Interjú

„Beláttuk, hogy nekünk kell megteremteni a tartalmat az interneten” – interjú Straub Elekkel

2016-05-27
A47A5585

A Matáv a kilencvenes évek végén kényszerből indított internetes újságot: szükség volt magyar tartalomra ahhoz, hogy az embereket érdekelje az internet, és így ők el tudják adni az internet-hozzáférést. Straub Elek, aki 12 évig vezette az Origót tulajdonló Matávot majd Magyar Telekomot, úgy érzi, hogy az Origo beteljesítette azt a szerepet, amit neki szántak.

Vissza tud-e emlékezni arra, hogy mikor hallott először az internetről, és mit gondolt róla, milyen lehetőségeket látott benne?

Nagyon korán megtörtént, mert ’90-től ’95-ig az IBM-nél dolgoztam. Az IBM-es idők egyik nagy projektje az volt, hogy a Közgazdasági Egyetemen működő számítóközpontot az IBM segítségével valamiféle szponzoráció keretében bekötöttük a nemzetközi internetes hálózatba. Ahogy visszaemlékszem, ez valamikor 1993-ban kellett legyen, ’92-’93-ban. Nyugatról keletre a legutolsó központ Bécsben volt, a Bécsi Egyetemen, ennek az elérését oldottuk meg az IBM segítségével. Emlékeim szerint ez volt az első magyarországi internetes tevékenység, és ennek eredményeképpen indult el tulajdonképpen az egyetemi hálózat, ami később igen jelentős szerepet töltött be a magyarországi internet fejlődésében. Ez volt az első közvetlen élményem, és nagyon büszkék voltunk az IBM-nél, hogy ebben részt vehettünk. Jó volt együtt örülni azokkal, akik az egyetemi hálózat oldaláról fogadták ezt. Ez mai szemmel nézve nem nagy jelentőségű dolog, de akkor sokat jelentett.

Visszamenőleg már nehéz megmondani, hogy milyen érzései és gondolatai voltak az embernek, mert felülírja őket mindaz, ami azóta történt, de látszott-e már akkor ennek a jelentősége, vagy az, hogy mi lehet ebből, vagy mire lehet ez jó?

Olyan emberekkel voltam körülvéve, akik megfelelő módon szárnyaltak és víziójuk volt, ezért aztán folyamatosan kaptam az impulzusokat, hogy ennek milyen óriási a jelentősége, és ez a lelkesedés, ahogy az előbb is említettem, rám is átragadt. Mi nagyon lelkesek voltunk. Akkortájt, egészen a ’90-es évek közepéig az internetet tudományos eszközként fogtuk fel, de egy olyan tudományos eszközként, ami a mindenkori tudományt segíti, és annak az alapjait fogja megerősíteni. Őszintén szólva azt még a leglelkesebb emberektől sem hallottam – Bakonyi Péter nevét kell említeni, ő volt annak idején az egyetemi hálózat létrehozásának az egyik zászlóvivője –, arra senki nem gondolt, hogy az internet erről a tudományos szintről, a tudomány eszköze szintjéről a mindennapok eszközének a szintjére fog… majdnem azt mondtam, hogy leereszkedni, de persze nem erről van szó, hanem arról, hogy az életünknek egyre nagyobb részét foglalja el az internet.

Akkoriban nagyon gyorsan változtak a dolgok…

Nagyon gyorsan változtak, de ahhoz azért évek kellettek, hogy az internet a mindennapok eszközévé váljon.

Amikor elkerült a Matávhoz, ott volt már internet-szolgáltatás?

Nem, nem volt. Az adatátvitel vagy adattovábbítás is csak egy nagyon kis szeletét tette ki a tevékenységnek. Érezhető volt az igény, nem is tudta a Matáv kielégíteni ezeket az igényeket. Ugyanúgy, ahogy telefonban nem tudta kielégíteni az igényeket, az adatátvitelben sem tudta kielégíteni a vállalati igényeket. Komoly fejlesztések indultak el. Már amikor odakerültem létrejött egy adatközpont a Petőfi Sándor utcában, egy X.21-es protokollra épülő adatközpont, ami az akkori igényeknek megfelelő adatelérést lehetővé tette. Ennek persze valójában semmi köze nem volt az internethez, ez egy az internetprotokollt jóval megelőző vonalkapcsolt hálózat volt, inkább csak az infrastruktúra ízét adta meg. Tehát nem volt még internetszolgáltatás, de nagyon gyorsan rádöbbentünk arra, hogy ha a Matáv lépést akar tartani a nemzetközi fejlődéssel, akkor valamilyen formában közünk kell legyen az internethez, és aztán el is indultak ezek a munkálatok.

Először az internetszolgáltatással?

Access, ezt a kifejezést használtuk az internetelérésre, ami akkor elsősorban a betárcsázható, tehát kapcsolt vonalon elérhető internet-szolgáltatást jelentette. Ehhez szükség volt valahol Budapesten a telefonközpont megfelelő átalakítására, hogy az ne két pontot összekötő hangkapcsolatot hozzon létre, hanem az internet-végfelhasználót és az internetfelhőt kapcsolja össze. Ez nem volt egy különösebben nagy technikai átalakítás, de meg kellett tenni. Ezután elindult ez a szolgáltatás, ami a 2000-es évek legelejéig majdnem változatlanul működött. Ez volt az egyszerű végfelhasználó technikája.

