„Rosszabb volt, mint egy nyomtatott lap” – interjú Bíró Istvánnal

Bíró István (mérnök, az IDG Hungary volt vezérigazgatója) az ABCD multimédiás magazint kiadóvezetőként a „legkedvesebb gyermekének” tekintette és lelkesen támogatta az abból kinőtt Internettót is. Elismeréssel beszél Nyírő András és stábjának „zsenialitásáról”, de nem titkolt csalódottsággal az 1999-es szakításról. Az Index megalapításának körülményeit gazemberségnek tartja. Bíró István nyíltan és szórakoztató stílusban idézi fel interjúnkban a magyarországi online tartalomszolgáltatás kezdetének konfliktusait, meghatározó szereplőit és termékeit.

(A dőlt betűvel jelzett szövegrészek az interjúalany önkorrekciói, pontosítások, kiegészítések – a szerk.)

Amikor az egész Index-Internetto szakítási és átirányítási botrány kialakult, a kulcsszereplő az volt, aki a szoftvert írta. Kéki Balázs (nickname: Keki) volt a neve, őt mi fizettük, a mi alkalmazottunk volt, ő csinálta az Internetto szoftverjét, nagyon jól. Azért lett kulcsszereplő, mert a per során kiderült, hogy rossz szerződést kötöttünk, akkor még ezt nem tudtam, de ma már tudom. Az nem elég, hogy nálunk alkalmazottként dolgozott és napi nyolc órában írta a szoftvert a tőlünk kapott fizetésért, hanem a műveinek felhasználási jogairól írásban le kellett volna mondania, és azt exkluzív módon, korlátlanul stb. átengednie nekünk, az IDG-nek.

Ma már, ha összesen három sort ír valaki, akkor is ilyen szerződést kötünk, de ezt akkor még nem tudtuk. Így ő azt mondta, hogy a jogok az övéi, és egy az egyben átvitte az Indexbe a szoftvert. Nagyon érdekes történet, hogy amikor bepereltük őket, a bírónő, aki annyit értett az internethez meg a szoftverekhez, hogy keveset, azt kérdezte: – Ezek szerint ez az illető ellopta Önöktől a szoftvert? Nincs is meg Önöknek? – Én meg mondtam, dehogynem, megvan nekünk, de lemásolta, továbbírta és Index néven használja. Erre a bírónő: – Tehát maguknak is megvan, akkor nem lopta el. – Talán ezért is veszítettük el azt az alapvető pert, hogy exkluzív jogunk van-e az Internettót működtető szoftverhez.

Szívesen felidézem az egész történetet, már megtettem többször, magamnak is. Az őszinteséggel nem lesz gond, de hogy aztán mindenre emlékszem-e, jól emlékszem-e 1996-99-ből, az más kérdés. Tulajdonképpen a GG-n, Gerényi Gáboron kívül nem tudok senkiről, akivel ne lennék jóba. Esetleg Braun Róbert, aki vezette ezt az egész, nehéz jelzőt találni, mondjuk média-elfoglalást vagy „site-átirányítást”, amiből az Index keletkezett. Bodoky Tamással is beszéltem. Barczi Imivel volt vitám három-négy éve, de nem ezen, teljesen más témában. Nyírő Andrással meg határozottan jó a viszony, együtt szoktunk ebédelni. Olyan messze van már ez az egész, hogy senkinek semmi oka, hogy ne legyen őszinte. Én az leszek.

Kicsit messzebbről indítanánk: nem az Internettótól, hanem az ABCD korszakától. Mivel foglalkoztak akkoriban Önök, és mennyire figyeltek ezekre az újdonságokra?

Nagyon fontos tudni és ez többnyire elsikkad, ezért szeretném hangsúlyozni, hogy az IDG az általam ismert legjobb multi-cég volt – legalábbis a mi szakmánkban. Egy családi vállalkozás, ami ebben a témában annak idején a fejlődés éllovasa volt. Az ABCD eredeti ötlete is tőlük jött, mégpedig a holland IDG-től: úgy hívták, hogy Cit-ROM. Ha nagyon megerőltetem magam, talán találok maguknak egy példányt. Ez a Cit-ROM nevű holland CD volt az, valamikor 93-94-ben, amelyik az ötletet adta a magyar internetes közösség számára. Odaadták nekem a hollandok, talán tudták, hogy én személy szerint is nagyon fogékony voltam mindig az újdonságokra.

Mi volt ezen?

Megfogott. Hollandul volt, nem emlékszem, képek voltak benne, riportok, minden. Olyan volt, mint később az ABCD, ez volt az előképe. A másik előkép a HIX volt, ami egy Bostonban megjelenő magyar site volt… pontosabban levelező lista. A mi cégünk központja is Bostonban volt és a holland is IDG-s volt. Ebből a kettőből állt össze az én fejemben, hogy mire lehetne használni ezt a CD-t.

Ez még azelőtt volt, hogy találkozott Nyírő Andrással?

Sokkal. Még egy ember nevét szeretném megemlíteni, Mester Sándorét. Soha nem felejtem el, hogy Sopronba vagy Bécsbe mentünk az 1-esen és akkor meséltem neki, hogy de jó lenne ezt az internetet valamire felhasználni és az ő ismerőse, ötlete volt Nyírő András. Szakadát Istvánnal együtt csináltak politikai tartalmú CD-ket. A „Politika” persze nem egy olyan periodika volt, mint az ABCD. Egyszeri kiadvány volt, de nagyon jó, ügyes és szép volt, a Mester Sanyinak nagyon tetszett. Ő mutatta be őket nekem, így kezdődött.

Nyírő rendkívül médiagén, fotogén, nyilatkozatgén ember. Ezt nem lebecsülésből mondom, ellenkezőleg: nagyon jól tudja magát kifejezni és óriási ötletei vannak. Olyan marketingkampányt kerekített később az Internetto köré, hogy azt kell mondanom, soha ilyen marketingesem nem volt, mint Nyírő, holott ő nem marketinges, de jó ötletei, azok voltak. Még ma is megvan a pólóm, azzal a szöveggel, hogy „Kattanj rá!”. Volt egy kép, hogy a Balatonban áll hasig és a kezében egy telefon – ezt mind ő találta ki. Óriási innovatív erő volt Andrásban. És amikor megismerkedtünk, ő beindult, ettől kezdve, talán kicsit ügyetlenül is, én végig szándékosan a háttérben álltam. Szándékosan, mert egy kiadónak az a dolga, hogy biztosítsa a feltételeket. Egy teljes emeletet adtunk nekik a Márvány utcában. Nagyon kevés olyan pénz vagy más támogatás volt, amit nem adtunk meg. Jól is álltunk, nyilvánvalóan nem ebből éltünk, hanem a nyomtatott lapjainkból, és ezt mind meg tudtam nekik adni. Addig jól szaladt a szekér, ameddig tudtuk anyagilag finanszírozni.

