„Nagy volt a kereslet olyan emberekre, mint mi voltunk pályakezdőként” – Interjú Kerti Gézával

 

A kilencvenes évek második felében, amikor hirtelen mindenki saját honlapot szeretett volna, lasszóval kellett fogni azokat az embereket, aki egyáltalán tudták, hogyan fogjanak hozzá. Kerti Géza (alt.kirowski, Kirowski, Origo tartalomprojekt, hvg.hu) belsőépítészből lett webdizájner, és cégével, a Kirowskival évekig meghatározó szereplői voltak ennek a piacnak. Ott voltak az Origo, a hvg.hu és az RTL Klub első honlapjának születésénél is.

A visszaemlékezések szerint neked és a cégednek, a Kirowskinak fontos szerepetek volt az Origót előkészítő tartalomprojektben. Hogyan kerültetek oda? Emlékszel rá, hogy mikor kapcsolódtatok be a munkába, ki hívott benneteket, és pontosan mi volt a feladatotok?

Évszámokat nem nagyon fogok tudni pontosan a helyére rakni. Volt egy vállalati könyvtár a Matávban, ebben a könyvtárban dolgozott Kelemen Gábor, aki elkezdett tartalmakat internetesíteni. Először, ha jól emlékszem, a belső könyvtár nagy – vagy akkor nagynak tűnő, ma már ez így nem is lenne értelmezhető – digitalizálása zajlott. Ő volt az első ember a Matávban, aki internetes gyártó cégekkel vagy magánszemélyekkel felvette a kapcsolatot. Az egyik internetszolgáltatótól került át a Matávhoz, két cég ilyen volt akkoriban, az Inet meg a Datanet. Ezek a cégek önszorgalomból megcsináltak néhány weboldalt, a sajátjukat természetesen, és néhány másikat is. Azoknak az ébredező magyar cégeknek, akik internetoldalt akartak, nem volt más lehetőségük, mint becsöngetni az internetszolgáltatóhoz, ahol olyan hetvenezer forintos áron csináltak honlapokat. Ezek a cégek alvállalkozókkal dolgoztak, és a korhoz mérhető igényességű és mai szemmel nagyon primitív oldalakat gyártottak a bejövő vevőknek. Elég nagy volt az érdeklődés olyan emberek iránt, mint amilyenek mi voltunk akkor pályakezdőként, könnyedén lehetett kisebb honlapkészítési munkákhoz hozzáférni.

Ezzel indultunk el mi is, megtalált minket is egy-két magáncég közvetlenül, de nagyon hamar, vagy két hónapon belül levadásztak minket ezek az internetszolgáltató cégek is. Így toppant be Kelemen Gábor is, aki egyszer csak felhívott minket, és elmondta, hogy a Matávtól beszél, és szponzorált, támogatott eseményeknek, illetve rendezvényekhez kellene honlapot készíteni. A Matáv akkor kezdte el bevállalni, hogy ha támogatnak vagy rendeznek mondjuk egy futást, akkor annak legyen honlapja is. Az első ilyen munkánk a ‘97-es Sziget volt, aminek a Matáv volt a főszponzora, és szponzorációs szerződés keretében bevállalták, hogy csinálnak egy honlapot is a Szigetnek. Volt nekik akkor már valamilyen, de ez szintugrás volt nekik is. Ilyen munkákat végeztünk Kelemen Gábornak.

Ő belekeveredett a tartalomprojektbe is, ami akkor ébredezett valahol máshol a Matáv kereteiben. A Petőfi Sándor utcában volt egy irodájuk. Pohly Feri, Simó (György), Nádori (Péter) meg Kelemen, azt hiszem, ők voltak négyen. Pohlyt később ismertem meg, nem emlékszem pontosan, hogy ki ült ott az első megbeszéléseken. Gáborral akkor már volt egy nagyjából egyéves kapcsolatunk. Ő vitt oda minket arra, hogy indul egy Altavizsla. Megvették az Altavista keresőmotorját, és ahhoz kellett felület tervezni.

