Oral History

„Akkor még azt is kattintották, hogy valaki szőkíti az olajat” – Interjú Nádori Péterrel

2016-03-21
Nádori Péter Vezető szerkesztő

 

„Mi azért jöttünk, hogy felépítsük a jövőt. De amikor ez a dolog elindult, akkor ez senki más számára nem volt nyilvánvaló. Akkor egy magyarhírlapos, belpolos újságíróban föl se vetődött, hogy eljön egy szinte láthatatlan valamihez…”

Mikor, milyen körülmények között találkoztál először az internettel? Hogyan emlékszel arra, hogy ülsz egy gép előtt és van internet?

Ha jól emlékszem, akkor konkrétan az internetet a Műcsarnokban láttam, de lehet, hogy a Szépművészeti Múzeumban. A könyvtárban, egy oldallépcsőn lehetett felmenni, ott volt egy nyilvános internetterminál, amit meg lehetett nézni. Ez relatíve nem nagyon hamar volt, 95-96 lehetett. Aztán megvettem magamnak hazulra a CompuServe-öt.

Milyen motivációk vittek a múzeumba?

Ez már több interjúban előkerült, a Pohly Feriében vagy a Bodokyéban is. A Narancsnál dolgoztam, és ott volt egy kis feszkó, többen egyszerre eljöttünk, ez szerintem ’96-ban volt. Egészen odáig az internetet a nyomtatott újságokból ismertem, illetőleg egyszer bejött a Narancs szerkesztőségébe a Nyírő, és megmutatta az ABCD-t, és akkor szintén szó volt arról, hogy ez rendkívüli módon a jövő. Azután, hogy a Narancsból eljöttem, az első dolgom rögtön az volt – volt időm végre –, hogy megnézzem. De azt mindennek elé kell bocsátanom, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jól emlékszem. Az is lehet, hogy a Narancsban már volt egy gép, amin volt valami internet. De oda már tudatosan azért mentem, mert úgy gondoltam, hogy ezzel mindenképpen gazdagodni fogok, és mindenképpen belépek a jövőbe.

Azért érdekes mindez, mert viszonylag hamar abba a helyzetbe kerültetek, hogy a Matávnál egy csapatban – Weyer Balázs, Pohly Ferenc és Simó György mellett te – egy olyan tanulmányon kellett dolgoznotok, hogy a Matáv mit kezdjen az internetes tartalomszolgáltatással. Mindezt úgy, hogy nem sokkal korábban ismerkedtetek meg az internettel, illetve éppen a tanulmány írása közben történt az ismerkedés nagy része, ha lehet hinni a visszaemlékezéseknek. Az érdekelne, hogy mennyire érezted magad furcsán egy olyan szerepben, hogy egy olyan dologról kellett egy átfogó tanulmányt írni, ami új volt a számodra is? Hogy élted meg azokat a heteket, hónapokat?

Azért azt kell tudni – már amennyire az ember képes rekonstruálni a sok évvel ezelőtti tudatállapotát, ami nyilván önmagában is egy hiú próbálkozás – hogy, egy: nagyon fiatalok voltunk. Kettő: addig is úgy gondoltuk, hogy a változás és az előre vivő dolgok közepében vagyunk. Amit csináltunk, arra úgy néztünk, hogy elég radikálisan kell, hogy különbözzön mindattól, amit előtte és körülötte újságként csináltak. Nagyon-nagyon erős érdeklődés volt bennünk a világ iránt, azon belül a média iránt, nagyon-nagyon figyeltük és akartuk tudni, hogy mi történik a világban körülöttünk. A sajtóját az internetnek tökéletesen ismertem, tudtam, hogy mi van az interneten, milyen cégek, milyen szolgáltatások vannak.

Mik voltak a fő forrásaid akkoriban?

A Wired újság, amiből a kedvenc lapszámaimat még mindig őrzöm. Aztán volt egy Mondo 2000 nevű, azt hiszem San Francisco-i újság, ami sokkal pszichedelikusabb volt és sokkal rövidebb időt élt meg, mint a Wired, azt is olvastam. Ez nemzetközileg is a nagy izgalom időszaka volt, a nem kifejezetten tech vagy internetes sajtó is tele volt hírekkel, a jövőn való spekulálással, a Time-ban is folyamatosan lehetett olvasni ezekről a dolgokról. És nyilván elég hamar eljött az a pillanat, amikor már az internet volt a fő forrás. Az internet már akkor is nagy volt és végtelen, de azért nem volt annyira nagy és végtelen, mint most, legalábbis úgy tűnt, hogy beláthatóbb valami. Az tartozik még a válaszhoz, hogy a matávos felkérés nagyon határozottan a tartalomszolgáltatásról való gondolkodásra irányult, amiben egyáltalán nem éreztük magunkat nem biztos lábakon állónak.

Azt próbáltuk megnézni, hogy mi van Magyarországon, mi van az úgynevezett fejlettebb országokban, mi az, ami ebből reprodukálható, mi az, amit adott esetben ehhez ki kell találni, mik azok a technológiák, amiket érdemes használni, nyilván nem műszaki oldalról, hanem user szempontból nézve. Olyanra nem nagyon emlékszem, hogy bármi pillanatnyi elbizonytalanodásra okot adott volna, hogy: “Jézusom, eddig nyomtatott újságot csináltunk, úristen ez meg az internet.” A különbségek se voltak olyan egyértelműek akkor, mint most. Azért az internetes újságok se öt percenként frissültek ’96-97-ben. Miközben az meg természetesen teljesen egyértelmű volt, hogy egy csomó mindent így is, úgy is másképpen kell majd csinálni az interneten. De a legegyértelműbb érzés vagy képzettársítás az óriási izgalomé, hogy most akkor ez lesz, és nézzük meg, hogy milyen lesz.