A hölgy, aki a kis képernyő-ikonjait kitalálta, és az említett szoftveres, ez a két ember zseniális volt – András nem csak marketingesnek, hanem személyzetisnek is jó volt. Nagyon autokratív vezető, tehát az emberei hozzám jöttek panaszkodni, de én soha nem vettem figyelembe a panaszkodásukat, hagytam őt dolgozni, ő pedig mindig kizsarolta belőlük, amit akart és ezt nagyon jól csinálta.

Említette, hogy minden pénzt megadtak. Vissza tud emlékezni arra, hogy mennyibe került? Drága mulatság volt?

A nyomtatotthoz képest ugyanannyi volt, csak a bevétele volt nagyon kevés – eleinte lényegében nulla. Ilyen értelemben drága volt. Több milliós nagyságrendű kiadás volt havonta.

Az ABCD-nek volt bevétele.

Igen, de nem emlékszem, mennyi, és arra sem emlékszem, hogy fedezte-e a kiadásokat. Nem csak dicsekvésből, de hihetetlenül komoly sikere volt a magyar IDG-nek, hogy az amerikai IDG világcégnek ezt az egész ötletet „eladtuk”. Mert nem tudom, hogy a Cit-ROM-ot, hogy „adta el” a holland, mert – szerintem – az se volt nyereséges soha, de az ellen, hogy mi egy ilyen terhet a nyakunkba vegyünk, állandó harc volt. És ebből is lett aztán a baj. Itthon mindig adtam a derűset, miközben kint azt kérdezték: mikor lesz nyereséges? Mindig jövőre ígértem és természetesen jövőre se lett nyereséges.

De bízott abban, hogy előbb-utóbb valóban így lesz?

Persze, nem hazudtam, csak szépítettem. Bíztam benne, hogy az emberek rájönnek, hogy ez az ABCD jó, az Internetto pedig nagyon jó. Az ABCD-nek, ugye, az volt a baja, hogy statikus volt, odaégettük CD-re, aztán az olyan volt. De az Internetto minden nap képes lehetett változni. És itt kezdődtek a bajok, mert a Nyírő meg a szerkesztőség állandóan préselt: hogy ez napi „lap”, és ha éjszaka történik valami, akkor 24 órás. Képzeljék el ezt költségben! Az IDG meg állandóan kérdezte, hogy akkor most mi van, ebből hogy lesz bevétel, fogunk-e pénzt kérni a letöltésért?

Mindenféle hülye kísérletek voltak. Előfizették, de ez szoftveresen nem ment. Aztán kezdődött az, hogy kikerülték. Ismerik az ilyet: egy letöltötte és ingyen odaadta száznak. Így ment egy darabig, mire rájöttünk, hogy ez nem lesz vagy nagyon nehezen lesz nyereséges.

Az egyetlen megmaradt lehetőség az internetes reklámok szervezése volt. Felvettünk tehát egy komoly kereskedelmi csapatot, az ő emeletükön, nem tudom már, hány négyzetméteren dolgoztak, és semmi más dolguk nem volt, mint hogy megpróbáljanak online hirdetést eladni. És akkor jöttek a szakmai kérdések, hogy mi a letöltés, mi a látogatottság, mi a unique user, mi a visit… Ahh, borzalmas. A hirdetők rögtön ezeket kérdezték és azt nem tudom, hogy a kereskedők mit hazudtak, de én igyekeztem egzaktul megfogni, hogy ezek a számok állandóan nőnek, de hogy mennyi a látogató, meg a unique user? Ki tudta ezt akkoriban?

Nem tudták mérni a látogatottságot? Nem voltak ilyen próbálkozások?

Dehogynem, az első a Doubleclick volt, azt is az IDG-től vettük. Ez volt az első az én életemben, ami kísérletet tett arra, hogy mérje. Teszt-pixeleket kellett volna venni, vagy valami ilyesmi, ebben műszakilag már nem voltam benne, a lényeg, hogy valami sose stimmelt, marhaságok jöttek ki. Csak átabotában tudtuk megbecsülni, hogy milyen a látogatottság, és erre aztán nem nagyon jöttek a hirdetők. Inkább csak a nyomtatott hirdető barátaink jöttek, abban abszolút piacvezetők voltunk, ezt dicsekvés nélkül mondhatom. Így aztán az emberek vállára csaptam és azt mondtam nekik, kaptok kedvezményt a nyomtatott hirdetésből, ha vásároltok itt is vagy szponzoráljátok ezt is. Így jöttek is bevételek, amivel az IDG-nél el tudtuk fogadtatni az újságot. Több éven át, hiszen a balhé 1999-ben volt és az Internetto 1996-ban indult. Három évig tudtuk ezt nagyjából így csinálni.

Ha egyszer nagyon ráérek, talán össze tudom szedni – megvan minden, excel-fájlok, dokumentumok –, hogy mi mennyibe került. Nem tudom fejből, de biztos, hogy nagyon sokba. Nem is szeretem így számolni, mert például ha belevennénk azt az emeletet, ami végig ott volt, meg a rezsiköltségét… nehéz ezt így számolni, de nem is kell. Mi erre végig úgy tekintettünk, mint a jövőbe való befektetésre, ezért volt olyan nagy döfés, hogy így elvették tőlünk, mert mindig az volt az érzésem, hogy pont most kezdett volna nyereséges lenni. Ami vagy igaz volt, vagy nem.

Nyírő András elbeszélése szerint ő vetette fel, hogy legyen Internetto. Ön hogy fogadta akkor ezt az ötletet?

Valóban az ő ötlete volt, én az ABCD-ig jutottam. Az ötlet az ABCD-n alapult, ami nekem a legkedvesebb gyerekem volt, tehát sokat nem kellett győzködni. Nagyon tetszett. A fő érve az volt, hogy ez naprakész tud lenni. Arra viszont tényleg nem számítottunk, hogy ilyen drága lesz az Internetto. Azt én jól „beettem”, hogy ez most naprakész lesz, de azt nem egészen gondoltam át, hogy ennek hány állandó újságírója kell, hogy legyen. Mint egy napilapnál, sőt rosszabb, mint egy napilap, mert még éjszaka is szükség van készenlétre.

Itt kezdődtek a nagy bajok: óriási tartalomszolgáltatási igénye volt az Internettónak, az ABCD-hez képest leírhatatlanul sok. Az ABCD-t, ha sok kép volt benne, meg lehetett írni nem sokkal kevesebb, mint egy havilap, szakmai magazin árából. Ez elviselhető összeg volt. Jó, ki kellett nyomni, de mi voltunk a piacvezetők, a PC World-nek volt CD-melléklete, amit Barát István barátom (Videoton, VTCD) kibírható áron gyártott nekem.

Az ABCD-t külön forgalmazták. Nem volt melléklete egyik újságnak sem?

