Oral History

„Mi adtuk a Springer-kattok felét” – Interjú Vandlik Jánossal

2017-10-02
Fotó: Bellai László

A Békés Megyei Hírlap városházi tudósítója volt 1999-től közel másfél évtizeden át. Szakmailag inspiráló élményt keresve az újságot megjelentető Axel Springer PR-cikkírója lesz, majd jelentős szerepet kap a cég megyei lapjainak webes fejlesztésében: a beol.hu a „printfüggetlen” hálózat előképe lesz. Vandlik Jánossal készült interjúnk a kétezres évek vidéki újságírásának, lapkiadói együttműködésének hétköznapjaiba nyújt bepillantást. Bulifotók, napicsajok, depolitizált, bevételorientált működés a lokális médiában.

Idézd fel kérlek az első számítástechnikához, informatikához fűződő élményeidet.

Nekem a ZX Spectrum meg a Commodore 64 korszaka kimaradt, családi és anyagi okok miatt. Iskolai számítógépre emlékszem, az egyik fizika tanárnál játszottunk valamilyen programokkal. Nálam ez ennyiben is maradt, nem érdekelt annyira a téma. Bölcsész alkat vagyok, erős igazságérzettel, fiatalon a jellemem fejlődésére igyekeztem koncentrálni, és inkább ellenérzéssel tekintettem az informatikára. Az egyetemen már divatos téma volt, ott hallottam először az internetről is.

Ez hol volt?

A szegedi egyetemre jártam, történelmet tanultam, majd a főiskolán elvégeztem a médiaszakot, így lettem újságíró. Nem vonzott a számítástechnika, számomra valamiféle sznobizmus lengte körül, játék, lányok, képek, nem tűnt komolynak. Majd amikor újságíró lettem 1999-ben, akkor kényszerűségből fordultam az internet felé, a hírportálok felé, innen tájékozódtam én is.

Azt még hadd kérdezzem meg, hogy a médiaszak illetve az újságírás választását mi motiválta?

Mi voltunk az első évfolyam a szegedi egyetemen, amikortól már lehetett egyszakos képzésre jelentkezni. Elég későn mentem egyetemre, nem tizennyolc évesen, sőt, a katonaság és öt év vasúti pályafenntartási „karrier” után próbáltam tenni azért, hogy valami érdekes még történjen velem az életemben. És egy szak választásával tűnt a leggyorsabbnak az út az egyetemre. Sikerült is, elég jó pontszámmal. Így jutottam be történelem szakra, de hamar látszott, hogy egzisztenciális szempontból ez nem lesz működőképes, kell még egy szak. Hasonló gyakorlatiassággal, mint az első szakot, kiválasztottam a legbiztosabban elérhetőnek tűnő médiát – soha nem akartam újságíró lenni, nem vonzott az írás. Egyetlen szerelmes verset írtam, az mondjuk sikerült, négyéves kapcsolat lett belőle. Az újságírás akkor még borzasztóan felkapott, vonzó dolog volt. A lényeg, hogy gyakorlati helyet is kellett választani, és én ismeretség útján, a lakóhelyemen, Békéscsabán jelentkeztem nyári gyakorlatra. Éppen újságírót kerestek, és a végén megkérdezték, hogy nem akarok-e maradni? Ez meghatározta az életemet, bent maradtam, gyakornok lettem, majd közéleti újságíró, elég hamar.

A bölcsész irányultságom miatt igazából kulturális újságíró akartam lenni, de az marha nagy paradoxonnak mutatkozott egy vidéki napilapnál, erre gyorsan ráébresztettek a bölcsebb kollégáim, hogy ezt nagyon el kell felejteni. Már akkor is a havária, a bulvár, az ilyen-olyan prompt hírek jelentették a legolvasottabb részt a megyei napilapban is. Ezzel kevésbé lehetett mellé nyúlni, mint a nagy riportokkal, leleplező anyagokkal. Vidéken ez tulajdonképpen nem létezik, a tényfeltárás nem kisvárosi műfaj, ezt mindenki tudja. Aki egy kicsit kevésbé volt agilis, az elég hamar a közélet felé fordulhatott, ebben sem voltak igazán nagy perspektívák, letudósítani egy közgyűlést, tulajdonképpen a középszer felé kezdett eltolódni a karrierem. Így keresni sem lehetett igazán jól.

A printfüggetlen korszakig, 2004-ig voltam újságíró, nagyrészt városházi tudósító, majd a természetes kiválasztódás jegyében piaci rést találtam a PR-területen. Elég népszerű PR-cikkíró lettem a Békés Megyei Hírlapnál, ami szorosabb kapcsolatba hozott a kiadóval, mert ezt a kiadó koordinálta. Ezzel jól is lehetett keresni, igazából sikereim voltak, tudtam beszélni a cégvezetőkkel, akkor fedeztem fel, hogy ilyen szempontból jó a kapcsolatteremtési képességem. Ezt a kiadó ki is használta, meg is becsültek anyagilag is, erkölcsileg is. Mondhatom, hogy barátság szövődött köztem és Nánási János hirdetésvezető között, és valamelyest a kiadóvezetővel, Tóth Miklóssal is. Ez egy tényleg elég jó időszak volt anyagilag és erkölcsileg is.

Nánási János Békés megyében nem egy népszerű figura, rendkívül megosztó személyiség, akit a médiatársadalom egy részében ellenérzés övez.  Egyébként nagyon jól együtt lehet vele dolgozni, okos, innovatív, kreatív, de egy picit gyanakvó, ha valakinél azt érzi, hogy nem egyenesen, tiszta szívvel áll hozzá.  Én úgy álltam hozzá, hálás voltam neki, amiért szerepet, teret adtak ebben a PR-cikkírásban, az egzisztenciális boldogulásban, mindig nyíltan és őszintén közelítettem hozzá, és tulajdonképpen egy rendkívül gyümölcsöző munkakapcsolat alakult ki köztünk. Egyébként ő az egyik áldozata a mostani változásnak. Ő volt az, aki ezeket a szakmai, vezetői, hirdetésszervezési, koordinálási képességeit úgy tudta kamatoztatni, hogy ő volt az egyik, aki eljutott a Springernél, majd a Mediaworksnél a csúcsra, kiadóvezető-főszerkesztő lett Békés megyében. Az utolsó korszakát már nem láttam, de akik korábban a hívei voltak, azok is ellene fordultak, rengeteg ilyen embert ismerek. Például a springeres, printfüggetlen érának a második számú szerkesztője, akivel a BEOL-t együtt alapítottuk. Én voltam a projektvezető, ő a szerkesztő, a lényeg, hogy Szabó Gyuri is ellentétbe keveredett vele. Az lett a vége, hogy a Nánásit eltávolították, most az Orosházi Médiacentrumot vezeti. Gondolatjel bezárva, vele beszélgetve merült fel, hogy fiatalítani kellene…

Ebben az időszakban már követted az internetes sajtót? Mennyire használtad a munkád során, milyen szerepe volt a szakmai tájékozódásodban?