A vállalatok, akiknek nagyobb volumenű igényük volt, vagy nagyobb megbízhatóságra törekedtek a feladataik miatt, bérelt vonali, tehát állandó összeköttetésben voltak az internetfelhővel. Az internetfelhő valójában azt jelentette, hogy Magyarországon létrejött egy Internet Kicserélő Pont, a BIX [Budapest Internet Exchange], és azon keresztül kapcsolódtunk. Ezt szintén a Matáv vonalai kötötték be a nemzetközi hálóba.

Szolgáltatói oldalról drága volt ez a technológia, ez az egész szolgáltatás?

Drága volt, relatíve drága. Nagyon kevés felhasználó érdekében létre kellett hozni valamit, ami egyébként nem volt. Nyilván ahogy a tömegszerűsége növekszik egy ilyen szolgáltatásnak, ahogy egyre többen használják, egyre kisebb az egy végfelhasználóra eső költség. De az igazi drágaságot, az ár lényegi elemét egy megkerülhetetlen árelem jelentette: a betárcsázós telefonnak normális percdíja volt, az akkori percdíjak pedig igen magasak voltak, és ez okozta azt a sok-sok konfliktust, aminek mindenféle vicces és kevésbé vicces elemei voltak.

Mielőtt rátérünk a Tartalomprojektre, szeretném is erről a konfliktusról kérdezni, mert ez nagyon sok interjúban előkerült, Nyírő Andrástól Bodoky Tamáson át mindenki említette ezt a harcot, vagy ki vérmérsékletének megfelelően hogyan titulálta a Matávval folytatott, az alacsony éjszakai tarifáért folytatott küzdelmet. Hogyan emlékszik vissza erre? Egyáltalán hogyan indult ez?

Valóban, az említett urakkal, akikkel szerencsére azóta is nagyon jó kapcsolatom van, vagy legalábbis remélem, hogy ők is így gondolják, akkor a barikád másik oldalán álltunk.

Volt egy megkerülhetetlen dilemmája minden távközlési vállaltnak, és nyugodtan mondhatom, hogy e tekintetben nem volt különbség a magyar, a német vagy az amerikai vagy akármilyen más vállalat között. Abban volt különbség, hogy az ottani emberek többet kerestek, és ezért könnyebben engedhették meg maguknak ugyanezt.

Hogy megpróbáljam röviden összefoglalni, a következő volt a dilemma: kialakult egy árstruktúra, ami a telefonálásra alapult. Egy telefonhívás normálisan néhány perces hívás, ha az ember naponta néhányszor néhány percet telefonál – most tekintsünk el a vállalatoktól – ennek kell elviselhető mértékűnek lenni, ha valakinek van otthon egy telefonja, akkor ezt az összeget kell beépítse a mindennapi családi büdzsébe. Ez a percdíj úgy van meghatározva, hogy a költségeket an block fedezze, és valamilyen szükséges szintű, de nem kiemelkedő nyereséget biztosítson a szolgáltató részére a további fejlesztésekre. Jelzem, és ezt tényleg csak zárójelben, hogy körülbelül a kilencvenes évek elejéig tartó időszakban azért nem volt rendes telefonellátás Magyarországon, mert nem fedezte a költségeket az a tarifa, amivel kiszolgálták az akkori felhasználókat. Nem akarom megismételni azt a viccet, amit erről szoktak mondani, hogy ha nincs telefon, akkor lehet nagyon olcsón adni. Amikor már volt telefon, és kezdett mindenütt telefon lenni, akkor olyan tarifát kellett meghatározni, ami a költségeket fedezi.

Abban a pillanatban, hogy egy teljesen más jellegű felhasználás beindul, és már nem rövid, néhány perces hívásokat szeretnénk, hanem félórás, órás hívásokat, amelyek a beszélgetésekre létrejött hálózatot egyoldalúan megterhelik, nem lehet hagyni, hogy ez a dolog különösen csúcsidőben, amikor a telefonbeszélgetések is mennek, terhelje a hálózatot úgy, hogy olcsóbbá vagy netán ingyenessé van téve. Nem hiszem, hogy ebbe bele kell menni, de nyilván érezhető, hogy a beszédhívások statisztikailag terhelik meg a hálózatot, amíg ha néhány ember elkezdi órákig használni a telefont, akkor ő órákig rajta ül egy olyan hálózaton, amit nem erre terveztek.

Az előbb említett éjszakai tarifa a mi találmányunk volt. Azt mondtuk, hogy van egy olyan időszak, éjszaka, amikor megengedhetjük azt, hogy olcsón telefonáljanak, mert akkor ez a bizonyos konfliktus – egészen addig, amíg mindenki nem kezd el éjszaka internetezni –megoldható és kezelhető. Bejelentettük azt a bizonyos MindenkiNet nevezetű tarifát, ami először sokakban felháborodást keltett, hogy miért kell nekik éjszaka internetezni, de aztán nagyon rákaptak és rászoktak, és tulajdonképpen relatív hosszú ideig, két-három évig nyugodt megoldást adott. Ez aránylag olcsó volt, ha jól emlékszem, akkor az első három percért kellett fizetni, és után akármilyen hosszú volt a kapcsolat, nem kellett.

Csakhogy addigra, azaz körülbelül a 2000-es évek elejére a technika fejlődése miatt kialakult egy új technológia, az ADSL, ami azt jelenti, hogy nem kell ezt a bizonyos hangtelefonra kifejlesztetett hálózatot igénybe venni ahhoz, hogy elérjük az internetet, hanem mellette párhuzamosan lehet egy külön hálózatot csinálni. Persze nem ennyire egyszerű a helyzet, de mindenesetre a két dolog nem zavarja egymást, az internet nem terheli túl a hangvonalat. Igen ám, de az ADSL-t nem lehet bevezetni akkor, ha egyébként ingyen adjuk éjszaka a tarifát, mert ki az a hülye, aki hajlandó lenne reális árat fizetni azért, hogy legyen neki tényleg igazi internet-hozzáférése. Ezért aztán egy bizonyos ponton túl kontraproduktívvá vált az éjszakai tarifa, mert visszafogott minket a beruházástól.