Abszolút külön, kint volt az újságos standokon.

Milyen példányszámban jelent meg és milyen ára volt?

Inkább százakról beszéljünk vagy legfeljebb néhány ezerről. Először 990 forint volt, aztán a nagy sikerre való tekintettel megemeltük az árát, 1526 forintra, ami rossz ómen volt, mert ezután kezdték nem megvenni. De nem vagyok babonás, nem erre fognám, hanem arra, hogy akkor már jöttek más CD-k is. Amikor indultunk, ez nagyon csodálatos volt. Volt olyan ember, aki azért vette meg, mert már volt CD-lejátszó a gépén, de még nem volt mit beletennie, lejátszania rajta szegénynek.

Vidéken, esetleg határon túli magyar nyelvű területeken terjesztették?

Jótékonykodásból, remittendát küldtünk nekik. Azok is megérik a pénzüket, mondtuk nekik, hogy ingyen van, csak jöjjenek és vigyék el. – István, hát persze, visszük, jövünk, minden hónapban jövünk… – Aztán kétszer jöttek az életben, többet nem, pedig ingyen adtuk.

Tehát amikor indult az Internetto, nem mérték fel helyesen, hogy milyen költsége lesz ennek?

Nem úgy mondanám, hogy nem mértük fel helyesen, hanem nem mértük, csak egyszerűen elkezdtük. És ez önkritika is, mert az nem árt, ha egy gazdasági vezető jobban tervez előre. Én a kezdetekben a CD-ROM-hoz hasonló költségekre számítottam – kiegészítve az ún. keresztmédiás megjelenésekkel. Óriási vitáink voltak ezután sokáig arról, hogy egy másik újságnál dolgozó újságírót arra köteleztem, hogy írjon az Internettóba is. Írtak is, és akkor ez eleinte ingyen volt, később kisebb honoráriumért, de ez elviselhető kis plusz költség volt.

Nyírő András hozott állandóan nagyon-nagyon tehetséges embereket, akiket nem volt szívem visszautasítani. Óriásira felduzzadt a létszám, kezdte elfoglalni az egész emeletet.

Külsősök voltak, számlát adtak?

Persze. De Bodoky Tamás például belsős volt, azt hiszem és Barczi Imi is a mi payrollunkon volt, legalábbis részben. És Andrassew Iván, ő is nagyon sokat dolgozott és, később, a zűrösebb időkben azért is lett ő a főszerkesztő…

Így ment 97-98-ig, akkor az IDG kezdte megelégelni. Nekem húszéves, az előző munkahelyemen szerzett tapasztalatom volt már az amerikaiakkal való közös munkáról: amikor kezdik megelégelni, akkor nem azt mondják, hogy István, elmész Te a pokolba ezzel a hülyeséggel. Kitalálták azt, hogy az IDG exkluzív informatikai kiadó, tehát jó lenne, ha ez az Internetto egy informatikai online lenne. Erre egy kicsit azért hazudoztam, hogy van neki informatikai rovata, stb. Valóban volt is, és ezt állandóan növelni is akartam, hogy megfeleljek a tulajdonosnak. Belülről meg a mai, általános médium irányába akarták tolni. Ebből egy játék, akkor még inkább játék, mint harc kerekedett.

Nyírőéket beavatta, tudtak a tulajdonos nyomásáról?

Igen, őt vittem is mindenféle gyűlésre, jól tudott angolul, vele abszolút őszinte voltam. Azt volt az érv, hogy van egy erős informatikai rovat, mert annak, aki internetet használ, eleve informatikusnak is kell lennie. Nem volt ez olyan egyszerű akkoriban, mint ma, hogy egy telefonon internetezik valaki. Fel kellett installálni, meg kellett küzdeni a Matávval az előfizetésért, a modemet csicseregtetni. Ez volt a fő érvem, hogy ez automatikusan, lényegében és nagyjából informatikai site: aki jól használni akarja, annak olvasnia kell a PC-WORLD-öt, Számítástechnikát stb.

Erről szeretném elmesélni azt az anekdotát, hogy egyszer valahol Európában, azt hiszem, Londonban volt egy ülésünk, ahol nagyon várták, hogy végre egyszer működés közben is bemutassam az Internettót, az új magyar infomatikai site-ot. Egy szállodában ültünk, és elintéztem, (ez akkor még az IDG-nél sem volt természetes), hogy volt internetkapcsolat és online, real-time Internettót adtunk. Soha nem felejtem el, összegyűlt Európa és Amerika és megjelent az Internetto. A főcím az volt, hogyan nem szedik a kutyaszart össze Székesfehérváron az emberek és mégiscsak disznóság, hogy nem gyűjtik össze nejlonzacskóban. Megsemmisültem. És mondták, hogy: – István, akkor úgy látszik, ez mégse csak informatikai, hanem egy általános site. De remélem, politikával nem foglalkoztok? – Politikával? Á, azzal nem.

Jól álltam náluk, nem azt mondták, hogy holnaptól megállj, hanem azt, hogy a költségvetését csökkenteni kell. – István, mi szépen megvárjuk, hogy ez nyereséges legyen. Nem várunk egyelőre nyereséget tőled, de tartsa el magát, ne kerüljön ez ennyibe. – Nem tudom, hogy ez pontosan, mikor történt, utána még hónapokig ment. Aztán egyre kevesebb lett a pénz és akkor egyre nőttek az ellentétek.

A cégen belül vagy az újságkészítőkkel volt konfliktus emiatt?

A szerkesztőséggel volt, igen, az amerikaiakkal semmi. Ők megmondták, hogy mennyit lehet költeni, és ettől lett savanyú a képük az újságíróknak. András sokáig kitartott mellettem. Próbált kevesebb emberrel dolgozni vagy arra felé nyomni engem, hogy a print lapoktól dolgozzanak be hozzá. Ez nem volt teljesen igazságos, mert így a költségeket a print lapokra terhelte. Ha egy print újságíró az online-ba írt, akkor azt nem ő fizette meg neki, hanem a print újságnál fizették ki, kvázi támogatták az Internettót.

Közben kilépett a Mester Sándor, aki az én legjobb kollégám volt. Jöttek mindenféle utódok, többé-kevésbé fiatalok, volt érzékük hozzá, és az IDG elszámolási rendszerében látták, hány fillérrel csökken a prémiumuk, ha a saját nyereségük terhére támogatják az Internettót. Ez nem tetszett nekik. Így aztán már a többi, sikeres nyomtatott lap szerkesztőségeiben is növekedtek a konfliktusok, sőt később a nagyon komoly ellentétek.

