Interjú

„Egyértelmű volt, hogy ezt akarom csinálni” – interjú Bodoky Tamással

2016-02-19
bodoky_tamas
Bodoky Tamás (fotó: Déri Miklós)

 

Bodoky Tamás (újságíró, Internetto, Magyar Narancs, Index) molekurális genetikát tanult, amikor megismerkedett az internettel. Totál belezúgtam, és egyértelmű volt, hogy erre újságot kell csinálni” – mondta röviden a sorsfordító élményről. Először a Magyar Narancs értetlen szerkesztőségében próbált evangelizálni, aztán nem sokkal az indulás után csatlakozott az Internettóhoz, majd személyes konfliktusok, harcok és szakítások után több mint kilenc évig dolgozott az Indexnek.

 

– Emlékszel, hogy mikor, hogyan találkoztál először az internettel?

– Abszolút emlékszem, nagyon meghatározó volt. Gödöllőre jártam az agráregyetemre ‘90-től ‘95-ig. Akkor az egyetemeken már elindult valami, a Netscape és a grafikus browser talán ‘93-ban jött, előtte gopherek voltak meg linxek, és ezekhez az egyetemi számítógép-teremben lehetett hozzáférni. A gopher egy kicsit olyan volt, mint a web, csak egy szöveges menüben lehetett mászkálni. Például el lehetett menni a NASA-szerverre műholdképeket nézni. Totál belezúgtam ebbe, és egy idő után engem már tényleg csak ez érdekelt. Próbáltam olyan helyre kerülni a szakdolgozatíráskor, ahol internettel lehet foglalkozni. Ez persze nem sikerült, mert biotechnológia szakos voltam, tehát alapvetően labormunkát kellett csinálni, a mezőgazdasági kutatóintézetban voltam szakdolgozó, ami rengeteg labormunkával járt, DNS-t szekvenáltunk az akkori módszerekkel. De volt internet, és a maradék időmet az interneten töltöttem. Még arra is pontosan emlékszem, amikor feljött a rendszergazda, hogy figyelj, gyere már le, mutatok valamit, és amikor lementem hozzá, megmutatta az első Netscape-et, hogy csináltak egy ilyet, és úgy hívják, hogy web. Nagyon nagy flash volt. Gyakorlatilag ott azonnal elkezdtem levlistákra feliratkozni. Aztán még az egyetem alatt elkezdtem külsőzni a Magyar Narancsnak az internetről szóló témákkal.

Utána csináltam egy levelezőlistát a Narancs-olvasóknak. Az nagyon hamar hírhedt lett. Addig az internet szinte csak az egyetemi szférában volt hozzáférhető, és ott nagyon óvatos, tudományos beszélgetések zajlottak rajta. Ide robbant be ez a sokkal szabadabb levlista, egyetemi infrastruktúrán, amin politizáltak meg káromkodtak az emberek.  Úgy kell elképzelni, mint ahogy ma a kommentelés megy, de ez akkor még sokakat megbotránkoztatott. Emlékszem, balhék voltak abból, hogy miért ad az egyetem erre infrastruktúrát.

Letölthető anyagok

– Hány ember volt a Narancs-listán?

– Meg nem mondom, de nagyon sokan feliratkoztak. Abban a korszakban Magyarországon még egy százalék lehetett az internet-penetráció, és főleg csak az egyetemi szférában volt. Sok rendszergazda volt rajta, jellemzően olyanok, akik valamilyen felsőoktatási, kutatóintézeti szférában dolgoztak. Ott ismertem meg egy csomó embert, akik később átkerültek az online médiába, például Zsadon Bélát, akkor még vegyészmérnök volt, talán az Uj Pétert is a Narancs-listán, nem tudom pontosan. Amikor már kijött a web, meg a Netscape, én már elkezdtem aktívan gondolkodni azon, hogy erre újságot kellene csinálni, mert ez adta magát. Először a Narancsot próbáltam meggyőzni. A Narancsnál akkor Vágvölgyi András volt a főszerkesztő. Neki nagyon tetszett ez a dolog, és támogatta, mert ő akkor éppen Amerikában volt, és látta, hogy az internet milyen gyorsan nő. Viszont érdekes módon akik ott voltak akkor, tehát Simó (György), Nádori (Péter), Weyer (Balázs), vonogatták a vállukat, hogy ez meg micsoda. Pont azok, akik aztán később György Péterrel megcsinálták az Origót, és maguk is ebben a bizniszben vannak azóta is.

Tehát a Narancsnál ez nem jött össze, viszont közben ‘94-ben Nyírő András elindította az Internettót az IDG-nél. Amikor ezt meghallottam, azonnal jelentkeztem oda. Ott érezték azt, hogy ez komoly, hogy ezzel érdemes foglalkozni. Ők előtte CD-ROM-okban utaztak, ők adták ki az ABCD-magazint, és a CD-ROM-os csapat meg ilyen nagyon korai internetezők, cyberpunk figurák – mint például Kiss Bori, akivel utána az Indexben dolgoztam sokáig együtt, vagy Uj Péter, vagy Gerényi Gábor, Szakadát (István) – verődtek ott össze.