Izgalmas pillanat lehetett az is, amit György Péter említett, hogy amikor először leültetek tárgyalni Tölösi Péternél, akkor szinte felbosszantott benneteket, hogy mindenre igent mond. Simó úgy emlékszik, hogy száz fős szerkesztőséget mondtál be arra a kérdésre, hogy hány főre van szükség, György Péter pedig ötvenre emlékszik és azt az adalékot tette még hozzá, hogy a “Nádorinak le kellett menni inni egyet a Kispostába”, mert annyira felzaklatta, hogy ekkora létszám is lehetséges. A mából visszatekintve nyugodtabb az elbeszélés, de mégiscsak lehetett súlya annak, ami rátok nehezedett.

Abszolút átéreztük, hogy ez egy nagy dolog. A száz az igaz, legalábbis az én emlékeim szerint, ez bennem is megragadt. Az szerintem nem igaz, hogy erre azt mondták, hogy persze, ha száz, akkor száz lesz. Eleve nagyon hosszú folyamat volt, mire oda eljutottunk. Amikor elkezdtünk erről beszélgetni, nem gondoltam, hogy ez ilyen nagyon hosszú lesz, mint amilyen lett végül. ’97-ben volt, amikor elkezdtük ezt a tanulmányt, szerintem 97-ben volt az is, hogy leadtuk, és az Origo ’98-ban, asszem december elsején indult el. Tehát igen hosszú volt az út a pohártól a szájig. Az én emlékeim szerint mondani azt mondták, hogy jó, hát száz, akkor majd meglátjuk, most mindenesetre írjátok meg, hogy mi ez az egész, hogy néz ki, satöbbi. És majd, ha lesz miről beszélni, akkor beszélünk legközelebb. Amikor elindult az Origo, akkor nem volt százfős szerkesztőség.

Nagyon érdekelne, hogy ’97 és ’98 decembere között mi történt? Hogyan zajlott az a folyamat, ami több narratívában visszatért, hogy a rövidnadrágos, homlokra tolt napszemüveges srácokból lesz főszerkesztő, felelős szerkesztő, és kicsit később az üzleti oldalon helyet foglaló ember. Olyan apróságokból nyugodtan el lehetne indulni, hogy mikortól kellett elkezdeni rendesen bejárni dolgozni, mikortól voltatok úgymond állományban? Mennyi fizetést kaptatok? Hogy alakult ki az a szervezeti rend, amiben te lettél az alapító főszerkesztő, Simó György pedig átment az üzleti oldalra?

Ez nagyon jó kérdés, de ezt nem fogom tudni elmondani. Itt megint arra kell gondolni, hogy az a lehetőség, hogy most én ennek a dolognak a főszerkesztője leszek, az nagy zavart nem okozott számomra…

Ez a Narancsból adódott, ahol te voltál a legmagasabb poszton…

Azért az mégiscsak, bár elég sajátos, de valamilyen strukturált rendszerben működő társaság volt. Még azt is megkockáztatnám, bár elég nehéz összevetni ezeket a dolgokat egymással, hogy a Narancsnak – noha a példányszáma nem feltétlenül volt nagyon nagy – a vizibilitása  elég magas volt akkoriban. Ma már nagyon nehéz elképzelni, de nyomtatott hetilap léte ellenére a folyamatos visszacsatolás állapotában létezett. Ehhez képest, amikor az Origo elindult, akkor az ismerőseim többsége egyáltalán nem internetezett, szóval nem egy high visibility dolog volt. Ha valaki akkoriban megkérdezte, hogy hol dolgozol, én meg mondtam, hogy a Narancsnál vagyok felelős szerkesztő, akkor egy elég nagy körben mindenki tudta, hogy az mi. Nem biztos, hogy felnézett rám ezért, de nem kellett tovább magyarázni. Másfél évvel később, amikor azt kérdezték, hogy mivel foglalkozol, akkor meg az volt, hogy tudod, a Matávnak van egy ilyen internetes portálja, és ott vagyok én a főszerkesztő… Aha, és akkor ilyen számítógépekkel…? Ez a rövidnadrágos izé pedig túl van dimenzionálva szerintem, vagy csak én nem látom jól a dolgot. A matávos oldalon is volt egy csomó hozzáértő fiatal, aki tök lelkes volt ebben a dologban, és könnyen és gyorsan össze lehetett barátkozni velük. Másrészt meg bennünk is volt tudatosság. Tehát nem punknak mentünk oda. Azt gondoltuk, hogy ez fontos dolog, jó lehetőség, általánosan, a haza szempontjából is, személyesen is, és nem azért mentünk oda, hogy meglevő illemszabályokat szétrugdaljunk.

Nem is a szándékot feltételeztem, csak az állapot lehetett különleges és sokszor előjött, hogy nagyon eltérő kultúrák ütköztek össze, vagy hogy szebben fogalmazzak, csiszolódtak össze, és ez a csiszolódási folyamat érdekelne. Voltak-e olyan konfliktusok, amelyek az elején fontosak voltak, aztán később már elsimultak? Voltak-e olyan attitűdbeli vagy koncepcionális eltérések, amelyek olyan határvonalak mentén fogalmazódtak meg, hogy “ti” és “ők”?

Biztos voltak. És biztos szegénységi bizonyítványt állít ki rólam, de olyan nagyon én ezeket nem tudom felidézni. Én sokkal inkább azt tudom felidézni, ami egy nem sokkal későbbi, de eggyel későbbi fázis, amikor már megvolt a vállalat, akkor ezek közül az emberek közül egy csomóval együtt dolgoztunk, és amikor elmentünk off-site meetingre, nagyon jókat buliztunk együtt.

Akkor kérdezek egy kicsit a technológiáról. Az egyik interjúban felmerült és az nagyon érdekes volt számomra, mert korábban erről nem hallottam, hogy volt egy olyan válaszút, hogy PC vagy set top box? És állítólag te képviselted azt, hogy a PC a jövő, hogy arra építsen a Matáv a tartalomszolgáltatásban.

Több ilyen is volt…

Ez mikor volt? Az átmeneti időszakban… vagy amikor elindult a projekt?

Nem zárom ki, hogy is-is. Mert a set top box és a különböző ehhez hasonló technológiák, azok visszatérően, több alkalommal felvetődtek.