Ez volt az egyik munka, de elég sok párhuzamos dolog történt, többek között az Origo első megjelenésének, felületének a megtervezése, amihez csak engem kértek. Tender vagy pályázat volt, több tervezőt is meg kellett keresni. Ez egyben logópályzázat is volt, a mai dimenziókhoz ezek nem arányosítható, aprócska kis melócskák voltak, apró kis tervezői feladatok, egyszemélyes megoldások. Egyedülálló grafikusok vagy programozók voltak ilyen feladatokra, nem nagyon voltak olyan cégek, akik ilyesmit terveznének vagy gyártanának. Gábor azt találta ki, hogy én ne a kétfős béténkkel legyek ebben jelen, hanem legyek én az art direktor, aki segíti a pályáztatást is, de alternatívákat, felületi terveket is kifejlesztek, és a végén ezeket megbeszélve közösen döntünk. Azt akarták, hogy legyen egy vizuális szakember is ebben a kis csapatban.

Tehát nem azt várták, hogy te tervezd meg?

Nem, pályázaton akarták megtalálni a legjobbat. Abban az időben három jó kezű tervező volt. Kovács Balázs, aki Kraft néven futott, és nagyon fiatal volt még akkor – később bekerült a Carnationbe, de hogy most hol tart, azt nem tudom. A másik Borostyánkői Mátyás volt, akivel együtt végeztem az Iparon, ő a Datanetnek csinált sok oldalt abban az időben. Végül kényszerűségből mi voltunk a harmadikak. Furcsa helyzet volt, mert mi is terveztünk valamit, meg ők is. Nem emlékszem, hogy végül is melyik futott be, de nem a miénk. A győztessel elindult az Altavizsla logófejlesztése és az oldalkészítés. Ezzel párhuzamosan az Origót még egy évig hegesztették, mire aztán abból valami lett.

Azt hiszem, az Altavizsla név Pohly Feri ötlete volt, és persze kutyát akartak a logóba, de már nem emlékszem, hogy hogy nézett ki. Lehet, hogy ezt nagyon hamar beépítették az Origóba.

Az Origót eleve úgy találták ki, hogy legyenek mellette kapcsolódó szolgáltatások, tehát ne csak a portál legyen, hanem legyen kereső, legyen levelező…

Akkor szó nem volt még levelezőről, csak a homályba vésznek a részletek, de a sorrend végülis mindegy, Én úgy emlékszem, hogy az volt a nagy vívmány, hogy elérték a Matávnál, hogy vegye meg ezt a keresőmotort, és az Altavistások tegyenek le egy szervert a Matáv központjában – akkor még nem volt olyan, hogy adatpark -, és az elkezdte indexelni a magyar internetet. Ez volt az első haditett. Szerintem innen indult, és ezzel párhuzamosan lehet, hogy ment az Origo.

Annak idején a Yahoo-típusú keresőfelület ment: nyolc darab kulcsszó alá volt rendezve nyolcszor nyolc kulcsszó, és az alá még nyolcvanszor nyolcvan. Ez volt a tervezési feladat, nem egy hírportál-felületet kellett tervezni, hanem egy ilyen linkhierarchia volt az első.

Ez nagyon hamar rovatosodott, már a tervezés alatt. Minden fiú, aki benne volt, újságíró lévén úgy képzelte el, mint egy hagyományos újság frontját, és elindult ez az irány. Hogy utána mi történt, azt nem tudom. Volt kampánya is az Altavizslának, úgy emlékszem, internetes kampány, amit felkarolt a Matáv, letették újságokba, Népszabadság hirdetésbe. Ennyire emlékszem.

Akkoriban, amikor akár az Origo, akár az Altavizsla honlapját terveztétek, voltak-e előttetek példák? Mi volt menő akkor portáltervezésben?

Portál nem létezett, egyszerűen nem volt ilyen fogalom, ez egy sokkal későbbi kifejezés. A Yahoo létezett, meg a Netscape-nek volt egy olyan induló oldala, ami ugyanabban a link-kategóriarendszerben felépített nyitóoldal volt, azzal lehetett kezdeni az internetezést. A keresők teljesen más eredményeket hoztak, teljesen máshova lyukadtál ki, ha ezt használtad, vagy azt használtad, nem lehet tudni, hogy miért. A portál fogalmat már az internetes felületek fejlődése hozta.