Használtam, de visszagondolva, szerintem az átlagosnál kevesebbet. Én sosem voltam egy igazán innovatív személyiség, de ha valamibe belevágok, érdekel, akkor részletekbe menően bele tudok folyni. De persze, hogy használtam, hiszen csomó mindent onnan tudtam meg, onnan merítettük az ötleteket. Nyomtatott sajtót sem járattam egyébként egyáltalán, a Békés Megyei Hírlap járt hozzánk, azt minden munkatársnak kötelező volt megrendelni.

A kétezres évek elején már egyre erősebben jelentkezett a példányszámcsökkenés, a hirdetési bevételek realizálása egyre nagyobb harc volt. A hirdetési felületek hatékonyabbá tételének és az előfizetők elöregedésének tényével szembe kellett nézni. Nánási állandóan azon törte a fejét, hogy milyen újabb, kreatív hirdetési formákat, milyen újabb mellékleteket, milyen tematikus oldalakat lehetne behozni. A print megyei lapok online verzióival akartam itt folytatni, de elbizonytalanodtam. Nem emlékszem, hogy ti indítottátok-e el ezeket? (Az interjú készítője 2002-ig tagja volt az Axel Springer első webes központi szerkesztőségének Pécsett – a szerk.)

Szerintem ilyen-olyan formában, színvonalon talán minden Springer-megyében volt már honlap, amikor 2000 őszén Pauska Zsolt, az Új Dunántúli Napló akkori főszerkesztőjének irányításával létrejött a közös internetes szerkesztőség Pécsett. Akkor épült fel azonos designnal és szerkezeti keretben a print lapok online verzióinak hálózata. Esténként minden megyéből megkaptuk a nyomdába küldött, betördelt oldalakat, a fotókkal együtt és Pécsről frissítettük a megyei site-okat.

Úgy emlékszem minden megyében kötelezően ki kellett jelölni egy munkatársat, aki a közös pécsi internetes szerkesztőség munkáját segítette. Ezt nálunk Váradi Krisztina kolléganőmre bízták. Meghatározták neki, hogy naponta legalább három hírt fel kellett tennie. Ez nagyon innovatív dolognak tűnt, mindenki csodálta a Krisztinát. Úgy emlékszem, hogy óriási áttörést nem ért el ez az egész. Több okból, nem volt mögötte marketing, a szerkezetére már nem emlékszem, de gondolom a site-ergonómia is kezdetleges lehetett. A lényeg, hogy amikor a Kriszti elment Pestre, én lettem ez az online szerkesztő. Egyszerűen elmagyarázta, hogy itt van egy adminisztrációs felület, így és így teszed fel az anyagot. Rendkívül periférikus feladat volt ez valami pici pluszpénzért.

Milyen anyagokat tettél fel? A szerkesztőségtől kaptad?

Szerintem én választhattam ki. Ráláttam a Panda nevű szerkesztőségi rendszerre. Kriszti járt Pécsett is képzésen, én nem voltam, de ő elmondta, hogy milyen cikkeket kell feltenni. Prompt hírek egyáltalán nem kerültek fel, fejlődő hírek nem voltak. Csak napilapba megírt cikkek, amelyek bekerültek a Pandába, onnan vettük át a lehetőleg könnyebben fogyasztható és a napilap érdekeit nem sértő anyagokat. Erre emlékszem, meg arra, hogy olyan 500-1000 körül mozgott az egyedi látogatók száma, és olyan pár ezres oldalletöltéseket produkált a bmhirlap.hu. Ezt onnan tudom, hogy amikor a printfüggetlen rendszer elindult, akkor voltak felmérések, projekttervek és abban voltak számok.

Fotó: Bellai László

Fotó: Bellai László

A menedzsmentet egyre erősebben préselte az egyre nehezebben realizálható hirdetési bevétel és előfizetői díj okozta krízis. Nánási jóban volt a hasonlóan megosztó és hasonlóan innovatív, pörgős pesti IT-s, webes menedzserrel, Palánki Zsolttal. Bevonva engem is a munkába eldöntöttük, hogy belevágunk ettől az online terméktől ellépő, a printtől független fejlesztésbe. Palánki vállalta, hogy megszerzi a mandátumot Bayer József ügyvezető igazgatótól, illetve a boardtól, egy különleges státuszú, fiatalos, a figyelmet az egész portfólióra ráirányító online termékcsoport létrehozásához. Nánási rögtön kibrusztolta, hogy a kísérleti megye Békésben legyen. Fontos volt, hogy Palánki tudta, itt biztonságban építhet műhelyt, nem szúrják hátba, de a publikus érv természetesen nem ez volt, hanem, hogy Békés a leggyengébb gazdasági kapacitású megye, és ha itt sikerül, akkor a sokkal erősebb megyékben sokkal hamarabb fel fog futni az egész.

2004 tavaszán találkoztam először Palánki Zsolttal, előtte csak telefonon beszéltünk párszor, addig Nánási tartotta vele a kapcsolatot. Előtte fél évig ment a beszélgetés, hogy csináljuk, ne csináljuk, Palánki elkezdett ennek megágyazni. Összehozott egy találkozót az Inform Médiával. Azt nem mondtam, hogy a nagy megyei lapkiadók akkoriban véd- és dacszövetségben voltak, felosztották egymás között a piacot, megegyeztek egymással, hogy nem mennek egymás megyéibe, vagy ha igen, akkor hogyan. Volt egy ilyen kartellesedés.

Erről már akkor is volt tudásod, vagy utólag, a GVH-eljárás kapcsán megjelent hírek alapján említed?

Utólag, hiszen ez engem nem érintett. Egy teljesen beszűkült, periférikus vidéki újságírós életvitelt folytattam akkor, amikor ez elindult. Csak a kérdés merült fel bennem, hogy lehet az, hogy az Inform Médiához simán átmegyünk és ott barátilag fogadnak bennünket. Ez a Borsod, Hajdú-Bihar és Szabolcs megyei konglomerátum volt. Akkor is a Springer volt a legnagyobb az országban a nyolc megyéjével, és a napilaphálózat csak a fele volt a Springer-portfoliónak, a másik fele a magazin üzletág. Az Inform Médiának három megyei napilapja volt, de rendkívül nagy példányszámúak. Amikor mi bevallottan harminc-, de valójában olyan huszonezres példányszámokkal operáltunk 2004 körül, ők akkor még 60-80 ezres példányszámokat tudtak produkálni mind a három megyében. Rendkívüli gazdasági erejük volt.