Mi volt ez pontosan? A PC az megvan, ismerjük, de ez a set top box nem világos. A mai digitális tévés átalakító szerkezet ismerős, de mi volt ez a médium, ami hordozója, közvetítője lehetett volna akkoriban a tartalomnak, ezt nem. Megvan, hogy milyen alternatívája volt ez a PC-nek és rémlik-e, hogy milyen küzdelem volt?

Ha nem mondtad volna, ez magamtól nem jutott volna eszembe. Most hasalok, mint a rossz vizsgázó. A set top box mellett az volt az érv, hogy tévéje mindenkinek van otthon, számítógépe meg akkoriban még nem volt mindenkinek otthon, és hogy könnyebb lesz úgy internetet eladni az embereknek. Mert ne felejtsük el, hogy az végig ott volt az egész mögött, hogy a cég internet-hozzáférést akar értékesíteni. Azt mondhatjuk a fogyasztóknak, hogy nem kell új monitort venniük, új eszközt, hanem a jól ismert tévére csak rá kell kötni egy set top boxot, ami adott esetben feltűnően olcsóbb, mint egy PC-konfiguráció, és így a jól megszokott nappalijukban, a jól megszokott tévéjükön élvezhetik az internet áldásait. Vagy valami ilyesmi.

A kérdés az, hogy mennyire igényelt volna az más tartalmat? Az is egy képernyő, a PC is egy képernyő, gondolhatná az ember, hogy az nagyjából ugyanaz. Kapcsolódott volna ehhez billentyűzet, más lett volna a szörfölés? Szóval, mi tette ezt mégis küzdelemmé? 

Biztos volt mögötte valami. Arra határozottan emlékszem, hogy volt egy olyan pont, azt meg nem mondom, hogy az Origo indulása előtt, vagy az Origo indulása után, amikor bejött a projektbe az, hogy tulajdonképpen a francia Minitelhez hasonló rendszert kellene először is kifejleszteni Magyarországon. Tudod, ilyen külön internetet. Azt lehetett tudni, hogy ezen már túllépett a világ, főleg nulláról nincs különösebb esélye, de akkor ezek ilyen nagyon komoly, hogy is mondjam, érvelést igénylő dolgok voltak, amíg le tudod beszélni róla a szervezetet, hogy ilyet ne csináljon.

Arra határozottan emlékszem, hogy volt egy olyan pont, azt meg nem mondom, hogy az Origo indulása előtt, vagy az Origo indulása után, amikor bejött a projektbe az, hogy tulajdonképpen a francia Minitelhez hasonló rendszert kellene először is kifejleszteni Magyarországon. Tudod, ilyen külön internetet. Azt lehetett tudni, hogy ezen már túllépett a világ, főleg nulláról nincs különösebb esélye, de akkor ezek ilyen nagyon komoly, hogy is mondjam, érvelést igénylő dolgok voltak, amíg le tudod beszélni róla a szervezetet, hogy ilyet ne csináljon.

De őszintén szólva nem emlékszem a részletekre, az biztos, hogy volt ilyen. Az is biztos, amit szintén láttam valamelyik interjúban felvetődni, hogy egészen, majdnem az Origo indulása előttig úgy volt, hogy ez egy zárt tartalomszolgáltatás lesz, amit a Matáv internet-előfizetői vehetnek csak igénybe. Láttam a Szekfű Balázs interjújában, hogy ő úgy emlékszik, ő harcolta ki, hogy ne a zárt modell legyen. Tehát akkor se az volt, hogy fizetős legyen, hanem az volt, hogy zárt legyen.

Két szálon futott a projekt, erre egyébként pont a Szaki (Szakadát István) jól emlékszik, mert a Facebookon olvastam tőle erről pár hónapja valamit. Két szálon futott a projekt, volt egy úgynevezett AOL-modell, ez a zárt, és volt a Yahoo-modell. Az egyik volt a walled garden, bár akkor még nem ismertük ezt a kifejezést, a másik meg, hogy eresszük ki a cuccot a szabadba és aztán igyekezzünk hirdetésből majd valami bevételt szerezni. És a projekten belüli leosztás az volt, hogy én voltam a Yahoo-modellnek a product leadere vagy micsodája. Tehát én azt dolgoztam ki, majd az iksz, adott meetingen, nem tudom, hogy ott voltam vagy nem voltam ott, hogy pontosan hogy született meg a döntés, mindenesetre eldöntetett, hogy nem az lesz, hanem a másik, amit én enyhén szólva problematikusnak éreztem.  És aztán ahogy egyre közelebb jutottunk a D-Day-hez, egyre inkább egyértelművé vált mások számára is, hogy ezt inkább nem úgy kéne csinálni. Úgyhogy én úgy emlékszem, hogy én harcoltam végig a szabad elérésű modellt, de egész biztos, hogy ez se a teljes igazság, mert rengeteg ember volt ott, aki mindenféle dolgot mondott.

Te egyébként amellett voltál, hogy legyen minden ingyenes? Mert ha jól emlékszem volt egy ilyen elképzelés, hogy az Üzleti Negyed legyen fizetős szolgáltatás.

Ez nem elképzelés volt, hanem az Üzleti Negyed úgy indult el, hogy az egy előfizetéses szolgáltatás. Az egésszel az volt a probléma, amiről igen keveset beszélünk, pedig kéne, hogy a média részével egyikünknek se volt semmilyen komolyabb gondja, de a platform részéhez azért sok tekintetben hülyék voltunk. De nem csak mi, hanem mindenki más is, akik egyébként mérnökök voltak meg programozók, ők se csináltak még, mit tudom én, skálázható hírportált az internetre. Súlyosbítva ezt azzal, amit egy garázscég vagy egyéb hátterű vállalkozás megengedhet magának, hogy valahogy összerakjuk, elindítjuk, aztán majd megnézzük, hogy mit kell rajta szerelni, ezt ugye matávos körülmények között nem lehetett megcsinálni. Tehát ott mindennek szabványosnak kellett lennie, mindennek meg kellett felelni a biztonsági előírásoknak, mindent le kellett tesztelni, kutya tudja hány ezerszer. Annyit teszteltünk az első időszakban, hogy az azt követő tizenöt évben szerintem az egész magyar interneten nem tesztelt senki annyit. Meg, hogy menjen Oracle-alapon az egész, ilyenek, pedig az akkor se volt arra való. Az Üzleti Negyed még ehhez képest is egy elátkozott valami volt, ami meg is csúszott, nem is lett kész határidőre. Valahogy kínkeservesen elindult, nem működött, de legalább nem is volt baj belőle, mert nem volt felhasználója egyáltalán. És akkor egy szép napon ki kellett mondani, hogy hát ez sajnos nem sikerült, és szépen beintegráltuk azt is a portálba. Ez volt, ha jó emlékszem, Weyer Balázs első projektje, amikor visszajött az Origóhoz.