Előképként ezt a bizonyos linkstruktúrás rendszert tették elénk, hogy ilyet szeretnének. A céges és rendezvényes honlapokhoz mi persze külföldi internetes oldalakat bújtunk, és onnan kerestünk példákat vagy jó megoldásokat. Nem tudom már megnevezni, hogy konkrétan miket.

Amikor már látszott, hogy a feladat valami újságszerű, akkor merre tájékozódtatok? Mi volt az első vizuális élmény vagy találkozás a munkád során, amikor azt mondtad, hogy ha valami portálszerűt kell csinálni, akkor ilyesmit szeretnél?

(Pohly) Ferinek meg (Simó) Gyurinak voltak kedvenc oldalai abban az időben. Volt olyan, nem tudom, hogy van-e még, hogy Salon magazin. Azt hiszem, Pohlynak pont az tetszett, és azt mondta, hogy olyan legyen. Más mást mondott, nem emlékszem sajnos a konkrét referenciákra, hogy mik voltak a támpontok, vagy milyet szerettünk volna. De újságszerű dolgok voltak, a külföldi nagy napilapok oldalait próbáltuk becserkészni, a New York Times, a CNN és hasonlók voltak a támpontok.

Később volt még egy kör, amikor az Origóhoz közünk volt, az egy hosszabb ciklus volt sok évvel később volt, amikor az Origo igazán nagy portállá vált. Az Index már messze vezette az olvasottsági versenyt. Az Origóban akkor volt egy lendületadás, amikor Simó bekerült a Matávba, és átköltöztek az akkor megnyíló Infoparkos irodákba. Komoly brandépítés indult el reklámügynökség bevonásával, és elkezdődött a felület pontos és aprólékos kitalálása már sok-sok-sok ember közreműködésével. Amikor viszont már úgy működött a tervezői munka, hogy egy teljes tartalomstruktúrát adtak oda rovatbontásban, rovatelnevezésekkel a tervezőnek, és azt kellett szinte már csak formailag rendberakni.

Nem a kapcsos zárójeles volt az első Origo logó, ugye?

Nem, nem azzal indult el az oldal. A kapcsos zárójel az Edisonban készült, Erdélyi (Superman Zsolt) csinálta, ő találta ki. Azelőtt valami más volt, de már nem emlékszem, hogy mi. De akkor már volt szerkesztőség. A logó tervezésébe egyébként egy angol branding céget is bevontak, úgy emlékszem, de ezt Simó Gyuri biztos pontosabban el tudja mondani, mert ő volt a megrendelője az egésznek. Visszatérve arra a pillanatra, amikor Simó a Matávba került: akkor Nádori Péter volt a főszerkesztő, és már nagy buzgás ment, sok embert felvettek már, akkor már egy komoly, kialakult alapokon nyugvó készterméket kaptunk újrafazonírozásra.

Ő volt az, akivel tartottad a kapcsolatot, amikor a megbeszéléseket folytattad a tartalomprojekt idején? Hogy ment a munka? Kik voltak, aki beleszóltak a munkába?

Az említettek voltak, Nádori Péter, Simó Gyuri, Pohly Feri. Kelemen Gábor már nem volt ott, ő tényleg csak a legelső változatnál volt jelen. Velük dolgoztunk végig, az összes munkán közvetlenül.

A Matáv menedzsmenttel nem is érintkeztél?

Nem, nem is voltak benne, senki más üzleti oldalról. Lehet, hogy ők dolgoztak együtt valakikkel, de teljesen önálló részleget alkottak, és nem kellett semmiféle matávossal találkoznunk rajtuk kívül.

Az induló magyar internetszférában a grafikusok jellemzően iparművészetiről, képzőművészetiről kerültek ki?

Igen, de nagyon kevesen voltak, az elején jó sokáig, két-három évig iszonyatosan kevés ilyen ember volt. Technikai akadályai is voltak, meg érdeklődéshiányos is volt a terület.

Milyen technikai akadályok voltak?