– A CD-ROM-os csapatnak a korábbi munkáit, például a Politika CD-t ismerted?

– Engem a CD-ROM nem izgatott. Az ABCD-t persze ismertem, mert amikor odamentem az Internettóhoz, akkor kaptunk belőle, és lehetett próbálgatni, de engem az internet izgatott.

– Hogyan jött az az ötleted, hogy újságot akarsz csinálni a netre? Nem voltál újságíró.

– Nem voltam újságíró, ez abszolút az internet miatt volt. Mire megírtam a diplomamunkám – ‘95-ben diplomáztam mokeluláris genetikából -, addigra már totál csak az internet érdekelt. Elmentem még dolgozni fél évre, az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetében voltam tudományos segédmunkatárs, ami szintén labormunka volt, egy izotóplaborban gályáztam napi nyolc órákat, szekvenáltunk, hibridizáltunk, utáltam, nem szerettem. A net érdekelt, és már külsőztem, meg Internettóztam, amikor a Narancsban a szakadás történt. Vágvölgyit megpuccsolták Nádoriék, ő meg kirúgott akkor egyszerre öt embert, azt a csapatot, akik később az Origót megcsinálták, engem pedig megkérdezett, hogy volna-e kedvem ezt kvázi főfoglalkozásként, vagy belsősként csinálni. Ez akkor sem volt nagy pénz, de annyira akartam, hogy felmondtam az Állatorvostudományiban. A Narancsból meg az Internettóból egyébként már akkor többet tudtam keresni, mint amennyi a kutatóintézeti kezdő fizetésem volt. Utána még tíz évig mindenki azt kérdezgette, hogy mikor megyek már vissza dolgozni, mert hogy ez nem munka, meg hogy ez hülyeség, és nőjön be a fejed lágya, de számomra egyértelmű volt, hogy ezt akarom csinálni.

Az Internettó első nagy dobása az volt, hogy Nyírőék kitalálták, hogy kell egy olyan hírszolgáltatást indítani, ami a legfrissebb amerikai számtech híreket azonnal magyarul hozzáférhetővé teszi. Ez gyakorlatilag úgy nézett ki, hogy heti öt napon este tíztől éjfélig, egyig, kettőig – mert ugye az időeltolódás miatt akkor jelentek meg Amerikában ezek a hírek -, figyeltük az összes komolyabb számítástechnikai hírforrást. Barczi Imi volt ennek a főnöke, ő tanított be minket, hogy hogy kell ezek a híreket lefordítani. Évekig, legalább két évig csináltam ezt az éjszakai hírszerkesztést, hogy heti két-három nap fordítgattam a techhíreket, amik reggel rögtön ki is mentek egy hírlevélben, és iszonyú népszerű volt.

– Hetente többször volt hírlevél?

– Naponta. Minden munkanap ment ez a hírlevél, és éjszaka raktuk össze, hogy friss legyen. Ez elég jól fizetett, plusz ott volt a Narancs. Elkezdtem ezt a tipikus szabadúszóskodást, alapvetően tech-tudományról, internetről írtam, nemcsak a Narancsnak meg az Internetto hírlevélbe, de dolgoztam a Westel hivatalos lapjában is, a Találkozások magazinban, ahol én is dicstelen véget értem.

Az nagyon vicces volt. Az történt, hogy (az Internettóban) a Matávot baszogattuk abban az időben, hogy miért olyan magas a dial-in tarifa. Jellemzően én írtam ezeket a cikket, úgyhogy a Matáv egy idő után nagyon utált engem. Amikor a Matáv többségbe került a Westelben, akkor küldtek egy wish-listet az újsághoz, hogy ki ne legyen ott. Én rajta voltam. Arra is emlékszem, hogy nyári nap volt, és felhívott Bakács Tibi, aki a főszerkesztő-helyettes volt, hogy figyelj Tamáskám, mondjál már egy nevet. Mondom milyen nevet? Azt mondja tök mindegy, csak ne a tiéd legyen. Mondom hogy miért? Hát azért, mert most ki kellene rúgjalak, itt vagy a listán, de én nem akarlak kirúgni, hanem ezentúl néger leszel, álnéven fogsz szerepelni. Úgyhogy bemondtam, hogy Zombori Andor, aki az egyik dédapám és  második vonalbeli nyugatos irodalmár volt. Még névjegyet is csináltattak nekem, meg átírtak az impresszumban Zombori Andorra, és még vagy fél évet-évet kihúztam ezzel a fedéssel a Találkozások magazinnál.

– Mi volt ez a konfliktus a Matávval, amit említettél?