Olyan terv nem volt, hogy az Origo is fizetős lenne?

Szerintem olyan nem volt. De figyelj, simán lehetett egy, három, nyolc meeting arról, hogy mi lenne, ha fizetős lenne, de érdemben ez a két változat volt.

Ha visszanézünk arra, hogy a rendszerváltás után hogyan alakult a hazai nagyvállalatok története, a multinacionális cégek beköltözései, HR-folyamatai, akkor többnyire azt látjuk, hogy először jöttek a külföldiek, és hoztak rutinokat, módszereket. Amikor ti itt elkezdtetek nyüglődni ezzel, akkor volt ilyen, hogy a Telekom hozott Németországból vagy máshonnan mintát, hogy mit, hogyan kell csinálni?

Abszolút nem, lehet, hogy rendszergazda-szinten volt ilyen, de azt se hiszem. Itt is csak tippelgetek, mert ebbe nem láttam bele akkor se. Ez ugye az az időszak volt, amikor a Matáv részben amerikai, részben német tulajdonban volt. Egyszer találkoztunk egy amerikai board-taggal, aki egy idős ember volt, szemmel láthatóan a leghalványabb fogalma sem volt az internetről mint olyanról, a távközlési üzlethez nyilván nagyon jól értett. Azt gondolom, hogy ez nem az a fajta multicéges működés volt, mint ami a teljes Deutsche Telekom-tulajdonú működés idején jellemezte a Matávot. Mi csak a magyar menedzsmenttel találkoztunk.

Azt lehet tudni, hogy azért indította el a Matáv ezt a projektet, hogy jobban el tudja adni vele az internetet…

Ez bonyolultabb.

Akkor először ezt kérdezném, hogy mi volt még a motivációk között?

Hát az volt, hogy a György Peti rábeszélte őket, hogy nekik ez hazafias küldetésük.

De ha jól tudom, ilyen víziói a Straub Eleknek is voltak, hogy ne csak drótokat fektessenek, hanem legyen valami, ami lehetőséget ad arra, hogy más területeken is megjelenjen a cég.

Nyilván voltak ilyen víziói, hiszen akkor nem is indult volna el ez az egész cucc. Hogy a víziójából mennyit alakított ki a György Petivel való beszélgetések során vagy volt neki egy víziója és rákérdezett, hogy lehetne ezt megvalósítani, azt nem én fogom tudni megmondani.

Ebben az az érdekes, hogy gazdasági természetű víziót, hogy mennyi pénzt fogunk keresni, ha arra megyünk, ilyet sokat láttunk. De itt az volt a vízió, ha valami ilyet csinálunk, akkor majd nagyon sokan vásárolnak az internet-szolgáltatásunkból. Mikor jött be a képbe, hogy majd az is hozhat pénzt, amit csinálunk ezen a területen, és mikor jött a felismerés, hogy ez igazából nem hoz annyi interneteladást? Ha az egyértelmű összefüggés az interneteladás és a tartalomszolgáltatás között nem volt kimutatható, mégis hogy maradt meg az Origo a portfólió alapelemének?

Egyértelmű összefüggést szerintem soha senki nem is akart kimutatni, olyan elképzelés nem volt, hogy az emberek majd azért mennek be az ügyfélszolgálathoz, hogy olyan internetet kérjenek, amin az Origo van, mert őket csak az érdekli. Az elképzelés az volt, hogy legyen több tartalom és lehetőleg minőségi tartalom a magyar interneten. Az, amit mondasz, nagyon bonyolult és túl is vezet a mi időablakunkon, és szerintem a kérdésben benne is volt minden, amit fontos ezt tárgyalva figyelembe venni. A nagy márkáknak, a nagy elérésű médiatermékeknek elég gyakran ez a sorsuk, hogy még akkor is, ha üzletileg , közvetlenül értelmezve nem produkálnak olyan jól, rohadt nehéz elengedni egy olyan terméket, amivel napi szinten elérsz kétmillió embert. Arra akkor is nehezen mondod, hogy ez itt negatív, hát becsukjuk. Amennyire én tudom, az Origónak volt több olyan éve, amikor úgy önmagában simán nyereséges lett volna, csak pont akkor kezdődött el a tévés projekt. Pár éve bekerült a szakmai köztudatba, hogy az Origónak milyen milliárdos veszteségei voltak – azért annak a messze túlnyomó része nem működési veszteség volt, hanem beruházást kellett finanszírozni, ami igencsak más tészta.

1998 decemberében vagyunk, elkezdődik az első munkanap, amikor már van Origo. Emlékszel-e arra, hogy hányan voltatok? Szerkesztőség, menedzsment, hol voltatok, hogy ültetek? Mennyi pénzt kerestetek?

Hát forintra nem tudom megmondani, de biztos, hogy szép fizetés volt.

Nagyjából sincs meg?

Gőzöm sincs. Az biztos, hogy többet kerestem, mint az előző állásomban, és az is biztos, hogy kevesebbet, mint a következőben. A Petőfi Sándor utcában voltunk, az egyik folyosó végén volt egy terem, ami többé-kevésbé át lett alakítva newsroomnak. Ott ültek a szerkesztők, akik hát enyhén szólva, nem voltak túl sokan. Emellett volt egy szoba, ott ültünk mi a Pohly Ferivel meg a Kelemennel, és dohányoztunk egyfolytában. Amit az előbb mondtam a vizibilitásról, ez abban is megnyilvánult, hogy az fel se merült, hogy nyomtatott laptól elhozzunk újságírót. Az első szerkesztőség nem úgy lett toborozva, hogy én körbehívtam volna azokat az ismerőseimet, akikről azt gondoltam, hogy baromi jó újságírók.