A html oldaltervezés akkor teljesen új volt, és nagyon komoly korlátai voltak, nem lehetett csak úgy letenni egy Photoshop file-t bárhány színnel és bármekkora betűtípussal, hanem nagyon limitált volt, hogy mit lehet beletenni. A letöltési sebességre kellett optimalizálni, és eleinte kifejezetten úgy ment a tervezői munka, hogy összeadtuk kilobájtban az oldalakat. Ezt nyilván ma már megteszi egy szoftver, a böngészőben egy pillanat alatt kiolvasod, hogy mennyi egy oldal összes tartalma, de akkor ugyanezt a kis számolást a folderstruktúrában meg kellett nézni. Tudtuk, hogy ha 2 megabyte-nál több egy oldal, az már soha nem fog lejönni. Ez tényleg így ment, 1-2 MB már nagyon sok volt egy oldalra, még egy Origo címlapra is, ezért annyira primitív képi elemeket kellett betenni a html struktúrába, hogy az ne késleltesse semmilyen szinten a letöltést. Emiatt a kötöttség miatt nagyon sok grafikus végzettségű embernek nem volt kézenfekvő, hogy ilyen keretek között is lehet esetleg jót alkotni. Másrészt meg a kilencvenes évek második felében a reklámipar szívta, szívta magába ezeket az embereket, és az internetes oldaltervezés csak mint nagyon marginális részterület létezett. Nem volt senki, aki át akart volna nyergelni az egyébként jól fizetett ügynökségi munkából.

Nektek hogy jött ez az egész?

Nekünk nem volt reklámügynökségi előzményünk. Nekem belsőépítész a végzettségem, Kelemen Csaba, akivel együtt kezdtük, építész végzettségű. Egy általános cégecskét indítottunk el, hogy ami jön, azt fogjuk csinálni. Az első pár megrendelés kavart minket ebbe az irányba. Először megcsináltuk a saját oldalunkat, mint mindenki, és egy vagy két hónappal később, miközben mindenféle egyéb grafikai feladatokat csináltunk, megkeresett minket egy cég, akik egy nemzetközi terjesztésű tájmodellező szoftvert készítettek az Archicedhez. Körülbelül két ilyen honlapot csináltunk meg, és utána elindult ez a matávos áramlás, amiből nagyon sok munka jött. Éveken keresztül folyamatosan többszöröződött az igény, alig győztük, folyamatosan lemondtunk munkákat. 2000-ben már vagy ötvenen voltunk, szóval nagyon gyorsan fel kellett nőni három év alatt. Mindenki másnak is, aki ezt csinálta. Az volt a marha nagy szerencse és nagyon jó együttállás, hogy kb. három cég volt, akikről lehetett azt tudni, hogy végére is érnek a feladatnak, és nem műszaki egyetemista programozókkal – akik nem biztos, hogy még augusztusban is be tudják fejezni a munkát – próbálnak valamit kitalálni és kísérletezni. Ilyen teljesen megbízhatatlan, amatőr kis cégek talán voltak, de nem többen, mint hárman-négyen voltunk, akikről tudni lehetett, hogy meg tudják csinálni.

Kik voltak ezek?

A Carnation, a Big Fish, és volt még egy… ezen gondolkodnom kell, mert volt egy Frutta nevű cég is, Kangyal Andrisék, akikre én úgy emlékszem, hogy nem voltak annyira nagyok, de Andris mindig úgy meséli el, hogy ők voltak a legnagyobbak. Nehéz ezt pontosan megmondani, mert mindenki másképpen élte meg a saját növekedési korszakát. Volt még egy-kettő, de sokat kellene gondolkodnom, hogy a cégnevek eszembe jussanak.

A kilencvenes években a médiából máshonnan volt megkeresésetek, feladatotok? Tévék vagy lapok, bárki, akinek webes ambíciója volt?

Folyamatosan. A TV2-t nem mi csináltuk, de az első RTL-t mi terveztük. A Népszabadságot, a hvg.hu-t is. A hetilapok még nem mozogtak, talán a Narancs volt az egyedüli, aki létezett online, de ők ezt már tudták maguk hozni. Ennyi. A HVG vette egy kicsit komolyabban, vagy szerette volna komolyabban venni. Nádori Péter oda ment például az Origóból, és akkor a HVG Online-t nagyon felépítették. De sok évig tököltek a HVG akkori tulajdonosai, hogy nem akarunk az internetre menni. Évekig ment a küzdelem, hogy kéne is meg nem is szabadna, mert eladjuk, aprópénzre váltjuk a gyönyörű újságunkat.

