„Nem a valóságon nyugvó tervezés volt” – interjú Vince Mátyással

Az Origót működtető cég első vezetője a jelentős médiaszakmai tapasztalattal érkező Vince Mátyás, a HVG alapító főszerkesztője volt. A kívülről modernizálódott nagyvállalatnak tűnő, de belülről rengeteg elemében a régi, postás attitűdöket hordozó vállalat égisze alatt formálódó internetes vállalkozástól másfél év után távozott. Interjúnkban szó esik ennek hátteréről, a „strukturálisan eltolt költségvetésről”, az induló csapatról, a Freemail megvásárlásának jelentőségéről, de a HVG és a Magyar Hírlap digitális őstörténetéről, és arról is, hogy az MTI milyen szerepet vállalt a nemzeti emlékezet digitalizálásában.

Obligát nyitókérdésünkkel kezdeném: hogy emlékszel a számítástechnikáról, azon belül az internetről szerzett első benyomásokra?

Emlékeim szerint mind a számítógéppel, mind az internettel való találkozásom a ’88-89-es évre esik, amikor Amerikában, Washingtonban voltam. A Világbanknál dolgoztam szerkesztőként, szerződéssel: a szobámban egy IBM-computer fogadott, mellette egy printer, amit természetesen nem tudtam kezelni. WordPerfect nevű szövegszerkesztő volt rajta, Lotus 1-2-3 táblázatkezelő, ezeket hivatalból megtanították minden új belépőnek. Ezek voltak az első lépéseim a számítógépes világ irányába.

Alapító főszerkesztőként, 1979-től 1988-ig vezetted a HVG-t. Ha az internet még nem is, informatikai megoldások már napirenden lehettek a szerkesztőségben.

Napirenden volt sok minden. Mi például nem pesti nyomdát választottunk, hanem Székesfehérváron volt egy akkor korszerűnek számító nyomda, ahol a HVG-t szedték és nyomták. Hogy haladjunk a korral, a nyomda és a szerkesztőség közötti kapcsolatrendszerben azt találtam ki, hogy fax segítségével küldjük le a kéziratokat, és az utolsó pillanatban a korrektúra-javításokat. A Siemenstől nagy nehézségek árán sikerült is szerezni egy fax-gépet, ami akkor totális újdonság volt. A dolog nem vált be, tudniillik nem volt elég jó a felbontása a faxoknak. A javítások, amit a korrektor, illetve amit mi Pesten tettünk, nem volt egyértelmű a faxpéldányon, tehát nem lehetett száz százalékosan számítani rá. Természetesen a fényszedés mint robotizált történet már napirenden volt.

Az még nagyon fontos, hogy az első szabad magyar választás idején, ami 1990 tavaszán volt – egész pontosan nem is tudom, ki mindenkivel szerveztük össze, de akkor már voltak levelezőrendszerek, e-mail – rendeztünk egy szavazást Amerikában. Akkor még nem lehetett külföldön szavazni, csináltunk egy maszek szavazást, amelyben azok vehettek részt, akik éppen nem Magyarországon tartózkodtak. Én a Világbanknál voltam, nagyon sok ismerősöm máshol, és nem csak Amerikából lehetett rajta részt venni. Emlékszem, nem pontosan az az eredmény jött ki, mint Magyarországon, a legtöbb szavazatot az SZDSZ kapta ebben a közegben. Egy magánösszesítést csináltunk, azt hiszem, százvalahány szavazat jött össze. Még azt se mondom, hogy reprezentatív szavazás volt az amerikai magyarság körében, mert hát nyilván nem az amerikai magyarok, hanem az Amerikában éppen kint tartózkodó magyarok szavaztak. Ez is egy előszele volt az internettel való találkozásnak, vagy ha akarom, akkor ez már nem is az előszele, hanem ez maga az internet.

Ugorjunk 1994-re, akkor lettél a Magyar Hírlapnál főszerkesztő. Hogyan szüremkedett be a mindennapi munkába a számítógép- illetve az internethasználat?

Nehéz visszamenni a történelemben, pontosan visszaemlékezni. Arra emlékszem, hogy akkor már régóta elektronikus formában ment a Magyar Hírlap tördelése, ami annyit jelent, hogy digitalizálva volt a nyomdai előkészítési folyamat. Ez értelemszerűen annyit jelentett, hogy minden egyes lapszám digitalizálva rendelkezésre állt és legnagyobb meglepetésemre, archívum volt a házon belül, lehetett korábbi cikkekre keresni. De nem volt hozzáférhető a nagyvilág számára se online, se CD-n. Nagyon fontos dolog, vagy legalábbis én fontosnak értékelem azt, hogy megcsináltam, nem egymagam, nyilván a csapat segítségével, megcsináltuk az archív CD-jét a Magyar Hírlapnak, amit aztán annak idején évente frissítettünk illetve az utódaink frissítettek. Ezeken az alapokon, amikor később az online HVG főszerkesztője lettem, és a HVG digitális kiadásai hozzám tartoztak, megcsináltam a HVG archív CD-jét, amit nyilván szintén úgy kell érteni, hogy az csapatmunka volt.

Hogy emlékszel, ezeket a Magyar Hírlap archív CD-ket kik olvasták, hova jutottak el?

Nem lehet azt mondani, hogy nagyon nagy kereslet volt iránta, elsősorban szerkesztőségeknek szántuk, amelyek egy fontos munkaeszközként használták, használhatták. És volt egy olyan vízióm, elindult egy munka, amit a Magyar Hírlap élén próbáltam keresztül vinni, hogy az összes magyar napilapnak legyen egy közös archívuma, a távirati irodával, az MTI-vel is tárgyaltam, hogy esetleg az MTI égisze alatt legyen meg ez a nagy archívum. És aztán én ugye nem voltam túl hosszú ideig a Magyar Hírlapnál, azóta sem jött össze ez a projekt. Ma Magyarországon nagyon nem könnyű a magyar napilapok archívumában kutatni vagy keresni. Nemrég elkészült a Népszaváé, és az kereshető is online. A Népszabadságé, noha bezárták aljasul és véget ért egy hagyományokban gazdag napilapnak az élete teljesen hirtelen, de az archívuma, éppen néztem, még elérhető az interneten…

…most, újra…

de például a Magyar Hírlapnál nem folytatták, vagy legalábbis nincs tudomásom róla. Tehát a Magyar Hírlapnak nem érhető el az archívuma, nincs se CD-, se interneten elérhető változata. Ami van, az a Magyar Távirati Irodának az archívuma, amit még az én ottlétemkor csináltunk meg, a nyilvánosság számára. Benne van minden töredék, ami 1921 előtt elérhető volt, benne van a két világháború közötti tulajdonképpen teljes MTI-anyag, benne van 1945-1949, nincs benne ’50-től ’56-ig, az ’56-os év megvan.

Miért maradt ki?