De miért nem? Hiszen elvileg ti is jó, befutott újságírók voltatok és ti is eljöttetek.

Az teljesen más volt. Mi azért jöttünk, hogy felépítsük a jövőt. De amikor ez a dolog elindult, akkor ez senki más számára nem volt nyilvánvaló. Akkor egy magyarhírlapos, belpolos újságíróban föl se vetődött, hogy eljön egy szinte láthatatlan valamihez, miért tenne ilyet?

Azért kérdeztem a fizetést, mert ez az adat ritkán marad meg, elveszik, nem kereshető vissza. És azért is, mert más visszaemlékezésekből az derült ki, hogy voltak olyan állások, amelyek szegről-végről kapcsolódtak csak a tartalomprojekthez, ahol elképesztő méretű fizetések voltak. Ezt azért is jutott eszembe, mert a jó fizetés érv lehetett volna az újságírók számára is…

A szerkesztők nem kerestek annyit, hogy ezzel lehetett volna ott toborozni.

Nem tudom, hogy milyen státusz volt akkoriban egy magyarhírlapos vagy magyarnemzetes főmunkatársnak lenni, hogy ott mekkora fizetések voltak.

Én nem főmunkatársról beszélek, a gazdasági rovat nyolcadik emberét se tudtam volna áthívni az Origóhoz. Effektíve újsághirdetésben kerestünk embereket. Az újsághirdetésre bejött, nem amennyi ma bejönne, de bejött egy csomó jelentkező, és én őket szépen végig interjúzgattam.

Emlékszel arra a hirdetésre? “Internetes újsághoz keresünk…?”

Fogalmam sincs, nem emlékszem. Azt se tudom, hol jelent meg, de nyilvánvalóan valahol nyomtatásban. A sportrovatot a Mézes Csabi vitte az első időkben, a kultúra Forrai Krisztián volt, asszem ők már a legelső csapatban benne voltak, a Főzelékből lettek átmenekítve. Nyilván volt egy pár olyan ember, ebben a legeslegelső csapatban, aki aztán nagyon hamar kikopott, de volt olyan, akiből a magyar internet meghatározó szereplője lett, a Juhász Gyuri például, aki főszerkesztő-helyettes volt sokáig, aztán a Ringier-nél vitte a digitális vonalat évekig, ő erre a hirdetésre jelentkezett annak idején. Ungár Péter, aki körülbelül százhúsz évig volt aztán az Origo vezető olvasószerkesztője, szintén ebben a legelső körben került oda.

Az volt a célkitűzés, hogy teljesen kiegyensúlyozott, objektív, normális, mindenki számára érthető hírszolgáltatást kell nyújtani. Az első időkben értelemszerűen az MTI-re kellett támaszkodni. Az MTI-vel egyébként szerződni is alig tudtunk, mert azt gondolták, hogy rontja a bizniszüket, ha az interneten is el lehet olvasni a híreiket. És amikor szerződtünk, akkor is úgy szerződtünk, hogy egyórás késleltetéssel volt szabad csak leadni az MTI-s anyagokat és ez tök sokáig így is maradt.

Ez olyan, mint Associated Press és a rádió esete, ők se akarták a huszadik század elején, hogy a rádiók beolvassák a híreiket.

És még egy, szintén jellemző momentum, amiből talán el lehet képzelni, hogy is nézett ki ez az egész. Szerkesztőségi rendszer mint olyan, az azért igazából nem nagyon volt, és úgymond kézzel kellett csinálni nagyjából mindent, HTML-ben. Ami például olyan dolgokkal járt, hogy ’98 szilveszterkor, amikor át kellett írni az évszámot a site tetején, akkor én beballagtam éjjel fél 12-kor, egyedül a kihalt Petőfi Sándor utcába, mert távoli hozzáférés nem volt. Az se tudtuk, hogy van ilyen, de ha tudtuk volna, a Matáv biztonsági részlege akkor sem engedélyezte volna. Szépen beballagtam, felkapcsoltam a villanyt, nyilván rágyújtottam, átírtam a dátumot, hogy most már ’99 van, és elmentem bulizni.

Szerkesztőségi rendszer mint olyan, az azért igazából nem nagyon volt, és úgymond kézzel kellett csinálni nagyjából mindent, HTML-ben. Ami például olyan dolgokkal járt, hogy ’98 szilveszterkor, amikor át kellett írni az évszámot a site tetején, akkor én beballagtam éjjel fél 12-kor, egyedül a kihalt Petőfi Sándor utcába, mert távoli hozzáférés nem volt. Az se tudtuk, hogy van ilyen, de ha tudtuk volna, a Matáv biztonsági részlege akkor sem engedélyezte volna. Szépen beballagtam, felkapcsoltam a villanyt, nyilván rágyújtottam, átírtam a dátumot, hogy most már ’99 van, és elmentem bulizni.

2000-ben is meg kellett ezt csinálni?

Asszem már nem. Még két dolgot elmondok, mert úgyis rákérdeznél és akkor legalább túlvagyunk rajta. Az egyik az, ami a Pohly Feri-interjúban is felvetődik, hogy milyen sajátos, ironikus vagy furcsa, hogy akkor az Internetto, a későbbi Index volt a szabadszájú, alternatív, stb., mi meg, akik a Narancsból jöttünk, ezt a kimondottan kiegyensúlyozottra és felnőttesre belőtt dolgot csináltuk. Ennek szerintem két összetevője van, vagy három. Az egyik az az, hogy nem azt mondom, hogy erre szólt a felkérés, mert ez nem volt benne, de a Matáv, a nemzeti digitális kultúra építése stb. teljesen egyértelműen kijelölte, hogy ide egy ilyen dolgot kell csinálni, és ezt mi így értelmesnek is gondoltunk. Nekünk a Narancsnál az egyik problémánk éppen az volt, hogy nagyon kezdtük azt érezni, hogy ez a rendkívül laza stílus, meg az, hogy eleresztünk különböző vulgáris kifejezéseket az újságban, ez kezd nagyon öncélúvá válni és kezd az általunk vélt, valós újságírói munka rovására menni vagy kezdi elfedni annak a hiányosságait. Szóval több szempontból is afelé vitt minket a dolog, hogy jónak is gondoljuk ezt és komfortosak is legyünk vele.

