Interjú

„Tök hülyék voltunk, hogy ebből nem tudtunk pénzt csinálni magunknak” – Interjú Tüdős Andrással

2017-01-23
Tüdős András

Jófejségből, társadalmi munkában született meg a magyar tartalomszolgáltás kezdeti időszakának egyik legfontosabb és legnagyobb hatású intézménye, a Freemail. Tüdős András társaival a C3 alapítvány kis teljesítményű gépein rakta össze a szoftvert azért, hogy email-szolgáltatást tudjanak biztosítani a civil szervezeteknek. Két évig éjt-nappallá téve dolgoztak a rendszer fejlesztésén, majd aprópénzért eladták a Matávnak.

Vissza tud-e emlékezni arra, hogy mikor találkozott először az internettel, és mit gondolt róla először?

Valamikor a ’90-es évek közepén olyan ‘94 környékén lehetett. Akkoriban még modemekkel, dial-up modemmel próbálkoztunk. Volt egy PC Ötvös nevű számítástechnikai cégem, mindenféle speciális technikákkal, hálózatokkal, Apple-rendszerekkel foglalkoztunk. Volt már CompuServe accountunk, ami egy kereskedelmi szolgáltatás volt, modemen keresztül kellett betárcsázni, és mindenféle fórumok és letöltési lehetőségek voltak rajta. Ezzel párhuzamosan az egyetemi internetelérések miatt kapcsolatba kerültünk Szakival [Szakadát István – a szerk.], és rajta keresztül sikerült valami dial-upos hozzáférést – nem is tudom, hogy mennyire legálisan – szerezni. Azzal ismerkedtünk meg először, aztán elég gyorsan beletanultunk és belevágtunk a dologba, és ‘95 környékén már magunk is internetet építettünk. Talán ’95-ben csináltunk először bérelt vonalas internetet a Műcsarnokban? Talán igen. És aztán egy évvel később, ‘96-ban építettük fel a C3-at a Várban.

El tudná mondani részletesebben, hogy mik voltak ezek a projektek?

Én mindig is műszaki ember voltam, és mindig a dolgok műszaki hátterével foglalkoztam, de az Apple-Machintos rendszerek miatt kapcsolatban voltam a kreatív világgal, művészeti emberekkel és egyéb kollégákkal, ebből az irányból is kaptunk megkereséseket. A Műcsarnokban volt a Soros Alapítvány kortárs művészeti központja, és oda hívtak minket, először csak azért, hogy segítsünk nekik alap számítógépes ügyekben, aztán meg internetkapcsolatot és webszervert kiépíteni. Az volt az első webszerverünk, egy Windows NT 3.5-ös csoda, ami mai szemmel nézve rémálom, a böngésző pedig Netscape 2.0 vagy 1.x volt, valami nagyon-nagyon primitív dolog. Ha jól emlékszem, 40 kilobites bérelt analóg vonal volt a DataNettől, tehát egy szál dróton működött az egész. Akkoriban még az is teljesen új volt nekünk, hogy olyan dolgokkal kellett foglalkozni, mint hogy router, bérelt vonal, IP-címek. De természetesen izgatott mindig is a dolog, és amit ott összeraktuk, abból mentünk aztán tovább.

Ennek a projektnek köszönhetően rá egy évre, ‘96-ban felkérést kaptunk, hogy rakjunk össze egy nonprofit internet-szolgáltató helyet. Ennek részben művészeti céljai voltak, részben pedig az, hogy nonprofit szervezeteknek biztosítson internet-hozzáférést. Komplett infrastruktúrát építettünk ki a C3-ban, műholdas internetkapcsolatot, miután a Matávval folytatott hosszas csaták és együttműködési lehetőségek kidolgozása mentén sikerült bérelt vonalas kapcsolatot szerezni és modemeket beüzemelni. Azt hiszem, hogy 16 darab modemünk volt, amin be lehetett hozzánk tárcsázni, és amikor elindultunk, akkor 256 kilobit volt a teljes sávszélesség a világ felé, ami akkoriban már soknak számított.

A következő ilyen lépcső a Budapesti Internet Kicserélő Pont volt. Ott a létrehozása utáni első érdemi fejlesztésbe kapcsolódtunk be. Ez az Internet Kicserélő Pont [BIX – Budapest Internet Exchange – a szerk.] akkor még a Matáv Városház utcai telephelyén volt kicsit afféle megtűrt dologként. Később ennek a fejlesztését vittem, illetve nem sokkal később én lett az úgynevezett BIX-bizottság elnöke. Ez a bizottság azt koordinálta, hogy ez az egész hogyan fejlődjön.

Mi volt ez az Internet Kicserélő Pont?

Az a pár szolgáltató, aki akkoriban már internetet szolgáltatott, ezen kapcsolódott össze egymással. Tehát gyakorlatilag a magyar internetet kell ez alatt elképzelni. Volt pár szolgáltató, Datanet, Matáv, Elender, satöbbi, és ezek mindegyike egy pontba bekötötte magát, és ez mint egy pókháló összekötötte a szolgáltatókat egymással. Ez azért fontos, hogy az egyik szolgáltató ügyfelei a másik szolgáltatónál lévő tartalmat ne Európán vagy Amerikán keresztül érjék el, hanem helyben, Budapesten belül. Ez akkoriban nem volt triviális, nem voltak kialakult szervezetek, nem volt együttműködés az egyes cégek között, hanem komoly építkezés, versenyt folyt, hogy ki tud ügyfeleket szerezni és milyen taktikával. Ehhez már akkoriban az kellett, hogy a cégek az üzleti érdekeken felülmutató együttműködést alakítsanak ki egymással. Mi akkoriban a nonprofit világban dolgoztunk, és ez segített abban, hogy ebbe beszálljunk és segítsük, hogy ez kialakuljon.