Az osztrák anyacégüktől volt tudásuk egy ilyen modernebb hírportálos szisztémáról, fiatalos, kicsit bulváros, erősen lokális tartalomra épített portálrendszerük volt. Találtak egy agilis, talpraesett, nagyon értelmes embert, Dunder Krisztiánt. Egy, a portáljaink közti együttműködést szorgalmazó beszélgetés során elismerően ajánlotta őt a figyelmembe egyébként Veszelovszky Zsolt, a Port.hu alapítója is. Azt mondta, szerinte ő az egyik legjobb eszű webes gondolkodó a hírportál-szegmensben, nagyon oda kell rá figyelni. Krisztián átvette a vorarlbergi mintát, nagyon ügyesen adaptálva az Inform Média helyi viszonyaira, rendkívül sok saját ötlettel gazdagítva. Magyarországi képviseletvezetői szinten fogadtak minket Debrecenben, Nánási János és Palánki Zsolt mellett az akkori központi online értékesítés vezetővel, Kolozs Krisztával négyesben mentünk oda megnézni, hogy működik az Inform Médiánál ez az egész. Ők akkor már ilyen tizenezres látogatószámot értek el a Hajdú Online-nal (haon.hu), a Borsod Online-nal (boon.hu) és a Szabolcs Online-nal (szon.hu). Náluk a print klasszikus online verziója nem létezett. Nálunk más volt a fejlődés, éppen azért, mert Pécsett felépült a központi szerkesztősége a nyomtatott lapok online verzióinak, amelyeknek a rendszeren belül voltak lelkes lobbistái , akik a régi rendszert szerették volna életben  tartani. Végül marketingsite-ok lettek a Springer-napilapok online verzióiból. Ezután távkapcsolatban maradtam Dunder Krisztiánnal. Sokat beszélgetve, annak felismerésével, hogy nagyon más a két kiadó, nagyon mások a megyék, de azért a náluk bevált, működő példának a javát átvéve kezdtük meg a munkát nyáron, illetve ősszel: felépíteni ezt a kísérleti projektet Békés megyében. 2004. november 16-án startolt a Beol.hu.

Ennek mintájára mást is fejlesztettetek a Springeren belül?

Nem, semmi mást, csak a BEOL-t. Meglehetősen vegyes volt a cég webes portfóliója egyébként, mindenféle, kicsit mellé lőtt tervezés nyomán született termékkel, mint például a Figyuzz.hu. Volt egy csomó nem sikeres kezdeményezés, viszont voltak olyanok, amelyek taroltak, amiket országosan jegyeztek, az Astronet.hu vagy a Mindmegette.hu, ami haláli nagy találmány volt, egészen a Nosalty-ig vitte a prímet. Tudtommal a Springer-magazinok online verziói, a Kiskegyed.hu, a Hölgyvilág.hu megmaradtak nagyon alacsony látogatottságúnak, szerves közönségük nem volt, csak aki innen-onnan, valami játék vagy regisztráció miatt ment oda. A Springernél már volt akkorra egy komoly webes fejlesztői csapat, designerekkel, webmesterekkel, programozókkal, sőt marketing- és sales-támogatással. Az agytröszt Palánki volt. Itt lépett be a printfüggetlen üzletág a Beol.hu kísérleti projekttel, amit óriási érdeklődéssel, és féltékenységgel is fogadtak. Helyben nagyon nehéz volt elfogadtatnunk magunkat, a helyi, vidékiesen fanyalgó értelmiségi szerkesztőségben. De azért ez sem teljesen igaz, amikor látták, hogy komolyan csináljuk, akkor nagyon sokan mellénk álltak, az értelmesebbje nagyon hamar. Akiknek különböző érdekük fűződött a kudarcunkhoz, azok érdekből, később, amikor látták, hogy ennek elég komoly központi támogatása van és nem buktunk bele egy hét vagy egy hónap alatt.

Elkezdett prosperálni a dolog. Azt hiszem, néhány hónap alatt meghaladtuk a bmhirlap.hu látogatottságát, és amikor egy év múlva prezentáltam a board előtt itt Pesten, akkor zárult a kísérleti projekt, akkor már 4-5 ezres egyéni látogatót tudtunk felmutatni. Akkor már mi adtuk a Springer-kattok felét, de magazinostól, Astronetestől, Mindmegettéstől. Így kezdődött egy hatalmas barátság Zimre Krisztina online magazinfőszerkesztővel, akit ott láttam először ezen a boardülésen, illetve ő látott engem, mert én beszéltem, és a teremben ülők felét sem ismertem. Amikor ezt elmondtam, magunkat fényezve, és ellenpéldaként hoztam az ő magazinjait, akkor borzasztóan megharagudott rám. Viszont később, amikor Pestre kerültem, nagyon jól együtt tudtunk dolgozni.

A printfüggetlen-váltás előtti oldalak, a printek online verzióiként emlegetett honlapok hogyan váltak marketingsite-okká?

Volt elég gondunk a printfüggetlenekkel akkor, mindenki elfelejtette az online verziókat, a bmhirlap-hu-t, a petofinepe.hu-t, stb. Nem figyeltünk oda rájuk. Amikor felépült az egész rendszer, akkor ennek sokadik fázisában merült csak fel a profiltisztítás gondolata. Egy ideig még azokat is töltöttük hírekkel, aztán rájöttünk, hogy ennek az égvilágon semmi értelme, és egy „Friss híreinket a Beol.hu szerkeszti” dobozzal átvezettük a látogatókat a printfüggetlenekre. Azért azt el kell mondani, hogy az online verziós modell alapját adó pécsi rendszer az egy nagyon jó, innovatív rendszer volt, aminek a létrehozása leginkább valószínűleg Pauska Zsoltnak volt köszönhető.

A központi szerkesztőség igazi műhelycsapat volt, a Pécsi Campusból érkezett kollégákkal, tőlük is rengeteget tanultam, Fülöp Zoltántól vagy Bóta Barnabástól, aki nagyon ambiciózus volt ebben a dologban. Ő lett a Dunántúli Napló mellett működő printfüggetlen site projektvezetője, a szerkesztője meg Nógrádi Laci. Velük értettem meg magamat a legjobban az összes megye közül. Ez nyilvánvaló volt, hiszen nekik volt a legnagyobb tapasztalatuk ebben, sokkal nagyobb, mint nekem egyébként. Addigra én belerágtam magam a megyékbe, nekem a szervezeti dolgokban volt nagyobb tapasztalatom, a pesti kapcsolatokon keresztül a boardban is megfordultam többször. Jól kiegészítettük egymást. Nagyon gyorsan meg is beszéltem a Palánkival, hogy Barnára szükség van. Bár a Springer azóta eladta a napilapüzletágát, ő az új cégben is ugyanazt a pozíciót, központi fejlesztői, innovátori szerepkört tölti be, amibe akkor elhívtuk Pécsről.