A másik, ami ugye több narratívában előkerül, a GG önéletrajzában is hangsúlyosan előkerült, hogy az Origo mindig úszott a pénzben, meg óriási marketingje volt stb. Ez sok szempontból teljesen igaz, mert soha nem volt gond például szervert venni, sőt, mindig meg volt mondva, hogy a túl drága szervert kell megvenni – amivel aztán kurva sokat kell kínlódni. De ilyen szempontból az effektív szerkesztőség, az soha nem volt a magyar média átlaga felett, se létszámban, se átlagfizetésekben. Ami nyilván mindig megvolt – illetve talán nem mindig, de amíg én ott voltam, addig igen –, hogy mindenki be volt jelentve, mindenki megkapta fizetésnapon a teljes fizetését, tehát egy normális, biztonságos munkahely volt, ami a magyar médiában azért nem általánosan jellemző. Meg mit tudom én, mindenkinek mindig volt számítógépe, de az már egyáltalán nem a legcsillivillibb számítógép volt, és nem a vadonatúj brazil biobútorokon ücsörögtek az emberek a szerkesztőségben. Tehát az én élményem erről az egészről egyáltalán nem az, hogy itt basztuk a pénzt a tartalomgyártásra. Nyilván bizonyos dolgokra több pénz ment el, mint egy más hátterű cégnél elment volna, de az abszolút nem a tartalomgyártás volt.

Tudom, hogy zokon veszed, de megpróbálok még egyszer rákérdezni, hogy mégis nagyjából hány fővel indult az Origo?

Tizenegy-kettő.

Ez a szerkesztőség. De mondjuk a sales…

Amikor elindult az Origo, akkor nem volt sales, akkor ez egy tartalomcég volt.

A hirdetésértékesítés nem volt benne?

Én még abban sem vagyok biztos, hogy az nem úgy volt, hogy akkor még a Novák Peti a Matávban volt, és… és a Gyuri sokkal jobban el tudná mondani ezeket a dolgokat. Akkor a Vince Matyi volt a vezérigazgató, és ő ezt vezérigazgatta. Hogy üzleti szinten mik mentek, hogy akkor tudták-e már, hogy bele fogják tolni ebbe a cégbe a hozzáférés-értékesítést vagy valaki akarta, valaki nem akarta ezt, ha valaha tudtam is, most már biztos nem tudom. Ugye azt kell hozzáképzelnünk, hogy ez a „fejlesztjük a jövőt”, ez megmaradt. Nem úgy volt, hogy elindult a portál, és ezzel kész, most lefejlesztettük a jövőt, és most már csak működtetni kell, hanem egy csomó tevékenység, kérdés maradt (lásd: set top box), hogy akkor mit és hogyan mozogjon a Matáv ebben a dologban. De ha megölsz, se tudom, hogy akkor mi volt az Origo Kft-n belül, a Matávon belül, együtt.

Ha visszalépünk a médiacsináláshoz: az után a döntés után, hogy a Yahoo-modell szerint valósuljon meg az Origo, végül mégse egészen aszerint indult el…

Amikor elindult az Origo, nem úgy nézett ki, mint a Yahoo, de elég hasonlóan. Volt ugye egy katalógus. Az volt az eredeti célkitűzés, hogy tegyük az emberek számára az internetet használhatóvá, ismerőssé stb. Volt egy, a Szaki által felügyelt óriási izé, a dolgok összességét rendszerbe foglaló, kategóriarendszeren nyugvó directory, és az volt az oldal meghatározó tartalomeleme. Amikor elindult az Origo, akkor a friss hírek, azok egy ilyen kis vékony hasábban voltak, mit tudom én vagy öt link, ilyesmi, aztán ha bekattintottál, akkor tudtál még megnézni dolgokat. Tehát ilyen szempontból nagyon hasonlóan indult, mint a Yahoo, de aztán nagyon gyorsan kiderült, hogy hát azt kattintgatják, és a másikat is kattintgatják, de úgy tűnik, hogy ez valahogy egy dinamikusabban fejleszthető terület és akkor aztán szép lassan átalakultak az arányok, de abszolút úgy indult és ezt elő is lehet valahonnan kotorni.

A hangsúlyok változásának mi lehetett az oka? Feltételezhetnénk, hogy a Freemail visszaesését a portfólióban a Gmail terjedése okozhatta, az Altavizslának és egyéb keresőkezdeményezéseknek pedig valamilyen módon a Google vetett véget.  Ezek a dolgok nyilván nem ilyen egyértelműek, hogy van egy dolog, amit lenyom a konkurens, hiszen az iWiW esetében se így volt, hogy jött és lenyomta a Facebook az iWiWet, hanem időközben a funkciója megváltozott és a vállalaton belüli megítélése is annak, hogy milyen fejlesztéseket preferálnak és mit nem. Felteszem, ha nagyon komoly energia bele lett volna tolva a Freemailbe, de nem lett, és ugyanígy a keresőbe….

A Freemail megvan.

Megvan, de nem abban a pozícióban, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt.

Nem abban, de megdöbbennél, ha látnád a számokat. Két-három hónapja néztem utoljára alaposan, hát még mindig elég magas. Úgy láttam, begyorsult a csökkenése, de még mindig tiszteletreméltó.

Sok mindent nem látok, nem tudok, de a benyomás az, hogy az Origo elmozdult egy ilyen fajsúlyos tartalomszolgáltató irányba. A kérdés, hogy miért alakultak így a hangsúlyok?

Pont ebben az időszakban, amiről beszélünk, eleve szintén nagyon sok, és ma már nehezen felidézhető lépésben, meetingen, üzleti terven és előterjesztésen keresztül – ez is egy olyan dolog lesz, amiről nagyon sokan el fogják mondani, hogy nélkülük nem valósult volna meg –, ekkor lett az Origóból valódi portál. Ami ugye azt jelenti, hogy volt a kereső, az Altavizsla, ami eredetileg nem volt benne az Origóban, hanem a Matávon belül csinálták, aztán összetoltuk a kettőt. A Freemail dettó, már a legelejétől volt talán matávos támogatás benne, de az is egy darabig külön futott, aztán összetoltuk. És akkor állt össze ez a szolgáltatás-portfólió, ami ugye a directory, amiről úgy emlékszem, elég hamar kiderült, hogy nem az a vivő projekt. A Freemail, a kereső meg a tartalom. Hogy miért látod most azt, hogy ezek közül még mindig a tartalom, ami legfölül van, hát annak nagyon sok oka lehet. Sikeres, a közönség érdeklődésére számot tartó tartalmat paradox módon még mindig olcsóbb csinálni, mint egy olyan keresőt, ami megveri a Google-t. Az iWiW-ben én soha nem voltam annyira benne, hogy arról megalapozott állításokat tudjak tenni. Egy adott ponton természeti törvény erejű az, hogy hiába vagy Magyarország legnagyobb távközlési cége, nem fogsz tudni versenyezni a világ legnagyobb cégével. Itt megint azt mondanám, hogy ezekben a narratívákban hajlamosak vagyunk a műszaki oldal szerepét elhanyagolni, de hát az interneten kibaszott sok minden múlik a műszaki oldalon, és ha valakinek kétezer fejlesztője van, akkor neked hiába van húsz, és hiába sok az a húsz országos szinten, előbb-utóbb le fognak nyomni. Ha kétszáz van, akkor is. Amit mindig szoktak mondani: a szigetnyelv ilyen szempontból előny is, mert nem éri meg bejönni egy adott szint alatt tartalmat gyártani.

Másfelől meg elég nagy hátrány is ez a nyelvi közeg. Korábban felmerült, hogy pont a digitális világban potenciálisan globális vagy, ha csinálsz valamit…

Kilenc és fél millió magyar hivatkozott már valahogy a Prezi.com-ra, én még soha, de nézd meg a Prezi.com-ot, az egy viszonylag könnyen nyelvfüggetlenre megcsinálható valami. Az iWiW-nél is voltak emlékeim szerint olyan ötletek, hogy ki kell menni vele más országokba. Nem tudom mi lett ezekkel, nem volt rá pénz vagy nem volt benne, akinek egy adott ponton a stratégiai döntést meg kellett volna hoznia. Tök tudja. Pár ország még mindig van, ahol a Facebookkal szemben egy nagyon helyi, beágyazott szolgáltató tartani tudja magát, de ezek nagyon speciális esetek. Lehetett volna nálunk is így. Én a magam részéről, ha erről bármit tudok mondani: azt gondolom, hogy lehetett volna az iWiW-et egy kicsit bátrabban menedzselni – de nem tudom, nem voltam ott, nem ismerem a döntések hátterét, hogy miért maradt meg végül is ebben a mederben, amiben maradt.

Visszakanyarodva a tartalomgyártáshoz: az, hogy Uj Péter jött a Népszabadságból, ti a Magyar Narancsból és mást csináltatok, mint korábban. Ennek a jelentőségét árnyalja, hogy az interneten folytatott újságírásnak időközben kialakult önálló hagyományai inkább folytonosságot alkotnak a szabadabb, magyarnarancsosabb, mintsem a klasszikusabb, napilaposabb hangvétellel. És ezt ma már lehet korszakolni is, hogy mikor változtak meg a címek, mikor kezdtek egyre személyesebbé válni a közlések, mikor váltak a közösségi platformok meghatározóvá? Az indulás éveiben milyen volt a korabeli online sajtó hangvétele? Emlékszel-e arra például, hogy milyen címek mentek, milyen tartalom ment jól, és mi nem?

Jó nehezet kérdeztél. Ezt mások majd jobban el tudják mondani, de az biztos, hogy ennyire nem volt egyértelmű az impulzusterror, mint ami most van. De hát ennek, ahogy te is mondod, végig lehet követni a folyamatait. Az Origo elég hamar eljutott oda, egyáltalán nem csak a tartalom zsenialitásának, hanem ennek a portálosításnak a következményeként, hogy az adott korszak internetpenetrációjához képest rengeteg user volt.

Mennyi?

Hogy mennyi? Hát figyelj, azt egy adott időszakra vissza lehet nézni a weabauditos micsodákban, én arra emlékszem és egyáltalán nem biztos, hogy jól, hogy a legelső nap, amikor elindítottuk a szájtot, akkor asszem ötezer címlapletöltésünk volt, és arra úgy azt mondtuk, hogy hmm, ez fasza. Ötezer.

Hirdettétek egyébként valahol?

Valami kis sajtókampány volt, de nem túl nagy… Szóval nem tudom. Ezt kurva érdekes lenne visszanézni, amit kérdezel, hogy mi működött akkor? Nyilván röhögnénk, inkább a mostaniakon egyébként. Az alapdolgok, amit máshogy csinálsz az interneten, mint a printben, azon olyan sokat nem kell gondolkodni egyébként, az kiadja magát. Ha egy print terméket maga elé tesz, azt ugye egy szempillantással magáévá tudja tenni az olvasó, hogy mi a cikk, felcímmel, címmel, képpel. Az interneten nem, ott olyan szempontból figyelni kell, hogy olyan címet nem adhatsz, ami homályban hagyja, hogy miről van szó. Kivéve, ha direkt olyat akarsz. Én olyanra nem nagyon emlékszem, de ezt a volt kollégáim lehet, hogy cáfolnák, hogy az első időkben olyan nagyon törekedni kellett volna arra, hogy írd bele azt, hogy botrány, mert akkor többen fogják kattintani. Ami megint csak egyszerűen azt jelzi, hogy egy út elején jártunk. Azoknak az impulzusoknak a jelentős része, ami ma működik, mert kitermelte ez a világ, mert kifejlesztették amerikai kutatók, az nyilván akkor is működött volna. Ha kitettük volna akkor, hogy „A tíz leghihetetlenebb pikkelysömör a floridai celebvilágban”, akkor nyilván azt is kattintották volna, de akkor még azt is kattintották, hogy tudomisén, valaki szőkíti az olajat.