Honnan lett meg a tudásuk szinte egyik pillanatról a másikra a hálózatépítéshez? Honnan tanulták meg, hogy kell ezt csinálni?

Tisztán önképzéssel. Szerencsére az internet már akkoriban is öntanító jelleggel működött. Mi a helyi hálózatok specialistái voltunk, tehát azt tudtuk, hogyan kell szervert és munkaállomásokat optimálisan összekötni, vagy különböző típusú rendszereket. Ebből öntanulással továbbfejlődtünk, kitanultuk, hogyan működik az internet, és annak az alapjai, aztán jöttek a Cisco-routerek, a switchek, a különböző mélyebb technikai dolgok. Akkoriban nem is lehetett ezt a tudást másként megszerezni, mint kísérletezni és persze olvasni, sokat-sokat-sokat olvasni.

Nekem az eddigi interjúkból az a kép rajzolódott ki, hogy akkoriban viszonylag szűk kör volt, akiket egyáltalán foglalkoztatott az internet, és nagyjából majdnem mindenki ismert mindenkit. Így volt ez? Baráti kapcsolatokon keresztül alakultak ezek a projektek?

Persze. Voltak baráti kapcsolatok. De voltak feszültségek is. Az én első nagyobb konfliktusom az volt, amikor a C3-nak kellett egy domain név. A C3.hu domain név volt a logikus, de az akkori magyar szabályozás legalább három betűt követelt meg egy domain névhez, miközben a legtöbb országban a két betű is elég volt. Én mindig is egy kicsit a kelleténél harcosabb természet voltam, és megpróbáltam megoldani, hogy lehessen kétbetűs domain nevünk, és így konfliktusba kerültem az akkori SZTAKI-s körökkel. De ez a konfliktus elősegítette azt, hogy ezen a területen – hogy hogyan kezeljük az internetes neveket – is kialakuljon valamiféle komolyabb együttműködés. Ebből a beszélgetéssorozatból és együttgondolkodásból alakult ki az Internetszolgáltatók Tanácsa, egy ma is működő önszabályozó egyesület. Ennek gyakorlatilag minden hazai internetes cég, legyen az tartalomszolgáltató, internetszolgáltató, domain regisztrátor, bárki, a tagja, ott alakítják a szabályokat, és ez alapján működik a mai napig a .hu. A BIX, az Internetes Kicserélő Pont is ennek egy alintézménye gyakorlatilag.

Persze, hogy barátságok mentén alakult a dolog, mert nagyon szűk kör volt, aki értett a dologhoz. Volt, aki előrébb járt, volt, aki fölzárkózóban volt, volt, aki pénzzé próbálta tenni a tudását, volt, aki meg harcosan nonprofit internetet akart építeni, és ezek persze keveredtek és alakultak.

Akkoriban nagyon nagy konfliktusok voltak a Matáv – az infrastruktúra és a telefonvonalak szolgáltatója – és a piaci szereplők között is. Még monopolhelyzet volt, nem volt az, mint ma, hogy versenyeznek egymással a különböző technológiák, gyakorlatilag a telefonos internet volt az egyetlen lehetőség. Tüntetések voltak, egérégetés és mindenféle extrém dolog amiatt, hogy az internetezés telefontarifái hogyan alakulnak.

Kik voltak ezek mögött a konfliktusok, tüntetések, vagy egyáltalán a mögött az akarat mögött, hogy valami történjen, változzon? Vissza tud-e emlékezni nevekre?

Huhh. Én egy kicsit fura helyzetben voltam, mert mi a C3-mal együttműködő partnerei voltunk a Matávnak, el tudtuk érni azt, hogy a Matáv támogassa azt a kezdeményezést, hogy a nonprofit szervezetek internethez jussanak. Emiatt köztünk nem volt igazából harcos helyet, de azért mi is küzdöttünk folyamatosan azért, hogy ezek a dolgok működjenek. Például a BIX miatt is volt konfliktus abból, hogy hol legyen. A Matáv ahhoz ragaszkodott, hogy nála legyen, mindenki más meg ahhoz, hogy valami független helyen. A Matávval való másik konfliktus az internetezési telefon tarifák kérdése volt. Úgy emlékszem, hogy a tüntetések alapvetően felhasználói közösségektől, lakossági oldalról indultak, míg a szolgáltatók sokkal inkább a kialakult csatornákon próbáltak nyomást gyakorolni a szereplőkre. Nem volt egyszerű időszak, mert egy monopolhelyzetben lévő cég és sok kis cég között ment a harc. A kis cégek építették magukat, a Matávnál meg akkoriban tényleg a telefon volt minden. Telefonvonalhoz hozzá lehetett már jutni, és elindult a mobil is, de az internetezésre nem nagyon volt alternatíva. A kábeles internet még nagyon gyerekcipőben járt, ha nem tévedek, csak pár évvel később kezdődött el egyáltalán létezni.

Látszott-e már akkoriban, hogy mire lesz jó ez az internet? Ön mit gondolt akkor, hova fog fejlődni? Vagy teljesen nyilvánvaló volt, hogy mennyi lehetőség van benne, hogy mi mindenre lehet használni?