Utólag nézve a levelezést, jól látszott a feszültség növekedése a vihar előtt: látszott, ahogy Nyírő egyre távolodni akar az IDG kötelékéből, kivonja magát a közös IDG szerkesztőségi munkából, nagy nehezen írja be egyáltalán az IDG-t az Internetto impresszumába, stb. Az már szinte bűncselekmény, hogy kezemben van egy levél, amit az IDG nevében (jogtalanul) aláírtak, ami az Internetto szerveréhez (tőlünk) független hozzáférést adott nekik. Ez már az „előre megfontoltságot” jelzi. Sajnos csak a szakadás után került ez a levél a kezembe.

Így jött el az 1999-es év. Azt hiszem a Gerényinek, de nem tudom, nem akarok vádolni senkit, valakinek valahogy megfogant az agyában, hogy ha ennyi baj van, ennyire nem kell az IDG-nek az Internetto, akkor ők majd megveszik. Mert én mindig mondtam nekik, hogy értsétek meg, ez egy informatikai lapkiadó és ez az általános micsoda nem illik a profiljába. Ez volt az alapvető ellentét. Nem állítom, hogy csak a székesfehérvári kutyaszar-ügy miatt, de észrevették a központban, hogy ez nem informatikai lap, és egyre kevésbé voltak hajlandók támogatni. Nem durván, nem élesen, de önfenntartást vártak el tőlünk, és ezt nekem tovább kellett adnom nekik.

Ön milyen megoldást látott az önfenntartásra? Vagy szorgalmazta, hogy váljanak informatikai lappá?

Az önfenntartás követelésében türelmes voltam, mert a lap nagyon jó volt, szépen fejlődött. De azt szorgalmaztam, hogy legyen informatikai lap, ezt se durván, inkább azt, hogy legyen túlsúlyban az informatika. Leginkább azt szorgalmaztam, hogy nyeresége legyen, tehát tartsa el önmagát. Számtalan kiskapu volt még, amivel a költségek egy részét el tudtuk volna bújtatni, egy közülük például a lakbér, amit nem terheltünk rájuk. Ha tartósan növekedő, igazi saját bevétele kezdett volna lenni, akkor még nagyon sokáig meg tudtam volna védeni.

Ez teljesen reménytelen volt abban az időben?

Nem sikerült.

De máig az az érzésem, hogy szakítás helyett még egy kis idő kellett volna, és sikerül.

Más vételi ajánlat nem érkezett? A szerkesztőségen kívül mások nem akarták megvenni az Internettót?

Á, senki, szó se volt róla, hogy megveszik. El se adtam volna, nekik se akartam eladni, ez volt a probléma. 13 millió forintért akarták megvenni, ami egy irtózatosan kis pénz.

Ezt hogyan, mi alapján számolták ki?

Nem tudom, hogy jött ki nekik. Magyaráztam nekik, hogy gyerekek, ez olyan, hogy nekem van egy cipőgyáram és ti ott álltok a sorban és csináljátok a cipőt, és annyira jól csináljátok a cipőt, hogy közlitek, hogy ehhez mi nagyon értünk, tehát megvesszük ezt a cipőgyárat 13 millióért. Ezt hogy képzelitek? – Na de hát mi csináljuk a cipőt – mondják ők –, hát ez a mi édes gyerekünk, ez a mi Internettónk! – De akkor is az enyém a cipőgyár. Ti cipőgyári dolgozók vagytok, baromi jó cipőt csináltok, de attól még nem lesz tiétek a cipőgyár – mondtam nekik, de ezt nem akarták megérteni.

Első hallásra az eladás akár kimenekülés is lehetett volna az Ön számára, kiút a finanszírozási nehézségekből, válasz az IDG-től érkező nyomásra.

Hát én nem éreztem annak. Ne haragudjon, nekem ez az édes gyerekem volt. Arról nem beszélve, hogy az IDG is kirúgott volna, ha ennyiért eladom. Ennyit szinte egy fél év alatt ráköltöttünk, és nem tudom, hány éve ment. Áh, ezt nem lehetett elfogadni. Sok ráncot a homlokomon megspóroltam volna vele, mert utána nagyon nehéz idők jöttek, de ezt nem lehetett elfogadni. Többért se lehetett elfogadni, azt hiszem, maga az eladás ötlete nem volt jó. Ezt az ellentmondást azóta se tudom feloldani: az IDG-nek ellenére volt, hogy az Internetto nem informatikai site, nem fogadták be, de megválni se akartak tőle, amikor ez bekövetkezett, teljesen rosszul voltak tőle. Érezték ebben a potenciális ötletet, a jóságot, de nem tudták beilleszteni a portfólióba. Se kiköpni, se lenyelni nem tudták. Ez volt a baj.

Vissza tud emlékezni arra, amikor megjelentek Önnél a vételi ajánlattal?

Persze, nagyon.

Hol történt ez, milyen körülmények között?

Egy szerkesztőségi ülés volt, már Uj Péter volt a hangadó – vagy már előbb is az volt, voltunk együtt a Balatonon ülésezni, keszeget ettünk, nagyon jó társaság volt… Egy keddi nap volt, amikor ez kipattant, óriási vita volt, és akkor valóban azt mondtam Andrásnak, ha nem tudod elfogadni ezt a koncepciót, akkor ne légy a főszerkesztő. Ezt felcsípték és megjelent, hogy én kirúgtam az Andrást. Ez nem volt igaz, azóta ő is többször elismerte. Részemről ez egy politikailag helytelen mondat volt, az ő részükről meg egy olyan, amibe bele lehetett kapaszkodni. Szó se volt róla, nem is volt helyette senki. Én nem szoktam kirúgni úgy főszerkesztőt, hogy nincs helyette másik.

Ez volt kedden, és pénteken bekövetkezett a krach. Ez a Kéki Balázs egyszerűen lemásolta a szoftvert és átírta. Vannak screenshotjaim az első napi Indexről, az egy az egyben úgy nézett ki, csak az „Internetto” szó volt átírva „Indexre”. Ez meg is van, mert a bírósági tárgyaláson is bemutattuk.

A keddi affér után három nappal már elérhető volt az Index?

Igen. Nyírő András akkor már ellenem fordult és rendkívül ügyesen elkezdte terjeszteni a „Gyere velünk!” szlogent. Az Internettónak nagyon fontos eleme volt a Fórum. A HIX adta az ötletet, de a fő érdem a csapaté volt, hogy Nyírőé-e vagy másé, azt nem tudom. Sokan, például Andressew Iván és Bodoky Tamás is nagy fórumos volt.

A fórumok! Hát az zseniális volt, nekem ezek is megvannak, órákig leköti az embert, a nyuszis húsvéti verstől a francia szexig mindenre volt topik. A „Gyere velünk!” szlogennel tudatosították a kemény magban, hogy az Index ugyanaz, mint az Internetto, csak a hülye kiadó vagy a hülye Biró elvette vagy meg akarta szüntetni… „ki akartad rúgni a Nyírőt és ezért mi összefogtunk”, mi, a cipőgyári munkások, és elfoglaltuk a cipőgyárat. Ez történt. Nagyon gyorsan, azt hiszem már a következő héten itt volt az IDG-től két ember, a főnököm meg egy jogász, és el kezdtek vakarózni azon, hogyan lehet őket beperelni. És hát hihetetlenül ügyetlen jogászt szereztek. De lehet, hogy mással sem nyertük volna meg, ezt nem lehetett megnyerni.