– A Matáv monopolhelyzetben volt a távközlési piacon, az internetpiacon meg végképp, és volt egy nagyon jól tetten érhető monopolista stratégiája, hogy ő árulja az internet-előfizetést, ő csinálja a portált, a portálról hirdeti a szolgáltatásait. Abban az időben nagyon nehéz volt más cégeknek betörni erre a piacra. Eszelős árak voltak, a kilencvenes években több tízezer forint el tudott menni arra, hogy egy 14/4-es, vagy 28/8-as betárcsázós modemen internetezgess. Mi ezt támadtuk, hogy ez így nincs rendben, vagy legyen olcsóbb az internetelérés vagy legyen verseny. A Matáv aztán tett is engedményeket, volt olyan, hogy éjszakai flat rate (alacsony tarifa), csak nagyon lassan. A Matáv-csesztetésnek én voltam az egyik élharcosa.

Jajj, még egy korai internet-sztori. Amikor én kikerültem Gödöllőről, behívtak katonának. De nem akartam katona lenni, mert akkor már volt egy gyerekem, úgy gondoltam, hogy az katasztrófa lenne, és polgári szolgálatot kértem. Ezt úgy sikerült megoldani, hogy a Narancs-listán megismertem az ELTE hálózatfelügyeletének akkori embereit, tehát akik az ELTE rendszereit adminisztrálták. Másfél évig az ELTE hálózatfelügyeleten voltam polgári szolgálatos, ami nagyon laza dolog volt, mert bemenetem hetente egyszer-kétszer, közben meg csináltam az újságírást.

– A Matáv-csesztetés átgondolt stratégia volt, vagy egyszerűen neked eszedbe jutott, elkezdted, és támogattak téged az Internettóban?

– Hát, tudnék csúnyákat mondani emberekről. Nekem eszembe jutott, csináltam, és egy idő után azt tapasztaltam, hogy a Matáv elkezd hirdetni az Internettón, és egy idő után engem meg lekevertek. Tehát gyakorlatilag bizniszelt ezzel az Internettó. Akkor fel is mondtam emiatt, ott is hagytam őket, mert kiderült, hogy gyakorlatilag azt adták el, hogy ne legyen több ilyen cikk.

– Megígérték a hirdetésért cserébe, hogy nem lesz több ilyen cikk?

– Én úgy tudom, hogy igen. Ezért álltam fel, és ezért jöttem el onnan ‘97-’98 körül. Tehát nem voltam ott, amikor az Internetto-Index szakadás volt.

– Volt emiatt személyes konfliktusod az Internettóban?

– Nekem rengeteg személyes konfliktusom volt, mert nem nagyon tudok diplomatikus lenni. Volt, igen, Nyírő Andrással volt emiatt konfliktusom, mert ő levelezgetett Straub Elekkel erről, és aztán ez valahogy visszajött Straub Elektől, és elég egyértelműen kiderült, hogy mi zajlik. És én ezt elég rosszul viseltem.

– Hogyan mondtál fel, hogyan történt ez a szakítás?

– Erre nem emlékszem, csak azt tudom, hogy ez volt a konkrét oka, hogy a Matáv-kritizálást eladták a Matávnak.

– Abban az időben voltak-e tartalmi koncepciók az Internettóban? Beszélgettetek-e arról, hogy milyen újságot akartok csinálni?

– Volt igen, óriási nagy műhelymunka folyt. Akkor még ez teljesen kialakulatlan volt, ma már azért lehet látni, hogy mindenki, aki online médiát akar csinálni, nagyjából ugyanazt csinálja, mert kiforrottak a műfajok, meg hogy mit hogy kell a neten csinálni. Akkor még semmi nem volt, parttalan ötletelés ment. Volt olyan, hogy webcast, összeálltunk egy webkamerás stúdióval, Pórffyékkal, és ők még nagyon rossz felbontásban toltak valamit. Meg kimentünk a Szigetre közvetíteni percről-percre-szerűen a szigeti eseményeket, fekete-fehér webkamerával, egy-egy kép, meg pár mondat. Vagy volt olyan, ‘99-ben talán, hogy Milleniumi Expo vagy Online Expo, amiben részt vett az Internetto is. Ez valami olyan projekt volt, hogy pavilonok voltak az interneten. Mai szemmel nézve nagyon vicces dolgok voltak, de ez volt az a szakasz, amikor kísérletezett mindenki, és kiderült, hogy mi az, ami életképes, és merre érdemes menni. Volt, ami újdonság volt. Addig nem nagyon volt politika az interneten. A közszférában elvárás is volt, hogy a netet ne használják politizálásra. Az Internettóban mi újságot csináltunk, de még ott is csomó ideig az volt a szabály, hogy minden lehet, mondjuk tech rovat lehet, csak politika ne legyen.

De aztán ez is megtört, mert létrejött a Törzsasztal, ami az első nagy fórum volt, ahol lehetett topikokat indítani. Az emberek elkezdtek beszélgetni, és pillanatok alatt politizálódott. Jött Mihancsik Zsófi, aki most (az interjú 1994-ben készült) a Galamust csinálja, az volt a rovata címe, hogy A hét kérdése. Mindig feltett egy témát, elkezdtek az emberek kommentelni, és ebből nőtt ki az a hatalmas fórumrendszer, ami az Index mögött ma is működik.

