Interjú

„Nagyon azért nem értettünk ehhez az internethez” – interjú Pohly Ferenccel

2016-02-19
pohly_ferenc
Pohly Ferenc (fotó: Kozma Zsuzsa)

Pohly Ferenc (Origo tartalomprojekt, magyar.net, Magyar Narancs) kis túlzással néhány jól sikerült grafikonnak köszönheti, hogy egyik alapítója és évekig egyik felsővezetője volt az Origónak. Programozóként került be a Magyar Narancs szerkesztőségébe, ahol számítástechnikáról írt, majd egy konflikus után úgy kezdték el a Matávnak kidolgozni az Origo koncepcióját, hogy saját bevallása szerint sem értettek túl sokat az internethez.

 

– Az életrajzod szerint te a programozás felől érkeztél az internetes világba. Hogyan?

– Az internetre olyan ‘92 körül érkeztem, amikor még web nem is volt, csak karakteres dolgok, mármint hogy betűkből állt a képernyő. Akkor egy jó barátom kiment az Egyesült Államokba tanulni, és leveleztünk papírlevélen. Hat hét volt, mire egy ilyen levélváltás megtörtént. Az egyikben írta, hogy te, van ez az email nevű cucc, és tökre működik. Akkor még ilyen kalóz-hozzáférések voltak, nem lehetett vásárolni, de az ELTÉ-ről nekem valahogy lett egy betárcsázós telefonszámom, megvettem a modemet, ami egy kis fehér doboz volt, az a csipogós-pittyegős valami, és programozóként fél napot eltöltöttem azzal, hogy a dolog elkezdjen működni. Azt gondoltam: itt van az internet, van egy böngészőm, amihez egyáltalán nincsenek weboldalak. Mit csináljak? Ja igen, a Jenci mondta, hogy van ez az email nevű dolog. Írtam neki egy emailt, aztán lekapcsóldtam a netről, és folytattam a dolgomat. De nem hagyott nyugodni a dolog, mégis ez egy vadonatúj cucc volt, úgyhogy húsz perc múlva visszakapcsoltam, hogy megnézzem, mi van. Jenő barátom válaszolt, húsz perc telt el, míg korábban az előző levélváltásunk hat hétig tartott. Ez őrült nagy flash volt, hogy úristen, a hat hét húsz percre redukálható. Ez volt az első nagy emlékezetes momentum.

Volt egy másik is. Akkor programozóként dolgoztam egyrészt, és a Magyar Narancs újságírójaként másrészt. Valamiért eszembe jutott, hogy naptárat akarok fejleszteni, csak úgy magamnak. Elkezdtem, de beleütköztem abba a problémába, hogy hogy jelenik meg a húsvét? Ezt valahogy ki kellett deríteni, úgy, hogy nem volt Wikipédia természetesen, tehát ez nem úgy nézett ki, hogy az ember megnézi a weben. Elmentem könyvtárba, de hogy hogy kell kiszámítani a húsvét dátumát, azt nem sikerült kideríteni. Jobb ötletem nem lévén elmentem a Planetáriumba, ott vettem egy füzetet, amiről azt gondoltam, hogy na, majd abból kiderül. De nem derült ki. Ott ültem tanácstalanul: na, jó, megnézzük az interneten. Megnéztem, és nemhogy megtaláltam a módszert, hanem megtaláltam a programrészletet, amit beillesztettem a saját kódomba. Megint az történt, hogy real life-ban próbáltam megkeresni valami tudást, ami nagyon nyögvenyelősen végül nem sikerült, az internet pedig választ adott öt perc alatt a kérdésemre, és jobb is volt ez a válasz, mint amit addig remélni mertem. Úgyhogy ez volt az a két momentum, amitől én azt mondtam, hogy na jó, az intenet a tuti, és lényegében azóta foglalkozom is az internettel folyamatosan.

És hogy a szakmai életembe hogy jött? 1992-ben úgy kerültem a Magyar Narancshoz újságírónak. Addigra a progmatot már elvégeztem, de azt éreztem, hogy az nekem nagyon matematikusul volt, és lényegében nem is értek egy szót sem az egészből. Programozni tudok, de a matekot nem értem, és nem is nagyon humán módon kielégítő tárgy, úgyhogy elmentem szociológiát hallgatni. Ott lett az évfolyamtársam, vagy nem is évfolyamtársam, hanem eggyel felettem járt Simó Gyuri. Ő elment a Narancsba újságírónak, és szólt, hogy kellene az Életmód rovatba egy fickó, aki erről erről a számítógép meg multimédia dologról tud írni. Mivel én tudtam írni, és nagyon érdekelt ez a terület, én voltam az ideális ember. Úgyhogy fel is vettek, és el is kezdtem egy heti rovatot. Az internetről még nem, hanem a multimédiáról írtam, úgy emlékszem, hogy az egyik első cikkem az ABCD nevű cédéről szólt. Az Életmód rovat munkatársaként én csináltam meg a felmerülő technológiai témákat.

A narancsos tartózkodásom második felében a Snoblesse Oblige – ami most egy négyoldalas programajánló a végén, de az akkoriban, legjobb pillanatában egy 56 oldalas kivehető újság volt, és a Pesti Esttel kívánt vetekedni – kivehető lett, és ezt én csináltam meg egy szerkesztőtársamma, Pintér Pannival közösen. Ez annyiban kapcsolódik a témához, hogy én mondtam a Narancsban, hogy nehogy már úgy legyen, ahogy eddig volt, hogy kézzel a szedők beviszik az Apple számítógépekbe a programokat, hanem csináljunk egy adatbázist, és az adatbázisból vigyük be az anyagot, és az adjon ki egy olyan végeredményt, amit a tördelőnek már csak be kell folyatni a lapba. Ennek a szoftverét én írtam meg a Narancsnak, a saját munkám megkönnyítésére, és aztán elég sokáig ezzel a szoftverrel készült a Snoblesse.

– Ott voltatok a Narancsnál, ment az ABCD, elkezdődött az Internetto. Ezeket figyelemmel kísértétek?

– Persze.

– Mit gondoltál róla? Mondtad, hogy az elején internettel még nem foglalkoztál. Mikor jött ez be, és a Narancsban téma volt-e ez egyáltalán?

– A Narancsban leginkább annak köszönhetően, hogy nekem volt egy ilyen rovatom, ezek az újdonságok mindig bejöttek. Ha Magyarországon történt valami, akkor azt az én rovatomban – aminek azt hiszem, az volt a címe, hogy Gép+Narancs – megírtuk. Gondolni különösebben sokat nem gondoltunk róla. De volt még egy fontos elem, ami nem az én történetem, hanem a többieké. Annak idején Simó Gyuri két évet kint töltött az Egyesült Államokban, az amerikai választási rendszerrel ismerkedett. Ezen közben találkozott az internettel, és megdöbbenve üzente vissza, hogy van itt ez az internet nevű dolog, és ez őrült menő. Neki volt ez az inputja a Narancs felé, és hogy még kinek, arra már nem emlékszem, vagy azt mondanám, hogy az nem feltétlenül volt téma. Az akkor még nem merült fel, hogy a borzasztóan sikeres Magyar Narancsnak – amit minden országgyűlési képviselő a parlamentben lapozgatott, és onnan tudta meg, hogy mi a politikai helyzet – bármiféle vetélytársa lehetne ez a kis, párszáz ember által lényegében kalóz módon olvasott dolog.

Az ABCD-vel beszélgettünk, arra emlékszem, esetleges együttműködésekről, még talán a Politika CD kapcsán, illetve aztán az IDG-vel is mintha folytak volna beszélgetések, de ezek nem voltak jelentősek, az soha nem merült fel, hogy bármit kezdjünk az internettel. Arra emlékszem, hogy amikor a kivehető Snoblesse-t csináltuk – manapság adná magát az ötlet, hogy ennek legyen egy online változata is -, akkor ez még irgalmatlan messzeségben volt, nemcsak nekünk, hanem az akkori vetélytárs Pesti Estnek is. Úgyhogy csak mint érdekes jelenségről írtunk róla, nem pedig mint egy médiafelületről, de az igaz, hogy akkor már voltunk páran, akik azt gondoltuk, hogy ebből valami lesz, meg ebbe az irányba érdemes tovább tapogatózni.

Aztán ‘96-ban elhagytuk a Narancsot, akkoriban nagy szakítás vagy törés volt a felelős szerkesztő és a főszerkesztő között, közöttük volt vita.

– Miután ti távoztatok már megvolt a gondolat az internetes tartalomszolgáltatásról, vagy egy folyamat volt?

– Nem, az érdekes történet, vagyis egy történet, és el tudom mesélni, mert erre pont emlékszem. Amikor eljöttünk, mindnyájunknak más volt a státusza. Én akkor még párhuzamosan voltam újságíró és programozó, volt egy programozó cégem, kerestem pénzt, úgyhogy én azért is mondtam fel baromi könnyen, mert nem úgy voltam, mint mások, akiknek akkor voltak kicsik a gyerekei, és nem tudtak felmondani.