Anyagi okokból. Ez így is egy több, mint százmilliós projekt volt, amit a Norvég Alap pénzügyi segítségével csinált meg az MTI.

Beszkenneltétek a korabeli lapszámokat?

A korabeli kőnyomatosokat beszkenneltük, és egy kereshető adatbázisba tettük, ma is hozzáférhető. Regisztrációval, ingyenesen elérhető az MTI honlapján. Ez egy nagy dolog, mert az ország emlékezete. Benne van a rendszerváltás óta, ’88-89 óta minden és tulajdonképpen két periódus hiányzik: ’49-től ’56-ig és ’57-től ’88-ig. Nem volt már rá pénz, hogy ezt is megcsináljuk. Nem hallottam róla, hogy a mai MTI-vezetés ezt különösképpen ambicionálná, hogy ez a két korszak szintén digitalizálva legyen és kereshető legyen. Hozzátartozna, és ha már elkezdtük, ezt a két korszakot is meg kellene csinálni és be kéne fejezni.

A Magyar Hírlapnál odáig eljutottunk, hogy a nyomdai előkészítés digitalizált formában történt. Az újságírók már számítógépen írták a cikkeket?

A Magyar Hírlap egy korszerű szerkesztőség volt, a Maxwell-birodalomhoz tartozott, amíg a Maxwell tönkre nem ment, és utána átkerült a svájci Marquard cég tulajdonába. QuarkXpress tördelőrendszer volt a szerkesztőségben, amely egy Macintosh alapú rendszer volt, és tulajdonképpen mindenkinek az asztalán, aki az újságkészítés folyamatában részt vett, volt egy ilyen Macintosh-terminál. Lényegében egy digitalizált folyamat volt ez, mire én odakerültem. Arra nem emlékszem, hogy a többi napilap, hetilap, mikor tért át a digitális folyamatokra, azt tudom, hogy a Magyar Hírlapnál ez rendelkezésre állt. ’96 novemberében lettem megbízva, hogy a HVG internetes kiadását vegyem kézbe. Feladatom volt, hogy állítsam fel a szerkesztőséget, legyek főszerkesztője a kiadványnak és minden egyéb digitális HVG-s kiadványt felügyeljek. Budán, a Szépvölgyi úton, a HVG kiadói épületében volt egy helyiség, ott kezdtem el dolgozni. Előtte volt azért már egy pici HVG Online, vagy eHVG, mondjuk így, ezt a HVG-nek az informatikai részlege működtette, különösebb koncepció nélkül és minimális tartalommal. Két fő emberre emlékszem, akit szerződtettem: Szendrei Tibort és Kozma Zsoltot, velük együtt szerkesztettük az egyre népszerűbbé váló hvg.hu-t. És ’98 elejére már a pár tízezres napi uniqe userrel az egyik leglátogatottabb weblap lett.

Voltak-e olyan mintaképek előtted, amelyek imponáltak Neked, amelyekhez hasonlót szerettél volna csinálni, amikor tartalmilag, formailag kialakítottátok a hvg-hu-t?

Arra emlékszem, hogy akkor a Yahoo volt egy nagy nemzetközi példa, annyiban, hogy egy nagy, strukturált adatbázist hozott létre és ezen belül kínálta a tartalmat. És mi, mint hvg.hu elég hamar rájöttünk, hogy nem elég, ha csak saját tartalmat gyártunk és ráadásul a saját tartalom értelemszerűen nem volt túl sok, hiszen lényegében, velem együtt négy főből állt a szerkesztőség: a Szendrei Tiborból, a Kozma Zsoltból, belőlem, és különböző váltásokban egy webmesterből. Egyébként én ’98 júniusában szakmai-stratégiai kérdésekben összekülönböztem az ottani vezetéssel, és akkor el is jöttem a hvg.hu-tól, utánam Szendrei Tibor lett az internetes HVG-nek a főszerkesztője. Még arra emlékszem ebből az időszakból, hogy ’98 őszén létrehoztuk a MÚOSZ, az újságírószövetség online szakosztályát. Megvan a papírom, múltkor előkerestem, tizenhárom alapító tag volt – ma egyébként már nincs ilyen, megszűnt a szakosztály. Három tagú volt a vezetőség: Nyírő András, Uj Péter és Vince Mátyás, én lettem az ideiglenes elnök. Aztán erről lemondtam, Szekfű András vitte tovább, ő hosszabb ideig vezetője volt ennek a szakosztálynak.

Uj Péter és Nyírő is MÚOSZ-tag volt?

Lehet, hogy akkor lettek MÚOSZ-tagok. Két ajánló kellett, nem volt túl bonyolult a MÚOSZ-ba belépni. Egyébként nem lehetetlen, hogy MÚOSZ-tagok voltak, mert akkor még szerintem olyan 6-7000 tagja lehetett a MÚOSZ-nak és szinte kivételesnek számított, ha egy újságíró nem tagja. Ez annyiban előjátéka az én matávos-internetes karrieremnek, és ez még a hvg.hu-főszerkesztői koromban történt, hogy írtunk egy nyílt levelet a Straubnak.’98 januárjában volt ez. Straub Elek akkor már a Matávnak a főnöke volt, és akkor többen összeálltunk, a teljes névsor nem fog eszembe jutni, de Nyírő abban is benne volt, mint az Internetto főszerkesztője, benne volt Bodoky Tamás, aki most az Átlátszót viszi. Egyébként, ha vársz, akkor előkeresem, neked is tudom adni.

Van másolatod róla?

De ez nem hiteles, csak egy tervezet. Tudod mit, ráírom, hogy tervezet, és akkor mindenki olyan komolyan veszi, amennyire akarja: „Nyílt levél Straub Eleknek, a Matáv Rt. vezérigazgatójának. Kapják: a HVG Online fórum, az Internetto-hírlevél, a Narancs-lista és a HIX olvasói.” A MATÁV számunka ésszerűtlen tarifapolitikája ellen tiltakoztunk, drágállottuk a MATÁV tarifáit és azt állítottuk, hogy a MATÁV tarifapolitikája gátja a magyarországi internet gyors terjedésének és annak, hogy egyre több előfizető legyen. Azt mondtuk ebben a levélben, hogy „megfizethetetlenül magas telefonszámlához vezet az internetezés”, és kértük, hogy „a Matáv Rt. mint felelősségteljes üzleti vállalkozás” gondolkodjon el ezen és „ésszerű tarifapolitikával segítse az információs társadalom fejlődését”. Ezt aláírta a Nyírő Andris, a Bodoky Tamás, akkor a Magyar Narancs nevében, Hollósi József a HIX nevében. Ez a Hungarian Information Exchange külön története a korai magyar internetnek, az említett amerikai szavazásban is nagy szerepe volt, a felületeinek, levelezőlistájának.

Te rajta voltál ezen?