Uj Péternek volt az a klasszikus, azt hiszem 2005-ös levele, melyben a különböző nemi szervek, ürülékfajták és egyéb objektumok használatát a címekben megtiltota. Az világos, hogy az Origo miért tudott ellenállni ennek, mert már az elején elhatároztátok, hogy ilyen nem lesz. De cáfoljál meg, ha nem így van, én a nemzetközi mainstream online médiában ilyet sehol nem láttam, mint amit az Index csinált, hogy ilyenek bekerülhettek volna a címekbe, holott a folyamat látható, ha ezt túlfeszítik, akkor kontraproduktív, már nem hozza a számokat…

Nem hiszem, hogy a számok miatt csinálták. Egy ilyen portálról érdemes úgy gondolkodni, mint egy anyahajóról, ha egyszer elindul és működik, akkor annak, hogy melyik a nap legolvasottabb cikke, nyilván van jelentősége, mert megtudsz belőle egy csomó mindent arról, hogy mit csinálsz jól, mit csinálsz rosszul, hogy mi érdekli az embereket, és ezeket be kell építeni az agyadba, de a forgalom szempontjából gyakorlatilag egyáltalán nincs jelentősége: ha a mai legolvasottabb cikkedet ötven százalékkal többen olvassák, mint a tegnapit, az az össz-statisztikában még mindig egy bütyök. Mindenből le kell vonni a megfelelő tanulságot. A mostani szájtjainknál, mondjuk a Kisalfold.hu-nál ez sokkal keményebb. Ott, ha elpasszolod a nap legnagyobb helyi témájához a legjobb címet, akkor nagy baj van.

Egyetlen kérdést még szeretnék feltenni, mert a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületéről még egyik interjúalanyunk se beszélt. 2001-ben jöttél el az Origótól, ha minden igaz, és 2001-ben alakult meg az MTE. Még origósként vagy már hvg-sként voltál alapító?

Nem, nem, abszolút origósként, olyannyira, hogy az egész MTE úgy indult, hogy volt Internet Hungary, és ott Körmendy-Ékes Judit, aki akkor az ORTT elnöke volt, valamit mondott, hogy most már ki kell terjeszteni a hivatal fennhatóságát az internetre, ez nyilván sok mindenkinek nem tetszett. Meg egyébként is, Balázsnak és nekem is, volt a médiaetika iránt érdeklődésünk. Felhívtam az Uj Petit, és úgy alapítottuk az egészet, hogy ő volt benne, meg én voltam benne, ugye tíz ember kell egy egyesület megalapításához, és még négy-négy magánszemély volt az Origóból és az Indexből. A Drajkó Laci például MTE alapító tag, éppen ezért szerintem. Drajkó volt benne, Simó Gyuri, Balázs, és még valaki kellett, hogy legyen az Origótól. Az Indextől Uj Peti volt benne, az tutifix, tán a Braun Robi, aki ott valami vezető beosztásban volt akkor.

És akkor az volt a kiindulás, hogy legyen egy iparági összefogás, ami egy esetleges törvényi kiterjesztés ellen tudna hatékonyan lobbizni?

Nem, az volt a motiváció, hogy teremtsük meg az etikus működés szabványait, amiket érvényesítsünk, legyen megfelelő fórum azoknak, akik úgy érzik, hogy a szereplők megsértették ezeket. És ha legközelebb valakinek eszébe jut, hogy ő hatóságilag szeretné felügyelni az internetet, akkor hangosan, ámde alappal mondhassuk azt, hogy elnézést, de mi már ezt megoldottuk, úgyhogy emiatt nem kell senkinek idegeskedni.

És emlékszel arra, hogy hány önszabályozási ügyetek volt a kezdetekben?

Sose volt sok. Szerintem évi négy-öt. Talán az első időszakban még nem volt ennyire rossz a helyzet, de akkor is nagyon szerettek már a magyarok perelni, és nem igazán sikerült az önszabályozási megoldásra rábeszélni őket. Ami az iparág mulasztása is. Másik oldalról, az első időszakban kimondottan nem volt a fókuszban, hogy lobbizzunk, a politikával kapcsolatot tartsunk. Sokkal inkább jogkezelő szervezetekkel kínlódtunk, az Artisjus-szal kötöttünk ilyen-olyan megállapodást, hogy akkor hogy lesz az értesítés-eltávolítás. Ezek az ügyek aztán elveszítették a jelentőségüket, és felértékelődött a szigorúbban vett iparági érdekképviselet.

És ennek köszönhető az is, hogy az MTE személyi összetétele megváltozott, és az újságírók dominanciája helyett „jogásznehézzé” változott a szervezet?

Ez az, az ötödik a cég volt maga, így jött ki a létszám. A magánszemélyek eleve placeholdernek léptek be, hogy be lehessen jelenteni, hogy a két nagy szereplő közösen megalakította ezt a dolgot, és ahogy aztán meglett a cégekből a taglétszám, úgy az egyéni tagság megszűnt. Ez ilyen tyúk-tojás dolog lehet. Ahogy egyre több jogász lett, úgy egyre inkább errefelé, ahogy egyre inkább errefelé, úgy mindenki úgy gondolta, hogy ide a jogászt kell küldeni. De ezt én pont nem tudom, mert én ezt sehol nem éltem át, nekem senki nem mondta, hogy te ne menjél, inkább a jogászt küldjük.

Igen, ebben pont benne van egy ilyen személyes eseményláncolat is, amennyiben te is elkezdtél egyre inkább jogi természetű dolgokkal is foglalkozni.

Igen, de az is tyúk-tojás, mert ha nem keveredem ebbe bele, akkor könnyen lehet, hogy soha ez életben nem jut eszembe jogi dolgokkal foglalkozni.

 

Az interjút Tófalvy Tamás készítette 2015. november 30-án.

Az interjút Bellai László és Tófalvy Tamás szerkesztette.

A helyszín a Lapcom székháza volt.

Fotó: Hirling Bálint

Megosztás
Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0