Számomra nyilvánvaló volt. Mint mondtam, mi már az internet előtt is online világban éltünk. Amerikai cégekkel és fórumokkal csak online lehetett kapcsolatba kerülni, tehát az előéletét is megéltük. Sok-sok pénzünkbe került, sőt, a szüleinknek is sok pénzébe került, mikor éjszakákon át lógtunk különböző modemes fórumokon. Az internetről meg alapvetően azt gondoltuk, hogy minden ebben a világban erről fog szólni. Ahogy alakult a web, és elindultak a különböző tartalomszolgáltatások is, az is nyilvánvaló volt, hogy a fejlődés ugrásszerű lesz. Párhuzamosan fejlődött mind a technológia, mind a sávszélesség, mind a tartalmak, mind az egész internetes kultúra. Ez nagyon gyors, ugyanakkor logikus fejlődési folyamat volt, amiben persze voltak kihívások, de alapvetően építkezés volt, és én, illetve a kollégáim mindig is a „hogyan építsünk új dolgokat” típusú tevékenységeket kerestük és szerettük. Nagyon szerettük ezt az időszakot.

A C3 után a Freemail volt a következő nagyobb mérföldkő. Később a C3 keretein belül foglalkoztunk még web- terminálokkal. Utcára kitehető, masszív terminálokat próbáltunk csinálni, amiket kísérleti ADSL-vonalakon kötöttük be. Akkor még nem volt az országban ADSL-szolgáltatás, de mi már akkor szereztünk egy eszközt hozzá, és a Matávval kicsit csatázva, de sikerült ezt beüzemelni és kipróbálni. Aztán persze az utcai terminálok nem mentek tovább, mert nem volt mainstream, hogy az emberek az utcán akarjanak internetezni, de érdekes kísérlet volt. Közben meg elkezdtünk a MatávNetnek – így hívták akkor a Matáv internetszolgáltató részét – dolgozni, és utána a cégem egészen 2004-ig bedolgozott nekik. Építettük nekik adatközpontot, email-szolgáltatást, webhostingot, sok mindent. 2004-től meg bekerültem az Axeleróhoz – illetve T-Online volt az internetszolgáltató rész -, és ott először szolgáltatás-fejlesztési vezető voltam, aztán meg a műszaki vezető.

Hogy született meg a Freemail?

Az érdekes történet. Voltunk páran lelkes, világmegváltó típusú srácok a C3 berkeiben…

Kik voltak még?

Fernezelyi Márton és Pecsenyánszki István, ők voltak a kulcsemberek. De ott volt a művészi vonalról Szegedy-Maszák Zoltán, ő találta ki a dizájnt, aztán benne volt még Erdélyi Dániel, ő találta ki a Freemail logóját. Gyakorlatilag az amiatti fellángolásból született, hogy nincs Magyarországon ingyenes email-szolgáltatás. Akkoriban mindent így néztünk: adjunk internetet, próbáljunk honlapot adni a nonprofitoknak, és akkor csináljunk már emailt is. Nem volt semmi ilyesmi akkoriban, még csak hasonló sem.

Egyetlen pici PC-n a sarokban összetákoltunk valamit, és teljesen meglepett minket az, hogy milyen igénnyel találkoztunk. Onnantól kezdve két évig arról szólt az életünk, hogy hogyan tudunk elég vasat illetve szoftverfejlesztést mögé tenni, mert gyorsabban jöttek az igények, mint amire képes volt a rendszer. Pár hónapon belül már ilyen tizenezer user volt a rendszerben, és kinőtték percek alatt.

Hogy lettek a userek? Kik jelentkeztek először?

– Teljesen öngerjesztő folyamat volt. Volt egy ünnepélyes, talán kiállítás-megnyitóval egybekötött nyílt nap a C3-ban, amikor bejelentettük, hogy elindult a Freemail. Megírta az újság, kipróbálták, megnézték, így születtek az első userek. Valahol 100-150 ezer felhasználó környékén volt az a pont, amikor felmerült bennünk, hogy ezt mi nem fogjuk bírni alapítványi intézményként. Amikor volt már a rendszer alatt 5-6-7-8 szerver, és beleöltünk jó pár milliót pályázati pénzekből, akkor azt kellett mondani, hogy ácsi, ez így nem fog menni, mert az biztos, hogy ez még tovább fog nőni. Akkor úgy döntöttünk, hogy megkérdezzük a piacon, érdekel-e ez valakit. Erről is találtam néhány érdekes papírt, kik jelentkeztek be, hogy őket érdekli a Freemail. Gyakorlatilag minden érdemi piaci szereplő jelentkezett.

Ez hogy alakult? Szóltak, üzentek a piaci szereplőknek, vagy egyszerűen jöttek maguktól?

Néhánynak megemlítettük, hogy van ez a lehetőség, és aztán jöttek maguktól is, volt olyan is, akiről nem is tudtunk, hogy létezik. A mi fejünkben nem az volt, hogy ezért pénzt szeretnénk kérni, hanem az, hogy ez a szolgáltatás tovább fejlődhessen és bővülhessen, találjunk valakit, aki ennek a pénzügyi és egyéb hátterét biztosítani tudja. Licitálni kezdtek, és voltak ezek között számunkra nem szimpatikus próbálkozások is, amikor valaki kicsit agresszívebben lépett fel, most nyilván nem mondok neveket…

Pedig érdekelne…

Nyilván, de a mai napig is közszereplők, úgyhogy nem akarok senkit besározni. A lényeg az, hogy mi azt kerestük, hogy hogyan tud ez továbbfejlődni és hogyan lehet ennek hátteret adni. Persze az is szempont volt, hogy kivel vagyunk már amúgy is kapcsolatban, és így került képbe a Matáv. Simó Gyurival, illetve az ő csapatával sikerült megegyeznünk arról, hogy a Freemail tovább tud menni. Egy ideig még ott maradt a C3-ban, és teljesen a mi kereteink között működött tovább, ők csak a forrásokat biztosították. Egy későbbi időpontban került át ténylegesen, fizikailag is a rendszer hozzájuk. A Freemaillel együtt kezdtünk el mi is bedolgozni nekik más projektekbe, így az üzlet tágabb együttműködést is eredményezett.