– Voltak-e külföldi példák előttetek, hogy milyen újságot kellene csinálni, vagy hogyan kell online újságot csinálni?

– Néztük, hogy mit csinálnak kint. Azt hiszem, hogy a Wired volt nagyon népszerű akkor, meg mindig volt egy-két site, amit néztünk, hogy ez menő, csak eleinte ezek nagyon gyorsan változtak. Akkor az Altavista volt a népszerű kereső, aztán a Google lenyomta két év alatt, ma már nincs is. Nagyon-nagyon gyorsan mozgott ez a világ. De abszolút figyeltünk kifele, igen.

– Mikor született meg a gondolat, hogy a számtech híreken kívül napi, friss hírszolgáltatást kell nyújtani az embereknek?

– Szerintem ez a kezdettől fogva cél volt, csak eleinte olyan volt, mintha egy magazin szerkesztőségében ülnénk, ahol érdekes anyagokat rakunk ki. A profi hírszolgáltatás szerintem már az Index eleje, amikor az Origo elindult, akkor kezdődött el, hogy MTI hírek legyenek.

– Versenytársatok nem is volt az első időben, vagy volt, akire figyelni kellett itthon?

– Internettós időben nem volt, ez egy UFÓ volt. Én arra emlékszem, hogy Nyírőt nagyon sokszor keresték stábok, hogy nyilatkozzon az internetről azzal, hogy ő az internet igazgatója. Mindig el kellett magyarázni, hogy nem, ez az Internettó ez valami, de ez nem azonos az internettel. Egy csomó ember azt hitte, hogy az internet valami cég, és az Internetto a képviselője. Teljes káosz volt a fejekben, mai szemmel nézve nagyon mulatságos volt.

– Az újságírói, szakmai közeggel, az interneten túli, hagyományos ágazatokkal, a sajtóval, tévével, rádióval volt kapcsolatotok?

– Volt, csak volt bennünk egy elittudat, hogy van az a hülye print, meg a sok hülye tévés, és vagyunk mi az interneten, mi sokkal jobbak meg teljesen mások vagyunk. Azért volt persze átfedés, meg jöttek át emberek. Az látszott, hogy aki kísérletezőbb kedvű volt az újságírók közül, az maga is próbált valamit az internettel kezdeni, tehát az újságírók már az elejétől kezdve nagyobb arányban cuppantak rá az internetre, mint mások, mert pont ebben a szakmában ez egy nagyon erős eszköz.

– Tudsz felidézni néhány nevet is, személyiséget, akikkel volt valami kapcsolatotok?

– Gondolkodom. Arra emlékszem, hogy Vágvölgyi ‘93-tól azt mondta, hogy ez nagyon fontos, és ezt csinálni kell, de ő ezt onnan tudta, hogy járkált Amerikába, és ott látta hogy zajlik az internetforradalom. György Péter volt a másik, aki ezt korán felismerte, csakhogy ő eladta magát a Matávnak, úgyhogy őt nem szerettük, mert hogy ő Matáv-bérenc volt. Ki volt még? Azt tudom, hogy amikor volt az Internetto-Index szakadás, akkor a régi Internettót Andrassew Iván vette át, de az nem volt sikeres, akkorra annyira személyekhez kötődött és személyes volt a dolog, hogy azt nem tudta kiváltani. Gerényi Gábor, aki a ‘90-es években még hangkártyákkal kereskedett, is nagyon keményen benne volt ebben a dologban. Uj Péter a Népszabiból. Inkább az látszott a ‘90-es években, hogy ha már itt ez új terület, akkor legyen egy felelőse, tehát mindenhol volt egy úgymond internet-szakos újságíró. De most hirtelen nem jut több eszembe.

– Intézményesült együttműködés-kezdeményezésről tudsz?

– Az Internettónál?

– Igen. Mondjuk az eddigi források egyike sem említi, ellenkezőleg, arról számolnak be a különböző blogok vagy tanulmányok, amelyek ebben a kérdéskörben születtek, hogy nagyon nem voltak fogékonyak a nyomtatott, hagyományos sajtó képviselői.

– Nem, abszolút nem voltak fogékonyak. Nekem a Narancsban abszolút kudarcélmény volt, hogy nem sikerült. Ha azt akkor elkezdtük volna, mint ‘93-’94-ben az Internettót, akkor most lehet, hogy a Narancsnak lenne óriásportálja, de egyszerűen nem ment, nem ment az istennek se. Nádoriék után jött Bojtár Bandi, aki szintén gyanakszik, meg fél az internettől, szerintem ő a mai napig nincs kibékülve ezzel a dologgal. Csináltunk weboldalt, volt Narancs Online, ‘94-től egy darabig én is szerkesztettem, de nem adott rá egy fillért sem, hanem barterban kellett szolgáltatót meg mindent szerezni, tehát komolytalan volt. Meg Vagesz (Vágvölgyi András) megállapodott a Hollósi Józsival Amerikában, és ő üzemeltette a hírlevelet. De nekem ez az egész kudarcélmény volt, hogy én próbáltam evangelizálni, hogy ez kell, és hogy ez a jövő, és hogy ők nem fogadták el. Ezt láttuk, hogy a print szerkesztőségek, a tévék nagyon megkésve mozdultak ebbe az irányba. Ezért van az, hogy ma az Index meg az Origo a két meghatározó játékos, mert csak online projektekből nőttek nagyra, azzal ellentétben, hogy Amerikában például a tévék meg az újságok csináltak nagy portálokat.