– Semmi köze nem volt a médiához annak a programozói tevékenységnek?

– Az égvilágon semmi. Azt ne tekintsük annak, hogy egyszer egy újságnak csináltam egy előfizetői rendszert. Szóval a srácok, Simó meg Weyer [Balázs] borzasztó fiatalok voltak, nem volt ez különösebb gond számukra sem. Nádorira [Nádori Péter] pontosan nem emlékszem. A lényeg az, hogy a távozásuk után kaptak egy megbízást ők hárman, Nádori, Weyer, Simó, hogy készítsenek el egy tanulmányt a Szonda Ipsos számára, hogy mit kellene csinálni a magyar napilappiacon. Azt hiszem, ezt György Péter intézte nekik, vagy György Péter hozta össze őket, de ebben nem vagyok teljesen biztos, a lényeg, hogy volt ez a tanulmány, el is készültek vele, és a leadás előtti este jöttek rá, hogy kellenének bele grafikonok. De egyikük se tudott grafikont rajzolni, a Word meg az Excel, ami akkor már létezett, nagyon távol állt az ő lelküktől. Engem hívtak, hogy Feri, figyelj, az van, hogy holnap le kell adni a Szonda Ipsos tanulmányt, kellenének bele grafikonok, és fogalmunk sincs, hogy csináljuk meg. Az egész társaság eljött az én lakásomra, azt hiszem, hogy György Péterrel együtt, egy éjszaka alatt megcsináltuk az összes grafikont, és sikerült időben leadni a tanulmányt. Na, ennek nagyon örültek ők is, meg György Peti is megjegyezte, hogy Pohly Feri milyen nagyot segített egy ilyen technikai problémánál.

Aztán jött egy következő megkeresés, hogy el kellene készíteni egy, a Wiredhez hasonló havi print magazin laptervét, ami a digitális kulturával foglalkozna. Ezt Szekfü András akkor vállalkozó és újságíró – aki a most már Karafiáth Balázs néven ismert internetvállalkozó és memetikus édesapja – találta ki, akarta megvalósítani, keresett hozzá befeketőt és szakembereket. Ő keresett meg minket ezzel, pontosabban kereste meg talán megint csak György Pétert, de az biztos, hogy Nádori-Simó-Weyer volt a megvalósító, ők meg hívtak engem is, hogy hiszen én végül is újságíró lennék, értek is ehhez az internet dologhoz, csináljuk együtt. Így készült el a magyar.net elnevezésű lap lapterve, ami egészen odáig jutott, hogy elkészült egy 8 oldalas próbaszám. Fontos lehet, hogy a lapot Gerhes Gábor tervezte, és amellett, hogy elkészült ez a mutatványszám, elkészült egy weboldal is, mert akkor már azt gondoltuk, hogy ahhoz, hogy egy ilyen lapot csináljunk, kell csinálni egy weboldalt is. Ebben Kelelmen Gábor volt segítségünkre, és talán mintha Szakadát [István] is benne lett volna. A lényeg az, hogy készült hozzá weboldal is.

– Ennek milyen szerepet szántatok?

– Körülbelül ugyanazt, ami akkoriban egy ilyen havimagazinnál a webes verziónak a szerepe volt: jelen legyünk az interneten, és majd az isten tudja, mi lesz ott. De úgy tűnt, hogy az internet valamiféle médiaképző erőnek látszik, meg egyébként a Wirednek is volt ilyenje, akkor nekünk is kell.

– Ez mikor volt?

– ‘96-’97. Lehet, hogy csak ‘96 végéig.

– Redisztribúciós szerepet nem szántatok neki? Tehát nem tettétek fel az anyagokat?

– A terv az volt, hogy az anyagok egy része felkerül teljes verzióban, más része felkerül részleteiben, beharangozószerűen. Alapvetően promóciós szerepet szántunk neki, igen, amúgy meg fogalmunk se volt, hogy mire lesz jó. Ezek elkészültek, de az Andrásnak végül nem sikerült befektetőt találnia, úgyhogy szomorú szívvel le kellett mondjunk erről a projektről. Pedig már nagyon dörzsöltük a markunkat, mert úgy volt, hogy Nádori lesz a főszerkesztő, és már mindannyiunknak megvolt a rovata.

– Ez lett volna a címe is?

– Igen, magyar.net. Ott ültünk szomorúan és munka nélkül, vagy ki mennyire munka nélkül, de lényegében a nagy álomból kilökve, ám ekkor jött György Péter, hogy itt van ez a Matáv nevű mammut, és annak egy Tölösi Péter nevű felsővezetője, aki kezdi érteni azt, amit Péter mond neki folyamatosan, hogy a Matávnak szüksége van valamiféle tartalomszolgáltatásra.

Ez az az időszak, amikor a Matáv kísérleti jelleggel már elindította az internetszolgáltatását. Még nem kereskedelmi szolgáltatás volt, talán meg lehetett rendelni, csak azzal, amit ma bétának hívunk, hogy vagy működik, vagy nem. Még nem volt kereskedelmi internetszolgáltatás, de világos volt, hogy egy éven belül lesz. György Peti nagyon pumpálta a Matáv fejébe azt, hogy márpedig tartalomszolgáltatásra, magyar nyelvű tartalomra van szükség ahhoz, hogy az internethozzáférés elterjeszthető legyen Magyarországon. Elérte azt, hogy a Matáv megbízzon négy fiatal szakembert, hogy írjanak tanulmányt arról, hogy mit is kellene kezdenie a Matávnak az internettel. Sokáig úgy emlegettük ezt a tanulmányt, mint ami az Origo megalapításának egyenes előzménye, de aztán egy idő után rájöttünk arra, hogy ez így egy kicsit hamis állítás, mert egyrészt nemcsak mi dolgoztunk, hanem voltak más projektek is, amik ezen pörögtek, illetve a Matáv belsejében is foglalkoztak ezzel emberek.

– Ki volt az a csapat, aki csinálta?

– A tanulmányt négyen csináltuk, ez a négyes, akiket folyton emlegetek: Weyer Balázs, Nádori Péter, Simó Gyuri és Pohly Feri. A Matávtól kaptunk három irodát abban a Dob utcai székházban, ahol most legutóbb megint az Origo lakik [az interjú 2014-ben készült], valahol fönt, ahol egyébként nem nagyon volt senki. Jó hosszú folyosót kell elképzelni két oldalt ajtókkal, igazi régi típusú irodaház. A másik végén voltak furcsa matávos emberek, akikről meg voltunk győződve, hogy drótokat dugdosnak ide-oda. Kaptunk két modemet meg négy számítógépet, hogy azon dolgozhassunk. És három hónapot. Ez a három hónap azzal telt, hogy egyrészt nagyon sokat interneteztünk, és próbáltuk megtanulni, hogy mi ez az internet. Nagyon fontos elem volt még, hogy fociztunk ezen a szűk folyosón. A csapat négy tagjából kettő a mai napig fociőrült, Weyer és Nádori szerintem el tudják sorolni a norvég harmadosztály összes játékosát. Egy kis gumilabdával fociztunk, és azt hiszem, amikor harmadszor törtük ki az egyik lengőajtó üvegét, akkor a felsővezetésből jött egy üzenet, hogy ezt most hagyjuk abba, eljött oda valaki lecseszni minket nagyon szigorúan. Volt még egy harmadik eleme az ott-tartózkodásunknak a Tomb Raider I.-en játszottunk nagyon sokat. Nagy esemény volt, amikor valaki az első komolyabb akadályon át tudott menni. Ezzel a srácok szerintem napokat töltöttek, de lehet, hogy heteket. A lényeg, hogy azért olyan nagyon nem haladt a tanulányírás, ami nem csoda, mert nagyon azért nem értettünk az internethez. Azt gondoltuk magunkról, hogy az újságíráshoz konyítunk valamit, én azt gondoltam, hogy az internetet is akkora már úgy-ahogy, inkább kissé, mint többé ismertem, de a többieknek lényegében fogalmuk sem volt erről. Az első mondjuk másfél – két hónap azzal telt, hogy a rekreációs tevékenység közepette megismerkedtünk az internettel, jó sok okosságot magunkba szívtunk. Én közben megtanultam angolul úgy, hogy olvastam nagyon sok angol szöveget és muszáj volt érteni. Aztán az utolsó három hétben egyszer csak már nem volt hova halogatni a dolgot, meg kellett írni a tanulmányt. Nekiduráltuk magunkat, és megírtuk. Ez ‘97-ben volt.