A Freemail nagyon sokat számított az Origónak és a Tartalomprojektnek már az induláskor is, és a későbbiekben is biztos háttér volt, amire támaszkodhattak. Mondta, hogy nem az volt a lényeg, hogy ebből pénzt csináljanak. De mégis, volt ennek a szolgáltatásnak akkor ára?

Volt ára, de az befolyt az alapítvány költségvetésébe. Mai szemmel, mai aggyal azt mondom, hogy teljesen naivak és tök hülyék voltunk, hogy ebből nem tudtunk pénzt csinálni saját magunk, akik ezt létrehoztuk. Így már alakult, ha utólag azt is mondja az ember, hogy a nyavalyába. Pontosan tudjuk, hogy a mai napig is a Freemail adja az Origo reklámbevételeinek a döntő többségét, miután a Freemail az egyetlen olyan platform, ahol komoly perszonalizált hirdetésekre van lehetőség, és targeting van. Az alapportál szolgáltatásnak nagyon limitált a hirdetési felülete, persze ott is komoly bevétel van, de nem tudja megkülönböztetni az egyes felhasználókat, míg a Freemailnél ez adott.

Azzal, hogy a jelentős nemzetközi szolgálatók, a Gmail és a Facebook elterjedtek, azért a Freemail népszerűsége és használata is nagymértékben csökkent, de ennek ellenére Magyarországon a Freemail a mai napig tényező, és sokmillió felhasználóval rendelkezik.

Mi volt a Freemail titka? Azon kívül persze, hogy kellett egy magyar nyelvű szolgáltatás, mert a magyar nyelvű közönség nagy része nem érti a külföldi szolgáltatást. Ez volt minden, ami ahhoz kellett, hogy sikeres legyen?

Nem csak ez. Azt gondolom, hogy a legfontosabb a kitartás volt. Mi a Freemailt misszióként kezeltük a srácokkal, és apait-anyait beleadtunk, hosszú-hosszú hónapokon át, éjszakákon keresztül tákoltuk a rendszert. Előttem, van a kép, ahogy egy szobában, a szoba sarkaiban álló nagy asztaloknál dolgozunk, mindenkinek az asztalán van egy szerver, amiből összeáll az egész rendszer. Teljesen amatőr állapot volt, de addigra már eljutottunk oda, hogy több gépből, frontendekből és backendekből állt össze a rendszer. Itt van egy ábra [mutatja – a szerk.], ez az az állapot, amikor átadtuk a Matávnak. Itt volt három szerver, amik a bemenetek voltak, és volt egy tároló-szerver a hátulján az egésznek. Ma ehhez képest sokszorosa, talán 50-60 szerverből álló komoly rendszerről van szó, persze ma már nincs közöm hozzá, így nem tudom pontosan, de biztos, hogy ehhez képest csodák vannak.

Itt egy másik dokumentum, ajánlat a Freemail rendszer megvételére.

És mennyit ajánlottak?

120 ezer ügyfél volt, és 200 forint / ügyfél volt az ajánlat. 1999 márciusa az időpont, Vincze Mátyás volt az ajánlattevő.

Igen, ő volt akkor a vezérigazgató. 200 forintot ajánlottak felhasználónként?

200 forintot felhasználónként, tehát 24 millió forint volt összesen az ajánlat.

Hogy emlékszik, ebben meg is egyeztek?

Ez jó kérdés, nem találtam olyan dokumentumot, ami a végleges egyezséget mutatja, úgyhogy ez lehetett a végleges ár. [Nézegeti a dokumentumokat – a szerk.] Van Panteles verzió. Ez volt a mi kiírásunk, ismertető a Freeamail szolgáltatásról. Nekem úgy tűnik, hogy ez volt a vége, aztán lehet, hogy valamit változott még a dolog.

Tehát ‘97 októberétől ‘99 márciusáig, másfél év alatt nőtt 120 ezer felhasználóra a rendszer?

Igen.

Az azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenki használta, akinek akkor volt internetelérése, nem?

Sőt, akkoriban még internet nélkül is lehetett használni, mert be lehetett modemen tárcsázni közvetlenül a Freemailbe. Tehát azt is megcsináltuk, hogy akiknek nem volt internet-előfizetése, az is ingyenesen tudott levelezni a Freemailen keresztül. Volt egy telefonszám, egy Freemailre korlátozott elérés, azon lehetett csatlakozni.

El sem tudom most képzelni, hogy ez hogy működött.

Ezért meglepő. Egy otthoni számítógéppel modemen keresztül a Freemaillel lehetett csatlakozni. Mint hogy ha egy internetszolgáltatóhoz csatlakoznánk, ahol csak a Freemail létezik. Ez aztán még évekig létezett, és viszonylag sokan használták. Ezt tudtuk ingyenesen biztosítani. A tárgyalásoknak komoly része volt az, hogy hogy tudjuk azt elérni, hogy a Freemail ingyenes maradjon hosszú távon. Volt, aki pénzt látott magában a szolgáltatásban, pénzt akart volna szedni érte, de ezt mi persze nem akartuk persze.

Miért gondolták fontosnak, hogy ingyenes maradjon?

Ez volt a missziónk: építeni kell Magyarországon az internetet, az internethez kapcsolódó szolgáltatásokat. Azt gondoltuk, hogy ha már egyszer létrehoztuk nonprofit környezetben, úgy, hogy az anyagi hátteret a Soros és a Matáv biztosította, akkor ne az legyen a sorsa, hogy az internet korai szakaszában valaki pénzt próbál csinálni belőle, hanem legyen kifutása. És igazunk volt, mert több milliósra nőtt aztán a Freemail-tábor. Üzletileg az Origónak ez azért érte meg, mert ebből reklámbevétel lett, és ezt hál istennek ők is felismerték.