Egyszer kellett egy nagy levegőt venni, és azt mondani, hogy most akkor ennek vége. Ez egyébként ’98-ban volt, biztos a kollegák elmondták már, hogy ravasz módon a két választási forduló közötti napokat használtuk ki erre, hogy egyik kormány se tudjon a nyakunkba csördíteni azért, hogy valami olyasmit csinálunk, amit egyébként meg kellett csinálni, csak nem lehetett jól elmagyarázni, hogy miért. A lényeg a lényeg, hogy akkor megszüntettük az éjszaki tarifát, és ezzel párhuzamosan viszont megoldottuk az állandó hozzáférést. De bármilyen technológia volt, felvetődött az, hogy túl drága az internet-hozzáférés. Azt kell mondanom, hogy üzleti alapon – és ugye Magyarországon a távközlés üzleti alapon működik –, nem lehetett olcsóbban adni. Volt néhány példa, ahol olcsóbb volt az internetezés, de azok valószínűleg nem üzleti alapon adták, vagy azért, mert állami tulajdonban volt még a telefontársaság, vagy azért, mert valamilyen támogatást kaptak ehhez, de üzleti alapon nem lehetett olcsóbban adni.

Ehhez jött hozzá az a vásárlóerő, amit akkor is meghatározta Magyarországot. Egy alacsony vásárlóerejű országban az üzleti alapon meghatározott tarifák nyilvánvalóan feszültséget okoznak. Mi már akkor elmondtuk, de ez manapság igazán látható és érzékelhető, hogy az internet terjedésének sajnos nem az ár az igazi gátja, hanem az írástudatlanság. Akkor is, most is elszokták mondani, hogy az úgynevezett funkcionális analfabetizmus népességnek úgy 20-30 százalékát jellemzi. Mindannyian tudjuk, hogy a lakosságnak igen nagy része, ki erősebben, ki gyengébben, nincs olyan helyzetben, hogy az internetes képernyőn lévő szöveget megértve kommunikáljon. Ez oktatásbeli, társadalmi, szociológiai probléma. Ezek az emberek akkor sem tudnak internetezni, ha ingyen van, mert nem ezzel kell kezdjék. Sajnos. Persze ahogy az iskolából kijönnek az újabb és újabb generációk, én remélem, hogy ez a réteg egyre csökken. De már akkor éreztük azt, hogy az internet felhasználásnak valójában a fogadókészség a gátja az egyik oldalon, a másik oldalon pedig az érdekeltség, tehát hogy legyen miért használni az internetet. Ez persze azokat is érinti, akik személyükben felkészültek az internethasználatra. És tulajdonképpen ott vagyunk a Tartalomprojektnél.

Ez már egybeesett az ADSL bevezetésével? Többen úgy emlékeznek vissza, hogy a Tartalomprojekt ötlete az ADSL szolgáltatás bevezetésének támogatására született meg. Összekapcsolódott a kettő, vagy már előbb megszületett a Tartalomprojekt ötlete, és ha igen, akkor hogy és mint?

A ’90-es évek utolsó egy-két évében, tehát ’98-ban, ’99-ben teljesen világossá vált, hogy ahhoz, hogy az internet széles körben elterjedjen, szükség van ennek a bizonyos érdekeltségnek a megteremtésére. A külföldi, angol nyelvű internettartalmak elérhetőek voltak, de az Magyarországon megint csak igen széles rétegeket kizárna a felhasználásból. A Telekom nagyon erősen érdekelt abban, hogy az internet terjedjen, ez abszolút stratégiai cél és üzleti célkitűzés volt, mi minden erőnket, a beruházásoknak igen jelentős részét erre a területre összpontosítottuk. Igen nagyok voltak még a lehetőségek a beruházásra, de beláttuk, hogy nincs az országban olyan erő, amelyiknek érdeke is fűződne hozzá, és képes is lenne arra, hogy elindítsa az interneten a magyar tartalom kiépítését. Kisebb-nagyobb  kezdeményezések voltak, de azt láttuk, hogy ez olyan nagy beruházást és olyan mértékű erőkoncentrációt igényelne, ami nem várható el mástól, és valójában másnak nem is annyira érdeke, hogy ez megtörténjen. Minekünk elementáris üzleti érdekünk fűződött ehhez. Így eljutottunk ahhoz a gondolathoz, hogy ha más nem csinálja, akkor nekünk kell megteremteni a tartalmat az interneten valamilyen arányban, és reméljük, hogy ez a dolog előbb-utóbb beindul, és akkor majd magától megy, de beindítani mindenképpen nekünk kellene. Akkor indult el a Tartalomprojekt.

Akkor már egy ideje nálunk dolgozott tanácsadóként György Péter. Péter a szokásos ötletei sorában hozta ezt az ötletet is – volt még egy pár, és azok között is voltak nagyon szépek és jók, amik meg is valósultak. A szokásos ötletek sorában felvetette ezt is, járt a nyakamra, járt a többi vezető nyakára, hogy ezen az előbb elmondott logika alapján induljon el valamiféle tartalom generálás a Matávban. El is indult ez a bizonyos Tartalomprojekt, aminek az volt a feladata, hogy definiálja azokat a területeket, hogy hol tudunk egyáltalán mi valamit produkálni, másrészt pedig hát meg is indítsa ezt a bizonyos tartalomgenerálást. Nem emlékszem már pontosan a dátumokra, de ez valamikor ’98-’99-ben lehetett.

1998 elején, vagy még ’97 év végén kezdődhetett a Tartalomprojekt. A tulajdonosoktól kaptak instrukciókat az internetes stratégia formálására? Ők mit vártak el?

Sem elvárás, sem beleszólás nem volt. Volt rálátásunk arra, hogy a Deutsche Telekom mit csinál, meg Amerikában mit csinálnak – 2000 előtt még amerikai tulajdonos is volt a Telekomban – és ezt figyelembe vettük bizonyos szempontok alapján, de azt azért el kell mondani, hogy egészen más volt a helyzet Magyarországon, és ennek nagyon egyszerűen a nyelv az oka. Amerikában fel se merül a kérdés, mert ott az angol nyelvű tartalom kialakult, és nagyon sokan hozzátettek, ott az access-szel foglalkozó internetszolgáltatók ezt készként kapták, úgy vehették, hogy megvan. Németországban is adott volt az internetes tartalom, illetve lehetett látni azt, hogy hogyan fog ez ténylegesen fejlődni anélkül, hogy a Telekom különösebben sokat tenne ehhez hozzá bár a Deutsche Telekomnak is volt egy időben olyan elképzelése, hogy internetes tartalmakat, internetes honlapokat vagy hasonlókat működtet. Ez a stratégia nagyon gyakran változott többek között annak a függvényében, hogy a távközlési vállalatok helyzete hogyan alakult: amikor anyagilag jobban ment, akkor bátrabban nyúltak a konkrét távközlési feladatokon túli feladatokhoz, amikor a fejlődés gyors volt, vagy amikor aztán kevesebb pénzük maradt, de szükség volt másra, akkor kezdtek visszavonulni ebből. Ha jól tudom, most éppenséggel kivonulóban van a Deutsche Telekom és mint tudjuk, a Magyar Telekom is a tartalomszolgáltatásból, és hogy ha belátjuk, hogy mi volt az eredeti indok amellett, hogy legyen ilyen, akkor tulajdonképpen nem is olyan nagy csoda, hogy ez most megtörténik.

Nem teljesen világos, hogy alakult a Tartalomprojekt, mert több egymással versengő projektre is emlékeznek a résztvevők. Volt a Nádori Péterék féle csapat Simó, Nádori, Weyer akiket György Péter mutatott vagy ajánlott be, ha jól tudom…

Igen, ők voltak a részben a Magyar Narancsból elkóborolt író emberek, újságírók.

De emellett a visszaemlékezések szerint voltak más, a Matávon belül működő projektek is. Ezek egymástól függetlenek voltak, versenyeztek egymással?

Nem, ezek nem egymástól független projektek voltak. A Tartalomprojekt egy ernyő volt, ha jól emlékszem, Hámori Feri volt az, aki az egész projektet irányította, ő volt az, aki összefogta a különböző szálakat. Az volt az egész lényege, hogy a tartalomgyártás nem szorítkozhat arra, hogy létrehozunk egy internetes újságot, hanem úgy gondoltuk, hogy ennek a tartalomvilágnak egy sor másik elemét is létre lehet, vagy létre kell hozni, és ezek voltak a különböző egyebek. Mondanék néhány példát: ma már semmi jelentősége nincs, de nagyon hosszú ideig dolgoztak azon, hogy legyen internetes telefonkönyv. Akkortájt még valahogy nagyon fontosnak tűnt mindenkinek, hogy az interneten lehessen a telefonszámokat keresni, legyen tudakozó, internetes tudakozó, mindegy, hogy hogy hívjuk. Ez is működött, de soha nem lett olyan népszerű, mint amit gondoltunk.

A másik ilyen dolog, amelyik viszont a mai napig működik, és nagyon fontos eleme, eszköze volt az internet terjedésének, az a Freemail volt, ami ingyenes mail-szolgáltatásként állt az internetezők rendelkezésére. Gyakorlatilag az alapstruktúra részét képezte. Voltak már akkor is más internetes mail-szolgáltatások, de ilyen méretű, ennyire átfogó, és ennyire mindenki számára ingyenesen elérhető nem volt. Volt idő, amikor több millió cím volt benne, ami nyilván nem jelent több millió embert, de hogy egymillió ember legalább használta, az biztos.

Lényeges elem volt az Iwiw, ami kicsit később vált a portfólió részévé. És voltak kisebb-nagyobb ügyek ezen kívül is. Tehát a lényeg, az elképzelés az volt, hogy mi nem csak egy újságot, amit aztán Origónak neveztünk, fogunk megalkotni és működtetni, hanem ennek az ökoszisztémának más elemeit is, ami a Telekom feladatkörébe tartozónak látható.

Igen, azt is többen említették, hogy az újság mellett már az elejétől kezdve dolgoztak egy keresőn is.

Igen, most, hogy említi, az infrastruktúrának fontos eleme volt a kereső is egy időben. Az Altavista nevezetű keresőt implementáltunk, aztán később másikat. Ezeknek a zömét felülírta már a mai világ.

Kaptak-e mintákat külföldről, figyelték-e a mintákat, hogy mit kell csinálni, hogy kell csinálni, vagy ez egyértelmű volt?

Mindenki nézte, hogy mi van külföldön, ez nem is kérdés. Jó néhány évvel megelőzött bennünket a legtöbb nyugat-európai ország, pláne Amerika, tehát aránylag egyszerű volt és kézenfekvő, hogy azokra  a mintákra támaszkodjunk. Sok esetben nem lehetett a mintákat egy az egyben átvenni. A kétezres évek első éveire, 2001, 2002 az infrastruktúra már teljesen azonos volt azzal, ami Nyugat-Európában, tehát az nem volt akadálya a dolognak, de a tartalomvilágnak a relatív soványsága Magyarországon mindenképpen akadályát jelentette annak, hogy egy az egyben vegyünk át dolgokat. Azért nagyon sok mindent átvettünk. Ami Magyarországon kialakult, az, nyugodtan mondhatom, teljesen megfelel egy ilyen kis nyelvű ország mintájának. Nem hiszem, hogy a cseh, a bolgár vagy a szerb online tartalomban vagy mondjuk Finnországban nagyon más lenne a helyzet.

Kik voltak a fontos szereplői ennek a projektnek a Matáv részéről?

Már mondtam egy sor nevet, azokat nem ismételném meg. Akinek a neve még nem hangzott még el az Origo kapcsán, az Vincze Mátyás. Vincze Matyi az úgy került oda hozzánk, hogy kerestünk egy olyan embert, aki már életében indított sajtóterméket. Ő a HVG-t indította el annak idején. Akkor jött haza Amerikából, vagy az előtt valamivel, és láthatóan érdekelte a dolog. Volt valamicske kis tapasztalata, hogy Amerikában ez hogyan működik, és rábíztuk az Origo indítását. Ő hozta létre azt a lapstruktúrát meg szerkesztőséget, ami beindult, és ami valahogy imitálta a nyomtatott sajtó körülményeit. Ő volt ennek a vezetője, nem főszerkesztőként, hanem az Origo vállalat igazgatójaként, amit aztán később, pontosan azért, mert nagyon túlterjeszkedett az Origo vállalat a sajtó területén, mások vittek tovább.

Ő viszonylag hamar távozott…

Azért, mert a sajtó részét megcsinálta, létrehozta, tulajdonképpen jó eredménnyel, de onnantól ez a dolog messze túlhaladt a sajtós vagy az újságírói feladaton, és akkor átvették olyanok, akik inkább a távközlés általános dolgaiért voltak felelősek.

Volt, aki a cégen belülről azt érezte, hogy akkor akár Simó György is lehetett volna Vincze utána a következő vezérigazgató. Miért kívülről hoztak valakit?

Nagyon nehéz erre most precíz választ adni ennyi év után, de szívesen teszem, annál is inkább, mert Gyurival azóta is nagyon-nagyon jó barátságban vagyunk, és nem hiheti azt, hogy akkor kifúrtuk valamilyen nagy lehetőség elől. Ráadásul meg is kapta később. Nagyon egyszerű oka volt. Az a társaság, akiket György Peti behozott, és a Magyar Narancstól átjöttek, azért akkor nem üzletemberként voltak pozícionálva. Tehát Simó Gyuri egy alternatív, Tilos Rádiós és Magyar Narancsos újságíró, szociológus…

Egy igazi bölcsész.

Tehát egy igazi bölcsész volt. Annak ellenére, hogy amikor ez a kérdés felmerült, akkor ott dolgozott már egy-másfél éve, nem lett volna életszerű, hogy egy Magyar Telekom típusú korporáció vállalatvezetői feladatokat bízzon egy ilyen fiatalemberre. Ezt utóbb hozta az élet. Nekem nem kell most magyarázkodni, mert Gyuri később megkapott minden lehetőséget a cégben, amit sikeresen teljesített is. Akkor nem tartottuk még felkészültnek erre a dologra, de amikor már annak tartottuk, akkor megkapta ezeket a lehetőségeket, úgyhogy később ő lett az egész területért felelős igazgató, aztán röviddel azelőtt, hogy én eljöttem, a vezérigazgató-helyettesi pozíciót is megkapta. Gyuri egy igazi vállalati karriert csinált olyan kiindulással, ami nem igazi vállalati karrierre predesztinál valakit.

Mi volt az elvárás a Matáv részéről ezzel a Tartalomprojekttel szemben?

Az, hogy tényleges igényeket kielégítő szolgáltatásokat nyújtsunk, méghozzá a Magyar Telekom szakmai színvonalának és piaci erejének megfelelően. Ez alatt azt kell érteni, hogy ne valami összeeszkábált gagyi megoldást csináljunk, hanem olyat, ami üzemszerűen működik. Ez az internetnél, pláne abban az időben, nagyon csábító lehetőség volt, percek alatt össze lehetett valamit rakni. Amikor – és most maradjunk a Freemail egyszerű példájánál – egy mail-szerver kiszolgál húszezer vagy inkább kevesebb ember, akkor az lehet akármilyen, egy rendszergazda fél kézzel megold bármilyen problémát. Viszont amikor egymillió ember napi élete függ attól, hogy működjön egy levelezőrendszer, azzal szemben egészen más követelmények vannak. Nekünk ezt a fajta követelményt kellett támasztani minden egyes megoldással szemben, és velünk szemben is ezt támasztották. Még ma is olvassuk, hogy nemzetközi botrány van belőle, ha fél órára megáll a Facebook, vagy a Gmailen eltűnik néhány embernek az emailje, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy ezek az internetes rendszerek bombabiztosak. Ez kezdetben nem így volt, hanem inkább részben barkácsolt, részben kezdő emberek által összerakott dolgok voltak. Ezt nekünk meg kellett haladnunk.

A másik eleme a tartalmi színvonal, tehát maga az Origo. Ott is az volt a követelmény, hogy olyat csináljunk, ami olyan, mint egy újság, ami mindenféle szempontból megállja a helyét sajtóelemként. Egy versenytársunk volt, amelyik egy kicsit korábban indult, és a szerintem reális feladat az volt, hogy megküzdjünk az Index-szel az első helyért.

Amikor a Tartalomprojekt elindult, akkor az Index, vagyis az Internetto már működött. Az nem is merült fel soha, hogy ezt a már elindult, már valamiben gondolkodó csapatot támogassák, vagy őket csábítják el?

Megmondom őszintén, nem emlékszem, hogy felvetődött-e vagy nem. Mai eszemmel azt mondom, hogy jó, hogy nem így történt, hiszen a verseny ezen a területen is fontos és szükséges volt, és láthatóan komoly energiákat szabadított fel. De azt el tudom mondani, mert erre pontosan emlékszem, hogy azért az volt ez elvárás, hogy nézettségében, hatókörében meghaladjuk az Internettót, pontosan azért, mert ők nem mint mainstream média indultak el. És emiatt nagyon sokáig az Internetto és Index beskatulyázta magát, nem tudom, hogy ők hogy definiálják ezt, de mindenesetre ha udvarias vagyok, akkor az early adapter, ha kevésbé, akkor a geek közönségnek szóltak, tehát azok olvasták, akik az internetet eleinte nagyon bátran használták. Ez persze korosztályi kategória is volt akkor, sok nagyon fiatal ember, akár még csak gimnazisták, egyetemisták voltak azok, akik írták, voltak azok, akiknek írták, azzal a nyelvezettel, azzal a gondolkodással, azzal a szabadsággal minden tekintetben, és ezzel tulajdonképpen korlátozták az újság hatókörét.

Mi pedig azt a feladatot adtuk az Origónak, hogy egy mainstream újságot csináljon, egy olyat, ami mindenféle szempontból olvasható és vállalható sajtóorgánumként is. Ennek megfelelően lett egy kicsit öregesebb a hangulat, egy kicsit kevésé csipkelődő, egy kicsit kevésbé vicces, de így többen tudták olvasni. Most meg is mutatom ezt [mutatja a bekeretezett nézettségi grafikont], 2006-ban, amikor eljöttem a Telekomtól, ezt kaptam tőlük. Itt van a kezdet valamikor ’99-ben, és ez mutatja azt, hogy a feladatot teljesítette az Origo. Legalábbis oldalletöltésekben – mert ahogy lenni szokott, a statisztikát a fiúk kicsit maguk felé csavarintották, mert gondolom, hogy unique userben [egyedi látogatóban] már nem biztos, hogy ekkora volt a különbség. Mindenesetre ez mutatja, hogy sikerült ezt a feladatot valahogy teljesíteni. Gondolom, Gerényi Gábor magához nyúlna, ha ezt látná.

Azt az eredeti célt, hogy a tartalomszolgáltatás támogassa az internet-penetráció növekedését, sikerült teljesíteni?

Azt nehezen tudom megítélni, hogy mi lett volna akkor, ha nincs az Origo, a bázis hiányzik ennek a kérdésnek a megválaszolásához. Magyarországon az internet-penetráció a gazdaság és a társadalom fejlettségéhez képest jól alakult. Ebben is van nézeteltérés köztem, Gerényi Gábor és a többiek között, akik úgy gondolják, hogy létezhet olyan, hogy az életnek valamilyen elemét kiemelem a valóságból, azt hihetetlenül felfuttatom, és az a valami majd megáll a lábán. Mi sajnos tapasztaltuk, hogy ilyen nincsen.

Egy országot meghatározza az emberek iskolázottsága, a gazdasági ereje, az egészségügyi rendszere és a többi. Egy internetes közeg pont olyan tud lenni, mint amilyen az előbb említett környezet. Tehát mi azt gondoljuk, és annak idején azt gondoltuk, hogy az internethez persze lehet felzárkózni, ez meg is történt, de attól kezdve csak együtt tud haladni azzal a társadalommal, amit kiszolgál. Ha az a társadalom gyorsan halad előre, akkor az internet is gyorsan fog előre haladni, ha nem halad gyorsan előre, akkor meg hát az internet sem. Olyan nincs, hogy internetben Svédországi szinten legyünk, miközben a benzinkutak színvonala albániai. Ezek a dolgok csak nagyon kicsit tudnak egymástól eltérni, mint ahogy az életben is hozzászoktunk ahhoz, hogy ahol most mondok valamit a postahivatalok úgy néznek ki, ahogy kinéznek, ott az internet sem fog tudni máshogy működni. A mi feladatunk az volt, hogy az internetet az ország adottságaihoz képest fejlesszük úgy, ahogy fejlesztettük.

Van egy ember, akiről még nem esett szó, viszont sokan azt mondták, hogy neki nagyon fontos szerepe volt a Matávon belül abban, hogy ez a projekt egyáltalán elindulhatott, és hogy felismerték ennek a jelentőségét. Ő Tölösi Péter, akit már nem fogunk tudni meginterjúvolni. Vissza tud emlékezni az ő szerepére?

Valóban, a Péter volt az a vezérigazgató-helyettes – tehát a menedzsmentben a legfelsőbb szinten volt – aki felismerte, nem inkább másképp mondom, mert felismerni többen felismerték: felvállalta, hogy ezt a projektet mindenképpen sikerre kell vinni. György Peti is az ő tanácsadója volt. Ő részben felügyelte a projektet nem napi szinten, de azon a szinten, ahogy egy ilyen nagyvállalati vezérigazgató-helyettes teszi, másrészről meg harcolt a projektért és az erőforrásokért a vállalaton belül. Ő korábban nagyon hagyományos hátterű távközlési szakember volt, egész életében ott dolgozott a Telekomban, a Matávban, és annak elődjében, a Postában. Becsületére váljon, hogy felismerte a szükséget, az igényt, a lehetőséget a tartalomszolgáltatásban, teljesen azonosult azzal a stratégiával, amit közösen kidolgoztunk.

Mondja, hogy harcolt az erőforrásokért. Vissza tud emlékezni arra, hogy mennyibe került ez a projekt a Matávnak, hogy mennyi pénzt szántak rá?

Nem. Nem tudom, hogy mennyibe került. Nagyon kevés szám van a fejemben, például arra emlékszem, hogy a Freemailt – amit Simó Gyurival közösen tárgyaltuk ki – olyan 100 millió forintért vettük meg a C3 nevezetű, Soros által támogatott alapítványtól. Ennek a tízszeresébe került az Iwiw. Ilyen nagyságrendű pénzek voltak. A Tartalomprojekt esetében a költségek igen jelentős részét az emberek jelentették, és nyugodtan mondhatom, hogy biztos volt olyan idő, amikor 40-50 ember is dolgozott ebben a projektben. Ha mondjuk 40-50 embert két évig dolgoztatott a Telekom, annak irtóztatóan nagy költségei voltak. Aztán amikor minden felépült, és elindult a normál hétköznapi menet, onnantól kezdve már egyszerű volt a helyzet. Különböző neveken, de az Origo vállalat, ami az összes tartalomszolgáltatást magába foglalta, egy normálisan, profit endorse alapon működő része volt a Telekomnak. Lehet tudni, hogy tulajdonképpen azóta, amióta elindult, mindig ráfizetéses volt, folyamatosan tette bele a Telekom a pénzt. Simó Gyurit kellene megkérdezni annak részleteiről, hogy erre miért volt szükség. Az egyik oka mindenképpen az volt, hogy olyan tevékenységet is végzett az Origo, amelyek nem kifejezetten piaci megtérülési célzattal indultak, olyan szolgáltatásokat, olyan kísérleteket csináltak, amelyeknek a megtérülése nem volt biztosított.

Attól függetlenül, hogy üzleti szempontból fontos volt a Matávnak a Tartalomprojekt, illetve az Origo elindítása, gondolkodtak-e arról az elején, hogy milyen üzleti modellje lehet egy ilyen lapnak, hogyan lehet ebből pénzt csinálni?

Természetesen minden döntést üzleti megfontolások előztek meg, és egy-egy ilyen nagy volumenű ügyet üzleti tervek alapján hagytunk jóvá. Két-három elem volt a megtérülési lehetőségek oldalán. Az egyik az akkor elfogadott modellnek megfelelően a hirdetési bevételek voltak, a másik elem pedig az internet terjedésére gyakorolt indirekt hatás volt. Gondolom, hogy definiálva volt valamiféle alapeset, hogy mi lenne akkor, ha az internet csak úgy magával fejlődne, és az is, hogy mit tudom én, 0,5%-kal gyorsabban fejlődik akkor, hogy ha egyébként az Origót sokan olvassák. Leegyszerűsítve és kicsit túlozva ez volt a modell, és a két eset közötti pozitív hozadék is a megtérüléshez lett kalkulálva. A harmadik egy a pénzügyektől teljesen független dolog: a Telekom imidzsének, elfogadottságának, és társadalomban elfoglalt helyének az erősítése azáltal, hogy mindenki láthatja, hogy olyan területen is tevékenykedünk és olyasmire is áldozunk pénzt, ami nem közvetlen árbevételhez kapcsolódik, tehát egyfajta társadalmi felelősségvállalás. Így visszaemlékezve ez a három elem lehetett fontos, amikor amellett érveltünk, hogy ezt meg kell csinálni és érdemes megcsinálni.

Az elején, a gondolkodási folyamatban még az is felmerült, hogy fizetőssé lehetne tenni…

Igen.

Ezt az ötletet hamar elvetették? Ma már sokan azt gondolják, hogy a tartalomszolgáltatás egyik ősbűne, hogy eleve úgy indult, hogy ingyenes lesz, és most már nehéz vagy egyenesen lehetetlen tartalomért pénzt kérni az interneten.

Az ősbűnt nem mi követtük el, ezt nyugodtan kijelenthetem, hanem valaki Amerikában, de egy őrült volt. Igen, egészen biztos, hogy volt ilyen elképzelés, de az is világos volt, hogy ezt akkor nem lehet megcsinálni. Nem elsősorban azért, amit ma már tudunk, tehát nem a környezet kényszere volt, hogy ingyen adjunk mindent, hanem egyszerűen praktikus okai voltak annak, hogy nem nagyon lehetett pénzt kérni. Először is, a fizetés technikája nem volt megoldva. Lehet mondani azt, hogy fizessen valaki az Origo tartalmaiért, de pontosan miért kérjünk pénzt? Oldalaként fizet? Havi előfizetési díjat fizet? Kinek fizet? Hogyan fizet? Még ma sincs igazán könnyed megoldás a fizetésre. Barkácsolgatnak olyanokkal, hogy küldjek fizetős sms-t a nem tudom én hova, és akkor meg tudom nézni a tőzsdei árfolyamot, vagy vegyem elő a hitelkártyámat, gépeljek be 12 számjegyet, meg még a nem tudom, milyen kódot, és akkor visszaír… Ezek nem jól működnek, és egyszerűen nincsen rá praktikus megoldás. Akkor meg pláne nem volt. Ráadásul akkor még az internetfelhasználók zöme nem mainstream üzletember volt, hanem sokkal inkább diákok, akiknek amúgy pénzük se nagyon volt arra, hogy fizessenek, így nem csak a technika hiányzott.

Az igazi indok azért viszont az volt, hogy ahogy már mondtam, a céljaink között szerepelt az, hogy ezzel ösztönözzünk, és minél nagyobb internet-felhasználást segítsünk. Ha pénzt kérünk érte, akkor az visszafogja a dolgokat, tehát ellentmondás lett volna a fizetés és az ösztönző hatás között. Aztán ezt a gondolatot félretettük. Ma meg már, ahogy mondta, veszett fejsze nyele, illetve ki tudja, sok minden változik, de mostanában másutt sem látom a megoldást. Nagyon magasra pozicionált tartalom nagyon magasra pozicionált, kiemelkedő felhasználói kör esetében – körülbelül ez a ritka kombináció, ahol fizetnek a tartalomért, ahol egyáltalán lehet érte pénzt kérni.

A korábbi interjúkban a Tartalomprojektbe bekapcsolódó újságírók elmesélték, mennyire furcsa volt nekik bekerülni egy ilyen nagyvállalati környezetbe, ahol rajtuk kívül mindenki öltönyben járt, és teljesen más munkakultúrában dolgozott, vagy úgy egyáltalán máshogy gondolkodott. Én már nagyon későn kerültem oda az Origóhoz, és nem is volt kapcsolatunk a Telekommal, de valahogy mégis úgy éreztük, hogy mi különcök vagyunk ott, akiket furcsán néznek a vállalat többi részéről. Miután elindult az Origo, az első pár év elteltével, amikor már kezdett távolodni az eredeti cél, volt feszültség a vállalaton belül abból, hogy ott van a nyakukon egy más szervezetű, kultúrájú valami?

Nyilván volt felfogásbeli és akár személyiségek közötti konfliktus, de azt nyugodtan mondhatom, hogy egy Telekom nagyságú cégnél valószínűleg mindenütt a világon, de azt biztosan tudom mondani, hogy a Telekomnál több kultúra is ütközött. A Telekomnak egyik kultúrelemét azok a műszakiak adták, akik a telefonközpontokban, vagy később internetes központokban dolgoztak, jártak ki a terepre, drótokkal, kábelekkel és kétkezi munkával csinálták a dolgukat. Ez máris egészen más kultúra volt, mint például azok, akik később csatlakoztak a Telekomhoz, és ügyfélszolgálati tevékenységet végeztek. Az egyiktől teljesen mást vártunk el, mint a másiktól. A Telekom egy bizonyos része nagyon nemzetközi volt, tulajdonosok, szolgáltatások, egyéb okok miatt is, és ugyanúgy működtünk, illetve az embereknek is ugyanúgy kellett működni, mint hogy ha ez a cég Németországban vagy Amerikában lenne. Ez is egy más kultúra. Más kultúra az internetes közeg a maga lazaságával. Tehát egy nagyvállalatnak egyszerre előnye és nehézsége is az, hogy nagyon sokféle kultúrát kell együtt működtetni lehetőleg olyan konfliktus nélkül, ami rombol, és lehetőleg úgy használni a konfliktusokat, hogy az építsen és előre vigyen. Ugyanez volt az Origo és a nagyvállalat között is. Mi, akikkel én ott vezetőként együttműködtem, azt gondoltuk, hogy jót tesz a cégnek, hogy vannak olyan emberek, kik nem öltönyben járnak be, és nem reggel nyolcra, hanem inkább tízre, amíg elvégzik a munkájukat. Azt mindenki tudomásul vette, hogy egy újságíró, akár genetikailag, akár más oknál fogva, nem tud felkelni reggel.

Ön egyébként függetlenül attól, hogy üzletileg hogyan teljesített, vagy az elvárásaikat hogyan teljesítette be, szerette az Origót? Büszke volt rá?

Igen. Nagyon. Én 12 évig voltam a Telekom vezetője, nagyon sok olyan élményem van, hogy valamit létrehoztunk, valamit alkottunk. Egy vezető mindig kicsit óvatos, vagy jó, ha óvatos a tekintetben, hogy mi az, amit ő tényleg elősegített, és mi az, amire esetleg csak rátelepedne, ha azt mondaná, hogy ő csinálta, miközben az a másik tízezer ember csinálta, aki ott van a vállalatnál. De az Origo az mindenképpen azok közé az ügyek közé tartozik, amihez nekem személyesen is elég sok közöm volt, elég gyakran foglalkoztam vele, különösen az első időben, és miután sikeres dolog, nagyon büszke vagyok rá. Betöltötte azt a szerepet, amit be kellett tölteni. Most a jelentősége már messze nem az, ami az első időben, vagy akár még néhány évvel ezelőtt is volt. Ebben a zűrzavaros médiavilágban, amiben most élünk, érdeklődéssel figyelem, hogy mi lesz a sorsa, és remélem, hogy az értékei megmaradnak.

Az interjút Vorák Anita készítette és szerkesztette. Az interjú 2015. október 20-án készült Straub Elek irodájában.

Megosztás
Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0