A tanulmány alapvetően azt mondta, hogy két dolgot kellene indítani, két nagyon fontos dolgot, egy ingyenesen hozzáférhető, általános hírportált, ez lenne az Origo, és egy előfizetéssel elérhető, üzleti információkat szolgáltató másik dolgot, ez volt az Üzleti Negyed. Arra már nem emlékszem, hogy még mik voltak a tanácsaink között, hogy kellene keresőt indítani, meg hogy majd az e-commerce fontos lesz, szerintem ilyeneket írtunk bele, de a lényeg az, hogy annyit elért ez a tanulmány, hogy a Matáv azt mondta, hogy jól hangzik, indítsunk egy hosszabb projektet.

Ez már egy évre volt kalibrálva, ez volt a Matáv Tartalomprojekt, ami úgy nézett ki, hogy nagyobb helyiség, több ember. Volt egy Matávos vezető, Hegedüs Sándor, aki később az Antenna Hungária egyik felsővezetője volt, de akkor ő volt a Matáv dokumentumkezelési és könyvtárosi osztályának a vezetője. Fiatal volt, bár nálunk idősebb pár évvel. Nagyon ambíciózus volt, nagyon érezte azt, hogy ez az információtechonológia iszonyú fontos dolog általában is, meg a Matávnak is. Nehezen szabadult az elektormérnök végzettségének a meghatározottságaitól, tehát ő volt az a merev matávos fickó, aki a mi kis szabadcsapatunkat irányította. Ebből ugyan voltak konfliktusok, de alapvetően megértettük egymást. Vele egy egyéves projekt indult el, és ott már jöttek újabb emberek.

– Kik? Emlékszel?

– Biztos, hogy lesznek, akik nálam jobban emlékeznek, de az biztos, hogy ott volt Szakadát [István], Kelemen Gábor, aztán szerintem volt egy adott pillanata ennek a projektnek, amikor már csináltunk konkrét dolgokat is, akkor ott volt egy csomó ember: Bodó Balázs, szerintem Halácsy Péter is dolgozott egy ideig ott, aztán a Bodó összes haverja. A végére szerintem olyan 30-40-en voltunk.

Indult egy tartalomszolgáltatás, amit fozelek.com-nak hívtak, és egy ifjúságnak szóló weboldal vagy webmagazin volt. A Főzeléknek volt szerkesztősége, ebben volt Bodó meg Halácsy. De Halácsy mintha fejlesztett volna nekünk inkább. Akkor dolgozott ott Blumi is, Barczi Imi, aki a blog.hu létrehozása után most újra az Origónál van.

Ez már az az időszak volt, amikor már mindenféle más projektek is futottak. Az egyik fontos projekt volt, amit a Carnation Group későbbi alapítói, tehát Szekfü Balázs és a társai csináltak. Ők is egy tanácsadói projektet vittek a Matávnak lényegében ugyanebben a témában, bár annak szerintem inkább a hozzáférési-értékesítési részével foglalkoztak többet, de nemcsak azzal, hanem a tartalommal is, Szekfü erről biztos sokat tud mesélni. Balogh András is ebben a tanácsadói csapatban volt, és még ketten voltak Szekfü és Balogh mellett, de arra nem emlékszem, hogy kicsodák. Tehát volt ez a vonal is, ezért mondtam az előbb, hogy nem az a tanulmány volt az egyetlen, ami elindította ezt a történetet. Valamiért úgy rémlik nekem, hogy a harmadik ember Kovács Zoli volt, aki most a Kirowski ügyvezető igazgatója.

Volt még egy harmadik csapat, ez a Matáv marketingosztálya volt, ahol voltak néhányan, akikkel együtt kellett működnünk, és akiket rá kellett vegyünk arra, hogy segítsenek nekünk ebben a történetben. Egy junior marketinges volt ott, Novák Péter, akiről tudjátok, hogy kicsoda, illetve ott dolgozott még Legányi Ildikó, aki aztán sok éven át foglalkozott az internetes ügyek kommunikációjával, mindaddig, amíg az nem került át a Matávnet, Axelero, T-Online, Origo nevű cégekhez. Még egy Mácz Ákos nevű fiatalember dolgozott ott, ő most is a Telekomnál dolgozik, a kormányzati kapcsolatoknál talán. Császár Zoltán még fontos szereplő, aki akkor amennyire emlékszem egy junior sales-es volt, tehát a sales-marketing osztályon inkább a sales volt az ő dolga. Ő is a segítségünkre volt, ő most a UPC-nek valamilyen vezérhelyettese.

Ez volt az a csapat, akiket rá lehetett venni például arra, hogy hirdessük az internetszolgáltatást, és hogy ne a Népszabadságban vegyünk felületet, hanem mondjuk az Internetkalauz című, az internettel foglalkozó újságban. Végül azt találtuk ki, hogy 1/1-eket vásároltunk, tehát egész oldalas hirdetési felületeket az Internetkalauzban, mégpedig azt hiszem úgy, hogy egy egész évnyi hirdetési felület vettünk, tehát 12 darabot. Azt mondtam, hogy ne egy sima vegyen ön is internetet reklám legyen rajta, hanem inkább tartalmat tegyünk oda. Legyen ez egy cikksorozat, felékszerezve persze a megfelelő arculati elemekkel, tehát lássék, hogy ez a Matávnet által odapakolt cikksorozat, de a cikksorozat mutasson be olyan embereket, akik már interneteznek, és akik használati eseteket tudnak lefesteni, hogy ki, mire és miért használja az internetet. Ezt sikerült is megvalósítani, sőt, én csináltam a cikkeket, és lett egy weboldala is. A cikksorozatnak az volt a címe, hogy Netheads, és valahol az interneten még fellelhető. Olyan emberekkel volt interjú, mint például Szilágyi Szilviával, azaz Sissoval, akinek a férje Artner Iván volt. Iván nagy geek volt, fogta a MIR űrállomás rádió- és tévékommunikációját és rögzítette, és aztán ebből csinált egy tök jó filmet. Aztán Csudutov Csudinkával készült interjú, aki a Microsoft akkori vezetőjének, Reisz Attilának a felesége, akkoriban kismama volt, és otthoni babázását színesítette azzal, hogy internetet használ, és erről mesélt. Ma ő az egyik legnagyobb informatikai fejvadász cégnek a tulajdonosa. Többnyire olyan emberekkel volt interjú, akik azóta így vagy úgy, de még mindig az internet közelében sertepertélnek.

– Csak print megjelenések voltak?

– Nem, ennek volt egy weblapja is.

– Tévében nem ment?

– Nem, ez kifejezetten az Internetkalauz és a Matáv között köttetett üzlet volt, de azért akartam még erről beszélni, mert készült hozzá weboldal is. Itt már az volt, hogy a weboldal ugyanazt tartalmazta tartalmilag, sőt, többet tartalmazott, mint ami az újságban megjelent. Egy nagyon fiatal céget találtunk a weboldal elkészítéséhez. Négy emberből állt, ez a négy ember az akkori Skála nagyáruházzal szemben, most Október 23. utcának hívják, egy harmadik emeleti lakásban dolgozott, és lábujjhegyen kellett náluk közlekedni, mert az alsó szomszéd nagyon ideges volt, és csak a léptek zajára is feljött. Ez volt a Kirowski, akkor még alt.kirowski néven, és a négy alapító (Kerti Géza, Tompa Balázs, Kelemen Csaba és egy lány) csinálta ezt a weboldalt. Ez alapozta meg azt, hogy a Kirowski hosszú éveken át az Origo egyik legfontosabb partnere volt webfejlesztésekben, corporate-site fejleszésekben meg ilyenekben. De a tartalomprojekt egy éve alatt még sok minden más is történt.

– Min dolgoztatok, mit csináltatok konkrétan ez alatt az egy év alatt?

– Ekkor már az Origo és az Üzleti Negyed konkrét indulását készítettük elő, és akkor született a magyar keresőmotor.

– Tudták már, hogy ezeken a neveken fognak futni? Már az első tanulmánynál is így emlegetted őket. A nevek mikor alakultak ki?

– Ezt talán meg kellene nézni a tanulmányban, és akkor biztosak lehetnénk, hogy benne voltak-e. Én úgy emlékszem, hogy az Origo név és az Üzleti Negyed is benne volt, tehát ezek voltak az eredeti javaslataink. Az biztos, hogy a tartalomprojektnek egy viszonylag korai fázisától meg kellett, hogy legyenek, mert ezen a néven emlegettük ezeket a szolgáltatásokat.