Valószínűleg azért a többiek is érezték, hogy a Freemailnek nem az alapszolgáltatás a lényege, hanem a tartalomszolgáltatást kiegészítő és promotáló képessége. Csak az egyik oldala volt a reklámbevétel, a másik oldal meg az, hogy a Freemailbe belinkelték az origós  tartalmakat és szolgáltatásokat. A Freemail nyitóoldala a mai napig egy integrált valami, amin keresztlinkelve vannak különböző tartalmak. Persze az összes többi tartalomszolgáltatáshoz is kapcsolódtak különböző ingyenes szolgáltatások, az Indexnek is volt ingyenes emailje.

A legelején volt egy Postagalamb nevű csodaszolgáltatás is, nekik is volt modemes behívásuk. Meg voltak többen is, akik próbálkoztak. Volt, aki nem volt ilyen kitartó, volt, aki elvitte vicces irányba a dolgot, és nem vették komolyan. Mi megpróbáltunk egy viszonylag egyszerű és többé-kevésbé jól működő szolgáltatást csinálni. Mindig voltak nehézségek. Gyorsabban nőtt a dolog, mint ahogy bírtuk alápakolni akár a saját tudásunkat is. Az is nyílt titok, hogy az első komoly akadály az volt, amikor elfogyott a rendszer alatt futó operációs rendszerben a felhasználószám. Tehát elértünk egy 32 ezer useres limitet, és egyszerűen nem tudott többet az operációs rendszer. Akkor teljesen újra kellett gondolni a logikáját, mert kiderült, hogy nem lehet sima felhasználóként kezelni a postafiókokat. Először Linux helyett FreeBSD-re váltottunk, mert az nem 32 ezer, hanem 65 ezer usert tudott kezelni. Ezzel időt nyertünk, és közben kellett átírni az egész szoftvert úgy, hogy ne függjön az alatta futó rendszer limitjeitől, hanem korlátlanul működjön. A tárolással is mindig bajunk volt, kísérleteztünk, hogy tároljuk, hogy elég gyors legyen. Amikor már 100 ezer user volt, akkor mindig az volt a gond, hogy egyszerre túl sokan használták a rendszert, túl sok adatot kellett szolgáltatni. Komoly tanulólecke volt nekünk is, hogy hogyan kell skálázható nagy rendszereket felépíteni, és szerencsére ezt a tudást aztán tudtuk hasznosítani máshol is.

Amikor átkerült a Freemail az Origóhoz, még foglalkoztak vele?

Persze. Nagyon sokáig mi üzemeltettük, még C3-asként, aztán egy idő után a fejlesztését csinálta a C3, és ma már ha jól tudom, akkor teljesen Origós berkekben van, talán vannak még fejlesztési alprojektek, de az üzemeltetés is meg minden az Origo berkein belül van.

Milyen más projektekbe kapcsolódtak be az Origo táján?

Akkoriban inkább az ISP [Internet Service Provider – a szerk.], tehát az internetszolgáltatói oldallal dolgoztunk együtt, és ott építkeztünk, de kapcsolatban voltunk a tartalomfejlesztői csapattal is. Emlékszem arra a képre, amikor a Petőfi Sándor utcában volt még a csapat, és volt egy szoba, ahol iszonyatos kupleráj volt, a földön álltak különböző szerverek, és azon ültek a fejlesztők, magukon a szervereken, amin futott a szolgáltatás. Nem volt még adatközpont, nem volt még semmijük, minden szobákban szanaszét.

A következő nagyobb projekt az volt, hogy felépítettük a Petőfi Sándor utcában az adatközpontot, azaz gyakorlatilag egy termet. Oda kerültek be a tartalomszolgáltatások, oda kerültek be az internet-szolgáltatást kiegészítő dolgok. Tartalom-fronton akkoriban futott az a projekt, hogy legyen unified login, tehát hogy egy felületen lehessen belépni a különböző rendszerekbe. Volt egy komoly projekt, ami aztán valahol elhalt, a perszonalizált Origo…

Igen, erről Weyer Balázs beszélt…

Amikor mindenki maga rakhatta volna össze a portálstruktúráját. Ebből nem lett semmi, és ez engem is érdekelne, hogy ez miért halt el.

Balázs úgy emlékszik vissza, hogy ez Origo.sk aloldalként megvalósul, és ment is egy darabig, de…

Valahogy nem lett mainstream. Voltak persze komoly technológiai akadályok is, mert ez azért nem a mai webes technológiákkal készült, és akkoriban nem volt annyira egyszerű ez. Widgetekből próbálták összerakni, de az akkori böngészők tudása nagyon limitált volt, és az is gond volt, hogy hogyan működnek ezek különböző platformokon.

A Freemail kapcsán folyamatosan fejlődtek a hirdetési és perszonalizációs képességek, tehát hogyan lehet eljuttatni a felhasználókhoz testre szabott üzeneteket. Komoly meccs volt, hogy engedjük-e, hogy a levelek alján megjelenjen valami reklám, komoly meccs volt, hogy a regisztráció mennyire legyen részletes, meg más meccsek is, de aztán ezek zömében mind békésen alakultak, és mindenki megértette, hogy az ingyenes rendszernek az az ára, hogy cserébe a reklámot azért megkapják a userek, de soha nem agresszíven, nem spammelés jelleggel, hanem linkekkel.

Ki volt az, akivel ebben az ügyben meccselni kellett?