– A Matáv üzeltpolitikájával szembeni kampányhoz sem tudtatok szövetségest találni a szakmai környezetben?

– Volt akkor a Netért Egyesület, amit egy Németh Attila nevű srác vezetett, akit utána szintén megvett a Matáv, és ő lett a Matáv ombudsmanja, főállású panaszkezelő.

– Téged nem próbált meg soha senki megvenni?

– De próbáltak, a Matáv talán nem, de volt több ilyen köröm.

– Mondtad, hogy te kimaradtál az Internetto-Index szakadásból, de gondolom azért figyelemmel kísérted. Mit csináltál te akkor? A netről teljesen kivonultál?

– Jajj, ez is nagyon jó sztori. Jelentkeztem az Origóba. Nádori Péter leült velem, és azt mondta, hogy ha bocsánatot kérek György Pétertől a sok rosszaság miatt, amit írtam róla, akkor lehet beszélni. Én meg ezen felbasztam magam, és azt mondtam, hogy nem kérek bocsánatot.

Így szabadúszóskodtam tovább a Narancsnál. Meg volt még a Westel-magazin. ‘95-től 2001-ig klasszikus szabadúszó újságíró voltam, százezer helyre írtam, volt egy Bt-m, számlázgattam, elvoltam belőle.

2001-ben, amikor az Index elindult, hívtak Tech rovatvezetőnek, és azt bevállaltam főállásban. De az is nagyon gyorsan konfliktusba torkollott, mert írtam egy cikket az IBM PC tizedik vagy huszadik születésnapjára, “Az összetákolt félmegoldás diadalmenete”, vagy valami ilyesmi volt a címe. Az IBM szponzor volt akkor, ezen nagyon felhúzták magukat, és Csepi Lajos meg az akkori hírigazgató elkezdtek nagyon csesztetni. Csepi Lajos egyszer ki is rúgott, körülbelül fél év után. Egy péntek délután behívott, és mondta, hogy itt meg itt írjam alá, mert közös megegyezéssel távozok. Én meg mondtam, hogy nem írom alá, mert nem egyezek bele, mert én nem hibáztam, menjenek a fenébe. Erre mire visszaértem a székemhez, már kint volt a céges listán, hogy Bodoky úr közös megegyezéssel távozik. Ebből lett egy jó nagy balhé, és végül Csepi távozott meg a hírigazgató, én meg még maradtam kilenc évig összesen.

– Azokban az években, amikor szabadúszó voltál, figyelemmel kísérted, hogy mi történik az Internettóban és az Indexben? Hogyan láttad kívülről a szakadást?

– Akkor nem voltam a közelben, megsértődtem Nyírőre. A sajttájon ott voltam, amikor bejelentették az Index indulását, azt meg is írtam valahova, tán a Narancsnak, hogy a földgömböt pörgeti Nyírő. Hívott Bíró (István), tehát az IDG vezetője is, hogy oda is lehetne menni esetleg, de nem akartam, ki akartam maradni ebből. Azt tudtam, hogy elindultak, tudtam, hogy az IDG perel a fórumrendszer úgymond lenyúlása miatt, satöbbi. De egy idő után látszott, hogy az intellektus az Indexben összpontosul, és Barczi Imit én nagyon bírtam, GG-t, Uj Pétert, tehát akkor azt gondoltam, hogy ott akarok lenni, és oda jelentkeztem.

– Az IDG milyen ajánlattal hívott téged?

– Erre már nem emlékszem, többször beszéltem Bíróval az évek során. El tudtam volna ott helyezkedni, ha nagyon akarok, de sose konkretizálódott, mert annyira nem érdekelt.

– Talán Andrassew főszerkesztése alatt hívott az Internettóhoz?

– Nem, oda talán nem hívtak, mert tudták, hogy én régi Internettós vagyok. De nem emlékszem már pontosan. Azt tudom, hogy az Internetto nagyon gyorsan, fél év alatt elsüllyedt utána.

– De újságírói munkakörbe invitáltak?

– Nem emlékszem már. Ismertem mindenkit, beszélgettem velük rendszeresen, de hogy ezek hogy voltak pontosan, azt nem tudom. Azt tudom, hogy az Indexhez Tech rovatvezetőnek hívtak, és az nekem nagyon tetszett.

– Minden egyéb munkádat, a Narancsot meg mindent otthagytál érte?

– Nem egészen hagytam ott, mert a Cyber híroldalt a mai napig én kopipésztelem össze a Narancsnak. Alapvetően ez lett a főmunka, de még egy darabig írtam a Narancsnak cikkeket, de azok megjelentek az Indexen is. Akkoriban még nagyon ment ez, hogy van a print, és valahol másutt legyen meg online is. Ma már ez nem jellemző.

– Egyetlen példát bontottunk ki csak ki a konfliktuózus szituációk közül, a Matáv-afférhoz kapcsolódót. Volt-e olyan egyéb szakmai-tartalmi kérdés, amiben mondjuk te más álláspontot képviseltél?

– Még az Internettóban?

– Szóba került, hogy a Sziget közvetítésektől az online interjúkig voltak nagy dobásai az Internettónak, ezekhez kapcsolódva vagy egyéb témákban?

– Konfliktusok az Internettóban? Mindig volt valami, mert nagyon pezsgő, nagyon élénk valami volt. De komolyabb konfliktusra ezt leszámítva nem emlékszem. Ez volt az én konfliktusom, de azt tudom, hogy Barczi Imi is elment meg visszament, és mindig zajlott ott az élet. Olyan is volt, az is nagyon vicces volt, hogy Uj Péter nem dolgozott egy hónapja, nem adta le a cikket, és Nyírő felhívott, hogy figyelj, már elegem van ebből, használja a nevünket, és nem tesz le semmit az asztalra, rúgjuk ki. Még én beszéltem le – ‘96-ban -, hogy ne rúgjuk ki, jó gyerek a Péter. De ez minden szerkesztőségben így megy.

– Nem annyira a személyes konfliktusokra, mint inkább a szakmai vitákra vagyunk kíváncsiak.

– Amikor a politika bejött, akkor bejött a politikai törésvonal is azonnal, például Gerényi meg Mihancsik villámgyorsan összevesztek, Mihancsik lefasisztázta Gerényit, Gerényi lekommunistázta Mihancsikot, Mihancsik felmondott. Ilyen volt, igen, de ez engem akkor még nem annyira érdekelt.

– Pedig te is elkezdtél politizálni még viszonylag korán, nem?

– Én viszonylag későn kezdtem el politizálni, 2001-2002-ig abszolút tech-tudomány vonalon nyomultam, és maximum a tudománypolitikába nyúltam bele. De aztán amikor az Indexben főszerkesztő-helyettes lettem, talán 2001-től 2006-ig, és marhára nőtt akkor az Index – ezt úgy kell elképzelni, hogy 2001-ben, a dotcom-bukta után levágták a szerkesztőséget úgy 50 vagy 30 emberre, és onnan nőtt fel megint 200 emberre -, és akkor napi szerkesztés ment, címlapszerkesztés, és a politika rovatot is felügyelni kellett. Akkor beletanultam egy kicsit, de a mai napig nem tartom magamat politikai újságírónak, szerintem más, amit én csinálok, de most már azért leginkább politikai újságírónak tartanak.

– Arra gondoltam, amit GG (Gerényi Gábor) blogján az Index-történetes visszaemlékezésében olvastam, hogy te még a gimnáziumban beléptél a Fideszbe.

– Volt ilyen, igen. De akkor még nem volt internet. Volt egy balhé ‘88-ban vagy ‘89-ben, nagyon korán. Az osztályból ketten vagy hárman, Bodor Andrissal, aki utána helyettes államtitkárságig vitte Deutsch alatt az első Fidesz-kormányban, most meg már Amerikában él, meg még két osztálytársunkkal csináltunk egy gimnáziumi Fidesz-csoportot. De lebuktunk egy idő után, és akkor ez, még a rendszerváltás időszakában nagyon kínos volt. Ez egy erősen kommunista, vonalas, MSZMP-s vezetésű gimnázum volt. Behívattak minket, és mondták, hogy vagy érettségi vagy Fidesz, és ki kellett onnan lépni, abba kellett hagyni. Igen, volt ilyen is.

– Utána már nem is közeledtél a gimnázium után…

– Nem, én utána kikerültem Gödöllőre, megházasodtam 18 évesen, ilyenekkel voltam elfoglalva. Azt tudom, hogy utána hivatalosan talán csak 1993-ban léptem ki a Fideszből, mert nem foglalkoztam ezzel. Akkoriban találkoztam egy másik régi fideszes gimnazistával a Teleki Gimnáziumból, és ő mesélte, hogy évek óta ő írja alá a jelenléti ívet helyettem, merthogy fejpénzt kapnak, és milyen fasza, milyen jót nyaraltak belőle Amerikában. Ezen felhúztam magam, bementem a Lendvai utcába, és kértem, hogy adjanak kilépési nyilatkozatot. Mondták, hogy az nincs, meg nem értik, hogy mit akarok, csak belépési volt. Akkor még írógép volt, mondtam neki, hogy akkor fűzze be, diktálom, és diktáltam, hogy én, Bodoky Tamás nem járok, három éve nem voltam ott, kilépek, aláírás. Ezek ma már vicces dolgok.

– Picit kifejtetlen maradt, mégis fontos kérdés lehet, hogy miért váltottál a közéleti orientációra. Illetve az is kérdés, hogy korábban sorsszerűen alakult így az informatikai orientációd, vagy akkor még egyáltalán nem érdekelt a közélet. Teljesen hidegen hagyott téged például az online interjú, amit nagy online médiatörténeti eseményként emlegetnek?

– Igen, a Horn Gyula interjú. Igen, a kilencvenes években engem ez hidegen hagyott. Volt ez a Fidesz-kaland, de az ‘89-ben véget ért, megvolt a rendszerváltás, győztünk, kész, onnantól kezdve engem nem izgatott. A ‘90-es években abszolút az internet meg a technológia izgatott, és komolyabban talán olyan 2006 óta foglalkoztat megint a közélet.

– Amíg te ott voltál, addig Nyírő vitte az Internettót. Uj Péter, aki később az Index ikonikus alakja lett, akkor már kezdte megmutatni, hogy mi, vagy csak egy volt közületek akkor még?

– Nyírő is nagyon karizmatikus figura volt, meg Uj Péter is. Ők kimagaslottak a mezőnyből, az teljesen egyértelmű volt, hogy ők voltak ott a vezéregyéniségek. Mondjuk GG (Gerényi Gábor) is, de ő mindig egy kicsit visszafogottabb volt, ő mindig a háttérember-pozíciót kedvelte jobban. De abszolút látszott, hogy ők azok, akik ezt jól meg tudják jeleníteni a tömegmédiában, vagy az akkor még teljesen értetlen közvélemény felé.

– Azt, hogy legyen masszív hírújságírás és szolgáltatás, ki képviselte?

– Erre már nem is igazán emlékszem, hogy volt. Azt tudom, hogy Nyírő sokáig nem akarta. Nyírő szintén politizált valamit, mert csinált egy PhD-t, MSZMP-határozatokat rakott fel egy CD-ROM-ra, ez volt a Politika című CD-ROM, amit nem fogadtak el PhD-ként, merthogy a CD-ROM az nem disszertáció, ez nagy sérelme volt. Ő sokáig ellene volt annak, hogy legyen politika, mert az zavaros, valamibe belefutunk, baj lesz belőle, ő inkább próbálta egy darabig távol tartani a történetet a politikától. Talán Mihancsik Zsófi volt az első, aki ezt a vonalat megjelenítette.

– GG visszaemlékezése szerint ti Mihancsikkal időben egyszerre jöttetek el, de a távozásotoknak nyilván sok köze egymáshoz nem volt. Gerényi úgy fogalmaz, hogy mind a ketten durván konfrontálódtatok Nyírővel. Te emlékszel az ő durva konfrontálódására Nyírővel?

– Nyírő nagyon furcsa ember. Ő egy olyan csávó volt, hogy mondtál neki valamit, hogy figyelj András, ezt meg ezt kellene csinálni, akkor elmondta, hogy ez hülyeség, ne csináljuk, és egy hét múlva előjött azzal, hogy gyerekek, kitaláltam, hogy mit kellene csinálni, és előadta a te ötletedet, mint a sajátját… Tehát hogy mondjam, volt egy fajta inkorrektség a viselkedésében, ami néha nehezen volt tolerálható. Én nem tudom, hogy GG min veszett össze vele, de gyakorlatilag mindenki összeveszett vele.

– Nem GG, hanem Mihancsik konfrontálódott vele.

– Mihancsik nyilván azért, mert ő már akkor is nagyon-nagyon vonalasan a balliberális politikai irányvonalat vitte, és nem volt toleráns azokkal, akik szerinte mást gondoltak, vagy opportunisták voltak, ő ezt nem bírta. Nyírővel nehéz volt. Az elején az Indexben is ő volt a főszerkesztő, aztán fél év után megpuccsolták a többiek, és kirakták, mert nem tudtak vele együttműködni. Én abszolút érteni vélem, hogy ez hogy történhetett.

– Ha nehezen is, de beengedte a vezetés a politikát az Internettóba, de igyekezett középen tartani? Erről voltak belső viták?

– Volt, valami volt, de mondom, ez engem akkor nem annyira izgatott. Talán az volt, hogy Nyírő próbált távolságot tartani, próbált egyensúlyozni, hogy legyünk mindenkivel jóban, mindenkit szeretünk, Zsófi meg markánsan balos volt, GG-nek meg tán – bár GG se az a nagyon konfliktusos csávó – jobboldali politikai meggyőződése van, ami kiderült egy párszor.

– Ebben az egyensúlyozásban üzleti megfontolások voltak? Egyáltalán voltak-e már akkor üzleti megfontolások a lap körül?

