösség életébe? Elvittek-e például New Yorkba? Ez egy legendás utazás volt.

Nem tudom, hogy én nem akartam-e menni vagy volt valami más, de nem tudtam elmenni velük. Nagymamámnak van egy mikroszkopikus méretű nyaralója Zamárdiban, és ott volt egy összejövetel, még az Internettoban, az ősidőkben. Azt tudom, hogy ott volt a Nyírő András, a Bodoky, egy csomó ember, akik mindenféle ilyen vidéki Internetto-anyagokat csináltak. Nevekre már nem nagyon emlékszem. Gondolom, hogy az egy ilyen csapatépítés, kitaláljuk, hogy mi legyen jellegű dolog volt, vagy lett volna. Azt nem tudom, hogy végül milyen eredménnyel zárult. Az a kép, amikor Nyírő a Balatonban áll és telefonál, az akkor készült.

Gerényi Gábor blogja igyekezett rekonstruálni ezt az időszakot. Az ő emlékezete szerint Zamárdiban volt a magyar online tartalomszolgáltatás történetének egyik fontos eseménye: először volt szó látogatottság-mérésről, a mediános Hann Endre konkrét látogatószámokról tájékoztatta a jelenlévőket. Erre emlékszel?

Nem. Persze rémlik, hogy ott volt, de nem emlékszem.

Úgy is kérdezhetjük: a látogatottság, hogy hányan és kik nézik, mennyire volt akkoriban fontos kérdés számotokra?

Én vagy nem voltam ebben benne, vagy nem volt annyira érdekes számomra. Azt tudom, hogy volt egy olyan vonal, amikor a Nyírő András kitalálta, hogy legyen egy cyber sex rovat vagy hírlevél. És mondta, hogy akkor azt csináljam én, hogy gyűjtsek ilyen érdekesebb linkeket, mert hát mit tud az átlag internetező? Hogy az interneten van pornó. Ez nyilván nem pornós tartalom volt, inkább erotikus linkek. Gondolom, szórakoztatónak találta, hogy pont egy lány gyűjti ezeket. És hogy is mondjam, inkább vicces feladatnak tekintettük, ironikusan ment ez az egész. Valószínűleg ez része volt annak, hogy legyen nézettségünk vagy hogy így figyeljenek fel ránk.

Ez is hírlevélben ment?

Szerintem igen. Talán a számítástechnikai hírlevél alján. Meg lehet keresni, biztos megvan valahol.

Azért is kérdeztük, hogy mennyire illeszkedtél be a társaságba, mert sok történet szól arról, és szeretnénk ezt is felfejteni, amennyire lehet, hogy éles szakításhoz vezető, szakmai, emberi konfliktusok voltak a szerkesztőségben. Főleg Nyírő András és mások között, például Bodoky Tamással. Te hogy emlékszel ezekre a konfliktusokra?

Nem nagyon voltam benne. Uj Péter volt az, aki szakmailag képben volt. Nyírő András, ha jól tudom történész, tehát ő más irányból jött. Szerintem ez lehetett az oka, ha volt szakmai konfliktus, hogy másként nézi egy újságíró az újságot, mint egy nem újságíró, egy bölcsész. Volt egyszer egy törés, amikor az IDG-vel ment az összeveszés, akkor lett az Index, majd amikor az Index és az András útjai szétváltak. Ez a két nagy szakítás volt.

Ezekre hogyan emlékszel vissza, ezeket megélted közelebbről?

Rendkívül homályosan emlékszem. Azt tudom, hogy az Internettónál kvázi egy emberként felálltunk. Azt hiszem az volt, hogy együtt meg akartuk venni a nevet, amit végülis az IDG nem fogadott el, sőt személyes sértésnek vették, hogy mi ilyesmivel próbálkozunk. Náluk maradt a név, a szerkesztőség meg egy emberként kilépett. Sokáig nem is volt rendes helye az újságnak, valami kollégiumban vagy hol voltunk, a Szerb utca mögött. Onnan kerültünk át a Kőrösi Ákos cégéhez…

Inventra?

Igen. Azt hiszem. Ők adtak nekünk helyet, gondolom befektetett… a részleteket nem tudom. Ezekről mint kvázi egyszerű munkásember kevésbé értesültem. Nekem egyébként, már nem is az Internettoval, hanem az Indexszel kapcsolatban inkább az fáj, hogy éveken át be volt lengetve, hogy majd lesz dolgozói részvény, majd kapsz tulajdont a cégből, és természetesen soha nem lett belőle semmi. Ha lett volna pénzem, akkor elképzelhető, hogy vásároltam volna részesedést, bár ez sem merült föl komolyan.

Pedig András azt mondta, hogy volt valami ilyesmi, hogy amikor átkerültetek az Indexbe, és a Kőrösiék megjelentek, akkor felbecsülték, azt hiszem 100 millió forintra az Indexet, és 30%-ot adtak a dolgozóknak, tehát az újságíróknak.

Nekem nem.

És ezeket a részvényeket állítólag szét is osztották.

Lehet, hogy ez egy ennyire konkrét fázisig is eljutott, mert nekem is rémlik egy ilyen szituáció, hogy behívtak és papírról elmondták, hogy a te dolgozói részvényed ennyi és ennyi darab vagy forint. És tökre örültem, de azt hiszem, hogy ez ennyiben is maradt és a papírt sem lehetett odaadni, mert az nem volt hivatalos.

Amit konfliktusként többen említettek, az az internet- vagy nyilvánosságpolitikai vitaként is leírható Matáv-affér. Bodoky Tamás szerint ő azok közé tartozott, akik radikálisan bírálták a Matáv korabeli üzletpolitikáját, Nyírőt pedig egyfajta alkalmazkodási készség jellemezte a külön alkukra, a Straub Elekkel való kiegyezésre.

Hát igen. Tamás mindig is szabadságharcos lélek volt. Mindenféle autoritás ellen lázadt, Nyírő ellen is, de tök mindegy, akárki volt a főnöke, azzal mindig volt konfliktusa. Ő most az Átlátszóban kábé megtalálta a helyét. Igen, egyrészt mi voltunk a digitális forradalmárok, akik szembeszállnak a nagy Matávval, és mindenhol odamondogatunk nekik. Ez a Bodoky-féle irányvonal volt és volt benne egy személyes szál is, Straubot kritizálta meg a György Pétert is. Nyírő meg valószínűleg nem ez a típusú ember –. és később, azt hiszem a Westelhez is ment dolgozni. Amikor az IDG-vel voltunk rosszban, akkor az IDG-vel volt a csata. Valakivel mindig volt.

Nyírő távozására hogy emlékszel?

Nem voltam igazán közel ehhez az információhoz, egyszer csak mondták, hogy akkor most a Nyírő el, mi meg nélküle csináljuk tovább. Alapító főszerkesztőként még egy csomó ideig szerepelt az impresszumban. Szerintem az történt vagy történhetett, hogy egy csomó újságíró fokozatosan felőrlődött, akik nem biztos, hogy úgy akarták csinálni a dolgokat, mint ő. Vagy csak az Uj Péterrel volt az a szakmai konfliktus, nem tudom igazán. Nyírőnek mindig csomó ötlete volt, például, hogy legyen papír kiadvány. Nem az a tisztán internetes vonal volt sosem, pláne a hírújságírásos vonal, az ABCD se egy hírlap volt, hanem egy multimédiás történet.

Te részt vettél-e bármilyen szakmai, az újság jövőjéről szóló beszélgetésben, vitában, hogy mit kell csinálni, hogyan nézzen ez ki? Vagy ez egyértelmű volt, csináltátok és fejlődött a maga útján?