Mi volt a terv, hogy a Beol.hu-t mikor követi a többi printfüggetlen site?

Ennyire nem terveztük meg. A kísérleti projektet próbáltuk meg a lehető legjobban megtervezni. Sokszor úgy éreztem, hogy egy rohadt nagy bürokratikus dolog ez az egész. Ma már nem bánom, mert most is találtam több akkori projekttervet, amiből látszik, hogy nagyon gazdag információhalmazt kaptunk azzal, hogy ezeket leírtuk. Palánki tudta, hogy a boardot csak akkor tudjuk meggyőzni, ha a lehető legalaposabb dokumentációt tudjuk felmutatni a bekerüléstől a hosszútávú, évekre kiszámított megtérülésig. Hogy meddig fog még kulminálódni a veszteség, mikor lesz a tetőpont, amikor megáll és kezdi visszatermelni. A BEOL 2004-ben indult, Nánási úgy tervezte, hogy hat év alatt, 2010-ben eltűnik az invesztíció, az indítás során felhalmozott veszteség, a befektetések onnan átfordulnak tulajdonképpen haszonba. Tehát elég részletes projekttervet csináltunk és akkor még csak egy jövőbeni terv volt, hogy ezt elterjesztjük majd a többi megyében, ha sikeres. Amikor egy év múlva megtörtént az említett prezentációm a Springer-vezetés előtt, úgy emlékszem akkor, ott döntötték el, hogy oké, szabad az út, tessék tervezni a további lépéseket.

Pécsen vagy Kecskeméten volt a következő printfüggetlen portál. Szakmailag egyértelműen Pécs volt a zászlóshajó – mint egy pesti szerkesztőség, olyan komoly szakemberek voltak ott. A felső vezetés szemében nagy presztízse volt még a kecskemétiek teljesítményének és Gazsó László kiadóvezető személyének is.

Most a nyomtatott lapok bevételéről beszélsz?

Természetesen, hiszen ekkor még csak építettük a rendszert. Ebből következett, hogy melyik megyében folytassuk. Az említett elv az volt, hogy ha a leggyengébb, legtörékenyebb lapmegtartó erejű megyében, Békésben sikerül, akkor lehet tovább menni egy erősebb megyével. 2006. május 23-án elindítottuk a Baon.hu-t Kecskeméten.

Amikor boardról beszélsz, fel tudod idézni, hogy kik ültek ott és milyen hangulatú ülések voltak ezek?

Budapest az egy nagyon kemény hely volt. Beszélnék egy picit Bayer Józsefről, aki egy legendás személyiség volt. Palánki úgy fogalmazott, hogy akkoriban ő volt Kelet-Közép-Európa legnagyobb médiamogulja. Bonyhádi sváb, gazdag paraszti családból származott, ezt azért említem, mert ez rendkívüli módon rányomta a bélyegét a személyiségére meg az egész Springer vezetésére szerintem.  És akkor most egy elég szubjektív irányba mentünk el. Ha mondhatok ilyen sztereotip kijelentéseket, ő egy hideg, racionális, bonyhádi sváb ember volt, aki mégis, egyfajta szigorú atyaként vezette a céget. Ha kemény is volt, és sokan egy vadkapitalista emberként is emlékeznek rá, ez szerintem nem igaz, ő sokkal inkább az az igazi jógazda típusú ember volt.

Láttam egyszer megérkezni a Springer-fellegvárba, a Városmajor utcába, lent álltam a portán, köszöntünk egymásnak, mindig szigorú arcúnak, de élesszeműnek láttam, senki mellett nem ment el úgy, hogy észre ne vette volna. A lényeg, hogy megállt a liftnél, a fal lábazata nem festve volt, hanem burkolva, aminek volt teteje, és amíg várt a liftre, végig húzta rajta az ujját és megnézte, hogy ki van-e takarítva rendesen. Nagyon precíz ember volt. Sokan tartottak tőle, heppjei voltak, de láttam számos emberi megnyilvánulását is. Ha valakinek szüksége volt rá, akkor segített rajta. Szigorúan, de emberien állt a dolgokhoz. Én például nem voltam benne biztos, hogy mennyire ismer engem, annak ellenére, hogy prezentáltam előtte, meg mindenféle csapatépítő meetingeken ott voltam a top 100 vezető között, de nem voltam benne biztos, hogy fiatal, vidéki kollégaként számon tart-e.

Amikor felmondtam, behívatott az irodájába, teljesen megdöbbentem. Leültetett, és tényleg atyaian beszélt pár szót, hogy érti, hogy mit mondok. Amikor már úgy éreztem, hogy tarthatatlan a helyzet, nem tudok érte felelősséget vállalni, akkor írtam egy körlevelet. Bevételi kérdésekről volt szó. Nem baj, hogy így ugrálok?

Nem, visszatalálunk az elejtett fonálhoz.

A kezdeti BEOL-os siker után rendkívül felemás volt a csoport teljesítménye. Azonnal látszott minden megyében, hogy presztízs szempontjából, látogatottság szempontjából, ismertség szempontjából, mint a zászlórúd, úgy mentünk fel minden statisztikában, de a bevételi tervek nem jöttek be. Eleinte még elnézték, eltértünk a tervektől, de aztán egyre keményebben a szemünkre hányták. A printfüggetlen site-ok haszontermelő képessége is egyre fontosabb kérdéssé vált. Ezzel aztán el is vesztettük a kezdeményező szerepünket is. Innen jöttek a vezetés nagy ötletei: hogy csináljátok, mint csináljátok. Addig hagytak minket, és szépen haladt is minden a maga útján. De innentől kezdve még Bayer József is beleszólt, hogy miért nem csináltok vicces tartalmakat?

Mennyi idő alatt jutottatok el ide?

2004 novemberétől 2006 tavaszáig én csak a BEOL-t csináltam, az egy nagyon nyugodt időszak volt. A BEOL felfejlődött akkorára, hogy megkerestem Korbely Györgyöt. GoldenBlog-díjas Békés megyei blogger, újságíró, akit kicsit gyanakodva figyeltem, mert a konkurenciánál dolgozott és oda-odapörkölt a lapcsaládunknak, de azt tudtam, hogy nagyon értelmes fickó, szóval ekkor kicsit félve megkerestem, és talán mondhatom, nagyon jó barátság kerekedett belőle. Ő vette át a helyemet a BEOL élén 2016 tavaszán, amikor elindult az én szatellit életvitelem. Májusban elindítottuk a BAON-t, szeptember végén Jász-Nagykun-Szolnok megyében a szoljon.hu-t, még ősszel vagy következő év elején a Heves Megyei Online-t. Közben nem csak én indítgattam, hanem [Bóta] Barnáék megcsinálták, nem emlékszem pontosan mikor, de ezzel párhuzamosan, 2006 őszén lehetett, hogy elindították a BAMÁ-t, majd 2007 elején a Somogy Megye Online-t, és így tovább.

A „szatellit életvitel” azt jelenti, hogy mindig a hálózatépítésben soron következő megyében éltél?

Igen, odamentem, ahol éppen indult a site. Volt olyan is, ahol nem ültem végig az egészet, Pécsett például felesleges lett volna. Nagyon vegyes volt a springeres kiadói struktúra, nagyon különböző vezetőkkel. Itt is szükség van egy kis kitérőre. Voltak nagyon oldszkul, posztszocialista mentalitású vezetők is, de köztük is voltak innovatívabb, nyitottabb, segítőkészebb, és kevésbé azok. Volt, aki nagyon a sajátjának érezte a fejlesztést, és megpróbálták inkább maguk, nehogy Pestről, a központból menjen oda valaki – hát én annyira nem voltam központi, amennyire nem voltam pesti. Megpróbálták maguk, nagyon markáns elképzeléseik voltak. Ez Komárom-Esztergom megyében volt, E. Nagy Lajos vezetésével elindították a kemma.hu-t. Ő is egy nagyon egyedi, impulzív figura volt, olyannyira, hogy úgy tudom, később el is távolították onnan. Nem lett zászlóshajó. Ő nagyon saját kézben akarta tartani, saját ötletekkel akart operálni, nem hitte el, hogy itt azért már többéves tapasztalatok vannak és nem csak porhintés az, amit mondok, hogy segíteni akarok azzal, hogy elmondom, mi jött be nekünk, mi nem.

De a háttérprogramozást és a designt ők is átvették?

Igen, a struktúra nem érdekelte őt, hanem, hogy milyen húzó alkalmazások, anyagfeldolgozási módszerek alapján fog majd operálni.

Konkrét példát tudsz mondani?

Ezzel megfogtál, lehet, hogy nem az övék lesz. Az ilyen ötleteknek a nagy része utópisztikus, igazából csak az elméletek szintjén működő volt. Amikor leülsz egy brainstormingon és még nem vagy benne egy folyamatban, és egy csomó tapasztalat és tudás mentén kezdesz el ötletelni, meg szintetizálni, csak elképzelsz valamit. Ő egy napilapos kiadóvezető volt, rendkívül ügyes menedzser egyébként, de az online világról túl sok ismerete nem volt, meg volt egy-két hiedelme, amit látott itt-ott, külföldi oldalakon, vagy régen beszéltek arról, hogy milyen jó lenne megcsinálni.

3

Mi se voltunk semmivel se jobbak, amikor a BEOL-t elkezdtük. Kitaláltuk, hogy mekkora ötlet, lesz egy olyan rovatunk, hogy Vihar előtt és Vihar után – érted, Viharsarok… Mi már egy csomó ilyenen túl voltunk, Tudtuk azt, hogy nem a hírek fogják vinni. Nem tudtunk ugyanis átlépni az árnyékunkon, nagy harc volt a nyomtatott lapok kiadóvezetőivel, hogy az anyagfeldolgozást mennyire tudják online-kompatibilissé tenni. Ha kimegy egy fontos eseményre, akkor onnan adjon már valamit, hogy nálunk legyen kint leghamarabb. És hogy ne az egész kerüljön ki, hanem csak egy fontos részlet, utalással a printben megjelenő teljes anyagra. Ez az online-szabatos hírfeldolgozás nagyon nehezen ment. Ebben voltak túlzó ötletek is, hogy mindenből fejlődő hírt, mindig mindenhonnan már előre adni. Mi már úgy érkezünk meg ezekbe a szerkesztőségekbe, hogy tudtuk, egy érdektelen sajtótájékoztatóból teljesen felesleges fejlődő hírt csinálni. Ha viszont tényleg történik valami, akkor az újságírót motiválni kell és anyagilag kell motiválni, mert egyébként nem lesz belőle anyag az online-ra, a stresszes napi munkaterhelés mellett nem fogja megcsinálni. Max kap egy-két korholó szót, de két-három érvvel kivédi, jó, akkor a nyomdából késett volna az újság, stb.

Mennyire volt napirenden a szerkesztőségi integráció kérdése? Hol tartott ez a folyamat nálatok?

Az eredeti koncepció az volt, hogy tulajdonképpen a napilapok hírtermelése lesz a nagy tömeg. A fiataloknak szóló tartalom előállítása lett volna a másik vonulat, de ez is tévhitnek bizonyult. Akkor voltak nagyon divatosak az olyan oldalak, mint a Habostorta, a Gumicsizma. Az lett volna a miniszerkesztőségek feladata, hogy ezekkel a fiatalos tartalmakkal, vagyis vicces videókkal, bulifotókkal és napi csajokkal turbózzák fel a portálokat. Utóbbi bejött, igazából az húzta meg a portálok látogatottságát, népszerűségét. Azt rögtön nem ismertük fel, hogy a vicces videókba, amit országos oldalakon is elér, abba kár bármilyen energiát fektetni.

A Napi csajok a prinben is ment?

Nagyon erős cross médiás igénnyel indult a projekt. A neten naponta lehetett szavazni a lányokra és akkor a nyomtatott lapba hetente egyszer készült anyag a Hét szépéről. Erre volt építve marketing, nyeremény, ezzel próbálták motiválni a részvételt, hogy bekerülhet az újságba. Nagyon nehezen ment egyébként a lányok behívása, a fotózás megszervezése. Ezt a portfóliót először barterben, aztán később, úgy emlékszem, valamennyi pénzért mindenhol külsős fotós készítette. Később átment Heti lányba, és aztán be is dőlt az egész, egyedül Somogyban csinálják a mai napig. Nem tudom, mi volt ott az üzleti modell, egy fotós hetente elkészíti, felteszik és az összes printfüggetlen site az ő csajaikat teszi közzé. A bulifotó néhány év alatt meghalt.