– Én a pénzügyekre se láttam rá. Azt tudom, hogy a Matáv beletolt egy nagyobb összeget, hogy egy kicsit hagyjuk már békén. Az IDG jellemzően számtech cég, akik ebben fantáziát láttak, nem véletlen, hogy egy számítástechnikai kiadónál indult az egész, nem egy politikai lapnál. Valami büdzsé volt, jó pénzt kaptunk, például ez az éjszaki hírszerkesztés ez nagyon jó volt, ugyan rohadt fárasztó volt, mert éjszakázni kellett, de nagyon jó pénzt fizetett, tehát megérte. Mai szemmel nézve ezek nem voltak komoly összegek, és nagyon utáltuk az Origót, amibe a Matáv nagyságrendekkel több pénzt rakott, hogy lenyomjon minket.

– Hogy nézett ki a szerkesztőségi élet? Hogy tudnád felidézni azt a miliőt meg azt a működési rendet, amiben dolgoztatok?

– Anarchia volt, nem volt szerkesztőség. Nyírőnek volt egy szobája, az IDG akkor még az Intranszmas palotában volt a Márvány utcánál. Nem bent ültünk, hanem értekezleteket tartottunk, és mindenki otthonról dolgozott. Ezért is volt kínos, hogy drága a betárcsázós internet, mert a fizetésünk elég komoly része elment arra, hogy az ember internetet varázsoljon magának.

– Hetente hányszor volt értekezlet?

– Erre már nem emlékszem. De nem volt az a klasszikus bent ülős hely, heti egy-két értekezlet lehetett.

– Mennyire voltak demokratikus szelleműek ezek az értekezletek?

– Egyrészt nagyon demokratikus volt, mert mindenki elmondhatta, hogy mit akar, meg hogy akarja, de végül nyilván Nyírő döntött, ő azért eléggé autoriter figura volt.

– Azt is ő döntötte el, hogy mi kerül ki az újságba? Vagy hogy mi az, ami ötletből megszületik? Vagy születtek a cikkek maguktól?

– Születtek maguktól, de abba azért erős beleszólása volt, hogy mi került ki. De erre sem emlékszem. Nem emlékszem, hogy a Matávot leszámítva cenzúra-problémám lett volna vele. Az meg nyilván arról szólt, hogy kellett a büdzsé, hogy fizetni tudja az embereit, ezt mai szemmel az ember már jobban megérti.

– Szeretnék valamit előhúzni az emlékezetedből azokról a heves és elmélyült műhelyvitákról, amikre utaltál.

– Az Internettónál? Közösségként működött. Például voltunk nyaralni a Balatonon, és kitaláltuk, hogy fényképezzük le Nyírőt a Balatonban állva egy fehér ingben egy féltéglányi Nokia okostelefonnal. Az volt sokáig a plakát: Internetto – az internet világítótornya. Ezt például így találtuk ki. Tehát ilyen imázsépítésben voltak agyalások.

– Milyen eszközöket használtatok akkor? Volt-e bármit az otthoni betárcsázós interneten túl?

– Arra nagyon emlékszem, hogy én talán ‘93 között vettem az első betárcsázós modememet, akkor negyvenezer forintért, az volt az összes megtakarított pénzem, az ma 400 ezernek felel meg legalább. Egy US Robotics 14/4-es betárcsázós modemmel kezdtem. Ráadásul az elavult egy év alatt, mert jöttek az olcsóbb és jobb modemek. A kilencvenes évek úgy nézett ki, hogy marha drágán megveszünk valamit, használjuk egy-két évig, utána meg venni kell a következőt, mert annyira gyorsan fejlődött.

– Mobiltelefonotok volt?

– Nekem volt, de talán később, előbb volt modemem, mint mobiltelefonom, jóval. Mobiltelefonom hánytól lehetett? Olyan ‘96-’97 körül, talán, ezek a Nokiák voltak akkor, de már nincs meg, sajnálom, hogy nem tettem el, ma már úgy nézünk rá, mint valami furcsaságra.

– Mindenkinek saját eszköze volt az Internettóban?

– Igen, alapvetően. Biztos volt olyan, hogy kapott az Internetto valamiket, és azt kiosztotta, de nem volt ez így megszabva. Úgy kell ezt elképzelni, hogy nem voltunk munkaviszonyban, mindenki alvállalkozó meg mit tudom én, milyen konstrukciókban volt, nem volt asztalunk meg székünk, hanem ezek úgy alakultak. Jöttek-mentek az emberek, tehát nem volt egy ilyen fix csapat, hogy akkor mi vagyunk öten az Internetto. Gerilla-cucc volt. Én most az Átlátszónál próbálom ezt a munkahelyi működési módot vinni, mert szerintem ez sokkal kreatívabb, mint amikor alkalmazottként ülnek az emberek egy monitor előtt. Ez a másféle működésmód, a gerilla-üzem sokkal kreatívabb tud lenni. Persze vannak hátulütői, de én ebben érzem jól magam.

Az interjút Bellai László és Vorák Anita készítette 2014. július 17-én Budapesten, az Átlátszó szerkesztőségében.

Megosztás
Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0