Azt tudom, hogy volt egy ilyen, nevezzük csapatépítésnek, hogy lementünk mindannyian Szegedre és ott volt valami ilyen, de hogy az most Internettó volt, vagy már Index, és hogy pontosan miről volt szó, fogalmam sincs. Egyébként nagyjából mindenkinek ugyanaz volt a fejében, tehát olyan nagyon nem kellett irányvonalakat keresni. Legalábbis ami a hírlapot illeti, mert volt egy csomó más szolgáltatás is, amin lehetett vitatkozni, fórum, stb., hogy legyen, ne legyen. Azt tudom, hogy egy csomó fejlesztési igény volt más szolgáltatásokra, amik nem feltétlen az újságot érintették. És ha valamiről lehetett vitatkozni, az ez volt, hogy mibe érdemes a pénzt beletenni? Azt tudom, hogy amikor a Nyírő elment, akkor nagyon hitt a mobil tartalomszolgáltatásban, és mindenki röhögött rajta, hogy ez milyen hülyeség, és most valahol visszajött ez a történet. Úgyhogy igazából mindenkinek igaza lett.

Említetted ezt az IT-hírlevelet, amit a Barczi Imi indított el és amibe te később bekapcsolódtál, aztán ezt a cyber sex rovatvezetői tevékenységet. Milyen témákat vittél még az Internettós időszakban?

Ez igazándiból csak egy linkgyűjtemény volt, nem volt olyan sok munka, kellett hozzá írni két mondatot, és csak heti egyszer, ha jól emlékszem. Aztán elkezdtem cikkeket írni, eseményekre járni, tehát ilyen klasszikus újságírói meló, gyakorlatilag csak IT- meg Telekom-vonalon. Az Indexben vagy már az Internettóban is a Tech rovatban voltam, annak lettem a vezetője, mindenféle sapka volt rajtam az újságban.

Arra emlékszem még, ez egy ilyen vicces történet, talán még az internettós időkben történt, hogy egyszer felhívott a Rókusfalvy Pál, akinek volt egy talkshow-ja, ami a Dunán volt egy hajón. Szeretett volna meghívni. Igazából nem értettem, hogy miért, és akkor azt mondta nekem, hogy úgy tudja, én vagyok az első nő, aki Magyarországon internetezik. Ez egyrészt nyilván nem volt igaz, másrészt nagyon vicces volt, és mondtam is neki, hogy ez olyan, mint a „beszélő kutya”. Végülis nem ezért nem mentem el, hanem azért mert nagyon lámpalázas voltam. Most már talán kevésbé, de meg se mertem volna szólalni szerintem.

Volt-e még nő a szerkesztőségben, aki az eddigi visszaemlékezésekből kimaradt, de akit te fel tudsz idézni? Nekem Mihancsik Zsófián kívül, aki a Törzsasztalt csinálta, más ebből a korai időszakból nem jut eszembe.

Nem igazán voltak, de nekem ez különösebben nem volt új szituáció. Megszoktam, eléggé beleástam magam akkoriban az internet elődjébe, a BBS-ekbe (bulletin board systems), ami ilyen telefonos-betárcsázós internet volt, és ott aztán tényleg majdnem mindenki fiú volt. Kezdetben nem is hitték el, hogy lány vagyok, csak személyesen tudtam bizonyítani, hogy tényleg lány vagyok. Úgyhogy ebből a szempontból nekem az Internettó sem volt szokatlan. Mondjuk a píszí világból visszagondolva, azért erősen nem píszí szerkesztőség voltunk. Szörnyű szexista viccek, meg nem-tudom-mik mentek, amiben én kvázi fiúsítva ugyanúgy részt vettem. Szóval nem nagyon emlékszem más nőre.

Az interneten az tökjó, hogy lehetsz bárki. Igazából nem számít, hogy ki vagy és hogy nézel ki, másrészt nem is lehet tudni. Ma már inkább össze lehet hozni több forrásból, hogy az az ember-e valójában, de annak idején tényleg bármilyen álnéven bármilyen témában lehetett írni, a fórumokban különösen. Inkább az számított, hogy ki mit gondol, meg hogy mondja el, mintsem az, hogy ki az illető. Úgyhogy ilyen szempontból az a hőskor még egy kedvesebb világ is volt, mint most, amikor mindenkit lehet névvel és arccal alázni.

Ha a fizikai valódban nem is vettél részt a szerkesztőség életében, volt egy levelezőlista, amin a visszaemlékezések szerint komoly élet volt és csak egy része kapcsolódott a szerkesztőségi munkához.

Mostanában már nagyon szakmai lett az Index. Még megvan a staff nevű lista, amin tényleg iszonyú nagy forgalom volt, de ma már nincs. Volt egy ilyen IRC chatünk is, nem volt rajta az egész szerkesztőség, de elég sokan lógtak rajta. Meg egy csomószor volt az is, hogy noha egymás mellett ültünk, nem azt mondtam, hogy figyelj, írd meg ezt a cikket légyszi, hanem írtam neki a chatben, hogy akkor ez meg ez vagy az van. Csak azt lehetett látni, hogy ül egy csomó ember és gépel, de valójában egymással beszélgettünk. A staff-listán mentek mindenféle szörnyű poénkodások is, amit – nem tudom, hogy van-e még archívum –, de gondolom, onnan ki lehet ásni. Az én 2004 előtti leveleim eltűntek, úgyhogy sajnos kordokumentumokkal nem tudok szolgálni.

Kik voltak a meghatározó emberek a szerkesztőségben a kezdeti időkben, az Internetto meg az Index kezdetén?

Jó kérdés. Inkább azt mondom, hogy kikre emlékszem. Ugye volt a Nyírő András, az Uj Péter, a Sasvári Józsi, az Angelday, akiről akkoriban nem nagyon tudtam, hogy mit csinál, csak azt, hogy menőn néz ki. Talán már akkor is megvolt a rendszergazdánk, a Kéki Balázs, ő a technikai részét csinálta az újságnak. Aki meg a számítógépekkel foglalkozott, az meg a Nemes Dani volt, aki Cyd néven írt az interneten és egy kispolszkija volt, amivel iszonyú sebességgel száguldozott a városban. És aztán csinált egy internetszolgáltatót, aminek majd eszembe fog jutni a neve. Sőt egyszer még sajtóperbe is keveredtem vele vicces módon, mert valamit írtunk róluk, tök mindegy mit, ami nem volt igaz, és írt egy ingerült levelet nekem, nem az újságnak, hanem személyesen nekem, hogy ezt igazítsuk helyre és blablabla. Visszaírtam neki, hogy figyelj, tudod, hogy nem közlünk helyreigazításokat, akármi. Végül odáig fajult a dolog, hogy beperelt minket. A bíróságon előhúzta ezt, hogy nem közlünk helyreigazításokat, ami szerintem egy magánlevél volt. Nagyon az elején volt mindenki mindennek. Aztán mondták, hogy persze, neki van igaza és le kellett közölnünk a helyreigazítást.

Volt egy ilyen elv, hogy nem közöltök helyreigazítást?

Abszolút nem volt ilyen, csak én írtam neki ezt, lehet, hogy csak azért, mert bosszantott, hogy minek ugrál egy ilyen részletkérdésben, mert egy mellékes adat volt a cikkben az, amin vitatkoztunk. De nyilván közlünk helyreigazítást. Így buktam el egy sajtópert, vagyis nem én, hanem a cég.

Nemes Dani egyébként maradt az Internettónál, amikor ti egy emberként mentetek és megalapítottátok az Indexet?

Ezt nem tudom igazán. Hogy is mondjam, ő a gépekkel volt. Tehát, hogyha a gépek maradtak, akkor gondolom ő is maradt. Szerintem akkor ő már elkezdte a saját bizniszét csinálni, de lehet, hogy szerződésben állt az IDG-vel… Telnet, beugrott, ez volt a cége.