Jó kérdés. Nem hiszem, hogy konkrét ember lett volna, hanem inkább érdekek és meggyőződések vitája volt. Nyilván az Origo sales-csapat a korlátlan, mindent toljunk a felhasználó képébe logikából indult ki, mert nekik az volt az érdekük, hogy eladni, eladni, eladni. Mi, eredeti Freemail-esek ragaszkodtunk ahhoz, hogy lehetőleg semmi agresszív reklám ne legyen. Banner lehet, de olyan, ami zavarja a felhasználót, az ne legyen, A kettő között kellett mindig megtalálni valahol az egyensúlyt. Sárdi Dani volt a Freemail szolgáltatás gazdája az Origónál, érdekes srác, később teljesen kiugrott ebből a világból, és most a Prezi konyháját vezeti, és saját lakásétterme van. Én bírtam. Ő ezekben a csatákban nem vállalt ütköző szerepet, hanem egyengette a dolgokat. Vele teljesen jó volt az együttműködésünk.

Műszaki téren akkoriban komoly építkezések zajlottak. Az adatközpontok után jöttek a szélessávú szolgáltatások, először az ADSL, aztán a kábeles technológiák, ezekbe kellett bedolgoznunk. Körbejártuk az országot, kábelnetet építettünk ott, ahol nem volt telefonos ADSL-technológia. Tartalomfronton rengeteg kapacitásbővítő feladaton dolgoztunk, azt kellett megoldani, hogy hogyan lehet kiszolgálni a növekvő igényeket akár az Origo, akár a Freemail kapcsán. A későbbiekben az egységes directory-n dolgoztunk, azon, hogyan, milyen legyen a háttérben az unified loginhoz kapcsolódó felhasználói adatbázis.

Közben volt még egy szál, az internetszolgáltatók közötti együttműködés a BIX és az ISP kapcsán. Ott is nagy csaták mentek. A szélessávú szolgáltatások kapcsán előjött az az eredendően is létező, de kevésbé konfliktusos vita, hogy mi a hozzáférés-szolgáltatók és a tartalomszolgáltatók viszonya egymáshoz, és ki fizet kinek. A legtöbb kisebb cég inkább tartalomszolgáltató volt, rengeteg olyan weboldal volt kis cégeknél, amelyek nagy forgalmat, látogatottságot generáltak, míg a hozzáférés zöme a Matávnál, majd később a UPC-nél volt,. Tehát ez alapvetően aszimmetrikus állapot volt, amiben a hozzáférés-szolgáltatók megpróbálták az erőfölényükkel visszaélve pénzt kérni azért, hogy ők a vonalakon elvigyék a tartalmat. Nyilván nem direktben, hanem mindenféle indirekt módon próbálták ezt elérni.

Például?

Például a BIX-en nem volt elég a kapacitás. A Matávnak mindig is szűk volt a BIX felé a csatlakozása, ezért arra kényszerítette a többi szolgáltatót, hogy közvetlenül összekapcsolódjon vele, és ezért persze fizetniük is kellett. Később az ADSL szolgáltatás, illetve annak a viszontértékesítésékor összekapcsolta ezt a kettőt. Komoly meccs volt, a Matáv nagykereskedelmi részlege és a többi szolgáltató miben tud egymással megállapodni, és ennek komoly hatása volt az egész internet kultúra fejlődésére, és arra, hogy ez milyen sebességgel, milyen üzleti viszonyok mentén alakul.

Szerencsére végül mindenki belátta, hogy mindenkinek az a jó, ha az internet a lehető leggyorsabban és a leginkább versenyszerűen fejlődik. A Matávnak az volt a nagy pofon, amikor kiderült, hogy a kábeles technológiák nagyobb sávszélességet tudnak, mint a telefonos technológiák. Attól kezdve a muníciójuk is elfogyott, és muszáj volt valamit csinálniuk, mert kiderült, hogy a telefondróton nem megy át elég sávszélesség.

Az Origo és a Freemail indulása mennyiben befolyásolta, hogy hogyan terjedt az internet Magyarországon?

Ezt nagyon nehéz megmondani. Biztos, hogy nagyban, biztos, hogy mind a kettőnek szerepe volt, de azt nem tudom megmondani, hogy például az Origonak százalékosan mekkora. Az biztos, hogy az email-szolgáltatásokban a Freemail meghatározó volt, nem nagyon tudok olyat, akinek ne lett volna Freemail címe, még akkori is volt, ha elsősorban nem azt használta. Tartalom terén az Index-Origo párharc volt hosszú-hosszú éveken át, sőt, hát a mai napig is létező történet, hogy ki hogyan, merre megy és fejlődik, és mit tud nyújtani. Az Origo kicsit inkább a mainstream irányt tolta, az Index meg azt a nem is tudom, hogy kell mondani, talán extravagáns, vagy kicsit agresszívebb és politikailag is aktívabb vonalat. Az Origo megpróbált szolgáltatás-palettában bővülni sok irányba, többé-kevésbé sikeresen.

Azért is kérdezem ezt, mert több interjúban is elhangzott, az Origo indulásának indokaként, hogy a Matáv így akarta elősegíteni az internet-penetráció növekedését.

Persze.

Nyilván nehéz, vagy nem lehet megmondani, hogy ez sikeres küldetés volt-e vagy sem…

Én azt gondolom, hogy mindenképpen sikeres volt, mert ha belegondolunk, hogy Origo és Freemail nélkül mi lett volna… Biztosan lettek volna más szolgáltatások, de azért azt látni kell, hogy akkoriban pénzt csinálni tartalomból nem lehetett. Az egyetlen lehetőség arra, hogy ezek a szolgáltatások menjenek, az volt, hogy ha valaki keresztfinanszírozta. A Matáv-Origo viszonyrendszer arról szólt, hogy a Matáv befektet a tartalomszolgáltatásba azért, hogy az internet-szolgáltatás növekedését felgyorsítja. Ez szerintem egy jó befeketetés volt.