A fiatalításra építő koncepcióról először azt hittük, hogy jó, majd hogy mégse jó, végül kiderült, hogy egy szerves fejlődésnek az eredménye volt, rehabilitáltuk az eredeti koncepciót. Hiszen arra jó volt, hogy felhívjuk erre az egészre a figyelmet, primer érdeklődést keltve a tartalmaink iránt, lányok, buli, stb. Ezt a professzortól a segédmunkásig, a fiataltól az idősig mindenki megnézte. Volt, aki tagadta, volt, aki nyíltan vállalta, de mindenki nézte. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a bulváros, fiatalos, vizuális tartalmak miatt elég hamar megérkezett az első vád a hirdetőktől és a minket nehezen elfogadó klasszikus szerkesztőségektől, hogy jó, van látogatottság, de a hülye gyerekek nézik a bulifotókat, és kész, kifújt. A bulifotók és a napicsajok valóban konjuktúraszerű berobbanásával párhuzamosan ugyanis a hírfeldolgozás nagyon-nagyon nehezen ment. Hamar lehetett látni, hogy a megyénként két ember kapacitásából nem futja többre.

Ez volt a standard, minden megyében kétfős online szerkesztőség?

Igen, egy projektvezető és egy szerkesztő. És támaszkodhattak elvileg a többnyire erősen ellenálló print szerkesztőségekre. Egészen addig, amikor már tudtunk külön fizetni azoknak az újságíróknak, akik előre adták az anyagokat, időben, jól.

Arról helyben döntött a szerkesztőségvezető, hogy kit, mennyivel, hogyan motivál?

A sikeres kezdőprojektünk nyomán Palánki Zsolt folyamatos inspirálásának hatására a fenti Springer-vezetés kiadta, hogy igenis, lehet adni előre az online-ra a printbe készülő anyagokból. De Pest messze volt, és azért nem egy 100 százalékos, állandóan ellenőrzött licensz megvalósítása történt. A kiadóvezetők néha összecsörögtek: „itt voltak ezek a pestiek, ti mit csináltatok, izé, te adsz nekik marketing-keretet, adsz nekik külön honort – áh, a franc, így csinálom, úgy csinálom”. Tehát megtalálták a különböző kijátszási lehetőségeket.

A végén már, amikor látta a Bayer, hogy elindult a dolog, annyira már nem figyelt oda a megvalósulásra, a kisebb szerkesztőségekben nem is delegáltak, vagy nem vettek fel külön fiatal online szerkesztőket, hanem odaadták a preferált, csókos újságírójuknak: „figyelj, csináld már, van ez a feladat, és akkor majd töltöd egy kicsit, földobsz néha egy anyagot”. És akkor ugyanúgy ment, mint ahogy korábban, amikor a print lapoknak az online verzióira dobáltuk fel fél órás munkával kábé az anyagot. Jó, egy picit több feladat volt vele, mert azért bulifotót kötelezően kellett csinálni, a nélkül nem működött az elején nem nőtt látogatottság, nem prosperált. De azért sokan próbálták ezt megúszni, sok kiadóvezető.

A hirdetésszervezői munkában mi volt a modell? A printet értékesítő stáb szállt be, vagy önálló sales volt?

Volt mind a kettő. A BEOL sikerében a Békés megyei kiadóvezető, Nánási János, akiről az előbb beszéltem, rendkívül érdekelt volt, saját sikere volt a tét, ezért ő maga mozgósította a saját kreatív energiáit. Ő kezdte el, ő talált ki sok mindent. Banner, banner, banner – semmi más ötlet nem volt az elején igazából, erről szólt az egész hirdetési munka, hogy hova milyen bannereket tudunk elhelyezni. Bennereket, ahogy Pesten mondták. Mi a skyscraper-banner, mi a superbanner? Satöbbi. Nagyon-nagyon hamar rájöttünk arra – és itt kezd egy kicsit görcsbe rándulni a gyomrom, mert ez nyomasztott a legjobban –, hogy az aloldali hirdetési helyek tulajdonképpen semmit nem értek.

Senki nem akart ott hirdetni, mindenki a site-nak a tetején a szuperbannert akarta, meg a popupot, a layeres előugró bannert. Ebből viszont elég korlátozott volt a hely, így a főoldalt tömtük tele mindenféle bannerekkel, de ez kevés volt ahhoz, hogy hozza azokat a hirdetési terveket, amiket szerettünk volna. Ezért a Nánási kitalált mindenfélét, ekkor jöttek a plusz mellékletek, a printtel kombinált hirdetések. Végül elérte azt, hogy talán a BEOL volt az egyetlen, amikor már elindult az egész portfólió, egyedül a BEOL tartotta a bevételi terveket. Ő ebből nagy presztízskérdést csinált. Aztán elkezdte tanítani a többieket is a kiadónál, a printes, tehát a közös hirdetésszervezőket is elkezdte tanítani több-kevesebb sikerrel.

A terv tehát az volt, hogy a printfüggetlen hálózta az addigi befektetéseket hat év alatt hozza vissza, és utána már profitot termeljen.

Valamelyik site projekttervére emlékszem, abban az volt, hogy négy év alatt valami tizennégy millió mínuszt halmozott fel, tehát addig fölfelé ment, addig csak nőtt a mínusz, és a következő évben 14-ről már visszament 12-re talán. Tehát onnantól kezdve, azt hiszem, a negyedik évtől ment valahogy vissza. Merthogy folyamatosan emelkedő bevételekkel, és változatlan költségekkel számolt.

A hirdetésszervezői munka során kik számítottak a legfontosabb partnereiteknek? Kik voltak a leggyakoribb hirdetők, kiket sikerült elérni, megtartani?

Azzal kezdeném, hogy a vidéki szerkesztőségekben, vidéki kiadókban dolgozó hirdetésszervezők nagyon sokat szapulták a központiakat, illetve a központiak viszont. A legáltalánosabb konfliktus az volt, hogy a központi hirdetést olcsóbban adták el –  egyébként ez a printben is így volt – , hogy olcsóbban adták el, mint azt helyben el tudták volna adni. Tehát ők eladták csomagban a nyolc megyét országos szervezeteknek. Egyrészt így nem tudtak a helyiek a helyi szervezetektől pénzt elhozni, tehát mondjuk a Telekomtól. És az volt a tapasztalat, úgy emlékszem, hogy ha ezeket helyből hozták volna be, akkor onnan nagyobb pénzt lehetett volna szakítani. Ja, és ugye a központ az levette a saját sápját, tehát nem folyt be annyi a helyi kasszába, mint amennyit szerettek volna, mint amennyit mondjuk ők tudtak volna realizálni. A központ meg azt mondta, hogy oké, de ti mégse hoztátok be. Ez egy ilyen állandó konfliktus volt.

A központból hatalmas nagy hirdetések érkeztek be, letarolt mindent. Leginkább telekommunikációs cégek, autós cégek, élelmiszeripari cégek hirdettek nálunk, utóbbiak nyilván valami mindmegettés csomagban, hogy a Mindmegette is a Rámát ajánlja, ilyesmik.