A nevekhez visszatérve: volt a Takács Viktor, aki lehet, hogy később jött. Ökrös Csabával ők voltak a két ügyeletes szerkesztő, azt hiszem, felváltva vitték a szerkesztőséget. A Takács Viktor szegedi, rajta keresztül jött be, vagy nem biztos, hogy rajta keresztül, de ő nyomta ezt a szegedi vonalat. Volt a Nyers nevű szegedi zenekar, és azt hiszem, hogy én csináltam nekik weboldalt, és talán az Internettó címe alatt futott, betagozódva, ha jól emlékszem. Ki volt még?… Régen olvastam a Wikipédiát, az a helyzet.

Nagy átfedések voltak. Volt az ELTE Hálózati Központ. Ott dolgozott például a Szalay Tamás, aki a Bodokyval benne volt a Köz-Hely Egyesületben, amivel azt akartuk elérni, hogy legyen mindenkinek ingyenes internetje. És amiben vagy benne volt, vagy csak lelki támogatást nyújtott hozzá a c3, a Sorosnak a Várban levő internetes micsodája. Akkor Bodoky révén a Naranccsal volt átfedés. Az internetpavilonban vagy talán azután, de dolgozott velünk Vágvölgyi B. András is. Rényi Andás esztéta csinálta a Kult rovatot elég sokáig a hőskorban. Tehát volt egy csomó ember, aki akkoriban ott volt, de később már nem. Az ABCD-vel is lehettek átfedések.

Később, az Index érett korszakában mennyire volt meghatározó az, hogy Te már a kezdetektől ott voltál, és kvázi az alapítástól tagja voltál ennek a csapatnak?

Ez csak annyiban volt érdekes, hogy tudták, rám lehet bízni A vagy B kiadványt. A Tech rovat után a Velvetet csináltam egy darabig, amiből egy normális női magazint próbáltam kihozni, és amiből azóta, fogalmazzunk úgy, bulvár kiadvány lett. Most pedig a Travelot, az Index utazási magazinját csinálom.

A későbbi történetben már ott van a sok új ember, például a Totalcarban vagy az olyan fejleményekben, mint a Dívány. A hőskorban még tényleg nagyon kevesen voltunk, de utána csomó újságíró jött, papírújságoktól, hagyományos médiából.

Ezt akartam is kérdezni: a szélesebb média közegre, a korabeli újságíró-társadalomhoz fűződő viszonyotokra hogy emlékszel? Hogy tekintettetek a print sajtóban vagy az akkor már induló kereskedelmi tévéknél dolgozó, a hagyományos médiában dolgozó újságíró kollégákra?

Nekem valószínűleg más élmény volt, mint a többieknek, mert én sosem dolgoztam papírújságnál. Ha valamit elgépeltem például, bár nem illik belenyúlkálni megjelent anyagba, arról nem gondoltam, hogy elment, nem javítható, vagy az is nagyon eltért, hogy én döntöttem el, mikor jelenik meg valami és nem a lapzárta. Másfelől hírverseny volt és pont azért, mert mi terveztük meg a megjelenés időpontját, hajtott a dolog, hogy tényleg mi legyünk a legelsők. Talán a rádiókkal versenyeztünk. Ők elég gyorsak ehhez. A printekhez pont emiatt különös viszonyom nem volt.

A magyar sajtó részének tekintettétek magatokat?

Persze, abszolút, de mondjuk úgy, egy elitebb részének. Mert mindig úgy éreztük, vagy legalább is én úgy éreztem, hogy mi egy független kiadvány vagyunk és ezért arról írunk, amiről szeretnénk, hogy mi választhatjuk meg a témákat. Az interneten könnyű mérni a nézettséget, és ez persze mindig torzítja a kiadványt, és az újságírónak fontos, hogy melyik cikket hogy olvassák. Nyilván legtöbben a bulvárt, a kérdés az, mennyire akarunk bulvár irányba elmenni, vagy mennyire tartjuk magunkat a hírújságírós történethez.

Említetted a függetlenséget. Ha ezt politikailag értelmezzük, ez mit jelentett? A szerkesztőség mit gondolt a politikához fűződő viszonyról, a helyes stratégiáról? Arról tudunk, hogy sokan már azzal sem értettek egyet, még az Internettóban, hogy a regnáló miniszterelnökkel legyen online interjú.

Nekem úgy jött le az egész történet, hogy mi kvázi pártatlanok vagyunk, tehát a szerkesztőségnek vannak mondjuk balos, liberálisabb elemei meg vannak, akik nem annyira azok. Szerintem, bár majd úgyis kijavít a GG, ha nem jól mondom, ő például régebben inkább egy ilyen jobbra húzó valaki volt és mégis teljesen jól együtt tudott működni a szerkesztőség. Minden oldalról jöttek tippek vagy infók. Úgyhogy lehet, hogy én egy ilyen idealista vagyok ebből a szempontból, de mindig úgy képzeltem, hogy politikailag is függetlenek vagyunk. Vagy ha muszáj valamit mondani, akkor meg a mindenkori ellenzék. Mert kivel érdemes kritikusnak lenni, ha nem a regnáló rendszerrel szemben?

Volt egy kísérlet ’96-ban, ha Gerényi Gábor pontosan idézte fel, hogy legyen egy Politika rovat. Retus címmel indult, Makai József volt a szerkesztője, aki aztán viszonylag hamar, az említett konfliktusok egyikének nyomán távozott. Kicsit jellemző az egész beszélgetés-sorozatunkra az a megfogalmazás, ahogyan erről GG ír: „néhány hónap múlva egy a kívülállók számára teljességgel érthetetlen konfliktusba keveredett Nyírővel és távozott. Utolsó perceinek különös körülményeit máig idézgetik azok, akik szemtanúk voltak.”

Ez nekem teljesen kimaradt, valószínűleg semennyire nem voltam fogékony a politikára. Legyen politika rovat? Jó. Ne legyen? Az is jó. Azt tudom, hogy a Makai is a Narancstól jött és feltehetőleg oda ment vissza. Az is lehet, hogy egyszerűen a műfaj nem tetszett neki, vagy nem találta el, hogy itt milyen terjedelemben vagy mit kéne írni.

Valamennyire emlékszel-e Nyírőre, arra, hogy ő milyen vezető volt?

Velem mindig nagyon, hogy mondjam, kedves volt, megengedő. Nekem könnyű volt együttműködni vele. De azt is tudom, ha valamit a fejébe vett, akkor azt szerette volna, hogy úgy csináljuk meg. Tehát elég nehéz volt rábeszélni más, alternatív megoldásokra. Gondolom, hogy emiatt volt egy csomó ütközése, különösen ilyen hírújságírási kérdésekben, ami nem annyira az ő területe volt.

Hozzá képest Uj Péter milyen volt? Egyáltalán milyen főnök vagy főszerkesztő volt? Erre nyilván jobban emlékszel.

Uj Péter személyes hősöm, úgyhogy csak rendkívül elfogultan tudok nyilatkozni róla. Főnöknek egy kissé nehéz volt abból a szempontból, hogy nekem nagyon ritkán mondott olyat, ami ilyen feed back lett volna. Ha az ember elbaszott valamit, azt rögtön mindenki megmondta neki, de nagyon kevés volt az iránymutatás, hogy több ilyen legyen, kevesebb olyan. Másfelől ez jó is volt, mert hagyták, hogy csináld úgy. ahogy jónak érzed. Amiket meg ő maga írt vagy csinált, azok meg tökjó dogok voltak és pusztán ezekből is lehetett tanulni. Hogy is mondjam, ő egy igen szűkszavú főnök volt.

Még az jutott eszembe, hogy akkoriban, bár már évek óta dolgoztam az Internettoban, jártam a Népszabinak az újságíró-iskolájába is. Azt gondolom persze, hogy az Internetto jobb iskola volt, mint bármilyen hivatalos képzés.

Az interjút Bellai László és Vorák Anita készítette 2014. október 7-én, Skype-on (London-Budapest).