Erre már nem emlékszem, de azt tudom, hogy a HIX-esek segítségével is ment ez a szavazás. Még aláírója volt ennek a levélnek Nyíri Kristóf, a Uniworld virtuális egyetem, Moldován István, a MEK, a Magyar Elektronikus Könyvtár részéről, Török Andris, a Nemzeti Kulturális Alaptól, Tószegi Zsuzsa, aki az OSZK-ban volt a Neumann Digitális Könyvtár vezetője és jómagam. Erre a Straub Elek válaszolt, szemünkre hányta, hogy valamilyen árcsökkentést nem vettünk figyelembe, vagy hogy hamarosan lesz árcsökkentés. Emlékszem, azzal kezdte a levelét, hogy stílustalanul faxon érkezett a levél, nem valami modern csatornán és gyorsan válaszol az ügy fontosságára tekintettel. Ha közkinccsé akarod tenni ezt a levélváltást, akkor ezt az EPA-OSZK-ból is meg tudod szerezni. Ekkor kerültem közelebbi kapcsolatba Nyírő Andrissal, aki kiemelkedő egyénisége volt akkor a magyar internetvilágnak és az is maradt jó ideig.

Ezt a levelet te kezdeményezted?

Szerintem ezt a Nyírő inciálta. Ebből nőtt ki aztán a Fekete Könyv, amit mi hívtunk így, a címe az volt, hogy „Magyarország lemaradóban. Helyzetkép és javaslatok.” A magyar háztartások internetellátottságáról szólt. Egy kis füzetecske volt, amit ketten szerkesztettünk, a Nyírő Andris meg én és egy csomó más ember segített összeállítani, ’98 márciusában jelent meg. A nyílt levél tehát januárban volt, ez pedig márciusban. Ez lényegében nemzetközi példák sokaságával, meg rengeteg statisztikával ugyanazt állította, mint a januári levelünk, és lényegében ugyanazt követelte a Matávtól. Mint az egyik szereplőtől, mert nem csak a Matáv volt, négy nagy szereplője volt akkor a magyar internetvilágnak: a Matáv – később Origo, Matávnet, de ezek csak névváltozások, mögöttük mindig a Matáv állt – akkor az Elender, ami mögött szintén állt komoly tőke – arra emlékszem, hogy a PSINet, nagy komoly világcég is bevásárolt az Elenderbe –, akkor ott volt a Datanet, mögötte nagy cégként a GTS állt, és ott volt még az Euroweb, ami mögött meg a Pantel állt. Ez akkor már nem ’98, hanem inkább ’99. De ez már ’98-ban is lényegét tekintve így volt. Tehát volt egy pár szereplő a magyar piacon, egymásnak konkurensei, és a konkurenciaharcnak az egyik terepe a tarifaképzés volt, hogy milyen árakon, milyen hosszúságú periódusra adnak lehetőséget a hozzáférésre. Nem akarunk elébe menni, de én ’99 január elejétől a Matávnet Kft-nek voltam az ügyvezetője, pontosabban akkor még nem volt Matávnet Kft., hanem akkor az Origo Kft. vezetését vettem át, amelynek elsődleges feladata az Origo internetes site felügyelete, annak a tartalmi és egyéb fejlesztési munkáinak a koordinálása volt. De erre majd még visszatérek. A Fekete Könyv nagy feltűnést keltett, nagy visszahangja volt.

Politikai körökben is?

Nem hiszem, inkább az internetezők körében, meg az előbb említett négy nagy játékos nyilván odafigyelt erre. Nem emlékszem már pontosan, hogy ennek a folyamatnak milyen állomásai voltak, de arra igen, hogy már én voltam a Matávnet Kft-nek a vezetője, amikor ’99 októberében a Matávnál volt egy elég jelentős tarifacsökkentés. Megnéztem a jegyzeteimet: 35 és 50 % közötti volt ez a csökkentés, ami szerintem kicsit segített, hogy olcsóbbá váljon az internetezés az érdeklődők számára. Még a hvg.hu főszerkesztőjeként jegyeztem ezt a könyvet, amely nagyon kritikus volt a szolgáltatókkal szemben, beleértve a Matávot is. Mégis lehet, hogy ez volt az, amikor felfigyeltek rám a Matávnál és megkínáltak ezzel az álláslehetőséggel. ’98 nyarán otthagytam a hvg.hu-t és ’98 őszén szabad voltam a piacon. Valahol összetalálkoztam a Gecser Ottóval, aki akkor a főmarketinges volt a Matáv Rt-nél, elmeséltem neki, hogy éppen munka nélkül vagyok, és ha van valamilyen jó állásajánlata, nem zárkóznék el előle. Azt hiszem, György Péter keresett meg, soha nem kutattam, hogy magától keresett meg vagy Gecser Ottóval ezt megbeszélte vagy éppen Straub Elekkel beszélte meg.

Akkor tudtad már, hogy mi készülődik az Origónál? Az indulás előtt vagy után történt ez?

Az ajánlatot ’98 decemberében kaptam meg. Az Origo felügyeletét a Hegedűs Sanyitól kellett átvennem…

Hámori Ferenc emlékezete szerint Sepsey volt az első vezérigazgató.

Lehet, hogy pro forma a Sepsey volt, de facto én nem a Sepseytől vettem át az állást, hanem a Hegedűstől. Amikor beléptem, az Origo mint internetes felület és internetes vállalkozás már létezett, mert az ’98 decemberében jött ki, robbant be a magyar internetes nyilvánosságba. A pontos dátumot nem tudom, nagy fölhajtás volt körülötte.

Akkor Neked itthon volt már interneted?

Biztos volt, mert hát a hvg.hu-hoz, amit volt szerencsém főnökölni, ahhoz kellett, hogy legyen hozzáférésem.

A Matávnak volt ez a Tartalomprojektje, György Péter égisze alatt, akinek nyilván egy szerződése volt a Matávval, és akkor az Origo elindult – szerintem úgy másfél éves előkészítő munka után. Főszerkesztő Nádori Péter volt, fajsúlyos szerkesztőként és előkészítőként ott volt még Simó Gyuri, Pohly Feri, Szakadát és Kelemen. Ez volt az igazi törzsgárdája ennek a website-nak. Az Origo név már azt sugallta, hogy ez egy nagyratörő projekt, azt volt hivatott sugározni, hogy ez a kiinduló pont, innen induljon a webezés és itt találjanak meg mindent a felhasználók. Ez a filozófia értelemszerűen vezetett oda, hogy már az én vezetésem alatt ’99 tavaszán, ’99 nyarát is beleszámítva, egy eléggé teljes értékű portállá alakult. Ezt úgy kell érteni, hogy az információkon kívül, amelynek a skálája igen széles, sok minden más egyéb szolgáltatással is rendelkezésre állt. Az később jön a történetbe, hogy a Matávnet Kft. megvette Magyarország akkor legnagyobb levelezőrendszerét, a c3-at a Soros Alapítványtól. Tulajdonképpen nem a céköböt, hanem a freemailt vettük meg, mint szolgáltatást, aminek akkor 140-150 ezer megrendelője volt.