A Népszabadságos munkára hogy emlékszel?

Azt hiszem, hogy egy darab oldalból állt az első Népszabadság, egy darab lapból. Volt más is, aki dolgozott rajta, de ezt most nem tudom rekonstruálni. Már létezett az oldal, de volt egy elképzelés, hogy megújítják. Nem tudom, hogy lett-e belőle valami, sajnos ott nem voltam túl sokat, nem emlékszem a tárgyalásra.

Nagyon hamar megtalált minket a Renault, meg mindenféle nagy, az internetes hirdetésre sokat költő cégek, és totál lekötött minket ez az irány. A sajtóból egyedül a HVG-vel volt tartós kapcsolatunk, ott évekig tartó vizuális fejlődés zajlott. Az olyan újragenerálódó tartalmak, mint amilyen egy tévé vagy újság, nagyon hamar saját lábra álltak. Mi mint felülettervezők akkor céges oldalakat csináltunk.

Az RTL-es oldalra vissza tudsz emlékezni? Milyen volt, mit kértek?

Lehet, hogy egy-két napig is gondolkodnom kellene, hogy erre vissza tudjak emlékezni, annyira sok minden felülírta később ezeket a kis, amatőr ügyeket, amiken mi magunk is nagyon amatőrként mentünk át. Az RTL-nel talán Weiler Péter volt ott, az hiszem, ő Kolosi Péter jó barátja volt. Utána indult el a Habostorta.

Ahhoz is volt közötök?

Nem, azt a Big Fish-sel kezdte el csinálni, és évekig ott is készült. Aztán a Big Fish megtorpant, lehet, hogy meg is szűnt később, mert meghalt az egyik fontos srác autóbalesetben, és nem tudták tovább folytatni. A Carnationnél is rendkívül sok minden készült.

Említetted, hogy amikor indultatok, egyből megcsináltátok a honlapotokat, ahogy mindenki. Ez akkoriban ennyire általános volt, hogy indul egy vállalkozás, akkor az csinál egy honlapot?

Nem volt általános. Ez ‘96-’97-ben volt, és akkor már kézenfekvő volt az internet. Akkor már nagyon sok modemes kapcsolat volt az országban, meg aztán ez nagy dolog volt, az internet, hogy azon majd megtalálnak. Ez be is igazolódott, hogy ez így működik, hogy megtalálnak azon keresztül. Ezért csináltuk meg, mert ez jó eszköznek tűnt a legelején. Portfóliókat, korábbi munkákat, mindenfélét felraktunk.

Az egyetemen már lehetett tanulni honlaptervezést, vagy autodidaktaként, a saját honlap építése közben tanultátok ki?

Nem lehetett tanulni, saját magunk tanultuk meg, de ez egy rémesen egyszerű dolog volt akkor. Mintha lett volna egy Microsoft Frontpage nevű program, azt használtuk eleinte. Fontpage I, II, aztán utána megszűnt, és lettek jobbak helyette.

Azt tudnotok kell, hogy én nagyon régóta otthagytam ezt az egész területet, és nem is nagyon foglalkoztat. Benne volt vagy tíz év, és úgy éreztem, hogy már nincs benne újdonság. Most díszlettervezőként dolgozom külföldi filmprodukciókban, amik itt készülnek, teljesen mást csinálok már sok éve, és nem tudom, hogy a jelenlegi helyzetben mi van, meg hogy készülnek ezek az oldalak. Azt sem tudom, kik egyáltalán a cégek, mert nem is tartom a kapcsolatot a pályatársakkal.

Gondolom főleg azok a cégek kerestek meg benneteket, akik felismerték annak a fontosságát, hogy jelen kell lenni az interneten. Volt-e olyan, hogy valakit megpróbáltatok rábeszélni, de nagy ellenállással találkoztatok?

Persze, folyamatosan. Csak a Matávon keresztül voltak evidens helyzetek, hogy kérnek valamit, amit mi megcsinálunk. Az összes többi munkánál ez nagyon kemény rávevős beszélgetésekkel indult, hogy nektek úgy érezzük, jó lenne, kellene, vagy tudják, hogy kellene, már gondolkodnak rajta, de most még nem, majd egyszer. Ezeket végig kellett csinálni, mindig a megfelelő értékig. Arra azért nem volt szükség, hogy telefonon, vakon hívogasson az ember cégeket.

Tipikus eset volt, hogy a cégben egy fiatal valaki, mondjuk a kommunikációs osztályon, vagy kommunikációs végzettséggel, aki eléggé agilis volt ahhoz, hogy lépegessen a rendszerében, elkezdte ütni a vasat, hogy homepage-et szeretne csinálni. Ezek az emberek minden ügyféloldali kapcsolatunknál nagy előremeneteli lehetőségnek látták ezt. A Dreher sörgyár homepage-felelőse tipikus eset volt. A marketingosztály egy főből állt, és volt még egy srác, aki majd a honlapot megcsinálja. Ebből végül nagy homepage lett, több emberes osztály. Tehát többféle motiváció kergette előre ezeket a megrendeléseket. Részben az is persze, hogy legyen a sörgyárnak egy jó oldala, de azért alapvetően önös érdekek is vezérelték ezeket a cégeken belüli emberkéket. A Dreher márkának olyan nagy szüksége nem volt rá, és nem is a Dreher márka készült el, hanem a Dreher Sörgyár honlap készült el. Ez is jellemezte, hogy nem elérésre, hanem jelenlétépítésre használták inkább a honlapot. De a legabszurdabb motivációk is előfordultak. Volt egy nagy körünk például, amibe már reklámügynökség szervezett be minket. Volt egy cég, a Pharmavit Rt, az övék volt a Plussz nevű pezsgőtabletta, ami marha sikeres volt, sok országban eladtak belőle, és Egerszegi Krisztina volt az arcuk. Ők nagyon sokat költöttek akkor az internetre, merthogy a fiatal korosztálynak szól, sportos, újszerű, jól kapcsolódik a márkához. Az ügynökség ezt az egész masszát eladta nekik, hogy az internetre kellene költeni, és ők csinálták is. Volt sok olyan megrendelésünk is, ami a reklámügynökségi indíttatású volt, az ügynökség úgy gondolta, hogy a Mizo tejnek most már kell egy homepage. Később, amikor szakosodni kezdett a reklámszakma, és megjelentek a PR-ügynökségek is, akkor a PR-cégek kezdtek el nagyon kapkodni ezen a fronton, hogy akkor csináljunk neki is, neki is, neki is. Lassan már mindenki ezt csinálta.

Az Origóhoz a munkán kívül neked fogyasztói vagy olvasói szempontból volt valami viszonyod? Mit gondoltál erről a kezdeményezésről? Akkor már ment az Internetto, nem az első volt az Origo, de mint olvasó vagy internetező ember érdekesnek gondoltad?

Az Internettót olvasgattuk, azt hiszem, azt nagyon-nagyon hiánypótlónak éreztem, de az internetre nem úgy gondoltunk, hogy azon napi szinten tájékozódnánk. Most már reggel gyakorlatilag mindenki megnézi az internetet a munkakezdéssel egyszerre, akkor ez rohadtul nem így nézett ki. Inkább az volt, hogy ha felkapcsolódunk a netre, mert fel kell tölteni a file-okat, akkor gyorsan megnézzük közben az Internettót. Másfajta tartalomfogyasztási attitűd volt mindenképpen, nagyon eltérő a maitól. Én teljesen átlagos fogyasztó vagyok, én nem újságíró szinten olvasom a portál-összehasonlításokat, nem mélyültem el annyira benne, hogy lett volna preferenciám például, hogy melyiket szeretem elolvasni. Napi híreket még nem is tudtak nyújtani, sokáig nem is erről szólt, hanem inkább csak konzervanyagok tömkelege volt. Az Internettón jelent meg először ez a napi újságírás, ha jól emlékszem, de az is akkor volt, hogy Index lett belőle. Az hányban történt, ez az Index-szél válás? 2000-ben? Az Origóról nem emlékszem igazán másra.

Néhány szakmai megfontolásról, a képfelhasználás szűkös kapacitásához való alkalmazkodásáról már beszéltél, de a tipográfiai választásokról még nem. Volt-e valami véleménykülönbség a te grafikai meggyőződésed vagy az újságírók szándékai között akkoriban az Origóban?

Nagyon egyszerű szabályokra hívtuk fel mindig a figyelmüket: hogy mi az, ami olvasható, hogy ne legyen hosszú a szöveg, hogy ne legyen a kopf hosszabb öt mondatnál, de ha lehet, akkor inkább csak egy legyen. Ilyeneket mondogattunk, de az Origóban a srácok ezeket nagyon jól tudták, már a kezdetektől volt egy komoly ismeretük, nálunk lényegesen mélyebb tudásuk volt ezen a téren, tudták, hogy mi az újságírás a neten ma, és mi lesz majd egyszer, és nem kellett velük azon csatázni, hogy rohadt hosszú linkelnevezéseket találtak ki. De olyan jellegű problémák mindenhol máshol voltak, hogy nem tudták a tartalmat struktúrába rakni. A későbbiekben zömmel vállalati tartalmakat és brandtartalmakat strukturáltunk át, ahol jobban hallgattak ránk. Náluk nem volt olyan képzett újságíró, aki ezt rendbe rakta volna, úgyhogy nálunk igen hamar létre jött egy szöveges részleg, és kompletten vállaltuk a teljes oldal szövegírását, vállaltuk, hogy átírjuk, letömörítjük, átfogalmazzuk, rendbe rakjuk nyelvtanilag is. Természetesen az Origónál nem volt ilyen feladat, hiszen ők avatottabbak voltak erre.

A tipográfiai megfontolásokról annyit tudok elmondani, hogy mindig külföldi példákat hoztunk, és a munka is sokáig úgy ment, hogy egy pár napos mini kutatást csináltunk, hogy mi van, és miért jó ez, vagy miért jó az. Mindig voltak nagyon élen járó oldalak, például úgy emlékszem, hogy a CNN oldala mindig is nagyon jól olvasható volt, tehát a textúra elemek felstrukturálása, a méretarány-rendszer kialakítása mindig jó volt. Mindig volt hová nyúlni, hogy kik hol tartanak, és ezeket toltuk mindig az előtérbe. A prezentációk is sokszor arról szóltak, hogy – például ha a Dreherről volt szó – találtunk ötféle sörgyár-oldalt a világon, amelyek valamennyire párhuzamba állíthatóak, nézzük, hogy ők hogy oldják meg a tartalom strukturálását.

A tervezés tipográfiai oldala eleinte nagyon egyszerű volt, mert azt kellett használni, amit a html megadott. Persze nagyon problematikusan lehetett olyan szövegelemeket betenni, amik más betűtípusban mentek, de az Machintoson máshogy nézett ki – habár teljesen marginális a Machintos Magyarországon, de ennek ellenére ez szem előtt tartottuk -, a böngészők máshogy jelenítették meg… Elég sok minden kulminált. Mindig követni kellett, valahol mindig előre ki kellett találni, hogy mit javaslunk. Ezt úgy, mint bármilyen más rendezői munkában, teljesen ránk bízták, és az Origo esetében is elfogadták ezeket a szövegelemeket.

Beszéltél arról, hogy a cégekkel együttműködve gyakran kellett őket rábeszélni, volt egyfajta ellenállás, időhúzásra való hajlam amellett, hogy érezték, tudták, hogy ez fontos. Az újságírókkal is voltak hasonló élményeid?

Nem, soha. Ők mindig értették, triviális lehetett számukra ennek a fontossága. Inkább a döntéshozói tökölés volt a jellemző. Mindenki tudta, hogy ez miért fontos, mindenki akarta, hogy ez jó legyen, csak sokszor a ház vezetői kicsit máshogy gondolták, vagy kicsit óvatosabbak voltak. Ez a HVG-re nagyon jellemző volt. Nem a pénz volt a kérdés, hanem inkább a bizonytalanság, hogy ez hogyan lesz, és a nagy presztízsű HVG mit tesz ki, és ilyen hasonló megugrandó kérdések körül ment a vacakolás. Attól féltek, hogy ők majd nem látnak bele, vagy nem tudják kontrollálni a megjelenéseket.

Az interjút Bellai László és Vorák Anita készítette 2014. szeptember 19-én a MÚOSZ Vörösmarty utcai székházában. Az interjút Vorák Anita szerkesztette.