De akkor készült a kereső, az Altavizsla, aminek a névadására viszont pont emlékszem. Az Altavistaval állapodtunk meg, ami akkor a legmenőbb nemzetközi keresőmotor volt, aki white label módon el is adta a keresőmotort, magyarul át lehetett cimkézni egy másik névre. Volt egy értekezlet, ahol azon gondolkodtunk, hogy mi is legyen a neve. Az egyik szempont az volt, hogy jó lenne, ha az Altavistara emlékeztetne valahogy, merthogy az jelentett valamit az internetezőknek. A másik szempont, amit Szakadát hozott be, és nagyon erőteljesen nyomott, az volt, hogy legyen világos, hogy ez egy magyar dolog. Az értekezleten sorolták a hegycsúcsokat, hogy Gerecse. Nem, nem. Akkor Puli, vagy mit tudom én, valami kutya. És akkor Bodó Balázs, aki akkor fiatal, tán még éppen egyetemet végzett újságíróként a Főzelékben dolgozott, azt mondta, hogy megvan, Altavizsla, az pont jó lesz! Mindenki az asztalra csapott, hogy jó, lezártuk, ez megvan, mehetünk. Akkor ott el is dőlt, világos volt, hogy ez tökéletes, ez bejött ez a név. Ez sok évig megmaradt, aztán lett belőle Vizsla, amikor már nem az Altavista volt a keresőmotor, hanem egy – épp most, hogy idefele készülődtem, megnéztem az akkori jegyzeteimet – Northern Light nevű keresőszolgáltatás, ami akkor a legmenőbbnek, és legerőremutatóbbnak, vagy technikailag legfejlettebbnek számított. Szerintem biztos, hogy nem emlékeztek rá, énnekem is csak azért van meg, mert éveken át az szolgáltatta a Vizsla kereső hátterét. Szóval volt a Vizsla, amin dolgoztunk, és egy csomó minden – habár ez már a tárgyalt időszaknál talán egy kicsit későbbre nyúlik. De megnéztem azt a dokumentumot, ami ‘98-től 2004-ig nagyjából végigveszi, hogy mi történt a Matávnet háza táján, azt láttam, hogy első nem több, mint három évben iszonyú sok mindent indítottunk el, főleg ahhoz képest, hogy aztán a rákövetkező tíz évben milyen kevéset. Ebben az első három évben vette meg a Matáv a Freemailt, ekkor már eljutottunk az ADSL-ig.

–  Amikor felidézted, hogy milyen szolgáltatás javaslatotok a tanulmányban, akkor önálló levelezőt nem említettél. Nem jutott eszedbe, vagy határozottan emlékszel, hogy nem volt ilyen javaslatotok?

– Nem, nem volt. Mi arról beszéltünk, hogy milyen tartalomszolgáltatást kell indítani, hogy mi legyen az a magyar nyelvű tartalom, ami a magyarokat ráveszi arra, hogy vegyenek internet-hozzáférést. Amennyire emlékszem, azért szolgáltatásokat is ajánlottunk, úgy rémlik, hogy keresőt ajánlottunk, de szerintem a levelezőrendszer eszünkbe se jutott. Akkor a Freemail még talán nem is volt, még nem volt ez az egész webmail dolog. Természetesen amikor a Matávnet elindult, akkor szolgáltatott levelezést, de ott egy szervercímet kapott az ember, és amilyen programja volt a gépen, azzal használta. Akkor még nem volt webmail.

– A tanulmány időszakára visszatérve egy pillanatra: amikor György Péter győzködte a Matáv vezetőit a magyar nyelvű tartalomszolgáltatás fontosságáról, akkor az nem jött szóba, hogy a már létező Internettóra, már működő Indexre támaszkodjon ez a projekt?

– Akkor Internetto volt még csak, Index még messze nem volt, az csak a kétezres évek eleje, amikor az Internetto szép lassan ellehetetlenül az IDG ölelő szorításában, és Nyírő [András] már semmi más lehetőséget nem látott, mint hogy fellázadjon, és azt mondja, hogy vigyük el az egész hóbelebancot. Vagy nem? De mindenesetre abban biztos vagyok, hogy ha volt is Internetto, akkor az nagyon partizán dolog volt még, nagyon kísérleti, egy incifinci kis műhely volt néhány úgymond punkkal, akik ezzel az újmódi dologgal nyomultak. Egyrészt. Másrészt szerintem György Peti nem ismerte őket. György Peti akkor a médiaszakot vitte, alapvetően azokban gondolkodott, akiket a médiaszakon ismert vagy fontosnak gondolt, és ezért aztán ő elve abban gondolkodott, hogy minket tol.

– Ti mennyire tudtatok az Internettóról, követtétek-e, ott volt-e előttetek példaként?

– Igen, szerintem igen, követtük, és arra gyanakszom, hogy a tanulmányban volt is egy részlet, ami a konkurenciával foglalkozott. Tudtunk róluk, és ismertük egymást személyesen, egyrészt én az ABCD-seket ismertem, másrészt aztán a tartalomprojekt alatt már ott dolgozott Szakadát, neki igen jó barátja volt Nyírő Andris. Illetve már akkor is volt ez a ping-pong az Internetto-Origo között, tehát aki ott dolgozott a Főzeléknél, azok közül sokan, például Barczi Imi, azaz Blumi, de még tán Bodóék is mentek az Internettohoz újságírónak, aztán jöttek vissza. Abszolút tudtunk róluk, de szerintem azt gondoltuk, nagyon helyesen, hogy az akkori piac bőven elbír nemcsak kettő, de csomó ilyet. Semmi magyar tartalom nem volt, csak ilyen nagyon kis nyúlványok. Meg a HIX, a Hungarian Information Exchange, amit egy magyar srác működtetett az Egyesült Államokban, lényegében az volt a legerősebb tartalomszolgáltatás, azon a ponton, amikor megjelent először az Internetto, aztán az Origo. Mindig úgy tekintettünk rájuk, erre azért emlékszem, hogy az Internetto az az alulról szerveződő, hippi újság, akik hippi mentalitással is csinálják az egészet, mi meg azok vagyunk, akibe a Matáv szeneslapáttal tolja bele a pénzt. Mindig éreztük, hogy nekünk sokkal jobbak a lehetőségeink.

– Egyébként szeneslapáttal tolta a Matáv ebbe a pénzt?

– Annyiban igen, hogy nagy nyereséget nem termelt ez a dolog, egészen pontosan semennyit, az egésznek az volt a megokolása, hogy azért van szükség magyar tartalomra, hogy el lehessen adni az internetet. Az internetet viszont el lehetett adni, tehát azon valószínűleg elég jól keresett a Matáv, részben magán az internethozzáférésen, részben akkor még a telefondíjon is. Ellenételezve volt a dolog, de maga az Origo és az Üzleti Negyed lényegében semmilyen bevételt nem termelt, és sokba került fenntartani egész biztos, hisz ez egy nagy cég volt. A működésünk második évének a végére 140 ezer előfizetője volt a Telekomnak a nulláról. Ami azért egyáltalán nem egy rossz szám, ez egy jelentős növekedés volt, a legnagyobb szolgáltatóvá vált akkor a Matáv, úgyhogy bőven megérte ezt csinálni. Ez nagyjából az ADSL időszak konszolidációjáig, tehát a második, harmadik évig tarott, aztán elkezdődött az a folyamat, ami ma az Origo ismert katasztrófájával végződött, tehát amikor már igazán nem volt logikus érv amellett, hogy a Telekomnak szüksége lenne egy médialábra. Mindig sokan, sokféleképpen próbálták stratégiával ellátni azt a tényt, hogy van egy jó nagy portáljuk, de igazán már nem volt miért megtartani. Akkor még igen, úgyhogy ezért érdemes volt pénzt tenni bele, és olyan értelemben szívlapáttal tették bele a pénzt, hogy a tartalomprojekt egy éve alatt ha mi azt mondtuk, hogy el akarunk menni egy konferenciára az Egyesült Államokba, akkor mentünk.

Arra is volt pénz, hogy számítógépeket vegyünk, szervereket, szoftvereket, tanulmányokat írassunk. De az tény, hogy ennek a projektnek az eredménye volt, hogy egy szolgáltatás-halmot öntöttünk rá az internetre a következő két-három évben, és lényegében mindent megcsináltunk, ami magyarul még nem, de az angolszász interneten már megvolt: a keresőtől kezdve az online könyváruházon keresztül az online képmegosztó szolgálatásig nagyon sok minden született abban az első néhány évben.

– Mit gondoltatok az Origóról magáról, hogy ennek milyennek kell lennie? A Tartalomprojekt egy éve alatt voltak-e szakmai beszélgetések, akár arról, hogy milyen tartalomnak kell ezen lennie, hogyan…

– Lényegében más sem volt, csak ilyen szakmai beszélgetések, de sajnos erről nem engem kell megkérdeznetek, úgy helyes, hogy ha erről Nádori és Weyer beszélnek, meg Simó, mert ők voltak a felelősei annak, hogy a tartalom maga milyen legyen. Én akkor is a HR-stratégián dolgoztam, a marketingkommunikációs stratégián, a technikai háttéren, meg ilyeneken, úgyhogy én ezekben kevésbé is vettem részt. Ők igazi újságírók voltak, akik vagy ezt tanulták, mint mondjuk Simó az Egyesült Államokban, vagy Weyer a médiaszakon, Nádori meg már gyerekkorában újságíró akart lenni körülbelül, szóval ők igazi újságírók voltak, akik borzasztó sokat tudtak ennek a szakmának az elméletéről meg a nemzetközi tanulságairól. Én meg egy programozó srác voltam, aki tudott írni, a Narancsban megtanultam egy kicsit újságírni, de egyáltalán nem voltam nagy tartalom-szakember, és ezt azóta is őrzöm. Azért kicsit belejöttem.

Amennyire én emlékszem – hogy valamiféle választ azért mégiscsak adjak -, már akkor a BBC-biblia volt, amire azt mondták, hogy márpedig újságot úgy kell csinálni, és ez mindegy, hogy nyomtatott vagy online újság, ahogy azt a BBC tanítja. Ez volt az egyik nagyon fontos alapvetés. A másik pedig az, hogy teljesen újra kell gondolni a szerkesztőségi folyamatokat, hiszen folyamatos munka folyik, nincs lapzárta. Igen, ez volt az egyik szlogenünk, hogy soha nincs lapzárta az Origóban. Valamint volt még egy belső szlogenünk is, talán még inkább a Tartalomprojekt előtti időkben, hogy minden user egy anyabróker. Egyrészt egy magánember, például anya, másrészt meg van egy work life-ja is, tehát mind a két felét ki kell szolgálni, a magánembert is, aki szórakozni akar, tájékozódni, híreket olvasni, játszani, levelezni, meg az üzleti, vagy a dolgozó felét is, aki meg word doksikat akar elküldeni, vagy akár online szerkeszteni.

Azt már a Tartalomprojekt ideje alatt tudtuk, hogy a tartalom nem lesz elég, hogy kell csinálni szolgáltatásokat is, ezért volt aztán az Altavizsla, ezért vettük meg a Freemailt a C3-tól, ezért csábítottuk oda a C3-tól Tüdős Andrást, aki aztán a cég nagyon fiatal technikai igazgatója lett. De ezek már a későbbi évek.

– Mondtad, hogy a Tartalomprojekt éve alatt több csapat is dolgozott. Ezek egymással versengő projektek voltak, vagy ez egy több csapatban folyó közös munka volt?

– Akkor mi úgy éltük meg, hogy versengő projektek, és utáltuk őket. Eleve mi voltunk a kapucnis pólós fickók, akik a nagyon laza tartalomiparból érkeztek – a Narancsból, érted -, ők meg öltönyösök voltak, és többnyire banki meg vállalkozói háttérrel dolgoztak. Folyton röhögtünk az öltönyös majmokon, ők meg a hippi hülyegyerekeken, de nem voltunk rosszban, csak volt egy távolságtartás és egymás folyamatos méregetése. És nem ugyanazon dolgoztunk, úgyhogy nem egymás ellen dolgoztunk. Csapatmunkának semmiképpen nem mondanám. A Matáv belső csapataival, tehát főleg a marketingesekkel sokat dolgoztunk együtt, az már sokkal inkább csapatmunka volt. Ott úgy éreztük, hogy nekünk az a feladatunk, hogy domesztikáljuk őket, tehát ezeket a hülye corporate fejeket valahogy magunkhoz édesgessük, és egyrészt megtanítsuk nekik az internetet, másrészt pedig a lazaságot, Ebben ők csodálatos partnerek voltak, még ha nekik is öltönyt kellett hordaniuk, de gyorsan is tanultak, és sokat is tanultak. Ők alapvetően junior marketingesek voltak, de nagyon hamar lettünk jóban, aztán már az induló Matávnetnél, ami ugye ‘99 január környéke, ott ők fontos szerepet játszottak a cég életében.

– Amikor elindult az Origo, a te szorosabban vett resztortod a markegint-kommunikáció volt. Emlékszel-e a bevezető kampányára, időben elhelyezve, választott eszközökre, hogy ez pontosan hogy volt?

– Hogyne. Bár a hogyne az túlzás.

– Milyen volt az indulás?

– Az indulás az pont olyan volt, mint azóta minden ilyen indulás. Most volt lehetőségem átélni, amikor a Vs.hu-t elindítottuk tavaly novemberben, hogy milyen is egy ilyen indulás. Pont olyan volt ‘98 decemberében is, amikor az Origót elindítottuk: üdvrivalgás volt, összedőlt a szerver persze egyfolytában, nem ment semmi. Azt hiszem, Weyernek valami őrületes lélekjelenléttel sikerült lementeni az első screent.

– Milyen volt az első címlap? Mi volt rajta? Volt-e valami vezető sztori?

– A tartalomra egyáltalán nem emlékszem. Emlékszem a logóra, meg emlékszem arra, hogy hogy nézett ki, de ez megnézhető, dokumentált. Nagyon ronda volt mai szemmel nézve, de aztán nagyon hamar redizájnoltuk is. ‘98 decemberében indult, és ‘99 tavaszára már új dizájn volt. Akkor jött már ez a szögletes zárójelbe zárt Origo felirat, és az már jól nézett ki, az nem volt annyira gáz, mint az első dizájn.

– Az hogy alakult ki? Volt arculati pályázat? Vagy milyen dizájner team dolgozott ott?

– Úgy emlékszem, hogy a Kirowski csinálta, de erre nem emlékszem leginkább.

– És a bevezető kampány?

– Ja igen. A bevezető kampányt a Matáv marketing osztálya csinálta.

– Volt-e nagy hírverés neki? Gondolom.

– Volt hírverés, de nem volt tévéreklám például, mert az túl drága lett volna, és úgy gondolták szerintem, hogy annak nem is lenne igazán értelme, úgyhogy sajtóreklámok voltak. Internetes reklám sem volt még szerintem, olyan sem volt, hogy az Internettón lett volna egy banner, de ha jól gyanítom, akkor még bannerek sem nagyon voltak abban az időben. Úgyhogy sajtóhirdetés volt, meg talán rádió, de arra már nagyon nem emlékszem, meg PR, sokat kellett menni nyilatkozni.

– Plakát?

-Igen, plakát az biztos volt. Nem emlékszem a részletekre.

– Szlogen, ilyesmi?

– Nem emlékszem. Volt egy nagy kommunikációs időszaka az Origónak, amikor az Erdélyi Superman Zsolt és az ő ügynöksége, az Edison volt a reklámügynökségünk, és akkor iszonyú jó reklámokat csináltunk, de az már a Matávnetben volt, és aztán szerintem a T-online-os időkig megmaradt mindig valamilyen szinten a kapcsolat, ha mással nem is az Erdélyi Zsolttal mindenképpen, és amíg volt az Edison, addig velük is.

– Emlékszel-e vagy tudsz-e olyanokról, hogy első látogatottság? Vagy mértétek-e egyáltalán a látogatottságot? Vagy ez mikor jött elő, hogy a közönséget megnézni, hogy kik lehetnek azok?

– Jobb, ha nem mondok semmit, annál is inkább, mert jobban járnátok Weyerrel, aki minden ilyet azonnal lök.

– Mit jelentett a HR-stratégia?

– Hogy mekkorák legyenek a fizetések, meg hogy milyen típusú szakértelmekre van szükség, ilyesmit.

– Ez csak a tartalomhoz kapcsolódva tartozott hozzád, vagy az egész szolgáltatásra?

– Nem, az egész vállalatra. ‘98 decemberben, amikor elindult az Origo, akkor az Origo Kft. néven indult el, ami semmi mást nem csinált, csak az Origót meg az Üzleti Negyedet meg a Főzeléket, szóval a tartalomszolgáltatás tartozott oda. A Freemail nagyon sokáig nem, és most az rémélik, hogy tán az Altavizsla is Matáv-üzemeltetésben volt. Viszonylag hamar elfogadtattuk a Matávval, hogy az marhaság, hogy ők árulják a hozzáférést, mi meg csináljuk a tartalmat, ezt egy cégbe kell szervezni, annál is inkább, mert az egyik hivatott arra, hogy eltartsa a másikat. Úgyhogy nem sokkal később már átneveztük a céget Matávnetre, és át is vette az internetszolgáltatás értékesítését. Tehát az indulásnál még csak újság, csak tartalomszolgáltatás volt, és aztán Matávnet lett belőle, és elkezdett szolgáltatni – de akkor már mindenféle profik jöttek innen-onnan amonnan.

– Arra emlékszel, hogy milyen szerkesztői struktúrában, hány emberrel, kb milyen munkarendben indult az Origo?

– Nem volt nagy meglepetés benne, hagyományos rovatstruktúra volt: belföld, külföld, gazdság – illetve gazdaság az csak annyiban, hogy azt az Üzleti Negyed szállította -, sport, kultúra, életmód talán – biztos életmódnak hívtuk, mert a mi újságírói hagyományainkban egyértelműen életmódnak hívják ezt a dolgot. Voltak rovatvezetők, rovatdolgozók. Ja, a Techbázis az fontos volt már akkor is.

– Munkaviszonyban voltak?

– Abszolút, Matáv Zrt., nem lehetett gatyázni, ahogy ez azóta is így van. Volt egy időszaka a cégenk, amikor kölcsönzött munkaerő volt nagyon sok ember, újságírók is meg nem újságírók is, de aztán a Telekommá válás táján, tehát amikor a Deutche Telekom megvette a Matávot, ezeket mind fel kellett számolni. Abszolút legálisan működött minden elemében a cég az első perctől kezdve teljesen, és szerintem az utolsó napig – az még nem jött el, szóval a mai napig, mondjuk inkább így.

Éjszaka eleinte nem dolgoztunk. Én úgy emlékszem, hogy reggel hétre vagy hatra jött az ügyelet, tízig vagy kilencig ügyelet volt, utána jöttek az újságírók, aztán valamikor kora estig ment, és aztán leállt a tartalomgyártás az éjszaka. Egy idő után bevezettük az éjszakai ügyeletet. Még volt egy időszak, az kicsit később, amikor a Techbázis egyik munkatársa konkrétan bent lakott a szerkesztőségben. A Techesek egy ilyen L alakú helységnek az L végében elbarikádozták magukat asztalokkal, számítógépekkel, miegyébbel, kialakítottak egy teljes külön barlagot, és az egyik fiú az ott lakott, lényegében minden éjszakáját ott töltötte. Ez azzal is járt, hogy lévén nem volt zuhany, tehát olyan nagyon nem tudott tisztálkodni, nagyon büdös is volt, és erről nagyon híres is volt.

– A tartalomgyártáson kívül volt-e más személyzete az Origónak? Mint pl. a gyártás?

– Az indulásnál? Volt, volt gyártás, és már akkor is gyártásnak hívták őket. Ők voltak azok, akik programoztak, akik webdizájnoltak.

– Honnan lett szerkesztőségi rendszer például? Az saját fejlesztés volt?

– Igen, az saját fejlesztésű cucc volt, mindjárt eszembe jut a programozó fiúnak a neve, aki csinálta – [Takács Tamás] na, most mégsem jut eszembe. Egy nagytestű pasas volt, hosszú szőke hajjal, halkszavú, nagyon kedves ember, aki végtelen mennyiséget dolgozott. Neki meg az volt a szokása, hogy dobozos Coca-Colat ivott, és ezeket a dobozokat soha nem dobta ki, hanem betette maga mellé a kis kukszlijába. Egészen konkrétan egy ilyen dobozzal megtöltött félszoba lett a végén, azt hiszem, akkor számoltatta fel vele valamelyik vezetője, amikor mellmagasságig kólásdobozokkal volt tele. Ő igazi klasszikus geek látvány volt. Ő írta az első szerkesztőségi rendszert, és amikor én 2011-ben eljöttem az újságtól, akkor ez még ugyanennek a rendszernek a patkolt változtata volt. Nagyon sokáig kihúzta ez a rendszer. Volt még néhány hasonló igazi fejlesztő fejlesztő, szerintem például Halácsy Péter – aki azóta a Prezi egyik alapítója – is volt ott fejlesztő, lehet, hogy csak a Főzelékes időben, de nekem úgy rémlik, hogy tovább. Blumi dolgozott a fejlesztők között, volt egy-két rendszergazda, tehát volt műszaki csapat.

Nagyon hamar odakerült dizájnerként Molnár Annamari, aki a mai napig az Origo egyik vezető dizájnere. Hogy már akkor is volt-e marketing meg sales, azt nem tudom. Az biztos, hogy amikor Matávnet lettünk, akkor lett marketing, sales, pénzügy, akkor már volt vezérigazgató, akkor volt vezérigazgatói titkárság. Ez az az időszak, amikor a vezérigazgató Vincze Mátyás. Ennek az időszaknak az a fémjele, hogy irgalmatlan hosszú vezetői értekezleteket tartottunk, hetente egyszer, reggel kilenckor kezdtük, és délután háromig, négyig, ötig tartott az értekezlet, bent ültünk egy hosszú tárgyalóban. Akkor még lehetett dohányozni a munkahelyeken. Matyi láncdohányos, illetve akkor még jópáran voltunk, akik szintén láncdohányosok voltunk, és folyamatosan cigizve kilenctől háromig ültünk bent, és tényleg végtelen, iszonyú hosszú volt, mindig azt éreztük, hogy hogy lehet hat-hét órát tölteni azzal, hogy beszélünk, de biztos ismeritek a Matyit, el lehet tölteni 6-7 órát azzal, hogy beszélünk. Volt egy fiatal sales-es főnök, egy chilei származású srác. Ő egyszer fellázadt, és azt mondta, hogy ezt már tovább nem hajlandó tűrni, mert megfullad. Akkor a homlokunkra csaptunk, hogy úristen, itt vannak nemdohányzók is, milyen rossz lehet nekik, és onnantól kezdve nem volt dohányzás az értekezleten, és le is rövidültek jelentős mértékben. Matyival ez volt a fontos kaland.

– A Főzelék meddig futott?

– Erre egyáltalán nem emlékszem, igazából én a Főzelékre nem is nagyon emlékszem, csak olvastam visszaemlékezésekben, hogy volt ilyen. Nem tudom, hogy meddig futott, szerintem nem sokáig, amikor az Origo elindult, akkor talán a Főzelék még létezett egy kicsit, de csak egy kicsit, aztán beolvadt vagy rovat lett belőle vagy valami ilyesmi.

Innentől kezdve nekem elszakadt a történetem a tartalomgyártástól, marketingvezető voltam, aztán PR-vezető, és nem is tudom, mikor tértem vissza a tartalomhoz, asszem először az Origo Playt csináltam 2005-ben, tehát jóval később. Én akkor nem is láttam az újságírókat, csak néha nevettem egy nagyot. Hogy megint mondjak egy történetet: Tóth Sári akkor még ott dolgozott újságíróként, hírújságíróként, és behordta a kutyáját, ami egy ilyen nyomott orrú horkoló, és egyébként sokat szellentő kutya volt. Arra a jelenetre emlékszem borzasztó erősen, hogy én öltönyben, nyakkendőben, mint kommunikációs vezető valami szintén öltönyös embereket vezetek át, vagyis megyünk a tárgyalóba, de ehhez át kellett menni a szerkesztőségen, ami egy folyosó, és két oldalt fakkok voltak, és az egyik fakkból kilóg két láb, a Sári két lába, aki bent hasalt az asztal alatt, és beszélgetett a kutyával, valamire próbálta rávenni, győzködte valamiről a kutyát, én pedig megkértem a vendégeimet, hogy ezt a lábat kerüljük ki, bocsánat. Szóval nagyon laza volt ez az első időszak. Aztán egy idő után a kutya nem jöhetett már.

– De azt tudod, hogy az első időben hogy alakult ki az újságírói csapat?

– Nem. Nádori és Weyer toborozta alapvetően. Simó is… Az újságcsinálás Nádori dolga volt. Weyer az ő famulusa volt ebben a történetben, ők ketten rakták össze nagy egyetértésben az Origót. Az Üzleti Negyed csak kis mellékvágány volt, volt két gazdasági újságíró.

– Bejött az eredeti koncepció, hogy fizetős legyen?

– Nem, abszolút nem. Felvettek egy fiatalembert, Markót Imrét – aki aztán nagyon sok éven át dolgozott az Origónál – azzal, hogy akkor ezt az Üzleti Negyed dolgot kellene irányítani, és beküldték egy irodába, és aztán egy hétig nem szólt hozzá senki. Ő úgy emlékszik, hogy ott ült egy hétig, és efektíve fogalma sem volt, hogy mi az az Üzleti Negyed, neki mi dolga lenne, de már állományban volt. Mert valahogy nem értek rá a többiek. Aztán végül valaki megmondta neki, hogy itt van ez az Üzleti Negyed, most fizetős, van 12 előfizetőnk, ingyenessé kéne tenni. Az első évben volt fizetős, aztán az ingyenessé vált, és egyre inkább kvázi az Origo egy rovata kezdett lenni, de ez egy elég hosszú átmenet volt.

– Olyan koncepció nem volt, hogy az Origo is fizetős legyen?

– Nem, soha. Az elejétől kezdve azt mondtuk, hogy annak ingyenesnek kell lenni, hiszen hozzáférést akartunk eladni vele, nem lett volna jó ötlet. Nem volt dolgunk a bevétel az elején. Elég sokáig nem volt egyébként. De a hirdetésszervezés elég hamar elindult, és azt először Novák Péterék csinálták. Ő egy fiatal matávos marketinges volt, ő kezdte el megszervezni Császár Zolival, aki meg sales-es volt. Az ő kezeik alatt nőtt nagyra a felületértékesítés. Aztán ott volt két fiatal gyerek, akiket úgy találtak, Gazsó Gábor és Somogyi Péter Pál Soma, ők tették médiavállalkozássá tulajdonképpen a salest, ők voltak a megalkotói az önálló sales house-nak.