Úgy tudom, ezt a tranzakciót te tárgyaltad le.

Igen, ez egy versenytárgyalás volt, ahol mi adtuk a legmagasabb ajánlatot. Hogy mennyivel voltunk magasabbak, mint a többiek, azt nem tudom.

Emlékszel a számra?

Emlékszem, az olyan 90-90,5 millió volt.

Tüdős András visszaemlékezését megnéztem: e szerint 250Ft / ügyfél volt a deal, 120 ezer ügyfél volt, tehát 24 millió forint körül volt az ár.

Rosszul emlékszik. Nem biztos, hogy elő lehet keresni a papírokból, mert ez akkor egy szigorúan őrzött titok volt, a fejemet nem tenném rá, de az általam említett nagyságrendben voltunk, a legtöbbet ajánlóként. Akkor ez elég nagy pénz volt, mindenki őrületesen nagy összegnek tartotta. És mit értünk el vele? Viszonylag hamar integráltuk az Origo rendszerébe, emlékezetem szerint a címlap jobb felső sarkában elhelyezve két dolgot, az egyik a Freemailnek volt a becsatlakozó ablaka, a másik a kornak egy nagyon híres és jó keresője – akkor még nem volt a Google –, az Altavistának egy megmagyarosított változata, az Altavizsla. Az én szememben ’99 nyarára jutottunk el igazában oda, hogy az Origo igazi portálként funkcionált.

Ez evidencia volt, hogy ez a portálosodási irány az, amit követnetek kell?

Nem, nem volt az. Ez közben alakult ki. Annak, amit elnevezésként, az elején ráhúztak a kollégák, hogy ez egy nagy, színes magazin – amelyben például az indulásnál a hírszolgáltatás nem is volt 24 órás –, ennek már csak az én vezetésem alatt, tavasszal ugrottunk neki. Erre szükség volt, ez hozzátartozik a portálléthez. Nyilván vannak definíciós kísérletek, valamit mi is értettünk az alatt, hogy mi is a portál: a lehető legteljesebb komplexitást értettük rajta. Induláskor egy sokszínű, sokágú magazinként volt aposztrofálva az Origo, ennek utána lehet nézni, a decemberi indulásnak volt egy sajtótájékoztatója. Ez volt az irány, hogy minél erősebbek legyünk minden szegmensben. Mindennel próbálkoztunk. Az elsők között volt nálunk e-commerce, internetes értékesítés: volt egy kísérleti projektünk, a Fókusz online könyváruház, amelyben lehetett rendelni könyveket, ez már ’98 vége, hitelkártyával lehetett fizetni, az Inter-Európa Bankkal volt külön megállapodásunk. Sőt, még arra is vállalkoztunk, hogy kiszállítunk könyveket.

A e-commerce kinek volt a feladata, ebben ki volt a legközelebbi munkatársad?

Talán nem volt így, külön üzletágként aposztrofálva. A tavaszi nagy változás nem csak névváltozás volt: az Origo Kft. addig csak tartalomszolgáltatóként funkcionált, az utódja, a Matávnet Kft. pedig acces provider, vagyis hozzáférés-értékesítővé vált. Ettől azt várta a Matáv vezetése, hogy ezek az internetszolgáltatásból származó folyamatos bevételek lesznek elsősorban azok, amelyek a tartalomszolgáltatás kiadásait fedezni fogják. Ez szerintem mind a mai napig nem működik. Pontosabban szólva, újra széjjel van választva, mert a Matáv Zrt. értékesítette az Origót mint tartalomszolgáltatót és értelemszerűen nem értékesítette vele a saját kebelében megtartott internet-hozzáférést, mert azért ez két teljesen különálló világ. Nekem szerencsém volt a kezdeteknél mind a kettőt integráltan felügyelni és csinálni. Tehát a nagy változás ’99 májusában ez volt, hogy internetszolgáltató is lett az új nevén Matávnet Kft. és a tartalomszolgáltató részlege teljes értékű portál volt, a maga idejében kiemelkedő forgalommal. Az első év végére a legnagyobb forgalmú portálok közé emelkedett.

Kik voltak a legnagyobb vetélytársak?

A legnagyobb vetélytárs, az Internetto éppen kezünkre játszott, pont abban az évben hasadt meg, vált ketté és maradt az IDG-nél az Internetto, később egyre csökkenő népszerűséggel és indult el a semmiből az Index, a Nyírőnek a vezetésével, meg azzal a csapattal, amit átvitt az Internettótól.

A hvg.hu?

És igen, a hvg.hu. Akkor még olyan számok voltak, pontosan nem tudom, de meg merem kockáztatni, hogy 40-50 ezer unique user volt az, amivel Magyarországon már menőnek lehetett lenni. Egy feljegyzésemben szerepelt, hogy ez már a magyar napilapok olvasottságával összemérhető szám – ami azért egy kis lódítás volt, mert egy print napilapra két-három olvasót szoktak számolni. És abban az időben még jól ment a magyar napilapoknak, ha ezt a hármas számot hozzáveszem, akkor tizenvalahányezres napilaphoz hasonlítottunk. Ilyen kicsi példányszáma csak a zöld újságnak és a Napi Gazdaságnak volt, de hát az értelemszerűen a magas áruk és a szűk profiljuk miatt volt, kis példányszámú gazdasági napilapként. Visszamegyek egy korábbi kérdésedhez, hogy kik voltak az Origo stábjában.

A stáb összetétele tárgya volt az előzetes megbeszéléseknek?

Az evidens volt, hogy nekem fel kell állítanom ezt a céget, ami akkor még nem létezett és amihez támogatást ígértek. Át kellett vennem a Tartalomprojekt, tehát lényegében az Origo stábját, amely összesen tizenvalahány ember volt emlékeim szerint és akkor ezt kellett feltölteni, részben műszaki, részben értékesítési, részben marketing, részben pr-es emberekkel. Az már látszott, ha tényleg nagyot akarunk alkotni, akkor egy nagyobb stáb kell.

A megnövekedett feladatokkal, a hozzáférés bekebelezésével a Matávtól automatikusan átvettünk vagy 20-25 embert. Amikor én eljöttem 2000 márciusában, akkor ez már majdnem egy száz fős cég volt.

A tartalomgyártókat örököltem, élén azzal az öt emberrel, akit mondtam, Nádori, Simó, Pohly, Kelemen, Szakadát. Én hoztam a marketinges főnököt Borka Csilla személyében, később jött Veres Saci az értékesítésre, a Matáv adott nekem pénzügyi igazgatót, Németh Lacit, a Matávtól kaptam egy műszaki főnököt Geréb János személyében, én vettem fel telefonos ügyfélszolgálatvezetőt. Átjött fontos pozícióba a Matávtól Novák Péter és Csaszi, Császár Zoltán.

Kezdett kialakulni egy egész jó csapat. Olyan problémákkal, hogy a Matáv sose nevezett ki egyetlen embert, aki felügyelte volna ezt az egész átalakulást. Furcsa, többes alárendeltségben voltam. Nem volt kötelező előírása a magyar cégtörvénynek, de nekünk volt egy, nem felügyelő bizottságunk, KT-nak hívták, képviselő testületünk. Lényegében ez a testület volt az, amelyik rengeteg formális döntést meghozott a Kft. életével kapcsolatban, de aki odafigyelt ránk, beleértve a napi dolgokat, az a Hámori Feri volt. Az előbb ugyan azt mondtam, hogy nem jelöltek ki embert, aki ezt az egész átalakulási projektet felügyelje, de lényegében Hámori Feri volt az, aki a Matáv részéről ezt felügyelte. Hivatalosan a befektetés üzletághoz tartozó Arnuth Klára volt ennek a KT-nak a vezetője. Akkor jött még a Sepsey, akivel csak nagyon ritkán találkoztam. Aztán a sors összehozott minket a távirati irodánál is, amikor én elnök voltam, ő pedig a tulajdonosi tanácsadó testületnek volt az egyik tagja az első MTI-s elnökségem idején. Olyannyira Hámori volt az, akit a főnökömnek tekintettem, hogy először havonta, majd hetente neki számoltam be arról, hogy mi újság a cégnél. Ezek a jelentések másfél oldalas slágvortokból álltak. Valahogy ezek a jelentések nem mentek tovább Hámorinál. A magam részéről meg voltam róla győződve, hogy eljutnak a Matáv összes illetékesének a kezébe, és nem jutottak el, mert a KT-nek az ülésein mindig meglepődtem, hogy milyen tájékozatlanság van a Matávnet ügyeit és környezetét tekintve. Nem is éreztem különösebben támogatónak ennek a KT-nek a légkörét.

Mindig egy rossz érzés, egy gombóc volt a torkomban, amikor a KT ülésére készültem. Sok kudarc is fűződik hozzá, nem fogadtak el dolgokat, nem tartották eléggé előkészítettnek sok előterjesztésemet, amit bevittem a KT elé. Végig volt egy konfliktusom, tulajdonképpen egy személyt éreztem, akivel végig nem volt jó a viszonyom, akit úgy hívtak, hogy Pásztory Tamás. Ő volt a HR-vezető, tulajdonképpen egy belső, koronázatlan király a Matávnál. Mind a mai napig nem tudom, hogy a szerződésemet miért nem újították meg, mert végülis közös megegyezéssel eljöttem, de hát e mögött az volt, hogy nem akarta a Matáv, hogy tovább vezessem a céget és kerestek egy új vezetőt, akit aztán 2000 szeptemberére meg is találtak. Drajkó László lett utánam a cégnek a vezetője. Ma már, őszintén, olyan nagyon nem is érdekel, hogy mi volt vagy mi lehetett a döntés hátterében.

Mi volt az, ami nem személyes jellegű, tartalmilag megragadható, ami miatt konfrontálódtál, amit hárítottak a kezdeményezéseidből?

Lassúnak találtam a Matáv egészének döntéshozatali folyamatát. Rengeteg dologra hónapokat kellett várni, mire elintéződött. Csomó irat, túl bürokratikusnak találtam, pedig akkor már az amerikaiak meg a németek ott voltak évek óta. Kívülről úgy nézett ki, mint egy modernizálódott nagyvállalat, de belülről még rengeteg elemében a régi, postás attitűdöket hordozta a cég. Volt körülöttem egyfajta bizalmatlanság, ezt is éreztem, és azt is, hogy nem csak bürokratikusak a döntések, hanem el vannak vonva tőlem, olyan kérdésekben nincs szavam, amelyekben fontos lenne, hogy szavam legyen, hogy mint vezető hallgattassék meg a véleményem. Állandó surlódásként éltem meg, hogy nem lehetett dolgokat tisztázni, vagy úgy éreztem, hogy nem lehet. Nem voltak egyértelműek a vezetési kérdések, a parancskiadás és a parancsok útjai. A KT ülései, úgy ítéltem meg, túl bürokratikusak és nem eléggé lényegretörőek.

És volt egy alapvető probléma, örököltem egy olyan költségvetést, vagy költségvetési tervet, amelyben abszolút túl voltak tervezve a bevételek és abszolút alá voltak tervezve a kiadások. Ezt én kezdettől fogva úgy magyaráztam, hogy ha ez nincs így, akkor soha nincs meg az a döntés a Matávnál, hogy önálló és saját lábán megálló leányvállalatot lehet csinálni ebből az üzletágból. Nem mindegy, hogy az access bevételéből mennyit határolunk el a cég javára, vagy hogy melyik access-ből, hiszen nem csak a dial alapú volt, hanem volt kábeles, volt ISDN, volt bérelt vonal. A részletekre már nem emlékszem, a lényeg, hogy a bevételek túl voltak tervezve és a kiadások alá voltak tervezve, aminek eredményeképpen a 99-es évet veszteséggel zártuk, és aminek eredményeképpen a 2000-es költségvetés is értelemszerűen mínuszos volt, mert ezzel a túlfeszített költségvetéssel is messze voltunk még akkor a realitásoktól. Nem a valóságon nyugvó tervezés volt, ami sokféle konfliktust jelentett. Amúgy a 99-es tervnek a kiadási oldalán, erre pontosan emlékszem, megtakarítást értünk el, de ennek ellenére olyan nagyra nőtt eközben a tartalomgyártó apparátus, és olyan nagy költségeink voltak, az ügyfélszolgálatot is beleértve, a hozzáférés-szolgáltatásból is fakadóan, hogy illuzórikus volt, hogy nyereséges legyen. De távlataiban is illuzórikusnak tűnt. Ezt én is tudtam, tulajdonképpen Hámori Feri is tudta, bevallani már nem nagyon vallotta be, és ahogy mentünk egyre feljebb a Matáv-vezetésben, úgy voltak egyre süketebbek és vakok arra, hogy ez egy strukturálisan eltolt költségvetés, és erről, mint lényegi kérdésről érdemben soha senkivel nem lehetett eszmét cserélni. Ez egy kicsit beárnyékolta végig az egészet. Nem rejtettem véka alá, hogy ezt én nem tartom helyénvalónak, még akkor se, ha értem a motivációit, hogy szebbre kellett varázsolni a menyasszonyt, mint ahogy az kinézhetett volna. Mindegy. Nagyon szépen elbúcsúztak tőlem.

Nagyon szép időszakként emlékszem rá vissza, a konfliktusok és a gombócok ellenére, mert szakmai szempontból az volt akkor az izgalom, a nagy kihívás, hogy egy internetes cégnél dolgozzon valaki. Én otthonosabban mozogtam a szerkesztőségi vonalon, de ott nagyon hamar egyértelművé vált és egyértelművé is tettem, hogy tartalmi kérdésekbe ügyvezetőként nem nagyon szólok bele direkt módon. Értelemszerűen értekezleteken, hivatali beszélgetésekben a véleményemet nyilván elmondtam, de soha nem hallottam, és nem csak akkor, amikor főnök voltam, hanem később sem, hogy akár a Nádori, akár a Simó, akár a Szakadát, akár a Kelemen arra panaszkodott volna, hogy mit dumálok én bele? Ilyen jellegű konfliktus, hogy a főnök vagy a Matyi beleszólt, nem volt.

Olvastam a visszaemlékezésekben, hogy a Pohly nagyon hosszúnak tartotta az értekezleteket, ráadásul akkor még láncdohányos voltam – azóta már nem vagyok láncdohányos, nem is cigizek. Hogy hosszú értekezleteket tartottam volna? Lehet, mert nagyon sok megbeszélnivaló volt és én mindig annak a híve voltam, hogy a kollektív bölcsesség mindent megelőz, tehát ha kollektíven ki tudunk álláspontokat alakítani, végig tudunk ügyeket beszélni, akkor az jót tesz az ügy megoldásának, mert sokak véleményének összességeként tudunk előre haladni. Tehát nekem soha nem volt egy hosszú értekezlet terhes, aki meg szenvedett a dohányfüsttől, annak meg nyilván duplán vagy triplán kellemetlen volt.

Konfliktusra, ha emlékszem, az a KT, néha és értelemszerűen a Hámori, és a Matáv egésze kapcsán volt, ahol hihetetlen mennyiségű értekezlet volt egymás hegyén-hátán. Ha tisztességgel minden értekezleten, amire meghívtak, elmegyek, akkor egy negyednapot tudtam volna tölteni a Matávnet ügyeivel. Remélem, ebből a Matáv kinőtt, mert egyértelműen azt gondoltam, hogy ez egy súlyos betegség. Még el is várták az embertől, hogy eljárjon. Tehát a KT-val való konfliktus mögött részben ez is volt, nem csak az, hogy azért nem voltak informálva, mert a heti jelentés megakadt a Hámorinál, hanem azért se, mert bizonyos értekezletekre nem mentem el, és még az is lehet, hogy a korai eltávozásomban szerepe volt annak, hogy nem voltam túl jó bürokrata vagy nem úgy viselkedtem, nem úgy, ahogy egy ilyen nagyvállalatnál illik, ahol el kell járni az értekezletre. Próbáltam rangsorolni, és azokra az értekezletekre elmenni, amiket fontosnak tartottam. Visszatérve, a túlfeszített költségvetés hivatkozási alap volt végülis az eljövetelemkor, hogy egyrészt bizonyos számokat ’99 folyamán nem tudott hozni a cég, másrészt a 2000-es költségvetés kapcsán súlyos ellenvetéseim voltak. Végül aztán persze beleegyeztem, Németh Lacival végigszámoltuk, és beleegyeztünk, el kellett fogadnom, holott nem értettem vele egyet. Még azért hozzáteszem, hogy az egész időszakot végigkísérte az a probléma, hogy nem volt végleges helységünk. Ez nem lett megoldva, ez nem volt előre kigondolva, pedig ezt lehetett előre látni, hogy a tizenvalahányból rövid időn belül kilencvenvalahány főre fogunk nőni. A Petőfi Sándor utcában kezdtük, a postaépületben, és onnan lettünk ’99 végén, lényegében áttelepítve a Fogadó utcába, ami Kőbányán van. Ott volt a Matávnak egy telephelye, de volt a Dob utcában is egy részlegünk. Tehát nem voltunk egy fedél alatt, széttagoltság volt végig. Nem kell hosszasan hangsúlyoznom, hogy egy ilyen ütemű létszámfejlődésnél, hogy ennyi ember egy csapattá váljon, hát ahhoz idő kell. Azért elindult ebbe az irányba ez a csapat, összetartó rész volt a Tartalomprojekt, meg a Borka Csilla is kialakította a maga csapatát, a Gerébnek is volt egy viszonylag normális csapata. A Szakadát környékén volt egy külön csapat, ők Üzleti Negyed címmel, fizetős, üzleti hírekre és üzleti információkra alapozott szolgáltatást indítottak a Tartalomprojekt keretében, ami nem volt sikeres.

Tegyünk erre egy kis kitérőt: hogyan emlékszel az Üzleti Negyed történetére?

Hát ez a Szakadát adatbázis-építő és -tervező múltjához kötődött és ezt nagy lelkesedéssel tervezte, szervezte. Neki nagy önállósága volt ebben, még akkor is, ha nekem volt ebben megelőző tapasztalatom, akár a HVG, akár a HVG Online idejéből, mondjuk úgy, a gazdasági újságírás, a gazdasági hírszolgáltatás tekintetében. Próbáltam a Szakadátnak segíteni, embereket szerződtettem, odajött Pomogyi Laci és Marton János, aki aztán MTI-s volt.

Szakadát egy szuverén ember, alapító tagja volt a Tartalomprojekt-csapatnak és ráadásul ugyanúgy kiemelkedő alakja a magyar internetnek és digitalizációnak, mint a Nyírő. Mindennek volt előzménye. Az Internetto se ’98-ban lett az, ami, hanem ’96, ’97, CD-ROM-ok, ez egy világ volt, amelyben kiemelkedő hírnévre tettek szert, joggal ezek az emberek, akik közül az én fejemben külön kiemelkedett a Nyírő és a Szakadát. Ő egy megfontolt, viselkedésében is nyugodt valaki volt, úgy emlékszem vissza, hogy neki nagyon nagy szabadsága volt ennek a projektnek a végrehajtásában. Nyilván az árazásban egyeztettünk valamilyen szinten, nyilván a formai megjelenésben is valamilyen módon, de nem hiszem, hogy bármilyen konfliktusunk lett volna.

Te ebben a projektben bíztál, láttál esélyt a sikerére?

Akkor még egy csomó kérdés, ami menetközben tisztázódott, nem volt tisztázva. Alapvetően kérdés volt például, hogy egy print média egyáltalán csináljon-e magának webes megjelenést. Az volt a dilemma, hogy a webes megjelenés el fogja csábítani a printtől az olvasókat, és ezzel megöli a printet és ez kinek az érdeke? És ha ez nem is történt meg így minden alkalommal, az irány kitapintható volt, de az nem volt kitapintható, hogy az is megdöglik, aki nem csinál internetes verziót. Jogos volt a félelem, de az tette okosan, aki időben átugrott az internetre, és az interneten komoly jelenlétre tett szert. Egyébként a HVG-nél a vitám részben e körül is forgott, hogy én szerettem volna’98-ban meg ’97-ben nagyobb elánnal és nagyobb pénzzel, és nem három fős szerkesztőséggel eHVG-t csinálni. És ugyanilyen alapvető vita volt, hogy mi az, amit el lehet adni? Hogy szabad-e egyáltalán fizetős szolgáltatást csinálni vagy az internetnek a lényege az ingyenes hozzáférés? Ilyen szempontból a tapasztalat az, hogy nagyon kevés szegmensben lehet a hírek, információk tekintetében fizetős és önfenntartó vagy nyereséges szolgáltatást csinálni. Magyarul, a mai fejemmel már nem biztos, hogy azt mondanám, csináljuk ezt a fizetős szolgáltatást, de akkor ez az egész így koncipiálódott. Olyan nagy vita nem is volt róla, legfeljebb az árazásról. Pontosan nem emlékszem, hogy a Portfolio.hu mikor indult, de például az arra bizonyíték, hogy lehet pénzt csinálni nem-fizetős vagy részben ingyenes gazdasági információs hírszolgáltatással az interneten. Meg nyilván van nemzetközi példa az ellenkezőjére is, a real time tőzsdei árfolyam például mindig is pénzbe került és pénzbe is fog kerülni.

Ha most egyúttal arra is kérdeztél rá, azt mondhatom, igen, nyomás alatt is voltunk, hogy produkáljunk bevételt. Az érdek volt, hogy minél kevesebb diszkrepancia legyen a jóváhagyott terv és a valóság között. Az Üzleti Negyedre is be volt tervezve egy bevétel, amit értelemszerűen hozni kellett.

Simó Gyuri is említi a hosszú, láncdohányos értekezleteket, de azt is, hogy például a „részletek iránti fogékonyságot” meg lehetett tőled tanulni. Mondtad, hogy nem avatkoztál be tartalmi kérdésekbe, ő ugyanakkor példaként azt említette, hogy a layouthoz többször hozzá kellett nyúlni és ebbe az aprómunkába te is rendesen belevettetted magad.

Talán nem fogalmaztam eléggé pontosan. Az igazán kritikus vagy az egyik igazán érzékeny pont egy kiadóhivatal és a szerkesztőség között az, hogy abba ne szóljon bele a kiadó, kiről írunk, mit írunk, ha valamit valakiről írunk, akkor csúnyát vagy jót írunk, ha valakiről nem írunk, akkor azért nem írunk, mert haragszunk rá, vagy mert nem érdekes. Tehát ezek a fajsúlyos és örök konfliktusos felületek a kiadó és a szerkesztőség között. Én ebben úgy érzem, hogy jól viselkedtem, mert a szerkesztőség szabadságát témaválasztásban nem korlátoztam, tehát ezekben az érzékeny kérdésekben teljes szabadságot adtam. Ahol viszont beleszóltam, és ezt tudom pontosan magamról, hogy szeretek beleszólni és azt gondolom, hogy érdemben bele is tudok szólni a gyakorlatom és a tudásom alapján is, ez a layout, a tipográfia, amit általában nem szoktak meg vagy nem várnak el egy kiadóvezetőtől, pedig a HVG-nél és egész pályafutásom során, mindenütt, a formákra nagyon vigyáztam. Csak egy példát: a HVG betűtípusát, a Times-t magam választottam, mert szerettem volna, hogy a HVG az Economistot utánozza, olyannyira, hogy mivel akkoriban nem volt még magyar nyomdának Times-betűkészlete, magam mentem el Angliába egy delegációval és ott tárgyaltuk le, hogy veszünk a székesfehérvári nyomdának Times-betűkészletet, mert csak Bodoni lett volna. Vagy hogy a keretes szerkesztés a HVG-ben, rengeteg formai dolog, a félkövér lead, a képaláírás tipográfiai megoldása, ezekbe mind szerettem beleszólni. Volt egy kiváló tipográfus barátom, aki egész életemben végigkísért, ha könyveket, folyóiratokat csináltam, az esetek jelentős részében őt kértem meg: Kiss Istvánt. A távirati irodánál indítottam egy fotós magazint, a Fotós Szemet, azt is Kiss Istvánnal csináltuk, és a HVG első és második tipográfiai megoldásai szintén az ő nevéhez fűződnek. Az első közös munkánk 1979-ben volt, az MTI meg, mondjuk úgy, hogy 2008-ban, hát azért a kettő között van néhány évtized, és mind a kettő mellé az enyém mellett Kiss István nevét lehet kitenni. Magyarán arra jogot formáltam, hogy layout- és strukturális kérdésekben véleményt formáljak, mert nem mindegy, hogy a jobb felső vagy a bal alsó sarokban kalandozik el a figyelmünk, nem mindegy, hogy van-e legördülő menü vagy nincs legördülő menü. Ezek olyan finomságai az internetes világnak, amit én már akkoriban nagyon megtapasztaltam, hiszen a HVG-nél én hoztam létre a honlap layoutját, nyilván nem egyedül, egyébként ott is Kiss István segítségére támaszkodva. Emlékszem, arról hosszú vitákat folytattunk Nádorival meg Simó Gyurival, hogy alul fejeződjön-e be a baloldali hasábja az Origónak? Úgy éreztem, hogy onnan hiányzik valami. Erre jól emlékszik a Gyuri, és ha ebben valamit tanult tőlem, akkor annak nagyon örülök.

A beszédmód, a nyelv, a stílus, amit választott az Origo, azzal az iránnyal egyetértettél-e, a semlegességre törekvő, száraz tényújságírói nyelvvel, szemben az Index, a fő vetélytárs szubjektív és nagyon sikeres irányával? Ez a választás belső vitákhoz is vezetett.

Azt gondolom, hogy ezzel tudtam azonosulni, el is fogadtam, hogy ennek a megközelítésnek komoly értékei vannak. Ezt a tartalomkészítő csapat izzadta ki magából. Ebben nekem valószínűleg annyi szerepem van, hogy tudták, érezték az én szakmai előéletem alapján, hogy nem a bulvár felől jöttem és tisztelem a tényeken alapuló, megfontolt, sokoldalú és kiegyensúlyozott újságírást. De az, hogy az Origóban ez alakult ki, azt az ottani csapat, Simóval, Nádorival, Kelemennel együtt izzadta ki. Tudom, hogy voltak ellentétek és viták, tehát voltak, akik szerettek volna indexes irányba elmenni. Én ezekben a szakmai vitákban nem vettem részt. Ezt nem vindikálom magamnak, hogy ezekben a vitákban különösebb szerepem lett volna. Ha valakinek, György Petinek lehetett. Indirekte annyiban lehetett szerepem, hogy sokaknak minta volt a HVG, azt bevállalom, sőt büszkén mondom, hogy a HVG sokoldalúsága, ténytisztelete, bizonyos fokig szenvedélymentes, de tudatos igazságkeresése, a mindennapok beszélt nyelvéhez hasonlatos nyelvhasználata, ezt én forszíroztam és az én vezetésemmel lettek ezek a stílusjegyek a HVG-s újságírásnak a fémjelzői.