Az más kérdés, hogy mindig az volt az elvárás, hogy az Origo és a tartalomszolgáltatás minél előbb önellátó és nyereséges legyen. Ez először ez úgy volt kitalálva, hogy az internetszolgáltató cég – benne az Origóval – legyen nyereséges, ami meg is valósult az Axelero-T-Online idejében. Csak aztán a világ az irányba fordult, hogy a távközlés és az internet-szolgáltatás szétválaszthatatlanná vált. Főleg a mobilinternet miatt az már nem működött, hogy van egy internetszolgáltató cég, van egy telefonos cég meg van egy mobiltelefonos cég, hanem ezeket ugye össze kellett olvasztani. A tartalomszolgáltatás volt a kakukktojás, így ebből lett az Origo Zrt., amivel a mai napig nem tudnak mit kezdeni, már árulják is a piacon. A reklámbevételekből kellene eltartania magát egy tartalom-szolgáltató cégnek, de ez faramuci helyzet, mindig is az volt a dilemma, hogy hogyan lehet olyan széles szolgáltatás-palettát építeni, ami ténylegesen eltartja a tartalomszolgáltatást.

Az önéletrajzában olvastam, hogy benne volt egyéb olyan projektekben is az Origóban, amik vagy arra irányultak, hogy ezt a palettát szélesítsék, vagy kísérleti dolgok voltak. Az egyik ilyen egy online tévés projekt, az egyik valóságshowt közvetítették.

Igen. Az internet fölötti videó-továbbítás már a kezdetektől mindig is mániákusan hajszolt dolog volt. Már a C3-as időkben video-streamingeléssel és multicastolással, tehát egy pontból sok helyre eljuttatott jelekkel kísérleteztünk. Volt egy művészi projektünk is. Ausztriában, Linzben van egy a C3-hoz hasonló, csak persze sokkal fejlettebb művészeti intézmény, az Ars Electronica, és Rotterdamban is van egy hasonló, V2 nevezetű intézmény Az európai egyetemek közötti akadémiai hálózat támogatásával a három intézményt összekötöttük nagy sávszélességgel, és három helyszínen volt kiállítás, események és közvetítés. Ez volt az első komolyabb videós projektünk nemzetközi környezetben.

Később a Matávnál (vagy MatávNetnél? vagy talán már Axelero volt?) hasznosítottuk először ezt a tudást, az az első Való Világ internetes közvetítésénél. Az is komoly kihívás volt. Egy csomó szervert kellett beüzemelnünk, aztán a tévétársaságtól kapott videójelet használva közvetíteni. Akkor Óbudán, az óbudai tévébázison volt a Való Világ-ház, oda kellett berakjuk a szervereket, amik enkódolták a kamerák jeleit. Már az első közvetítésénél is azt hiszem, hogy négy vagy hat kamerajelet közvetítettünk, és ennyit lehetett nézni az interneten.

Megvolt ennek már akkor a háttere? Érem, hogy a szolgáltató oldaláról miért volt ez fontos, de felhasználói szempontból ez akkor már élvezhető tartalom volt?

Szerintem abszolút. Nyilván a Való Világ műfajához kapcsolódóan felnőtt tartalommá vált az idők folyamán, tehát éjszakai kukkolás lett belőle, amit mi nem kultiváltunk. Minket persze a műszaki része izgatott.

Úgy értem, hogy a felhasználóknak volt alkalmas gépük meg sávszélességük arra, hogy ezt nézzék?

Szerintem akkoriban volt már. Nem tudom, hányban volt a Való Világ először, de szerintem ez akkor már reális volt [2002-ben volt az első Való Világ – a szerk.] Nyilván úgy volt kialakítva a streamelés [közvetítés – a szerk.] is, hogy többféle sávszélességen is lehetett nézni, tehát egy modemes felhasználó is bele tudott nézni pici kis videófolyamként, akinek meg volt komolyabb sávszélessége, az normálisabban. Persze ezek azért kezdeti idők voltak, aztán későbbiekben ez már jobban ment.

Ezt a feladatot egy idő után átvették a tévétársaságok. Amikor már a tévétársaságoknak is volt saját honlapjuk, saját tartalomszolgáltatásuk, akkor evidencia volt, hogy ehhez nem kell egy külső partnert bevonni, tehát ezzel nekünk nem kellett foglalkozni. De ez is egy evangelizációs dolog volt, hogy legyen élő videó-közvetítés az interneten keresztül. Ez még nem volt akkoriban teljesen triviális. Voltak persze előfutárai, akik korábban kezdtek ilyen közvetítéseket csinálni. Most hirtelen nem is jut eszembe a cég neve, akik ezzel foglalkoztak. De emlékszem, hogy a Citadelláról volt valami webcamos történet?

Az Index csinált egyszer egy egész napos tévéadást a Citadelláról.

Sokféle kísérletezés zajlott, és senki nem tudta, hogy ebből mi lesz hosszú távon. Többen voltunk, akik hittünk abban, hogy a tévé meg az internet majd összeköltözik, aztán ebből persze nem lett semmi. Ami lett, az az IPTV, ami már egy teljesen más irány, amikor az internet vagy az IP-technológia az interaktív tévézés hordozója lett. Ez már jóval később volt, 2005-6-7, talán 2005 körül indulhatott ez a sztori, és akkor ennek az IP TV bevezetésének voltam a nagy evangelistája. Ami szintén egy sikersztori lett szerencsére, de az már egy teljesen más történet.

Az Iwiw-vel nem volt kapcsolatban, ugye?

De, de, abszolút. Sőt, az Iwiw megvásárlása ideén én voltam a műszaki vezető…

Itt van a perszonalizált Origo [mutatja a képet – a szerk.]

Ó, van róla kép is, nagyon jó.

Később az Iwiw infrastruktúrájáért feleltem. Az sem volt egy egyszerű történet, mert ott is nagy fába vágtuk a fejszénket.