Azt hiszem, mindenki ellenünk volt: a teljes sajtó felkapta az ügyet, és „szabadságharc” lett belőle, ahol a kicsi, de tehetséges magyar újságírók legyőzik a „nemzetközi multit”. Ez a demagóg kommunikáció terjedt: nyilvánvaló tárgyi, sőt logikai képtelenségeket írtak, és mi hiába kértünk helyreigazításokat, mindenki kinevetett. Vesszőfutás volt. A legnagyobb csalódás a Versenyhivatal volt.

Ennek előzménye, hogy ugyanezt már egyszer megcsinálták velünk. Ennek semmi köze az Internettóhoz, csak a magyar helyzethez. Volt egy olyan újság, hogy Alaplap, amit megvásároltunk, mert jól álltunk és az Alaplap nagyon jó volt, de döglődött. Kint tanultam a kiadói szakmából, hogy a saját konkurenciámat megveszem, és akkor a vevő akár PC World-öt vesz, akár Alaplapot, mindenképpen tőlünk vesz. Ez szépen ment is, mígnem ők is ellopták, de ők meg az Alaplapot. Képzelje el, szőröstől-bőröstől ellopták, annyit tettek, hogy sárgával a cím elé tették, hogy „Új” és elkezdték kiadni az „Új Alaplap”-ként. Holott kifizettük az adósságukat, nekik fizettünk egy kalap pénzt a jogokért, aztán ingyen elvitték. Mindez néhány évvel az Internetto előtt volt. Az amerikaiak pusztultak a felháborodástól, hogy ezt itt meg lehet csinálni? Tök úgy nézett ki a belső tördelése, a címlapdizájn, kivéve az „Új” feliratot az elején.

Azért is perre mentek?

Nem, mert a jogász azt mondta, hogy felesleges: az Új Alaplap az egy másik újság és neki joga van másik újságot alapítani. Így rímel ez az eset az Internetto-sztorira. Tehát nem azon a szoftveres gyereken múlott, még csak nem is a bírónőn, aki a copyt meg a cutot összekeverte jogilag, hanem azon, hogy van egy elképesztő jogbizonytalanság, ami sérülékennyé teszi a kiadókat.

Személy szerint én egy csodának vagy az én személyes sikeremnek tartom azt, hogy már ekkor, de legkésőbb az Internetto-szakadás után az IDG nem vonult ki Magyarországról. Ha kivonulnak, nemcsak 67 ember marad állás nélkül, de valószínűleg az akkora per lett volna, hogy meg is nyerik. De ami még rosszabb, a magyar informatikai ipar rengeteg hír, adat és információ nélkül maradt volna a Számítástechnika, a PC WORLD és a GAMESTAR megszűnésével. Akkor még nem volt olyan egyszerű bárhonnan híreket szerezni, mint ma: az „IDG News Service” nevű zárt hírforrás a legjelentősebb vagyontárgyunk volt. Ki tudja, ki, mikor, mennyiért indított volna meg 3 új lapot ezek helyett.

Az Internettóval a szakadás után azt csináltunk, amit akartunk, az a miénk maradt. Csak éppen a szoftverfejlesztője ment el, és – tudják, hogy van –, ha ő nem csinálja, más nem ért hozzá. Nemes Dani velünk maradt, mert minimális erkölcsi érzékkel érezte, hogy nem egészen jól van ez így. Próbálgattuk a szoftvert, de hát ki értett ahhoz, amit az ipse nem egészen alapos dokumentációval itt hagyott? Senki. De az igazi nagy baj az volt, hogy megkerestük az újságírókat, de a krémje nem az Internettót választotta, hanem ott „maradt” az Indexnél. Ahogy mondtam, a remek médiakampány és a közhangulat ellenünk dolgozott.

Pár napig nem is frissült az Internetto?

Persze, nem csak pár napig, azt hiszem egy hétig nem frissült. Akkor kezdtek belekontárkodni, de csak árnyéka volt az igazinak. Nagyon nehéz idők voltak.

Az említett keddi szerkesztőségi után Ön csak pénteken tudta meg, hogy mire készülnek?

Éppen vitorláztam, amikor telefonon elért pénteken este vagy szombaton Gazdag György nevű gazdasági emberem és tájékoztatott arról, hogy megjelent az Index. Leizzadtam. Azt már nem tudom, hogy találtam-e ott számítógépet, hogy megnézzem, de azt tudom, hogy rögtön hazajöttem a Balatonról. Hétfőn vagy kedden volt egy sajtótájékoztató a MÚOSZ székházában, ahol én is megjelentem. Megint csak a zseniális Nyírő-féle marketing volt, hogy egy Index-lámpát osztogattak az embereknek. Ebből is látszik, hogy régóta készültek erre a gazemberségre, mert egyébként nem hiszem, hogy lett volna ennyi idő alatt ilyen és ennyi Index-lámpájuk.

És felszólalt Ön ott?

Fel nem szólaltam, de utána adtam egy interjút, ami aztán nagy vitát váltott ki. Teljesen váratlanul ért, ami történt. Úgy határoztunk, hogy politikailag úgy vesszük a figurát, hogy azt kell mondanom: folytatjuk az Internettót, mintha mi sem történt volna. Akkor ugyanis még nem lehetett látni, hogy hányan fognak átmenni és volt rá remény, hogy megy tovább az Internetto és vele párhuzamosan csinálja az Index, ami csinál. A főnököm megnézte a nyilatkozatot és azt mondta, hogy ez jó, de több kommunikét ne adjak, mert az ember előbb-utóbb olyan nyilatkozatokat ad, amik nem jók. Egy hasonlatot is mondott: olyan ez, mint amikor van egy négysávos autópálya, amin mennek az autók és a kutyád a másik oldalon van. Hiába nézel körül, amikor hívod, mire átér, tuti, hogy az egyik autó elüti. Mondtam, hogy majd vigyázok, mit kell mondani, de ők úgy gondolták, akárhogy vigyázok, csak késbe lehet szaladni az ilyen interjúkkal. Nem is adtam többet.

Az a döntés, hogy pert indítanak, már a sajtótájékoztató után született?

Persze, utána, ha előbb megszületett volna, eszerint nyilatkozom. Engem pont ez háborított fel, ez a jól megszervezett sajtótájékoztató, én is adtam ilyet, tudom, hogy az nem megy szombatról hétfőre vagy keddre. Döbbenetes rövid idő alatt összehozták. A főnökeim meg a jogászok aznap vagy a következő nap érkeztek.

Utána vagy azóta beszélt-e Nyírőékkel arról, hogy mióta készültek erre?

Nem, ezt nem kérdeztem meg tőle.

Mikor indult a per, hogyan alakult, milyen eredménnyel zárult? És mi történt közben az Internettóval?

A per hamarosan indult. Jött a két amerikai, azt hiszem még azon a héten és itt szerezték azt a két szerencsétlent. Hihetetlen volt, mindent a kezükbe adtam, dokumentumokat, érveket. Nem akarom rájuk fogni, nem tudom, hogy egy ügyes jogász mit csinált volna, de ők semmit. És csordogált a per, hónapokig, évekig.

Kit pereltek konkrétan?

Hát ezt a szoftver-tervezőt, a Kekit. Mást nem lehetett perelni, legalábbis azt hiszem, őt pereltük.

Személyesen volt jelen a tárgyalásokon?

Nem emlékszem. Egészséges az agyam, az ilyen szörnyű dolgokat kiveti. A Széna téren voltam tanúskodni és ezredszer is elmondtam ugyanazt. Semmi emlékem több nincs erről.

A Braun Róberttel volt keserű vitám, ő volt a legértelmesebb gazdaságilag a csapatban. Elmondtam neki, hogy a per azért van, mert ez egy előre megfontolt lopás. Akkor még több érvem is volt, például, hogy pénz állt mögöttük. Honnan szedték a pénzt? Újságírók voltak, a fenekük kilógott a gatyából. Azt hiszem a 13 millión vesztem össze vele, kérdeztem, hogy honnan szedték? Erre ő gorombán azt mondta, hogy semmi közöm hozzá.

13 millió volt? Más források szerint 15.

Én 13,5-re vagy 13-ra emlékszem, de szívesen beleegyezem a 15-be. Szóval másodpercek alatt felállította az infrastruktúrát az Index, amiről szintén tudtam, hogy nem megy ilyen gyorsan, én is fokozatosan vettem minden újságírónak külön számítógépet, külön winchestert, külön minden marhaságot, ami akkor nem annyi volt, mint most. És ez ott pillanatok alatt összeállt. Erre lettem nagyon dühös és emlékszem, valahova mentem autóval és ott üvöltöttem ezzel a Braun Róberttel, hogy ez micsoda szemétség. Ő meg követelte, hogy adjak át valamit. Felmondtak azok, aki főállásban voltak, és valamit át kellett volna adnom, de nem emlékszem mit, csak a papírjaikat vagy mást is, nem tudom. A lényeg az, hogy vele és Gerényivel volt konkrétan vitám erről az egész dologról.

Végül eladták az Internettót. Erre a folyamatra illetve a végpontjára, amikor az Euroweb megvette, hogy emlékszik?

A cég megengedte, hogy eladjuk. A legjobb vételi ajánlat a Meinltől érkezett. Nagyon kedves emlékem, hogy ugyanaz a jogász, Kevin Krull eljött Bécsbe, én meg Budapestről utaztam oda és fogadott minket az egész Julius Meinl-vezérkar, az élén Julius Meinl the Fifth, ötödik Julius Meinl. Így hívták, óriási fazon volt, óriási délelőtt. Beleadtak mindent, a Graben végén van egy óriási Meinl-ház, odajöttek vagy hatan-nyolcan, mi ketten voltunk és ünnepélyes vételi ajánlatot tettek. Horribilis ajánlatot, milliárd forintnak megfelelő euro összeget, aminek a feltétele az volt, hogy az IDG is tegyen bele ugyanennyit.

A cél az volt, hogy megcsináljuk Kelet-Európa legnagyobb általános profilú website-ját. Ezt írásba adták, azt hiszem nekem is van ebből egy másolatban, és ez szépen el is ment a főnökeimhez, akik visszautasították. Azt mondták, hogy az ár az jó, de az IDG az informatikai kiadó, nem költ általános website-ra. Ez a világ legnagyobb baromsága volt a részükről.

Talán ellenünk hatott a hivatalos P&W felmérés (a kezemben van), ami több milliárd forintra értékelte a brandet.

Az Andrassew-féle időszakban igyekezett az Internetto megfelelni ennek az elvárásnak, hogy informatikai site legyen?

Igyekezett, de ugyanúgy nem sikerült. Egyáltalán a minőség is meredeken zuhant. Az Ivánnal is nagyon összevesztem, mert teljesen belebonyolódott a moderálásba. Mesélte, hogy éjjel háromkor felkelt és ha valaki ott zsidózott vagy cigányozott, akkor éjjel háromkor letörölte. Attól kezdve 24 órában moderált, vagy csak próbált, de nem sikerült neki se, ahogy azóta se sikerül ezeket a fórumokat megrendszabályozni.

Lefelé menő dolog volt, de még mindig meglepően nagy látogatottsággal. Ebből látszik, hogy milyen tömege, tehetetlensége van egy ilyennek. Az a fantasztikus szellemi erő, amit az eredeti szerkesztőség beletett, évekig vitte és ezért is tudtuk végül jól eladni.

Milyen ajánlatok voltak még?

Volt egy lengyel, az kevesebb volt, mint a Meinl, de ők nem is kértek semmit, egyszerűen megvették volna. 100 millió nagyságrendű forintnak megfelelő euro volt, azt már elfogadta volna az IDG, de végül visszaléptek. Ez nyáron volt, tudom, mert kimentem miatta Varsóba. Volt még pár érdeklődő, de csak húzódott az eladás, amikor decemberben a Vasúttörténeti Parkban összefutottam Törő Csabával, az Euroweb elnökével és azt mondta, hogy neki ez kell. Ezután semmi perc alatt megállapodtunk, 20-án megvolt az üzlet.

Mennyit adtak érte?

Jóval 100 millió alatt, idővel egyre ment le az ára. Az a milliárd nem is volt reális, abba nekünk is adnunk kellett volna. De az akkora kifutás lett volna a cég számára, hogy hihetetlen, azt nagyon sajnálom. Ez egy olyan cég volt, amelyik egyáltalán nem értett az internethez, a pénzt adták volna hozzá és csak azt várták volna el, hogy a Meinl termékeit reklámozzuk Kelet-Európában. Fizették volna a csehszlovák és a román mutációt és csak Meinl-hirdetés lett volna benne. Teljesen korrekt ajánlat volt. Nem is tudom, mi baja volt vele az IDG-nek. Az egyetlen kockázata, úgy emlékszem, az volt, hogy mire elfogy a beletett pénz, addigra nyereségesnek kellett volna lennie. Képzelje el, mire ezek a milliárdok elfogynak, biztos megtaláltuk volna a módját, hogy nyereséges legyen. Oldalakat írtam tele, hogy vállaljuk el ezt a kockázatot, ez egy korrekt üzlet, mert az internet folyamatosan fejlődik, már 100 kilobites (!) vonalak is vannak, a letöltéssel sincs probléma.