Amit az ellentétekről, konfliktusokról elmondtál, mások úgy fogalmazták meg, hogy eltérő kultúrák ütköztek, egyfelől egy mérnöki kultúra, másfelől egy üzleti hátterű gondolkodás és a tartalomgyártók újságírószakmai ambíciói. Ha ebben a keretben helyezed el azt az időszakot, amit vezetőként ott töltöttél, hogy tudnád leírni a belső viszonyokat?

Természetesen ez igaz, hogy vannak ilyen kultúrák, és ezeket a kultúrákat kellett összehozni egy cégen belül. Azt mondtam, hogy a létszám 17-ről mondjuk 97-re ment fel úgy, hogy az egyik az egyetemről jött, a másik a Matávban eltöltött 30 év után, a harmadik meg kívülről jött, mondjuk az MTI-ből. Ez volt egy sokak által be nem látható, nekem mindennap megoldandó feladat, hogy ezek a kultúrák hogy tudnak együtt élni. Úgy tudnak együtt élni, hogy normális szervezet van, egy normális hierarchia van, hogy világosak és egyértelműek a viszonyok, szabályok vannak. Nagyon lassan haladtunk a szabályalkotással, bár egy csomó belső szabályt megalkottunk. Ehhez idő kell.

A szerkesztőségi statútumra gondolsz?

Nem. Minden normális cégnek van szervezeti és működési szabályzata. A szerkesztőségben sem ártott volna valami erősebb struktúráltság, de a szerkesztőség annyira el volt magával és annyira, hogy is mondjam, nehezen indult a dolog, és Hegedűs Sanyi valószínűleg ebben nem volt kellően tapasztalt, és ráadásul ő teljesen más háttérből jött… Azt gondolom, hogy az Origónak – és ez most egy nagyképű duma – de szerencséje volt, hogy erre az átmeneti, kezdő időszakra egy olyan embert választott, aki értett hozzá. Bár azt nem vállalom, hogy a műszaki kultúrát értettem, a szerkesztői kultúrát, az üzleti viszonyokat értettem, a műszakira ott volt segítségemre a Hámori meg a Geréb. Sok minden hátra volt még. Hát mit lehet másfél év alatt elérni? Úgy, hogy nincs egy rendes telephely, van egy eltúlzott, feszített, és a realitásokkal köszönőviszonyban nem lévő üzleti terv. Ha valaki ezt úgy veti fel, hogy nem voltam elég jó, nem voltam elég ügyes vagy felkészült arra, hogy ezeket a kultúrákat összehangoljam, az nincs tisztában a körülményekkel. Ettől még a probléma fennállt, és meg kellett volna oldani, de soha nem biztos, hogy meg lehet tökéletesen oldani. A György Peti, a Pásztory meg a Straub erős emberekként a Tartalomprojekt idejétől kezdve támogatták, hogy a szerkesztőség a jogait őrizze, kiterjessze, hogy tulajdonképpen olyan autonómiája alakuljon ki a szerkesztőségnek, amit egy nagyobb szervezetben szükségképpen el kellett, hogy veszítsen. Ha volt konfliktus, akkor ebből például volt, mert értelemszerűen nem lehetett azt úgy tovább működtetni. Amíg az csak egy kísérleti, pilot projektként jogosan volt elszigeteltségben, és saját maga, főnöki segítséggel, jogosan vont falakat maga köré, hogy a Matávval és a magyar valósággal ne érintkezzen, de ezt már ebben a cégben nem lehetett megoldani, itt kellett érintkezni.

Az értékesítéshez még visszalépnék. A hirdetési eredményekre, a korabeli reklámpiaci klímára, hogy emlékszel?

Ez is egy előirányzott tétel volt. Nagyon tudatosan mentünk afelé, hogy a nagy forgalom révén a kínált hirdetési felületeink is értékesítve legyenek. Megvolt a magunk terve erre. ’99 végén valamelyik feljegyzésemben azt írtam, hogy összegezve a hirdetésbevételeinket, amit főként a Freemail átvétele kapcsán tudtunk növelni, és ezzel a felülettel a jövőt tekintve is nagyon számoltunk, hogy a magyar internet hirdetésbevételéből körülbelül 20 százalék csapódott le az Origónál abban az évben. Ez nyilván megismételhetetlen, és talán egy-két évig növekedhetett még, de aztán ment lefelé. Tehát fontosnak tartottuk, és említettem az e-commerce-et, a Fókusz online könyváruház kísérletét vagy amivel szintén elsők voltunk, az a Szoftverbázis nevű, mai napig futó, magyar nyelvű szolgáltatás volt, ahonnan ingyenes tölthetők le szoftverek. Azt gondolom, nyitottak voltunk a jövő kihívásai iránt. Mi volt a fontos akkor? A Matávnet szolgálta ki dial up előfizetésekkel a magyar internetpiac 40 százalékát – huszonvalahány volt az Euroweb, szintén huszonvalahány a Datanet –, ezt akartuk növelni. Kisebb internetszolgáltatásokba bevásárolni, ez volt még egy másik irány, a Matávkábel is létezett, egy kooperációs világ körvonalazódott… Mindenütt konkurenciaharc volt a kibontakozó piacon, a tartalomszolgáltatás és a hozzáférés terén is. Ja, és a piacnak része volt, hogy ment a Sulinet program, a középiskolások hozzáfértek az internethez a Sulineten keresztül, illetve az egyetemi-akadémiai szférának volt egy külön hozzáférése, amit részben, azt hiszem, a Soros finanszírozott. Tehát nem csak előfizetős felhasználói, haszonélvezői voltak az akkori magyar internetvilágnak. Ez a két csomagelőfizetőnek tekinthető réteg, ha tetszik, ez is piactorzító tényező volt, hogy ők ingyenesen kapták, használhatták az internetet.

Még az MTI-ről akartál kérdezni. Az MTI honlapját is nagy figyelemmel követtem. Volt egy nagy megújulása 2009-2010-ben, azt személyesen én felügyeltem, nyilván nem az én reszortom lett volna, de annyira fontosnak tartottam a távirati iroda internetes megjelenését, hogy bizony apróságokba is beleszóltam, mi, hova kerüljön, mi, hogy nézzen ki.

Kikkel dolgoztál ezen?

Szabó Eszterrel, Novák Marival, és volt egy változó, külsős designer csapat, nem egy, hanem több is. Ma már máshogy néz ki, de látható azon a  weboldalon, amit korábban az amerikai, Library of Congress tartott fent. Ez az Internet Archive Wayback Machine: ott 1996-tól megnézhetők a régi honlapok, például a HVG is, még az én időm előttről is vagy akár az Origo. Az internet története valamilyen szinten rögzítve van ezáltal az oldal által, terrabyte-ok millióival.

A fotókat és az interjút készítette, szerkesztette: Bellai László. 
A beszélgetés helyszíne Vince Mátyás otthona volt, az időpontja: 2017. február 15.