Beszéljünk kicsit a politikai szerepéről. Minden megyei lap életében ez egy vissza-visszatérő téma, hogy a helyi hatalom tartalmi, illetve finanszírozási kérdésekbe, hogy folyik bele, hogy próbál nyomást gyakorolni a monopolhelyzetet élvező, a helyi kommunikációban kitüntetett jelentőségű megyei lap működésére.

Bayer József jut újra eszembe, aki egyébként, azt hiszem, Orbán Viktort is tanította, és jó személyes kapcsolatban is voltak. Emlékszem, egy minden megyét érintő springeres konferencián föl is szólalt Orbán Viktor, valamikor 2006-2007-ben. De ezzel együtt Bayer mindig azt mondta, hogy gyerekek, nem fizetnek ezek nekem pénzt, egyik sem. Illetve aki fizet, az jöhet hirdetésként, de nem állunk oda senki mellé. A megyei lapok össz-szerkesztőségi szinten nem képviseltek domináns politikai irányt. Nem láttam ilyet.

Az újságíró társadalom vidéken is megosztott volt, kicsit idekacsintott, kicsit odakacsintott. De még az a néhány, köztudottan pártállásos újságíró sem engedte meg magának, hogy politikailag motiváltan dolgozzon. Tehát amikor tudósított valamiről, akkor abszolút a szakmai dolgokat helyezte előtérbe. Bárki volt hatalmon, a működésünk bevételorientált volt.

Talán nem is az merült fel kritikai érvként a megyei sajtó működésével szemben, hogy valamelyik oldalhoz húzott volna, inkább egyfajta depolitizáltság, aminek sok esetben gazdasági háttere lehetett.

Persze, ez így van. A megyei lapok egyáltalán nem tudták betölteni ellenőrző szerepüket. Ezt Bayer régen felismerte, hogy tulajdonképpen neki, mint üzletembernek egyáltalán semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy itt valami ködös és utópisztikus sajtópresztízst fenntartson, hogy a minőségét fenntartsa ezeknek a lapoknak. Ő egyszerűen a német anyacég bevételi elvárásait akarta teljesíteni. Ha a lap presztízsét, a lap minőségét tartotta volna elsődlegesen szem előtt, akkor sem vagyok biztos abban, hogy sokkal jobb, és sokkal minőségibb lenne a média, mint amivé lett. Ő egyszerűen aprópénzre váltotta a lapoknak a presztízsét, kiszedte belőle, amit lehetett, optimalizálta, minimalizálta a költségeket.

Egyáltalán nem érdekelte az újságírásnak a nívója, a racionális szinten túl csak annyira, hogy azért még megvegyék az újságot. Az újságíró az az ember, aki körbeírja a hirdetéseket – biztos hallottad ezt a mondását. Tehát valóban, ha a megyei önkormányzat vagy bármelyik önkormányzat hirdetőként lépett fel, akkor annak kiszolgálták az érdekeit. A szabályok szerint, tehát ott volt, hogy PR-cikkről van szó. Nem mindig. Emlékszem olyanra is, hogy mondták, hogy jó lenne, ha erről is írnánk… Ha a konkrétan megfizetett hirdetés- vagy PR-tartalom mellett valami szerkesztőségi tartalom felé próbálták tolni a szerkesztőséget – „gyertek már el erre” –, akkor nyilván könnyebben elmentek és tudósítottak olyan eseményről is, ami szakmailag nem volt annyira érdekes. De hát ez ma is így van, és nem csak az önkormányzatokban, hanem a gazdasági szférában is.

Mintha egy kissé elvarratlanul maradt volna a jövedelem, az újságírók, az online megyei sajtóban dolgozók honorálására vonatkozó szál. Illetve arra nem is kérdeztem rá, hogy milyen munkafeltéteket biztosított a cég technikai értelemben és szakmailag?

2004-2005-ről beszélünk, akkor egy átlagos Springer-megyében egy kiemelt újságíró nagyjából annyit keresett, mint egy szerkesztő, tehát 200 és 300 ezer között, nettóban ennyit vitt haza. Egy átlagos, lóti-futi újságíró, aki nem volt annyira közel a tűzhöz, fiatal volt vagy gyakornok, az szerintem olyan 100 és 150 között vitt haza, úgy emlékszem. És akkor, amikor mi indítottunk, tudtuk, hogy irreális lenne mondjuk a kiemelt újságírói szintet vagy a szerkesztői szintet megütni, de azt tudtuk, hogy azért ahhoz, hogy normálisan működjön a dolog, akkor próbáljuk meg kicsit megemelni a pénzeket. A kettő közé lőttük be. A szolnoki projektvezető például, ezzel az adattal találkoztam az interjúra készülve, olyan 180-at keresett, a szerkesztő pedig 120-at.

Ez már az ekho (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) bevezetése utáni munkaviszonyos, nettó fizetés?

Szerintem igen. És akkor volt még egy kis mozgástér. A munkakörülményekre áttérve, tudtuk azt is, hogy az online-ban többet kell nyújtani. Akkoriban a print szerkesztőségben korlátlanul tudtunk telefonálni vonalas telefonról, de a saját mobilunkat kellett használnunk, ha mondjuk éppen külső helyszínen kellett valamit intézni. Úgyhogy ezek a független szerkesztőségek kaptak új laptopot, kaptak telefont korlátlan hívással. Otthoni internet volt benne, kilométerpénz, mondjuk ez a printeseknek is járt. Fontos, hogy lett önálló honorkeretünk és marketingkeretünk is, tehát nem kellett a kanonizált megyei napilapos kiadói marketingkeretet használni, és akkor ott veszekedni, hogy legyen beol.hu-s roll-up vagy beol.hu-s molinó is, ne csak hírlapos.

Tudtunk saját rendezvényeket szervezni, sőt, saját média-együttműködési megállapodásokat is tudtunk kötni. Ez óriási fegyvertény volt. Addig mindenki fújt mindenkire a médián belül, tipikus kisvárosi feszkók. Hát mi elkezdtünk barátkozni, és marha gyorsan elég jó kapcsolatot alakítottunk ki a Csaba Rádióval például, kölcsönösen hirdettük, ajánlottuk egymást. A kiadóvezető volt a főnök, de annyira új volt ez, hogy ő ebbe egyáltalán nem szólt bele. A főszerkesztő beleszólt volna, ő egy markánsabb, autoriterebb ember volt, Árpási Zoltánnak hívták. De pont azért, hogy a régi – utálom ezt a szót –, komfortzónában csücsülő szerkesztőségek ne húzzák le ezt a pörgős, innovatív kezdeményezést, a még oly nagytekintélyű főszerkesztők sem szólhattak bele a működésbe, mint Árpási Zoltán – aki egyébként rendkívül jó kapcsolatokat ápolt Bayer Józseffel, meg a gazdasági vezető Király Máriával is.