Nevet szerzett ezen a területen. Más kezdeményezéssel, a Nyírőékéhez hasonlóval nem keresték meg Önt?

Inkább tanácsadási megkeresés volt és én nagyon becsületesen mindenkinek ingyen adtam tanácsot. Amikor az Origo indult, Simó Gyuri is megkeresett, másokkal is gyakran vacsoráztunk, beszélgettünk.

Mire volt kíváncsi? Mit tanácsolt neki?

Mint amiket Önöknek elmondtam, a 24 órás ügyelettől a hirdetésekig. Én mindig hittem abban és ezt őszintén meg is mondtam neki, hogy egy online lap akkor jó, ha van mellette egy print újság. Később a CV Online idején – és ebben egy kis érdemem is volt –, kezdtünk jó módszereket találni arra, hogy mi az az információ, ami printben áll jól és mi az, ami online-ban jó. Nyilvánvaló, hogy utóbbiban a hírek, a printben pedig a műszaki cikkek, elmélkedések, kommentárok, reakciók. Korábban is úgy képzeltem, hogy majd egy ilyen kiegészítője lesz a printnek az Internetto. Mert – jó volt a kérdése – végig törekedtünk arra, hogy informatikai site legyen.

Az Indexet már soha nem nyomhattuk volna le, mert annyival szélesebb kört célzott meg, de ha látogatószámban nem is nyomtuk volna le őket, azért egy szak-site lehetett volna. De az Internetto már nem tudott fejlődni, részben a viták, az emberek és a pénzhiány miatt.

Az online informatikai szaksajtó területén később volt sikerélménye?

Piacvezetők sohase lettünk. A HWSW például mindig lenyomott minket, jobb újságírói voltak. Ezt most önkritikusan mondom, tehetségesebb emberek, jobb újságírók, jobb kommentárokkal, jobb rovatokkal. Az Indexhez képest meg nyilvánvalóan sehol se voltunk már látogatószámban.

Aztán, hogy bevételük mennyi volt, azt nem tudom, mert azok, akikkel nem vesztem össze, mindig panaszkodtak, hogy 100 milliós nagyságrendű veszteségeket csináltak az első években. Mondták ők, nem tudom, nem láttam a zsebükbe. Azt láttam, hogy negyven újságíró van ott, nekünk soha életünkben nem volt negyven újságírónk. Ilyen szempontból még talán az IDG-nek is igaza volt, teljesen más szakma az ilyen általános site, mint amilyen az Index. Ezeket beszéltem meg a Gyuriékkal meg mindenkivel, aki kérdezett.

A magyar print sajtó képviselőivel volt együttműködés, nekik is adott tanácsot?

Szabó Györggyel, a Sanoma vezetőjével, aki több mint tíz évvel később az egész IDG-t megvette, ő vele sokat beszélgettem. Mihók Attilával is, mert a Ringier kevésbé volt konkurencia. De leginkább a kapcsolatot az informatikai partnerekkel erőltettem. Eredetileg villamosmérnök vagyok és ez a kapcsolatrendszer a cégnek is az erőssége volt. Húsz évig voltam röntgenfejlesztő, és amikor a Medicor szétesett, már vezérigazgató-helyettes voltam ott. Akkor már szépen fejlődött az informatikai szakma, onnan nekem rengeteg ismerősöm volt, informatikusok, akik hirdetők.

Az informatikához nem is csatlakozó orvosi, röntgen katalógusokat is kiadtunk több évig, nagy sikerrel.

Év végén mindig azzal töltöttem az időt, hogy ápoltam ezeket a kapcsolatokat, vacsoráztunk együtt, értékeltük az évet, beszélgettünk. Jól ment a cég, egészen 2004-ig, mert akkor már zűrös kezdett lenni, mentek le a példányszámok.

Az Indexet mint újságot egyébként figyelte, követte később is?

Máig szeretem az Indexet. Ennek semmi köze a múlthoz.

Az ABCD végéről nem igazán beszéltünk. Mi fulladt ki addigra? Az innovatív ereje vagy üzletileg érezték úgy, hogy vége?

Nem vették a boltban. Nekem már kialakult érzékem volt, hogy megítéljem, mikor kell valamit bezárni. Az önmagában nem elég, hogy egy vagy két számot nem vesznek. Az első 2-3 szám olyan jól sikerült, hogy hozzám is jöttek a levelek: nem indul a CD, hogy tehettünk be ilyen rossz képet stb. és rengeteg dicséret is érkezett. Amikor ezek a reakciók kifulladnak – akár a rossz, akár a dicséret –, akkor ezekből érzi az ember, hogy vége.

Szakadát István a korszakra visszaemlékező FB-posztjaiban említést tesz az Inenon Műhelyről mint olyan kísérletről, ahol új termékeket, csatornákat keresve próbálták hasznosítani azt a humán-erőforrást, ami az ABCD-ben összejött.

Ez teljesen független volt tőlünk, se pénzzel, se tanáccsal nem voltunk benne, de tudtam róla, és ez volt benne a korrekt. Szakadát István mesélte, hogy csinálnak egy ilyet, én meg mondtam, hogy áldja, vigye.

Az Internet Expo sztorijára hogy emlékszik, ahhoz volt köze az IDG-nek?

Abszolút, és azt hiszem, ez az én ötletem is volt. Úgy kezdődött, hogy 96 januárjában vagy 95 végén voltam az Egyesült Államokban, ahol akkor kezdtek terjedni az Internet Cafék. Csináljunk mi is Internet Cafét! – ez már Magyarországon is napirenden volt akkor. Több kiló papírom van arról, hogyan szereztünk szponzorokat, két 64 kbites internet-elérést, stb. Ebben az időben voltam Hawaiiban, és itt ismertem meg a Prótea nevű virágot, és elhatároztam, hogy a mi Internet kávézónk neve „Prótea-terem” lesz.

Kerestük a helyszínt is, így találkoztam különböző emberekkel, köztük Kóka Jánossal. Ő például egy az egyben becsapott, ez nem vitás. Először nagyon érdeklődött, majd amikor az ő cégével akartuk megcsinálni, azt mondta, hogy őt nem érdekli az egész. Kis idővel később pedig megnyitotta a József körúton a Baross utcánál a saját internetkávézóját. De hát nem volt nagy ügy, semmi per, ilyen fricskákat, döféseket ezrével tudnék mondani. Jóindulatúan még azt is mondhatom, hogy le se nyúlta, hanem ő is gondolkodott az internet cafén. Azt tudom, hogy amikor telefonon beszéltem vele, úgy csinált, mint ha ő ezt nem ismerte volna.

Így csak a harmadikak voltunk, mert az első a Baross utca és a Szentkirályi utca sarkán indult, a második a Kókáé volt, de mi találtuk a legjobb helyet, a Műcsarnok kávézóját. Ez borzasztóan tetszett mindenkinek, sok szponzort szereztünk, de az első sikeres hónapok után mégis halódott az egész. És amikor a magyar állam terve, hogy világkiállítást csináljanak, bedőlt, csődbe ment, akkor Nyírőék a szerkesztőségben kitalálták, hogy csináljunk egy internetes világkiállítást és ennek a székhelye legyen ez a Prótea-terem.

Sztoriként még megemlítem, hogy amikor a világkiállítás biztosa Barsiné Pataky Etelka lett, szemet vetett arra az épületre, ahol a cégünk volt, a Krisztina körút 99-re. Tudják, az utolsó ház, ami után már a park van. Jött a tulajdonos irulva-pirulva, hogy ki kell minket rúgni, mert ez a világkiállítás most úgy megy, mint a vihar – ’95 végén vagyunk –, és minden, amit Barsiné kér, azt meg kell adni. Mondtam, hogy az amerikai követségre fogok menni, hogy innen minket nem lehet kirúgni. Hát nagyon rendesek voltak és összehoztak egy ingatlanossal, aki azt mondta: oda megyek, ahova akarok, ő elintézi, csak magántulajdon ne legyen. Jöttem haza itt a Márvány utcán, felnéztem, ott volt az Intranszmas-ház, és mondtam, hogy itt kérek két emeletet. Fizették a költözést, szóval nagyon jól jártunk a dologgal. Így kerültünk az Intranszmas-házba.

Visszatérve az Internet Expóra, hát az zseniálisan sikerült. Ma már nehéz összeszedegetni, mert nem php-ban, adatbázis-alapon ment, hanem egy része egy ottani szerveren csücsült, és már nem csücsül. Felfűzték Magyarországot a Kisföldalatti vonalára, és ahol a felhasználó „leszállt”, ott bemutatták neki annak a helynek a kulturális környezetét.

Az volt a kommunikáció, hogy a Prótea-terem, ami egy internetkávézó, ez legyen a világkiállítás székhelye Magyarországon. Akkor még nem volt mindenhol internet, akit tehát érdekel a világkiállítás, fáradjon be, és ott megnézheti. 300 forintot vagy mennyit, elég húzós összeget kértünk egy óráért.

A megnyitó óriási médiesemény volt, Horn Gyula nyitotta meg és próbálta ki és Magyar Bálint miniszter is beszélt.

Meddig volt látogatható?

Úgy volt, hogy év végéig, de arra gondoltunk, hogy a nagy siker hatására majd meghosszabbítjuk. De nem volt nagy siker, úgy értem, anyagilag. Nem jöttek sokan. Sok bajunk volt vele. Mindenki rajtunk akart meggazdagodni. Olyan internet- és kávéárakat kértek, hogy hanyatt estem. Szóval kávézni se jöttek be. A számítógépeket nagyon kedvesen ingyen kaptuk, de az ingyen bérletet nem hosszabbították meg. A lényeg az, hogy az év végén becsuktuk. Azt nem tudom, tudják-e, hogy a Horn Gyula akkor már másodszor tisztelte meg az IDG-t, mert az Intranszmas-házban is volt nálunk?

Igen, online interjún, amikor a nagy terheléstől lefagyott a szerver.

Így igaz.

Ez volt a történelem első online, sőt real-time sajtóeseménye.

Annak az interjúnak az ötlete egyébként nekem nem tetszett, mert nem volt koncepcionálisan kitalálva. Ezért is fagyott le a szerver. Mi úgy képzeltük, hogy előre feladják a kérdéseket e-mailben és a Horn Gyula semmi mást nem csinál, mint a bejött kérdésekre válaszol. De még annyira nem volt internet, vagy az is lehet, hogy mi nem kommunikáltuk korrektül, de tény, hogy nem jöttek a meghirdetett idő előtt folyamatosan a kérdések, csak akkor, az interjú ideje alatt kezdtek jönni. Hát az tiszta csőd volt. Ha nem fagyott volna le az internet, Horn Gyula kapott volna 10 ezer kérdést – na most maga hogy válaszol meg 10 ezer kérdést? Meg egyáltalán, az idő nagy része azzal telt volna, hogy bejön a kérdés. Akkor mikor válaszolt volna?

Lényegében tehát kudarcba fulladt ez az interjú?

Nem, nagy siker volt. Én végig mondtam ezeket a fenntartásaimat, és ebben az András is mellettem volt, ezt nem ő tolta el. A szerkesztőségben ez egy ellenállhatatlan kísértés volt, hogy Horn Gyulát hívjuk meg. Az Internetto-stáb nagyon jól kezelte ezt a problémát, a szoftveres egy teljesen más helyre átirányította a kérdéseket. Ott álltunk, és az András vagy én odaadtunk pár kérdést Horn Gyulának és az interneten az látszott, hogy Horn Gyula válaszol, mondjuk tíz kérdésre. Tök más volt, mint amit elképzeltünk, de nagy siker volt. Nekünk személy szerint is óriási publicitást hozott.

Ha sztori kell, elmondhatom, hogy évekkel később is, ha bemutatkoztam valakinek, hogy Bíró István vagyok, de az IDG, a PC World vagy a Számítástechnika nem mondott neki semmit, az Internetto név akkor is beugrott az embereknek. Erős brand volt, ezért is tudtuk ennyiért eladni. Hogy aztán a vevők, talán az Euroweb tönkretette, az már nem az én dolgom, mert semmit nem fogadtak tőlünk el, ők csak a névért fizettek. – A szoftver? „Ezt mi így kirázzuk, István, nem probléma.”- mondták. „Olyan Internettót csinálunk, hogy megirigyelitek” – mondta Csaba, aztán, azt hiszem belső feszültségek miatt, máshogy alakult. Egy Laci nevű ember volt még, aki sokat segített, ő volt Csaba helyettese. Ha ő csinálta volna, lett volna az Internettóból valami, de így aztán nem lett semmi.

És azt talán tudják, hogy a röhej végül az lett, hogy az Index vásárolta meg… Nem egy szép halál.

Még arról hadd kérdezzük, hogy említette, Nyírő András keménykezű vezető volt, hogy Önhöz mentek panaszkodni a munkatársai. Miben nyilvánult meg ez a konfliktus?

Számomra a lehető legjobb munkatárs volt. Bárki, aki jött hozzám panaszkodni, nem érte el a célját. Kívülről nézve, munkáltatói szempontból ő a legideálisabb vezető volt. Nem hallgatóztam, lehet, hogy goromba vagy ideges volt, nem tudom. Velem mindig korrekt és udvarias volt és nem is hallottam, hogy bárkivel csúnyán beszélt volna. Jöttek ilyen panaszok, de ez teljességgel megerősítetlen információ.

Az interjút Bellai László és Vorák Anita készítette 2014. szeptember 23-án. A helyszín Bíró István lakása volt.

(A fotó nem az interjú alkalmával készült)