Találtam itt egy érdekes anyagot, ez kutatás-fejlesztési témákról szól, és a Freemail mobil verziója látható benne. Először még WAP-on, fekete-fehérben próbáltunk mobilelérést biztosítani a Freemailnek, még a Nokia 7110-es, az első csúszkatelefon, ez a Mátrixos telefon volt ez az eszköz.

Iwiw kapcsán nem is tudom, hogy mit kellene mondani.

Ha ott volt, talán meg tudja mondani, hogy merült fel egyáltalán, hogy meg kellene venni?

Ez is szorosan Simó Gyurihoz kapcsolódott. Emlékszem arra a tárgyalássorozatra, ami az irodájában zajlott a Virgóval [az Iwiw fejlesztői – a szerk.]. Petrányi Dóra volt a jogász, és hatalmas tárgyalás és taktikázás ment. Nem tudom pontosan, hogy mi volt a trigger [kiváltó ok – a szerk.], ami elindította a felvásárlást, de sejtem azért. Maga az Iwiw mint olyan hasonló, csak jóval fejlettebb sztori volt, mint anno a Freemail. Egy közösségi háló felfutása. Sajnos akkoriban, amikor ez boomolt, senki nem láthatta, hogy a Facebook túlszárnyalja, és elveszti a nemzeti relevanciáját a dolog. De én azt gondolom, hogy ez is sikertörténet volt, minden szempontból, még akkor is, hogy ha a vége, az, hogy megszűnt, szomorú volt.

Műszakilag nagyon nehéz sztori volt. Ott is azzal küzdöttünk, hogy a felhasználó tömeg által generált forgalmat – ez a közösségi háló természete, hogy irdatlan mennyiségű adatot kell kezelni – nagyon nehéz volt technológiailag megoldani. Ott is folyamatosan tolni kellett alá a vasat és az adatbázisszervereket, trükközni és fejleszteni a rendszert, és emiatt egy nagyon drága szolgáltatás volt. Azt be kell látni, hogy az Iwiwbe rengeteg-rengeteg pénz belement, és nem hozta vissza az árát, bármennyire is sikeres volt, és milliók használták. Nem is a megvétele volt igazán drága, hanem a sok évig tartó fenntartsa és továbbfejlesztése, abba több pénz belement, mint a megszerzésébe. Az volt az első ilyen nagy tartalomvásárlási történet Magyarországon, aminek a nagyságrendjén is megdöbbent mindenki. [Az Origo 1 milliárd forintot fizetett az Iwiwért – a szerk.]

Ha ehhez viszonyítjuk a Freemail árát…

A 24 millió a milliárdhoz képest jelentős különbség. Akik az Iwiwben benne voltak, azok azért mosolygós arccal szálltak ki belőle. Sőt, nem is kellett kiszálljanak, ők vitték tovább a dolgot de hát ugye azért nagy pénzt kaptak. Mi ezt a Freemaillel nem tehettük meg. Vagy lehet, hogy megtehettük volna, de valószínűbb, hogy nem. Azt gondolom, hogy akkor még nem tartott ott a történet. Más is volt az egész helyzet, mert nem volt a miénk. Teljesen más, ha az ember egy nonprofit közegben létrehoz valamit, mint mikor egy privát cégként felfejleszt valami. És a kettő között volt legalább tíz év. Vagy ha annyi nem is, de jópár év. [Az Origo 2006-ban vette meg az Iwiw-et – a szerk.]

Szükségszerűség volt az, hogy az Iwiw elveszítse a nemzeti jellegéből adódó előnyét, és a Facebook teljesen elnyomja?

Ezt nem tudom megítélni. Attól tartok, hogy egyszerűen nem lehetett eleget fejleszteni rajta. Ráadásul a közösségi háló mint olyan by definition [definíció szerint – a szerk.] globális kell, hogy legyen. Azt gondolom, hogy csak az volt a kérdés, hogy ez mikor történik meg. Magyarország szerencsére nem zárt világ, rengeteg szálon kötődünk a világhoz, akár már csak arra gondolva, hogy mennyi magyar él külföldön, így természetes folyamat volt szerintem, hogy egy tisztán magyar nyelvű dolog nem tudott nagyobb karriert befutni. Az más kérdés, és komoly dilemma volt, hogy lehetett-e volna nemzetközivé tenni. Valószínűleg abban a közegben, abban a setupban [felállásban – a szerk.] nem. Voltak rá egyébként gondolati próbálkozások, de valószínűleg túl nagy ára lett volna, túl nagy falat lett volna megcsinálni nemzetközire. A Virgo meg is próbálkozott azzal, hogy egy-két környező országban megcsinálja azt, ami Magyarországon már sikerült, de nem sikerült nekik. Akkor már túl későn volt. Az Iwiw jó időben volt, és ez volt a dolog rendje. Nem hiszem, hogy lehetett volna nagyobb csodát csinálni belőle, innen kiindulva. Olyan mértékben vagyunk hátrányban az amerikai internetes kultúrához és az amerikai piaci viszonyokhoz képest, hogy egyszerűen akármilyen tőkeerejű cég áll az ember mögött, nem lehet versenyezni azokkal a lehetőségekkel, amik a Szilícium-völgyben és egész Amerikában vannak. Sok százezerszeres különbségek vannak a pénzügyi háttérben, ott percek alatt lehet komoly tőkét gyűjteni egy jó ötletre, itt Magyarországon meg, hát most hadd ne ecseteljem, hogy hogy lehet pénzügyi forrásokhoz jutni.

Az interjút Vorák Anita készítette és szerkesztette. A beszélgetés 2015. november 20-án készült Tüdős András irodájában.

Megosztás
Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn21