Oral History

„Még alig volt magyar tartalom, mindenki fogást keresett az új médiumon” – interjú Weiler Péterrel

2017-09-15
DSC_0127_wp_ok

Az utóbbi években képzőművészként, performerként is egyre ismertebb Weiler Péter első nagy dobása az online médiában a Friderikusz Online volt, amely visszaemlékezése szerint, bizonyos időszakaiban az Internettót meghaladó látogatót vonzott. Ennek köszönhetően ismerkedett meg a Matáv menedzsmentjével, és vált az induló Origo izgalmas, kísérletező korszakának egyik szereplőjévé. Egyik emlékezetes projektje a portál online könyváruházának kialakítása volt: a Fókusz Online startját sikerrel menedzselte, a biztos állás helyett mégis az internetes vállalkozás önálló útját választja. A Habostorta, a Randivonal és a Brands.hu vezetőjével beszélgettünk.

 

 Hogy találkoztál a számítástechnika, az informatika világával? Milyenek voltak az első benyomásaid?

Az osztálytársaim értették a DOS nyelvét, én meg néztem őket álmélkodva, úristen, hogyan lehet egy fekete konzolon beütni mindenféle karaktereket. Annyira gusztustalannak találtam azokat a gépeket meg az egész konzolt, hogy valahogy vizuálisan is eltaszított magától. Az első meghatározó élmény, ami már kreativitást hozott, meg lehetett rajta rendesen szerkeszteni, az a Macintosh Classic volt, amit apám Amerikában vett, azon már rengeteg levelet írtam, rengeteg rajzot csináltam. Úgy hozta haza, mint harminc évvel korábban az első kocsinkat, akkora élmény és akkora érték volt kvázi mint egy autó.

Ez középiskolás korodban volt?

Igen. A másik nagy állomás az internet megérkezése volt.

Utaltál rá, hogy grafikus programokat is használtál már ebben a korai korszakban.

Hát én ilyen hat-hét éves koromban ezt elkezdtem, tényleg emlékszem arra, hogy aktívan érdeklődöm a képek és a festészet iránt. Bármit és bármikor csináltam, mindig ez volt a kiindulópont, a vizuális világ, a rajz és a festészet. A médiához is így keveredtem, a webdesign érdekelt, hogy lehet megosztani gondolatokat, képeket, esetleg projekteket. És így csináltam meg Magyarország első online szappanoperáját.’97-’96 körül volt, az ötletet egy The Spot nevű amerikai produkció adta. Egy Való Világ szerű villában San Francisco-ban összeszedtek csinos, fiatal gyerekeket és akkor velük csináltak egy online reality show-t, nagy szenzáció volt a kilencvenes évek közepén. Eljutott hozzám ennek a híre és gondoltam, ezt megcsinálom én is Magyarországon. Találtam hozzá támogatót, a Matávot és megcsináltunk egy epizódot. Oroszlán Szonja is benne volt a szereplőgárdában.

A következő állomás az volt, hogy Friderikusz Sándorral PR-osként és gag-menként sokat dolgoztam abban az időben, ’98-tól 2000-ig és meggyőztem arról, hogy igenis kell neki egy weboldal. Az elsők között volt a maga nemében. Sándor azt mondta, hogy nagyon jó az ötlet, csináljam meg, de ő ehhez semmi támogatást nem tud adni azon kívül, hogy a műsor tartalmát a rendelkezésemre bocsátja, meg összekapcsol a műsorban szereplő vendégekkel. Találjam ki, hogyan, miként áll fel az egész rendszer technológiailag, meg anyagilag, és persze a stábot is keressem meg. 10 millió forintot kaptunk rá a Matávtól, cserébe a műsorba is úgy került be az email cím, hogy @matav.hu. Ez akkor egy nagyon nagy szponzorációs csomag volt, ezt tette azt lehetővé, hogy stábot építsünk és ott legyünk minden adásnál. Kézzel készült website volt, nevetséges ma már, hogy szerkesztőségi rendszer sem volt hozzá, hanem gyakorlatilag újra html-eztük az összes oldalt, amikor új tartalom jött. Voltak olyan időszakok, amikor az Internettót simán megverte a Friderikusz Online, erre nagyon büszkék voltunk.

Te egyébként olvastad az Internettót?

Hát igen, olyan kevés anyag volt a neten, hogy akkor még könnyű volt mindenen rajta tartani a szemünket. És aztán mindenféle viták voltak Sándor és a csatorna között, ennek esett áldozatául a website is. Óriás lehetőség úszott ezzel el, mert a Friderikusz Online simán lehetne bármelyik vezető online, sokmilliárdos médiacég. Tovább pályáztam az Origóhoz, ahol még viszonylag kezdeti stádiumban volt a projekt.

Az nyilvánvaló volt számodra, hogy az internettel akarsz foglalkozni?

Igen, abban biztos voltam. És hál’ istennek könnyű dolgom volt, mert a Friderikusz sikeres projektként vonult be a kezdeti online startup világba és az Origo tartalmi partnerünk volt. Így aztán az Origótól kaptam egy visszautasíthatatlanul jó ajánlatot és elkezdtem dolgozni abban a csapatban, ami gyakorlatilag az alapító mag volt.

 Az, hogy milyen szerepkörben találod meg a helyedet az internetes szcénában, az is többé-kevésbé evidens volt?

Hát, igen. A Friderikusz Online-ban én csináltam az interjúk nagy részét, találkozni személyesen Claudia Schifferrel, Meat Loaf-fal meg más nemzetközi sztárokkal, angolul beszélgetni, face to face ott lenni, az persze nagy élmény volt, de maga az anyagok megírása, a szerkesztés és az újságírói munka, az nem volt a szívem csücske soha. Azt éreztem, hogy abban nem is vagyok jó. Az egészben inkább a szervezés és design része, a projektmenedzseri-ötletgazda szerepkör volt, ami leginkább testhez állt, az Origónál is ezt vittem tovább. Simó Gyuri mellett lettem a projektmenedzsment csapatnak a vezetője.

Ez már az Origo indulása után történt?

Igen. Az első élményem az Origóról az, amikor kipattant a fejünkből a Friderikusz Online ötlete, és megkerestem a Matávot. Ott volt kapcsolatom, Nagy Bálint volt a PR-igazgató, összehozott azzal a csapattal, amely a marketingosztály részéről felügyelte az Origo indulását. Be lettem dobva egy találkozóra, amin ott volt György Péter és az origós alapítók, Simó, Nádori, Weyer és akkor egy szobában el kellett mondanunk, min dolgozunk. Őket igazán az érintette meg, hogy a Friderikusz, mint nagyon népszerű médiaszemélyiség egyáltalán foglalkozik az internettel. Ez volt az a korszak, amikor még alig volt magyar tartalom, mindenki fogást keresett az új médiumon, egy csomó cég is. Azt rögtön éreztem, hogy nagyon nagy formátumú emberek között lehetek, egy olyan fontos dolognak a születésekor, ami tényleg az ősrobbanása volt a magyar internetnek. Velük egyeztetve alakítottuk a Friderikusz Online struktúráját, próbáltuk egy új szórakoztató vonallal kiegészíteni az Origót.

De önálló domain volt, nem az Origo aloldala?

Önálló, igen. Asszem előbb is indult el a Friderikusz Online néhány hónappal, mint az Origo. A webaudit az úgy nézett ki, hogy egy nagyon szimpatikus, a MEDIÁN-ban kutató srácnak, szegény már meghalt, neki kellett küldeni a logokat és akkor ő a logokból kitett egy darab szumma látogatói számot, ez az egy szám frissülhetett hetente.

Ez egy sok szereplős történet a programozóktól az újságírókon keresztül a designerekig. Mindegyik csoportról beszélj, kérlek. 

Csináltunk egy tendert, hogy akkor ki csinálja a Friderikusz Online-t. A Kirowski volt versenyben (talán 4-en dolgoztak akkor ott), találtunk egy Insite nevű céget, a Nagymező utcában egy 20 négyzetméteres szobában, tényleg a földön aludtak matracokon, napközben kicsit doomoztak, a matracokra ültünk le és beszéltük meg, hogy mi legyen és akkor azt este leprogramozták. Sajnos már nem emlékszem a srácnak a nevére, aki csinálta. Később megnyerték a Pannon Gsm website tenderét, az egy megasite volt hozzánk képest, de szerintem az is kézzel készült. Tehát ahányszor a Pannon Gsm-nél valami híreket akartak közreadni, akkor be kellett lépni a html-ező környezetbe és lehtml-ezni az oldalt, nem volt hozzá admin. Pici kör volt, a kilencvenes évek vége felé még egyáltalán nem voltunk sokan ebben a szakmában. A kétezres évek elején is nagyon szűk kör volt ez, akik lejártunk Internet Hungary-re vagy csináltunk valamit, amiről lehetett tudni. Nagy privilégium, hogy ebben benne lehettem, minden percét kiélveztem.

A Friderikusz Online-t lényegében egyedül csináltad?

Én voltam a főszerkesztője, menedzsere és később sikerült elérni, hogy legyen saját újságírónk, akkor már nem én csináltam az interjúkat, hanem tényleg egy profi, Batki Zsolt, aki meg is tudta ezt sokkal jobban írni nálam. Az egyetlen stabil ember a programozókon kívül tényleg én voltam.

Friderikusz aktuális tévés produkcióitól független tartalom is megjelent ezen?

Az volt a célunk, hogy azokon az utakon, ahol a műsor járt, mindig újat csináljunk, tehát kvízek, játékok és olyan interjúk, amiket egyébként nem hallasz a műsorban. Ez egy érdekes formátumú műsor volt. „Meglepő és mulatságos” volt a címe, körbeültek egy asztalt, három-négy mondata volt egy-egy szereplőnek, viszont mi tudtunk vele beszélgetni, mondjuk tíz percig. Én mindig azt kerestem, amit a net hozzá tud adni a műsorhoz és azt gondolom, valamilyen szempontból sikerült.

Mi volt az időzítés, mikor frissült a műsorhoz képest?

Ez nagyon fontos volt, hogy abban az órában mentünk élesbe, amikor a műsor elkezdődött. Ott ültünk a gépek előtt és akkor jeszz, elindult a frissítés, felülírtuk a html file-okat az újakkal. Nagyon szép időszak volt. Hirtelen vetett véget ennek az a jogi pertpatvar, amibe a Friderikusz keverte saját magát, vagy az RTL őt, fogalmam sincs, hogy ki volt ott a hunyó. Ő nem akarta, hogy megszűnjön a Friderikusz Online, de én úgy éreztem, hogy ennél nagyobb stabilitásra vágyok, és inkább ott dolgozom, ahol tényleg egy komoly csapat és jövőkép van.

A Friderikusz Online-on keresztül ismerted meg azokat, akiket említettél?

Ha nem lett volna a Friderikusz Online, nem jutok el az Origóhoz. Meg hát akkor nem látták volna, hogy meg tudom csinálni. Egyébként az egy nagyon nagy kincs volt, hogy valaki mond valamit és azt meg is tudja csinálni. Az Origónál is nagyon sok terv volt, és abból azért elég sokszor elég kevés dolog valósult meg, és az is elég lassan. Én akkor már egy konkrét projektet lemenedzseltem és időre megcsináltam. Ennek azért volt respektje. Az Origónál pedig, a Fókusz Online névre hallgató első online könyváruház – a mostani Líra.hu – volt az egyik munkám, ez is egy szuper projekt volt.

Az Origo keretein belül?

Igen, az egy közös projekt volt, közös céget csinált rá a Líra és a Matávnet. Nekem kellett lemenedzselni az egésznek az indulását, az informatikai hátteret és a logisztikát. Húsz évvel ezelőtt ez is baromi izgalmas feladat volt.

Voltak már ilyenek Magyarországon kívül? Könyvkereskedelmi site-ok?

Hát persze, az Amazon már dübörgött, volt mit másolni. Magyarországon egyébként nem az elsőként indultunk, volt egy Corvina nevű könyváruház, ez volt az első ebben a műfajban Magyarországon, Kende Péter csinálta, aki a Pesti Műsornak volt a gazdája, ő találta ki nagyon-nagyon jó időben, hogy online akar könyveket árulni. Azt, hogy ő ebből nem lett milliárdos, talán csak a kitartásának vagy az anyagi forrásoknak a hiánya miatt történhetett. Előbb abbahagyta, mint hogy ez óriási robbanás lett volna.

Utaltál rá, más interjúkban is említették, hogy volt az Origo korai történetében több elvarratlanul maradt szál, félbe maradt, sikertelenül végződött projektelem. Ez sikernek volt tekinthető?

Nagyon sikeres, ez ma a Bookline-Libri után a második legnagyobb online könyváruház. De a Líra meg az Origo anyacége végül szétvált és kivásárolták a Matávot ebből. Mit tudok még mondani? Volt például a házon belül notórius Fórum-projekt, magyarán az, hogy legyen fóruma az Origónak. Ez ma egy ötperces feladat, de akkor egy kétéves projekt volt, iszonyatosan lassú és nehézkes. Tele rengeteg jogi kérdéssel, mit kezdünk a felhasználók tartalmával, az kié, mennyire lehet szabadon írni bármit stb… ki moderál. Talán jellemző is volt arra a korszakra, hogy úttörőként ezeket valakinek végig kellett gondolni nagyvállalati alapossággal. Az Origo nem engedhetett meg magának egy rasszista bejegyzést a fórumán, mindent túl kellett biztosítani. Sok-sok értekezlet és agyalás.

Az Indexnek a Törzsasztal fontos, látogatott rovata volt. Ezzel akartátok felvenni a versenyt vagy csak egy obligát elemnek tűnt?

Inkább obligát elemnek tűnt. Tehát volt egy hosszú lista, hogy mit kéne tudjon egy portál, és ennek a listának a jó részén egyszerre dolgoztunk. Volt egy nagy projektem, Origo SK volt a neve, ami arról szólt, hogy személyre tudod szabni az Origót. Volt akkor egy divathullám, hogy a címoldalakat lehessen személyre szabni., Mindenki azt lássa, ami érdekli. Na ez egy abszolút zsákutca volt. Sok cég sok pénzt elköltött erre. Teljesen felesleges fejlesztés volt, mert mindenki olyan kombót állított magának össze, hogy közben azt érezte, lemarad a lényegről.

A csapat kiszolgáltatottsága a technológiával szemben valami egészen elképesztő volt. Netscape guruk, netscape-sapkában egy sötét szobában. Csak Netscape-et lehet venni és kábé Mercedes árban volt. Silicon graphics gépeket kellett venni. Nyilván mindenki élvezni akarta ennek az online-osodásnak az előnyeit és ha egy kurva jó, silicon graphics gépet meg lehetett vetetni a Matávnettel, akkor persze a programozók azt mondták, hogy ez legyen megvásárolva és ők ezen akarnak fejleszteni. Tehát kiszolgáltatottság, lassúság volt, de közben abszolút forradalmi hangulat, hogy valami olyat csinálunk, ami nagyon különleges. Nagyon sok jó ember dolgozott egy helyen. Novák Péter volt még kollégám, Kelemen Gábor, aki később a Korridort csinálta meg. Simóval mai napig kapcsolatban vagyok, Nádori Péterrel kevésbé napi kapcsolatban, Weyer Balázzsal egy árnyalattal már közelebbi.

Volt még egy érdekes kísérlet, az Üzleti Negyed, ami Szakadát István vezetésével készült.

Igen, azt hiszem a Fókusz Online-nal volt párhuzamos projekt, és hát Szaki hozzáértésével és alaposságával készült, mérhetetlenül megfontoltan egyébként. De ez nem Szakadát hibája volt, mert akkor minden nagyon lassan készült el. Kicsit olyan volt, mint most a mobilfejlesztés: ha akarsz valamit a mobilra, akkor években kell gondolkodni, mert hetek és hónapok alatt nem történik semmi. És akkor tényleg az volt, hogy kevés ember értett hozzá és az is iszonyatosan hisztisen és drágán dolgozott.  A Fókusz Online-t mi egy Intershop nevű rendszerre tettük rá, azt is valami abszurd sok pénzért vettük.

Inkább akviráltatok, mintsem fejlesztetettek.

Igen, azt gondoltuk, sose lenne kész a sajátunk, és ebben volt igazság. És persze mindenkit nagyon izgatott, hogy milyen lehet egy nemzetközi shop rendszer. Mai fejjel, úristen, nevetséges, egy sima word press template többet tud, mint azok a rendszerek anno.

Amire emlékszem még, hogy nagy élmény volt: az a látogatottság. Az Origo azért volt sokáig Origo, mert jó korán megalapozta a látogatottságot. A freemail mint nagy szolgáltatás megvásárlása jelentős löketet adott ahhoz, hogy fejlődni tudjon.

Az Index indulására emlékszel?

Egészen tisztán, Simó Gyuri szobájában voltunk. Élőben ment a sajtótájékoztatójuk, akkor mutatták be az Index.hu-t, valaki elkezdett trombitálni, egy ilyen performansz-szerű sajtótájékoztatót csináltak. Simó ült az íróasztalnál, mi meg mögötte négyen-öten. Tetszett nekünk, hogy egyrészt milyen innovatív, hogy online közvetítéssel indulnak, másrészt, hogy de jó név az, hogy Index. Megszületett a konkurens. Teljesen más kapacitású társaság volt, akik valószínűleg gyorsabban, agilisebben fejlesztettek, de jóval kevesebb pénzből, mint ami az Origónak rendelkezésére állt. És nem is kellett egy nagyvállalti struktúrába beilleszkedjenek, ami viszont óriás előnynek bizonyult.

Fotó: Bellai László

Fotó: Bellai László

Nem vágytál az Indexhez?

Nem, én nagyon szerettem az Origónál dolgozni. Fantasztikus időszak volt. Vince Matyi volt az ügyvezető, nagyon jóba voltam vele, időről időre a mai napig összejárunk, mindig felnéztem rá, szuper pasi. És a Simó Gyuri sem kevésbé. Jó emberek vettek körül, nem kívánkoztam sehova, nekem az otthonom az Origo volt. Még abban a Petőfi Sándor utcai irodaházban működtünk, a páternoszteres házban, a belvárosban. Csupa jó emlék fűződik hozzá. Ezért is volt egyébként nagyon nehéz váltani. Kaptam egy lehetőséget, amin nagyon sokáig gondolkodtam, hogy belevágjak vagy ne. Komoly rábeszélés eredménye, hogy én most itt ülök.

Kieselbach Tamás volt az, aki rábeszélt a váltásra.

Ő volt az, aki ezt megálmodta, hogy szeretne egy online céget csinálni. Volt egy projektem vele, egy online aukció, amit az Origo színeiben vele közösen csináltam meg, és az nagyon sikeres volt. Műtárgy aukció. Tizenöt-húsz képet árvereztünk el online. Pilot projektként indult, hogy mi van akkor, ha értékes képeket kínálunk online. Vajon megveszik-e őket? Mindenki nagyon szkeptikus volt, de hát szuper képeket tett a Tamás, nagyon jó áron elérhetővé. Nagyon nagy siker volt.

Hogy működött ez az online aukció?

Az Antik Enteriőr kiállítás volt a fizikai helyszín, ahol meg lehetett nézni a képeket, ott is volt egy terminál. Egyébként az Adverticum anyacége, a Prim Online csinálta a software-t. Nekik volt az első online aukciós software-ük egyébként. Nagyon egyszerű volt, lehetett licitálgatni, regisztráltál, licitáltál. Online fizetni se kellett, nyertest hirdetett és fel kellett vele venni a kapcsolatot. Ez volt asszem ’98-’99 tájéka és akkor a Tamás fejében ez így megmaradt, hogy valami online dolgot csináljon és hál’ istennek engem addig győzködött, amíg kötélnek álltam. Tényleg nehezen, mert kaptam egy állásajánlatot az Origótól, hogy legyek tartalomigazgató, tehát nagyon magas szintre léphettem volna a matávnetes hierarchiában. Nem volt egyszerű döntés.

Az egy új pozíció volt, vagy egy megüresedett pozíció?

Jó kérdés, talán a Nádori volt előtte az, és ő ment volna feljebb. Nekem ez így, nagyon fiatalon egy nagyon szuperbiztos állásnak tűnt. Sokáig rágódtam rajta, hogy akkor én most milyen ember vagyok: aki a tutira megy vagy aki vállalkozó szellemű és megméretteti magát a világ előtt. És hál’ istennek úgy döntöttem, hogy belevágok.

Nem könnyíthette meg a döntésedet az sem, hogy az Origo anyagilag vonzó hely volt.

Nagyon. A Friderikusznál gyakorlatilag semmit nem kerestem. Drákói szigor és spártai körülmények uralkodtak. Abszolút kontraproduktív módszerei voltak Sándornak arra, hogy ösztönözze a munkatársait. Nem is váltunk el egyébként jóban, komoly pereskedés volt a következménye annak, hogy én onnan eljöttem. Ezzel szemben az Origónál meg gyakorlatilag mindenben az ellenkezője volt. Megbecsülés és a jó ügyekért csapatmunkában tenni akarás.

Az üzleti modellel kapcsolatos gondolkodási irányokra, belső vitákra, hogy emlékszel?

Egy modell volt, a hirdetésértékesítés, ami nagyon gyerekcipőben járt még, de ennek köszönhetően viszont sok jó dealt lehetett kötni. Mindenki az offline világból jött, nem százezer, hanem mindig milliós büdzsék voltak. Tehát ha egy cég gondolt valamit az internetre, hogy akkor az Origónál legyen egy kampánya, akkor az sok millió forintnál körvonalazódott. Ez még egyébként a Habostortára is átöröklődött, tehát érdekes módon akkor sokkal kevesebb userrel, sokkal kevesebb ügyfélből, könnyebb munkával lehetett sok pénz keresni, mert nem nagyon volt választék annak, aki az interneten akart hirdetni. Tehát lehetett az Internetto, az Origo, a Friderikusz Online, később a Habostorta között dönteni, ez egy nagyon jó időszak volt. A kétezres év végéig, amikor jött a krízis, az amerikai dot.com lufi kidurrant. Akkor mindenki egy kicsit észhez tért, hogy miért is fizet egy IBM két-három millió forintot egy kampányért úgy, hogy a statisztikai háttér sem volt még meg hozzá, nem tudták, mennyit hoz, csak ki kellett tenni a bannert. Persze menetközben aztán sokan kiokosodtak.

Lépjünk vissza arra, hogy Tamás kapacitált téged…

Sose felejtem el, hogy ülök az origós irodámban, ketten vagy hárman voltunk egy irodában, már nem a Petőfi Sándor utcában, hanem átköltöztünk Ferihegy felé, a Száva utcai Telekom toronyhoz, később az lett az Axeleronak a székhelye. Ülök a szobámban és jönnek az sms-ek a Tamástól, hogy megtudod csinálni, bátor vagy, gyerünk, vágjunk bele, hajrá.

De mibe?

Hát, hogy csak csináljunk egy céget. Persze volt az aukció, mint lehetséges irány, de sajnos ezt mi hamarabb feladtuk, mint kellett volna. Nem volt konkrétum, csak az, hogy egyáltalán kezdjünk el valamit közösen online dolgozni. Tamás a háttérről gondoskodott, összeraktak kétszer 50 millió forintot a barátaival, akik ráadásul szintén illusztris emberek voltak. Nagy öröm volt megismerni, mondjuk a Concorde csapatát, Jaksity Gyurit, Streitmann Norbit, Borda Gábort, és Gesztivel együtt dolgozni.

Őt is a Tamás hozta?

Ő szervezett össze mindenkit, bár Gesztit ismertem sokkal régebbről, Tamás alakította, hogy mi legyen a csapat összetétele. Tamás fantasztikusan beletette magát ebbe az egészbe. Az operatív munkámban Streitmann Norbert segített nagyon sokat, aki a tulajdonosi kontrolt gyakorolta és aktívan részt vett az ötletelésben, nagyon sok mindent együtt találtunk ki. Mondjuk a Randivonalat azt konkrétan neki köszönhetjük, mert ő ismerkedett az oldalon és egy szép napon ki volt rá írva, hogy eladó. Fölhívott egyik reggel, hogy van egy site, vegyük meg. Talán még nem is értettem, hogy mi az, hogy megveszünk egy site-ot? Miért nem csinálunk inkább? És akkor elmentünk, találkoztunk a tulajdonossal, Török Lászlóval, aki egy nyolcadik kerületi kis lakásban programozta és működtette a Randivonalat. Egy nap alatt megállapodtunk. Átutaltuk neki a pénzt, és lett egy társkeresőnk.

Ő is programozó volt egyébként?

Autodidakta programozó. Fantasztikus pasi, kitalálta, megalkotta, működtette és le is programozta.

Mást is csinált, más tartalmat?

Előtte az Aprónetet csinálta, az volt az első projektje, amit aztán eladott a Telnetnek. A későbbi dolgai aztán talán kevésbé jöttek be, de nagyon szimpatikus pasi volt. És mi megbíztuk, hogy működtesse nekünk a Randivonalat tovább, csak már fix fizetésért.

Térjünk vissza az első produkciójához a Habostorta kft-nek. Ezzel a névvel is indultatok egyébként?

Egyik reggel felhívott a Tamás, hogy zuhanyozott és közben az jutott eszébe, hogy habostorta, hogy ez legyen a nevünk.

Akkor már tudtátok, hogy mit akartok, csak a nevet kerestétek hozzá?

Hát abszolút nem, estünk-keltünk ebben a dologban. Volt egyébként egy nagy brainstorming session, amikor kitaláltuk az alapokat. Elmentünk Visegrádra a Silvanusba, ott kibéreltünk egy konferenciatermet és két napig ötleteltünk, hogy mit csináljunk. Sok minden akkor körvonalazódott.

Ki volt ott?

Mindenki, az összes tulajdonos.

Más nem?

Még egy lány volt, belső asszisztens, titkárnő, újságíró, második ember a cégben. Emlékszem, a Streitmann Norbi, az összes magazint, amit talált a benzinkúton, azt behozta, és akkor átlapozgattuk, hogy akkor csináljunk-e magazinos tartalmat? Nekem a Friderikusz Online-ból már a bulvár szerkesztett tartalom, ez fontos volt és ez is maradt végül a Habostortának az iránya. Hogy az Origo és az Internetto, akkor már Index mellett ne legyünk politikai site, komoly újságírásra épülő csapat, hanem szórakoztató tartalmat csináljunk. A társkeresés később jött. És igazán az aukciók voltak még, amiben hittünk. Tamás talált olyan érdekes tárgyakat, hogy antik kondom, úgy antik, hogy százéves kondom, ami megfelelő csomagolásban érintetlen volt és akkor azt elárvereztük. Azzal még az RTL Fókusz című műsorba is bekerültünk, hogy fúú, antik kondomot árvereztek az interneten, óriási dolog. Tehát akkor már egy picit éreztük a PR-t, hogy mi érdemes csinálni. És nagyon szépen elkezdett nőni a nézettség. De hát sok pénzért még mindig egy olyan oldalunk volt, ami szerkesztőségi rendszer nélküli, html-ezőket igénybe vett, minimális frissíthetőség volt benne.

Ez miért volt így? Nem akartatok még költeni rá?

Á dehogy, rengeteg pénz költöttünk el. Az az időszak volt, hogy fölvisznek a hegyre, de olyan pénzt kérnek a serpák, amit nem szégyellnek, mert gyakorlatilag úgysincs más, aki meg tudja csinálni. A Big Fish-sel kezdtünk el végül dolgozni, akik megfizethető minőséget nyújtottak, és ugyanabban az irodaházban voltak, mint a Concorde, ez volt a kapocs. Ott jött nagyon hamar aztán egy tragédia, a két alapító autóbalesetben meghalt, ami feldolgozhatatlan és felmérhetetlen veszteség volt, nekünk és az egész internetes szakmának.

Nem volt tiszta stratégiánk, hogy mit mikor csinálunk meg és hogyan. Megkerestek egy ötlettel, rácsaptam, hogy, úh szuper, hajrá. Megcsináltuk, aztán vagy eldurrant vagy nem. Milliókat költöttünk flash játékokra, hogy legyen online játszható játék az oldalon. Aztán persze a felhasználók megunták, de legyen egy másik is, hogy tartsuk a látogatottságot. Még egy millió. Ötven millió forint azért így elég hamar el tud fogyni.

Mi volt az, ami bejött?

Hát megmondom őszintén, két dolog jött be, a Randivonal és a Habostortának a bulvár vonala. És ami még bejött, a brandépítő marketingakciónk, a tortaküldés. Erre máig nagyon sokan emlékeznek.

Ez országos volt?

Budapesti volt leginkább, de azért egy-két kivétel volt. Volt, hogy celebeknek lehetett küldeni rajtunk keresztül tortát. Ezt leszerveztük, és akkor Mari néni küldi a tortát nem tudom, mondjuk Zsédának, meg olyan is, hogy Mari néninek küldi a tortát Laci bácsi a szomszéd faluból. Mindenféle cukrász őrületet csináltunk, nagy siker volt.

Ezért Mari néni fizetett?

Nem, ehhez valamilyen sztorit ki kellett találni és akkor mi ezt leszerveztük. Mi voltunk, akik szállítjuk a jó híreket. Visszagondolva, ez egy nagyon hatékony és olcsó marketingeszköz volt. A Szigeten csináltunk tortadobáló versenyt, tortapankráció volt. Szóval marketingben szerintem elég erősek voltunk. A Habostorta egyébként a mai napig erős brand. De hát nem lenne meg a cég, ha a Randivonalat nem vesszük meg, az biztos. Semelyik lába nem volt annyira erős.

A Habostorta bulvár vonaláról mesélj még egy kicsit.

Megalakult a cég 2000 elején, jött a dot.com lufi, a bevételek elég sokáig nem érték el azt, ami a költség volt, és akkor el kellett határozni azt, hogy jó, nagy levegő, annyit fogunk költeni, amennyit keresünk. Mi voltunk az első site, ami nyereséges volt. Arra tökre emlékszem, hogy kijöttünk egy sajtóközleménnyel, hogy a Habostorta nyereséges, és az valami olyan jó hír volt a piacnak, hogy mindenki nálunk akart hirdetni, mindenki minket szeretett a legjobban, hogy végre jó hírek jönnek az online világból. És hát tényleg az volt a titka, hogy akkor még mindig csak ketten csináltuk.

200 nm-es irodával indultunk, mondjuk jellemző ránk, hogy fütyülős modem volt az internet, ígérték, hogy majd lesz kábelnet, de nem volt. Voltak víziói a tulajdonosoknak meg nekem is, például a nagy szerkesztőségről, az itt megvolt, de internet nem, mégis kibéreltük. Időbe telt mire ezek összerázódtak, hogy mit vár el a tulajdonos ettől a projekttől és hogy mit kell teljesítsen a cég.

A tulajdonrészek hogy néztek ki?

Tamásé volt a fele, és a többin osztoztunk mindannyian, a többiek.  Tamásnak volt nyilvánvalóan a legnagyobb szerepköre. A vízió az volt, mint kvázi a Wall Street Journal irodája, ahol folyik a munka és százan gépelik a tartalmat őrült módjára. Nagy vízióink voltak, ezekből az álmokból kellett nyereséges vállalkozást építeni, hogy maradon a vízióból is valami, legyen siker és pénzt is keressünk. Ahogy a repülőgép nekilendül felszállni, a pálya végéig fel kell szállni. És ezt sikerült hál’ istennek jól elkapni. Sok más céget láttunk, akik nálunk sokkal több pénzt költöttek el, és elfogyott alóluk a kifutópálya.

Még egyszer, közelebbről mi volt ez a bulvár vonal?

Felvettünk freelancer újságírókat. Alapvetően külföldi sztárpletykákat fordítottunk magyarra, és persze voltak a magyar sztárpletykák. Voltak nagyinterjúk. Mondjuk Koncz Zsuzsával találkoztunk, vittünk neki tortát, beszélgetett velünk. Akkor nem volt még a Velvet, nem volt semmi, mi voltunk az első bulvár site. Volt saját szappanoperánk. Ez az online szappanopera valamiért nekem be volt csípődve. Volt egy lány, aki közvetítette a saját életét, hogy ma felkeltem 7:20-kor és akkor elmegyek ma suliba, ilyen kis online képregény volt. Talán egy insta-folyam lenne ma ehhez leginkább fogható. Aztán kitalált személyiségekben gondolkodtunk. Biztos, mert olyan kevesen voltunk az irodában, így népesítettük be az életünket. J Volt az Eszter, a Tomi, a Szandra – a Szandra csinálta a szappanoperát. A Tomi fiús dolgokat csinált, és arról írt. Képzeletbeli szereplők voltak, Eszter is képzeletbeli volt, levelezett a userekkel és nagyon sokáig azt hitték az emberek, hogy az Eszter létező személy. Eszter hírlevele a mai napig létezik. Ezt mindig én írtam, hétköznapi sztorik… Eszter megírja a barátainak, hogy mi történt az elmúlt egy hétben, küldött néhány linket nekik, hogy ezt nézzétek meg az interneten, ez óriási siker volt.

Az újságírók floppyn hozták az anyagokat, megdöbbentő volt, hogy milyen gyenge minőségben kaptam file-okat, tehát, nem volt még meg a kultúrája, hogy kell leadni egy profi online-ra szánt cikket. Offline újságírók kísérleteztek. Volt köztük fiatalabb, idősebb egyaránt. Fölhívott valamelyik tulajdonos, hogy fú, van egy nagyon szuper újságíró, próbáljuk ki. Akkor használtuk két hónapig, három hónapig, kiderült, hogy csak szeretne dolgozni ilyen tematikában, de nem tud. E közben a hirdetési oldalon egyre sikeresebbek voltunk. Tehát valahogy sikerült átültetni a marketinget a hirdetők fejébe.

Az online sales is járatlan terep volt.

Nagyon. Az Origo partnereként kezdtük. Az volt a stratégia, hogy az Origo vezessen be minket a piacra, és aztán ha kellő mennyiségű figyelmet kaptunk, megvan már egy olyan bevétel, ami eltart egy saját stábot, akkor csináljuk is meg.

Jutalékos rendszerben dolgoztak nektek?

Persze, a bevételen osztoztunk, asszem 60:40 arányban. Ez így ment elég sokáig, hogy az Origo vitt minket a hátán. Aztán volt egy pillanat, amikor racionálisabb volt ezt a 60:40%-ot nem kifizetni, hanem csapatot építeni. Ez önmagában nagyon izgalmas volt, saleseseket találni az online világra, aki érti, tudja, el tudja adni, lát benne fantáziát. Ma sem könnyű, akkor sem volt az.

Sex, pornográf tartalom volt a Habostortán?

Nem. Mi ilyen kis prűdek voltunk. Később, a Randivonalnak is az volt a baja, hogy ez volt az egyetlen társkereső Magyarországon, tehát mindenki ezt használta, aki egyáltalán nőt, férfit akart bármilyen célból találni. A Szexrandi az egy filterként jött létre, hogy csinálunk egy olyan site-ot, ahová át lehet terelni a szexet kereső embereket. Meg lehetett finoman mondani, hogy a Randivonalra nem engedünk be, de használd a Szexrandit. Ha a Szexrandit nem építjük meg valós alternatívaként, akkor a felhasználók a Randivonalra úgyis újra és újra regisztráltak volna, és csak az ügyfélszolgálatunknak adtunk volna egyre több munkát.

Ez a prűdnek nevezett modell a Török László korszakából örökölt koncepció volt?

Igen. Aztán 2000 után nem sokat fejlődött, 2003-ban viszont volt egy nagy lendület, hogy jó, a társkeresés a legfontosabb irányunk, megcsináljuk kulturáltan, rendesen a site-ot. Nagy ráncfelvarrás volt, kiokosítottuk, elindult az új Randivonal, ami egészen 2006-ig működött abban a formájában. Papp Csaba, a Webinform alvállalkozónk ügyvezetője volt ennek a motorja, ő a mai napig fontos partnerünk. És akkor elkezdett igazán feltörni az oldal. Jöttek konkurensek, de sokkal messzebbről indultak. A másik nagy mérföldkő 2006-ban volt, amikor ez a tulajdonosi kör belátta, hogy lépni kell. 100 millió forint árbevétel mellett mindössze pár millió forint nyereség volt, úgy nézett ki, hogy már mindent kipréseltünk ebből a hirdetési-értékesítési modellből, ahhoz viszont ennek a csapatnak know-how-ja meg bátorsága nincs, hogy bevezesse az előfizetési árvebételt generáló üzleti modellt. Ebben talán én voltam szkeptikusabb, nem kellett volna annak lenni, de mindenki úgy érezte, hogy itt az ideje, hogy egy más tulajdonosi csapatnak adjuk át a részvények nagy részét. Elindult a casting, hogy kinek kellhet a Habostorta? A Concorde profi M&A folyamatot indított itthon és külföldön. Nagyon sok jó ajánlatot kaptunk. Az az időszak volt Magyarországon, hogy a belföldi piac is élénk volt, a külföldiek is érdeklődtek a magyarok iránt.

Kapcsolatba kerültetek Magyarországon működő offline kiadóvállalatokkal is?

Abszolút. Az Index és az Origo mellett volt tárgyalás az Axel Springerrel, a Ringier-vel. Igazán nem volt olyan szereplő, aki ne érdeklődött volna. Arra emlékszem, hogy amikor mi megszűrtük az ajánlatokat, hogy kik mennek tovább, akkor négy prezentációt tartottunk. Az Index is pályázott, emlékszem, Vaszily Miklós vakációjáról a Vatikáni Múzeumból küldte át az emailt, benne volt a Holtzbrinck, aki végül is a nyertes lett, benne voltak a Bayerék, az Axel Springer, és nem tudom, ki volt a negyedik. Ja igen, volt egy negyedik csapat, akik alapvetően az iWiw-et akarták megvenni. A mi eladásunkat kicsit az árnyékolta be, hogy az iWiw pont előttünk ment ki a piacra, óriási hype, küzdelem, nagy számok és mindenki arra rákoncentrált. Meg kellett várni, amíg ez lecseng. Volt egy olyan forgatókönyv is, hogy a negyedik versenyző, ha megveszi az iWiw-et, akkor minket is megvesz és a két csapatból csinál egyet. Aztán az iWiw-et nem ők vették meg, hanem a Telekom.

Az Origo, a Telekom végül nem mutatott érdeklődést?

Az iWiw-re akartak koncentrálni és nem érdekelte őket a Habostorta. A Holtzbrinck-kel jártunk a legjobban. Nekem az egy olyan kiugrás volt a nemzetközi porondra, minden szempontból nagy minőségi átmenet volt, megtapasztalni, hogy milyen egy profi cégnél külföldön dolgozni, menedzsment technikák, tréningek, szóval egy útlevelet kaptam a világba. Órákig tudnám mesélni annak az egész kiválasztásnak a folyamatát. Holtzbrinck úr apja alapította 1945 után céget, és ő mind a mai napig nagyon sikeresen viszi tovább. Egy relatíve fiatal, ötven év körüli német arisztokrata egyébként. El kellett repülnünk Stuttgartba, ott volt egy reggeli kis prezentáció, talán tíz percig hagyta, hogy beszéljek, belekérdezett hármat-négyet és utána volt egy ebéd. Először láttam ilyet életemben, hogy valakinek a privát, egyébként nagyon elegáns irodája mellett van egy komplett konyha is berendezve, pincérek szolgálják fel az ebédet és megbeszélünk mindent. Ott már művészetről, Esterházy Péterről, meg sok minden másról esett szó az üzleten kívül. Volt egy közös szimpátia, ami alapvetően eldöntötte azt, hogy akkor ez őket érdekli. Még aznap adtak egy írásos ajánlatot, amit végül is elfogadott a csapat, fantasztikus szorzóval, nagyon jó áron megvették a részvényeket.

Mennyiért?

Ez sosem volt nyilvános, de több millió euro volt.

Felülmúlta a várakozásaitokat?

Abszolút. Akkor csináltunk száz millió forint árbevételt és minimális profitot, tehát ahhoz képest ez fantasztikus, óriás léptékű eladás volt. A Holtzbrinck pontosan tudta, hogy mit csinál. Értették, hogy a társkeresés a jövő, és meg tudjuk építeni az ország legnagyobb tranzakciós árbevételű online cégét.

Foglalkoztak ezzel német nyelvterületen is?

Igen, az amúgy nemzetközi Parscip.com, Európa egyik legnagyobb társkeresője hozzájuk tartozott, de már eladták. Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy Holtzbrinck, aki főleg irodalommal és könyvkiadással, lapkiadással foglalkozott, belevágott 2000-ben a társkeresőbe. Volt valamilyen egyéni ambíciója az egyik kollégájának, aki ezt kitalálta és megcsinálhatta. És egyszer csak működött, megnőtt,  és akkor azt így vitték tovább, mint első online üzletágat. A megvásárlásunk mellett egyébként az a csúcsmenedzser döntött, aki most a babapelenkás Windeln.de-t csinálja, Konstantin Urbannak hívják. Ő volt a Parship alapítója, szorgalmazta, hogy Kelet-Közép-Európában társkeresőt vegyenek. Akarta, megcsinálta, megvetette a céggel. Nekem meg az volt a feladatom, hogy a parscipes modelleket a gyakorlatba átültessem és megcsináljuk sikeresen. Itt persze mindenféle magyar specifikus probléma volt, sms-fizetés mint domináns fizetési forma, de hát olyan tranzakció mennyiséget bonyolítottunk már az első nap, ahogy átálltunk, hogy ez nem volt kérdés, ez a jövőbe vezető út.

Hittetek benne?

Korábbi tulajdonostársaim addigra örömmel és hálisten haszonnal kicsekkoltak. Én benne maradtam tulajdonosként, tehát nekem volt vesztenivalóm, de bíztam benne, hogy tudják, hogy mit csináltatnak velünk. Meg éreztem azt is, hogy ez a hirdetési árbevétel nagyon nehezen fenntartható. Mindig labilis volt, jöttek-mentek, eltűntek a hirdetők, túl sok múlott az emberi tényezőn.

Mikor volt ez pontosan?

2006-ban volt a tranzakció és 2007 januárjában indultunk el az előfizetéssel. A Holtzbrinck online divíziójának egyik első nagy akvizíciója voltunk. Amikor a menedzsmentnek voltak nagy tréningek, akkor én kaptam egy órányi időt, hogy meséljek, mit intéztünk az évben. Aztán ez egy pár év alatt olyan szintre redukálódott, hogy meghívtak ugyan, de már beszélni nem lehetett, mert olyan sokan voltunk. Kezdtek 10 oldallal, és lett több száz befektetésük néhány év alatt.  Fantasztikus volt nézni, hogy milyen nagy a fluktuáció, megveszik és pár év alatt eladják. Én pedig minden évben a társkeresésről mesélek. Ez az állandóság náluk nem volt nagyon jellemző.

Nemrég találkoztam jó pár volt kollegámmal, akik akkor Holtzbrincknél menedzsmenttagok voltak, azóta mind sokszoros eurómilliomosok, mert vagy a Zalandoba fektettek, ami Európa legnagyobb e-commerce site-ja, és az is Holtzbrinck-projekt volt részben. Vagy kaptak részvényopciókat, csináltak saját vállalkozást, tehát mindenki nagyon ügyesen el tudott helyezkedni és jó pozícióba került. Kicsit olyan volt ez a sztori Németországban tőkepiaci szempontból, mint az Origónál 2000-ben, minden akkor alakul, minden akkor fejlődik, minden akkor indul. Ezt Németországban is megéltem.

Lépjünk még egy pillanatra vissza arra a napra, vagy arra az időszakra, arra az első pár hétre, amikor az volt a tét, hogy vajon Magyarországon is igazolódik-e az előfizetéses modell. Visszaigazolja az élet vagy sem. Ez, hogy volt?

Felállítottuk az előfizetéses csomagokat, kommunikáltuk az ügyfeleknek, hogy holnaptól akkor fizetni kell, rengetegen pánikszerűen elintézték a leveleznivalójukat, utána nem érte őket meglepetésként, hogy eljött az a pillanat, hogy fizetni kell. Reggel hét körül még fölhívtak, hogy biztosan mehet-e? A gyerekeket elvittem a suliba és mire beértem az irodába, addigra több pénzt kerestünk, mint amennyit az egész előző évben. Jó, talán nem többet, de nagyon sok pénzt.

A hirdetésbevételnek egy komoly részét megkerestük egy óra alatt. Éreztük, hogy most valami nagyon érdekes dolog történik. Akkor kezdtem el én is kapcsolni, hogy fú, hát akkor ez valószínűleg bejött, ezzel nagyon komolyan kell foglalkozni. Azt tudtam, hogy tarifákkal vagy előfizetési rendszerekkel a telekommunikációs cégek rendelkeztek leginkább, és akkor kerestem egy olyan embert, akinek ebben volt tapasztalata, árazásban, brandingben, A/B tesztekben. Akkor találtam a Sós Erik nevű fiút, aki a Pannonnál dolgozott előtte. Ő hozta ezt a praktikus know-how-t, hogy hogyan kell csomagokat elemezni, hogy számolunk. Mi előtte csak hirdetéseket adtunk el, tudtuk, mi a CT, meg az AV, meg hogy kell odatalálni az Initiative Mediához a tárgyalásra. De azt nem, hogy kell előfizetőkkel bánni, milyen egy profi ügyfélszolgálat, milyen egy motivációs rendszer, hogy ha nem fizettem elő, akkor holnap előfizessek vagy holnapután. Szóval egyszer csak elkezdtük megtanulni ezt a szakmát, Nagyon izgi volt. Egy fele ekkora szobában voltunk nyolcan, tehát nagyon nomád körülmények között. Akkor azon is javítottunk, és 2007 januárjától elkezdtünk ütemesen fejlődni.

Fotó: Bellai László

Említetted, hogy igazán a randivonalakat ambicionálta a Holtzbrinck. Milyen oldalak voltak?

A portfólióba beletartozott a Szexrandi, azzal nagyon gyorsan elindultunk, még 2002-ben. Melegrandi is hamarosan utána indult. Ezt a három site-ot tekintették alapvetően értéknek és ebből is a Randivonalra koncentráltunk.

Annak is volt a legnagyobb forgalma? Végig?

Igen. És hát ugye előfizetésesek lettünk, így nyilván a forgalom, a traffic az visszaesett, de a bevétel bőven kárpótolt érte. Ezekre az éves beszámolókra mindig büszkén vittem a számokat és mindig meg voltak elégedve, hogy de klassz, de jó. Én meg azt élveztem, ahogy kikelt a lepke a bábból. Átalakult a cég, megtanultuk a marketingnek azokat a részeit, ami nem olyan hasraütésszerű, hogy akkor most csináljunk egy promóciót a tortákkal, hanem tényleg a megtérülésről szól, hogy egy eurocentért mennyi felhasználót lehet szerezni és az mennyi bevételt hagy nálunk. Komplett matematikai modelleket kellett felállítani és Erik ebben nagyon jó volt. Ő is nagyon élvezte ezt, mert gyakorlatilag úttörő lehetett ezen a területen. Ma már Móczár Rudolf vezetésével egy dating specialista professzionális stábbal dolgozunk, óriási tapasztalattal és kreativitással.  De akkor a marketing volt szerintem a legnagyobb know-how, amit meg kellett tanulni, számokkal bánni, olyan embereket találni, akik képesek átállni fejben arra, hogy a marketing nem megérzések sorozata, hanem folyamatos számolás.

Volt még egy kitérőnk, 2008-ban kezdtük a brands.hu-t. Akkor nekem még mániám volt az e-commerce, hogy csináljunk a Habostortán belül egy olyat, ami tranzakció alapú és online kereskedelem. Az egyik holtzbrinckes menedzsment meetingen kértem a kollégákat, adjanak pár jó ötletet, és mondták, hogy most a legjobb ötlet Németországban az a Brands For Friends, ami egy shopping club szerű dolog, és azt csináljuk meg Magyarországon, az biztos jó lesz. Elkezdtük szervezni nagyon piciben, tesztelgettünk. A Tisza cipőtől szereztünk 1000 pár cipőt és ezt az ezer cipőt eladtuk néhány óra alatt. Erre felépítettünk egy üzletágat, aminek Csetényi Szilvia lett a vezetője, fő sales-ese. Egymilliárdos árbevétel volt a csúcs a brands.hu-n, amit 2010-11 körül elértünk. Tehát két év alatt ez egy óriási üzletág lett. Az árnyoldala az volt, hogy még mindig a társkereséssel volt egy fedél alatt. Folyamatosan elvitte a figyelmet a társkereséstől és óriási energiák, emberfelvétel és költségek révén tudtunk mindig csak növekedni. Ugyanakkor erre nem kaptunk soha plusz finanszírozást, még csak külön cégbe sem engedte a tulajdonos, hogy áttegyük. Mivel a társkereséssel összegabalyodva működött, a cégmenedzsment szempontból nekem volt óriás kihívás.

Mindig azt gondoltam, hogy csináljunk egy kicsit mást is, és én is élvezném, ha nem csak társkeresés lenne a portfólióban, hanem azon belül kipróbálnánk egy újabb területet, hátha sikerül. A brands.hu ilyen szempontból abszolút sikeres volt és nagyon büszke vagyok rá. Hiba volt az, hogy ez maradt egy cégben, ezt rögtön egy külön cégbe kellett volna kiszervezni, oda gyorsan tőkét tenni. Ma már biztos úgy csinálnám. De így végül a társkeresés finanszírozta az e-commerce portfolió felépítését, és miközben mindenki a Brandsről beszélt, a társkeresés nem kapott elég figyelmet, tehát a Brandsesek voltak a sztárok, a társkereső pedig, ami előállította a pénzt, az meg a megunt, lejárt lemez. Volt ebből sok feszültség. Végül a Holtzbrinck nyolc év után, 2014-ben kiszállt. Ennek a fő oka egyébként az volt, hogy a brands.hu-t szerettük volna leválasztani a cégről, mert teljesen más finanszírozást, más figyelmet, más menedzsmentet igényelt, mint a társkeresés és akkor ebben a szétválasztásban a Holtzbrinck már csak úgy akart partner lenni, hogy ők kiszállnak. És hál ’istennek találtunk egy olyan megoldást, hogy ki tudtak belőle szállni, mi pedig megmaradtunk mint csapat, de két cégbe váltunk szét: lett egy Brands Kft. és lett egy Dating Central Europe. Én viszem a mai napig a Dating Central Europe-ot, és más tulajdonosi körben megy tovább a Brands.hu Kft. Ez a cég az új konstrukcióban csak társkeresést csinál, alapvetően Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában, Romániában és Csehországban. A társkeresésen belül viszont szabad kezünk van, hogy mivel foglalkozunk, így elég széles a portfóliónk. A nagy Randivonalon, a Viszony-on és a Szexrandin kívül vannak egyéb külső befektetéseink is, például a Puncs.hu.

Ezek a közép-kelet-európai oldalak ugyanazzal a design-nal, szerkezetben, a helyi nyelveken mutálva működnek?

Többfajta megoldást kipróbáltunk már. Volt, amikor volt helyi csapat, volt helyi cég vagy helyi partner, most éppen az a konstrukció, amit éppen tesztelünk, hogy semmi helyi fizikai jelenlét nincsen, csak médiajelenlét, és mindent innen irányítunk Budapestről.

Racionális döntésnek tűnik, hogy az Origo és Index erős közéleti sztenderdje mellé nem érdemes tenni egy harmadikat, és ezért mozdultatok el a szórakoztató tartalmak irányába. A piaci pozíciókeresés mellett az is szerepet játszott, hogy a könnyedebb műfaj jobban vonzott?

Is-is. Vonzódtam a könnyedebb dolgok iránt, de igen, az is benne volt, hogy itt nem volt rajtunk olyan óriási nyomás. Ha Madonna beszólt a közönségnek a színpadon, az pont olyan jó reggeli hírnek, mint esti hírnek. Meg lehetett csinálni olcsón, nagy mennyiségű ember nélkül, hogy naprakészeknek tűnjünk. Azt tudtam, hogy a politikával nem szabad foglalkozni, túl sok lenne a támadási felület, és pénzben sem éri meg. Ráadásul pont az akkori Origo és az Index ebben piszok jó.  Addigra a Randivonal kapcsán már látszott, hogy ügynökségektől és nagy hirdetőktől függetlenül lehet pénzt keresni. Sok kicsi ügyfelünk van, inkább őket kell jól kiszolgálni, mint arra koncentrálni, hogy tartalmat állítsunk elő, amiben nem is vagyunk a legjobbak. Mai napig működik egyébként a Habostorta. Tökéletesen kiegészíti a portfóliót. Ez a cég most ilyen áldott állapotban működik, megengedhetjük magunknak azt, hogy csak társkereséssel foglalkozunk és hogy csak arra a rugóra járjon az agyunk, hogyan tudunk az ügyfeleknek örömet szerezni, társkeresésben sikereket elérni.

Napirendre került bármikor is, hogy máshova, a tartalomipar valamelyik szereplőjéhez elszegődj munkatársnak?

Voltak, és persze gyakran vannak megkeresések, de engem az motivált, és ezért is maradtam ennél a cégnél, mert itt tulajdonosként és vezetőként folyamatosan a saját ötleteimet valósíthatom meg. Az elmúlt években is sikerült mindig valami újat csinálni, ami adott egy plusz lökést a cégnek. Megérzés alapján meg persze külföldi kutatások implementálása révén született meg mondjuk a viszony.hu vagy különálló startup befektetésünk formájában a puncs.hu. Az ezekkel kapcsolatos sikerélményt megélni az fantasztikus. Az egész csapat érzi, személy szerint én is, hogy nincs ennél jobb munka, hogy kitalálsz valamit és látod, hogy az működik. Ráadásul egy briliáns csapattal ez lenyűgöző. Online társkereséshez, vagy online tranzakció alapú árbevételhez biztosan nem ért nálunk senki jobban az országban, de szerintem a régióban sem. Ebben a csapatban lenni jó. Minden reggel jó bejönni, este nehéz hazamenni, egyszerűn szeretek itt lenni.

Minden terület saját erőforrással működik?

A marketing a legnagyobb divízió, ebben benne van az ügyfélszolgálat is. Az IT-n belül a saját programozók és az alvállalkozók irányítása és a site-ok menedzselése a legfontosabb feladat. A marketingen belül van még a design divizó, ez a rész ugye az én szívem csücske. Bár már annyira speciális, hogy ha engem leültetnének egy photoshop elé, hogy tervezzek egy website-ot, nagyon nehéz dolgom lenne, annyira speciális, hogy melyik pixel, milyen felbontás, mobilos nézet, reszponzív design. Ez nagyon komoly szakma lett a korábbihoz képest.

Volt olyan korszaka bármelyik jelentősebb site-nak, ahol a design készítésében részt vettél?

A logókat az elmúlt húsz évben általában én terveztem, de az alapdesignokat ritkán. Már a 2000-es évek közepén is annál előrehaladottabb volt a szakma, hogy belássam, nincs értelme laikusként leülni a gép elé, hogy megpróbáljak jobbat csinálni, mint a kollegáim. Abba viszont a mai napig is nagyon markáns szavam van, hogy amit ők megcsinálnak, az élesíthető-e. Tehát inkább őket irányítom, hogy ezt oldalra, balra, fekete legyen fehér helyett, satöbbi. Ha informatikus beállítottságú lennék, biztos az IT csapatot fárasztanám inkább, de ott hálisten Csanda Viktor ezt megoldja helyettem. A marketingre a személyes vizuális elképzeléseim miatt is nagyobb talán a ráhatásom.

Az interjút és a fotókat Bellai László készítette, 2016. június 15-én, Weiler Péter irodájában.

Megosztás
Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0