– Ez mikor lehett?

– Nem tudom. Valamikor hamar lett sales, mondjuk ‘99-2000-ben, és Novák jó sokáig csinálta, mondjuk 4-5 évig, tehát valamikor 2005 környékén jöhetett az, amikor Gazsóék átvették a vezetést. De ezekre ne építsük semmit.

– A hirdetési formátumokra emlékszel?

– Banner volt, semmi más. Először animgif bannerek, aztán flash-bannerek. Nem volt szponzorált tartalom, vagy PR-cikk, szerintem semmi más formája nem volt az árbevételnek.

– A tartalomgyártásba beleszólt vagy bele akart valaha is szólni a Matáv, vagy teljesen szabad kezet kaptak Nádoriék?

– Bele akart szólni, de nem szólt bele igazán. A Matávban egyetlen ember sem dolgozott, aki csak nagyjából is konyított volna a tartalomhoz. Leginkább csak annyiban szóltak bele, mint egyszerű, intelligens olvasók. Straub Elek, aki annak idején a Matáv vezérigazgatója volt, rendkívül intelligens pasas, őt néha zavarták dolgok, és akkor abba beleszólt, vagy ilyen természetes érzékkel gondolt valamit valamiről, és akkor azt közvetítette. Amennyire én tudom, ez sem direkt beleszólás volt, hanem ugye György Péter nagyon sokáig – illetve egészen mostanáig – a board tagja volt, ez akkor is így volt, csak akkor aktívabban vett részt ebben valamivel, mint most. Leginkább rajta keresztül tartotta a kapcsolatot a tulajdonos a szerkesztőséggel.

De az is igaz, hogy egy idő után csak eljött az a pillanat, amikor már nem Nádori volt a főszerkesztő – Nádorinak elege lett, és elment, egyrészt a HVG-hez, másrészt a Telenorhoz. Amikor elment, akkor nem Weyer lett a főszerkesztő, hanem egy azóta igazán különös hírű ember, akinek most nem fog eszembe jutni a neve. Meg lehet, hogy hülyeséget is beszélek, mert a főszerkesztő a Weyer lett, de volt egy tartalomigazgatói pozíció, aki a főszerkesztő főnöke volt, és ez volt ez az ember, aki később a Figyelőnek volt a főszerkesztője…

– De nem Krecz Tiborra gondolsz?

– De, Krecz Tibi, persze, ő volt a főnök akkor.

– Nem volt főszerkesztő szerintem.

– Nem, igazad van, tartalomigazgató volt, és Balázs volt a főszerkesztő, amikor elment a Péter. A lényeg az, hogy volt egy folyamat a Matávnetben, Axeleroban. Mi alapítóként egy ideig el tudtunk lavírozgatni, egyébként tényleg nem értettünk semmihez, újságírók voltunk legjobb esetben is csak, aztán ehhez képest mind igazgatók voltunk. Én is úgy voltam marketing és PR-igazgató először, hogy semmit nem értettem hozzá, csak mondjuk hogy érdekelt. Aztán először jött egy marketing igazgató, aztán jött egy PR-igazgató, aztán én már csak az online PR-ral foglalkoztam. Ez minden területen így volt, így hozták oda Krecz Tibit, így jöttek a salesbe újabb emberek, magát Vincze Matyit is azt hiszem, hogy ennek a keretében cserélték le Drajkó Lászlóra, aki akkor már elismert üzletember volt. Egyetlen olyan ember volt, aki végig meg tudta őrizni magát a dolog tetején, és aki képes volt, mondjuk így, együtt fejlődni a korporációval: Simó Gyuri, aki nagyon hamar lett vezérigazgató-helyettes Drajkó alatt, aztán vezérigazgató, és a Telekom felsővezetőségig vitte. Ő volt az egyetlen, aki nem érezte a tarkóján lihegő jobb szakembereket, vagy aki ki tudta ezt mozogni ügyesen.

Nádori lényegében ezért ment el. Krecz ideje zűrös időszak volt, mert Kreczet azt hiszem, mindenki szerette, de ő sem nagyon értett az internethez. Mindig azt gondoltuk, hogy az internethez mi értünk a legjobban, az üzlethez talán nem, meg a médiacsinálás egyéb aspektusaihoz talán nem, de az internethez igen. Ezt viszonylag sokáig sikerült is képviselni a cégen. De ezt a hosszú fejtegetést miért is mondtam? Hogy bele akart-e szólni a Matáv. Igazán csak ebben, hogy professzionalizálni akarta a szervezetet, ahogy az növekedett, és hozott külső szakértelemeket. Illetve egészen biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten bele is szólt, de erről megint csak azok tudnának beszélni, akik a tartalmat csinálták, mert a szerkesztőségig nem ért el.

– Amikor elindult az Origo, nagyjából versenytárs nélkül volt?

– Az Internetto volt ott, de arról azt gondoltuk mindig is, hogy az egy kis cég kis pénzzel, nincs sok esélyük arra, hogy ellenünk versenyezzenek. Nem volt igazunk, ez kiderült, merthogy végig versenytársak voltunk, igazándiból mindig is fej-fej mellett volt az Origo meg az Index. Az Origo mindig nagyobb volt egy kicsit, volt, hogy sokkal nagyobb volt, volt, hogy csak egy kicsit volt nagyobb, és egyébként záródott össze az olló, de mindig is, az első perctől, az Internettós időktől kezdve fontos versenytárs volt.

– És figyeltetek is rájuk úgy, mint versenytársra.

– Abszolút.

– Volt-e valami stratégia, hogy miben kell másnak, jobbnak lenni?

– Bocsánat, csak most eszembe jut, hogy Bede Marci is nálunk dolgozott először a Főzelékben. Igen, az Origóról az első pillanattól kezdve lehet tudni, hogy az az indulásától kezdve a neutralitás híve volt, tehát hogy úgy kell újságot csinálni, hogy abban nincs vélemény, abban nincs erős stílus, hanem nagyon szikár tényújságírást kell csinálni. Ebben a pillanatban belegondolva furcsa, hogy ezt olyan emberek álmodták be az Origóba, akik a Narancsból jöttek, ami azért ennek tényleg az ellenéte, és ott a gonzó volt a mindenünk, a gonzó újságírás.

– Nem lehet, hogy ez éppen pozicionálási megfontolásokból fakadt az Internettóval szemben?

– Nem, szerintem ez inkább a BBC-bibliából     jöhetett, tehát abból, hogy az angolszász típusú újságírás a követendő példa.

– Illetve gondolom abból is, hogy a célközönség sokkal szélesebb volt.

– Hát így, persze. Az volt a mondás, hogy minden magyar internetező újságja vagy portálja akart lenni az Origo, sőt, a belépőpontja, a kapu az internetre. Csomó ilyet mondtunk annak idején, és körülbelül addig, amíg a Startlap meg nem erősödött, ezt nagyjából tarthatónak is véltük. Az Index, vagyis az Internetto meg az Index nagyon sokáig semmi más nem volt, mint egy újság, egy tartalomportál. Mi meg az elejétől kezdve egy csomó szolgáltatás is voltunk. Ott volt a Freemail, aztán jött az Iwiw, és lényegében az összes magyar internetező minket használt, meg olvasta az újságot. Az nagyon nagy különbség volt az Internetto-Indexhez képest, hogy nekik nem volt ilyesmi, nagyon sokáig semmi. Úgyhogy figyeltünk rájuk, de mindig azt gondoltuk, hogy nem nagyon veszélyesek ők. Aztán viszonylag hamar kialakult a respekt, mert ők meg sokkal szórakoztatóbb újság voltak. Az mindig is jelen volt az Origo életében, hogy a készítői meg a cég dolgozói titokban legalább olyan szívesen olvastak Indexet, ha nem egy kicsit szívesebben, mint a saját lapjukat. Ez a neturalitás, ez tette lehetővé azt, hogy mindig is a legnagyobb maradjon az Origo. Talán nem feltétlen a Matáv tőkeereje tehetett arról, hogy első lehetett az Origo, hanem az, hogy az egy nagyon jó tartalom volt mindig is, és lényegében olyan újságírást csinált, amit annak idején az országban mások nem, csak az Index sorolható még ide. A papírújságok nem nagyon csinálták azt a fajta újságírást, ami az Origóban sztenderd volt, meg az Indexben, csak az Indexben a stílus vitte, nálunk meg a keménység, mondjuk.

– Más versenytársak mikor bukkantak fel?

– Ezeket nem tudom összeszedni, és ezek később voltak, az elején igazándiból nem nagyon volt más versenytárs, tényleg a HIX volt, ami szóba jött. Talán voltak szolgálatások, de az se nagyon. Arra meg már nem emlékszem, amikor jöttek a többiek. Ilyenek jutnak eszembe, hogy Stop.hu. De volt egy csomó olyan próbálkozás is, amit különböző internet-szolgáltatók indítottak, lényegében a Matáv és az Origo példáját követve, és ezek mind csúfos kudarcok voltak. Mindenki a hagyományos marketinggel próbálta eladni a portálját, tehát óriásplakátokkal, és az már akkor kiderült, hogy óriásplakáton nem lehet internetes szolgáltatást elindítani. Már a nevükre sem emlékszem, csak arra, hogy volt olyan, hogy az egész ország tele volt a plakáttal, ami azt a portált hirdette, aminek most nem tudom felidézni a nevét.

– A Korridor szerepére hogy emlékszel?

– Halványan. A Korridor fontos szereplő volt, de inkább csak abban, hogy ott kezdtek először azon gondolkodni, hogy a tévének kell legyen egy internetes lába is. És ez azért lehetett a TV2-nél, mert az RTL-nek megállapodása volt a Magyar Telekommal, vagy akkor még Matávval. A Matávnak tulajdonrésze volt az RTL-ben, vagy az RTL tulajdonosában, azt most nem tudom, de az a lényeg, hogy az RTL volt a mi házitévénk, a TV2 meg az ellenség. Nekik ez volt a kísérletük arra, hogy szembemenjenek az RTL-lel.

Egyszerre indult a két valóságshow, ami nagyon fontos magyar internettörténeti pillanat volt, a Big Brother volt a TV2-é, és a Való Világ az RTL-é. Borzasztó erős online coverage-et kapott a Való Világ. Nem emlékszem, hogy az első vagy a második Való Világ volt, amit már lehetett a neten élőben nézni, a tévében voltak összefoglalók, és estétől lehetett hajnalig nézni a történéseket real time, tehát közvetítés volt a házból. Ez volt az a pillanat, amikor a mozgókép úgy igazán gyökeret vert a magyar interneten, és az egész közvetítés-logika, az, hogy a tévéknek lehet köze az internethez, ez a két valóságshow-val jött. Amennyire én tudom, a Korridor egyébként lényegében soha sehova nem jutott, nagyon pici dolog volt mindig, ami nagyon sok pénzt nyelt el, és ehhez képest nem tudott igazán komoly versenytársa lenni az akkor már regnáló nagyoknak. De Kelemen Gábor majd elmeséli, hiszen ő volt a főszerkesztője.

– Egy szolgálatása volt az Indexnek, ami nem volt az Origónak, és ez nem volt elhanyagolható: a fórum.

– Ez igaz, ez nagyon igaz.

– Hogyan emlékszel a felhasználói tartalmakhoz fűződő viszonyotokra, vagy hogy erről mi volt a stratégiátok?

– Igen, a Törzsasztal, illetve a fórum nagyon erős cucc volt, nagyon fontos csomópontja volt a magyar internetnek. Azt mi is láttuk, hogy a user interakció fontos. Nekünk is volt fórumunk, ami sosem volt olyan sikeres, messze nem volt olyan sikeres, mint az Indexé, de volt honlapkészítő szolgáltatásunk nem is egy, hanem legalább három. Vásároltunk is egyet, egy kifejezetten fiataloknak szólót, volt nagyobbaknak szóló, mindenféle webes eszközöket fejlesztettünk, amivel lehetett honlapot csinálni. Időről-időre megpróbálkoztunk olyan szolgáltatásokkal, amik ugyanígy a felhasználói interakciót próbálják valahogy behozni, csapdába csalni, de ebben soha nem volt erős az Origo. Abban, hogy szolgálatásokat csináljon, abban igen, tehát hogy a nyugati példát követve legyen képmegosztó szolgáltatás, aztán videómegosztó szolgálatás, Freemail, Iwiw. Lényegében mindenünk volt, és minden baromi nagy volt, a legnagyobb volt Magyarországon, de a userekkel való barátkozás nem ment nekünk, ahhoz túlságosan corporate volt mindig is az Origo, hogy közvetlen hangot tudjon megütni a felhasználókkal.

Ennek érdekes mellékvágánya, és nekem személyesen fontos rész, ezért el is mesélem, hogy a Matávnetnek sem volt fóruma sokáig, tehát az ügyfelek nem tudtak hogyan fórumozni, hogyan kapcsolatot tartani az előfizetésükkel kapcsolatban. Én ezt annyira cikinek tartottam, hogy megcsináltam a pohly.hu-n a Polifórum nevű fórumot, azért, hogy addig is, amíg a Matáv ki nem fejleszti végre ezt a megoldást, vagy mi meg nem csináljuk, tehát időnk nem jut rá, addig is legyen valamilyen fórum. Ezt én programoztam, ez volt tán az utolsó nagy programozós megmozdulásom, mert akkor ugye már nem fejlesztő voltam, de ezt még megcsináltam. Iszonyú sikeres lett, meg kvázi híres is, mert nemcsak arról szólt, hogy van egy fórum, hanem hogy van egy pasas, aki ilyen felsővezetőnek nevezi magát ebben a cégben, és ennek ellenére estéről estére…

– Ez egy one man show volt?

– Igen, ez egy one man show volt, mondjuk egy évig, vagy másfél évig, és amikor kiderült, hogy ez mekkora erőt képvisel, és mekkora ügyfélközpont lett belőle, akkor az ügyfélszolgálaton kijelöltek embereket, akiknek az volt a dolguk, hogy bejárjanak a fórumra, és ott fórumozzanak, ők lettek a Polifórum angyalai, és még egyenpólót is kaptak a végén. De lényegében azt hiszem 2010-ig a Polifórumon bonyolódott az ügyfélkapcsolattartás, az én site-omon, az én szerveremen. Úgy átlag félévente egyszer elmondtam az éppen aktuális vezetésnek, hogy gondolják meg, ha engem elüt a villamos, vagy felmondok, vagy elvisz valaki, és lekapcsolom, akkor mi lesz? Nem félnek-e? És aztán a Matáv azt mondta, hogy jó, lecseréljük, és akkor elkezdődött egy másfél éves projekt, ami alatt lecserélték.

Ez azért fontos, mert nem volt akkora fórum természetesen, mint az Indexé, és nem is arról szólt, nem felhasználói tartalom volt, hanem ügyfélközpont, viszont ügyfélközpontnak meg eléggé példaadó volt Magyarországon, és az online PR központja és hires példája lett

– Mi volt ott? A telefóniával kapcsolatos észrevételek, panaszok?

– Mivel 2010-ig vagy meddig tartott a lecserélése, volt ott minden. Az elején az a 150 forintos kedvezmény, az éjszakai kedvezmények időszaka volt, aztán az ADSL. Klasszikus téma volt, hogy mikor lesz már ADSL az én városomban. Így ha más témában is, de azért fóruma az Origónak – vagyis leginkább a T-online-nak – is volt.

Az nagyon fontos, hogy viszont blogot mi csináltunk messze utoljára, olyannyira utoljára, hogy a addigra már mi magunk sem értettük, hogy miért csinálunk még ilyet. A Postr most már eljutott odáig, hogy tán a második legnagyobb szolgáltató, csak sajnos közben kiment a blog a divatból, úgyhogy most már egy kicsit okafogyottá vált a történet.

Erről lemaradtunk, erről az egész web2 dologról csúnyán lemaradtunk, és ez elég sokunknak az alapítók közül folyamatos fájdalma volt. Mi egyfolytában toltuk, hogy legyen ilyen, és lényegében senkinek nem tudtuk eladni a web2-t, mármint a közösségi tudásmegosztára épülő internetes szolgáltatásokat, a felhasználói tartalom meg a civil újságírás meg ezeket a fogalmakat. Most megnézegettem, egy csomó cikkem volt a Találkozások magazinban, meg ilyen helyeken, amit arról írtam, hogy ez milyen jó. Meg írtam egy könyvet az internetről, és az is lényegében erről szól, hogy milyen marha menő a web2. Ezt a könyvet hozzácsomagoltuk az ADSL-előfizetésekhez egy idő után, így lehetek én az egyik legnagyobb példányszámban elfogyott ismeretterjesztő szerző, mert nagyon sokat vett belőle az Axelero. De magunk soha nem tudtuk megcsinálni, és ebben mindig le voltunk maradva elsősorban az Index mögött. Sok éven át az Index volt a legerősebb blogban is, a blog.hu volt messze-messze a legfontosabb szolgáltatás Magyarországon, és ezt mi soha nem tudtuk meglépni. Tehát az volt a viszonyunk a user-tartalomhoz, hogy soha nem tudtunk mit kezdeni vele, de mindig is akartunk, vagy próbáltunk.

Az interjút Vorák Anita és Bellai László készítette 2014. július 17-én. 

A helyszín a MÚOSZ székháza volt.

Megosztás
Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0