És itt van egy elejtett történetszál. A boardra vonatkozó kérdésnél Bayer Józsefről kezdtem el beszélni, de a testület többi tagjáról még nem esett szó. A második számú embert Király Máriának hívták, ő volt a gazdasági vezető. Nagyon nagy tekintélyű ember volt a rendszeren belül. A HR-igazgató Nemes Péter, egy joviális öregúr volt, vele nagyon jó kapcsolatban voltunk. Király Máriának az az elég ijesztő híre volt, hogy gazdasági oldalról minden kezdeményezést megnehezít, de amikor már Budapestről szerveztem, illetve próbáltam irányítgatni több-kevesebb sikerrel a printfüggetlen hálózatot, akkor nagyon sok segítséget kaptam tőle. Holott ő nagyon-nagyon ellene volt, inkább abban hitt, hogy a régi struktúrát kell majd modernizálni, egy ilyen különálló, szervezet feletti szatellit egységet ő nem nagyon támogatott, nem hitt abban, hogy ebből lehet valami. Részben igaza lett. Úgy tudom, a mai napig nem tartják el magukat a site-ok, pedig most már arról beszélünk, hogy a BEOL 12-13 éve indult, és most májusban ünnepelte 11 éves fennállását a BAON, amit másodikként indítottunk el.

A boardban helyet foglalt minden nagyobb területnek a vezetője, a hirdetésnek, a marketingnek, és az IT-web divíziónak is, ennek a már említett Palánki Zsolt volt a fő motorja a Springeren belül. Voltak harcok. Bayernek nem volt egyszerű nemet mondani. Tehát azért ott általában az volt, hogy ő nagyon magabiztosan és ahhoz szokva, hogy nem nagyon szól vissza senki, előadta ilyen lineáris, egyirányú kommunikációban azt, ami a fejében volt. Palánki akkor nőtt óriásit a szememben, amikor egyszer – és ez talán nem a boardben, hanem szűkebb körben, egy operatív tanácskozáson történt –, ahol a Palánki bizony elmondta, hogy oké, nem adtatok rá puskaport, mit vártok? Elmondta, hogy rengeteget dolgozunk vele, de ha a hátterét az egésznek nem biztosítjátok, ha lefaragjátok, akkor ez így nem működik. És azt hiszem, hogy utána kaptunk valami plusz lehetőséget.

Hogy működött ez az általad szatellit jelzővel is leírt rendszer. Hogy dolgoztatok össze, milyen együttműködés volt a printfüggetlen szerkesztők, projektvezetők között?

Szerintem nem sikerült – és ez, úgy érzem, az én hibám volt – olyan jól szervezett rendszert felállítani, amely egy hatékonyabb működést eredményezett volna. Egy idő után kicsúszott az irányítás a kezünkből. Miután beletanultak az egyes szerkesztőségek, akkor jelentek meg az igazán durva vadhajtások, különféle helyi kezdeményezések. Nem tud egységes maradni a rendszer, ez valahol természetes is. Nagyon jól tudjuk, mekkora különbség a különböző városok, megyék között. Főként telefonon tartottam a kapcsolatot a projektvezetőkkel, illetve jöttem-mentem Budapestről, éppen oda, ahol szükség volt rá. A fejlesztési kezdeményezések a központból jöttek, Palánki nagyon motivált volt ebben a kérdésben, sok mindent javasolt, kért, majd amikor kezdett fejetlenné válni az egész, konfliktus volt, akkor már követelt is, számon kért, sokszor a saját fejlesztő brigádját ütötte, hogy nem haladnak.

A legerősebb hatalmi pólus változatlanul megmaradt a vidéki kiadóvezetői szervezetben. Egyre több ötletük lett, és bombázták a központi fejlesztő csapatot az elvárásaikkal, és ezek nagyon lassan, nehézkesen valósultak meg. Nagy diplomaták voltak, ha valami nem ment, azonnal írtak a Bayernek, és ettől már mindenki rettegett, úgyhogy mindenféle szűrés, korlátozás nélkül kapkodtunk bele ebbe-abba. Sokszor hülyeségeket lefejlesztettünk, kiderült hamar, hogy nem működik, rengeteg energiát felemésztett.

Ezek helyi változtatások voltak vagy az egész hálózatot érintő fejlesztések?

Mindenféle volt. A helyi vonatkozásúak mellett olyanok is, hogy valaha elhangzott, hogy majd abba az irányba is megyünk, de ők próbálták már előre hozni. Vadul, átgondolatlanul, kapacitásokat rosszul felhasználó projektek voltak, de akadt persze sikeres is.

Milyen tartalom- vagy szolgáltatásformákkal kísérleteztetek?

Rengetegféle szolgáltatást követeltek, apróhirdetések becsatornázását – autók, lakások, állás. Egy szolnoki példa jut eszembe. Bán János volt ott a főszerkesztő, Nánási János mellett a helyi vezetők közül a legmotiváltabb, így a szoljon.hu szoros szakmai együttműködésben indult el. A szerkesztői kitalálták, hogy a népszerű helyi kosárlabdacsapatnak legyen egy mikrosite-ja, ami folyamatosan frissül az Olaj KK híreivel, online közvetítések vannak. Esküszöm, hogy tudtam, hogy ez nem fog működni. Lefejlesztettük, de hamar el is halt.

A programozás mindig Pesten történt?

Igen. Németh Richárd programozó volt a fejlesztésvezető, Dobosi Anikó a designer, Ujvári Gergő a webmester. Ki volt még Pesten? Földi Kata marketingfejlesztési koordinátor, okos volt, jó szervező egyéniség. Szapu Gyuri a fejlesztők projektvezetője, egy projektszervezési zseni. Ennek ellenére, hogy tök értelmes és értékes emberek jöttek össze, az az emlékem, hogy valamiért nagyon nyögvenyelősen mentek a dolgok.

Utaltál már rá te is, hogy a négy nagy megyei lapkiadó nem volt vetélytársa egymásnak. Az újságírók és tartalomfejlesztők sem mérték egymáshoz magukat?

Nekem erre később lett nagyobb rálátásom, amikor a Hovány Cégcsoportnál marketingvezetői pozícióba kerültem, és ott már volt egy romantikus, nosztalgikus érzésem a Springer iránt. Rengeteg régi kapcsolatomat tudtam használni, akkor kerültem kapcsolatba a Lapcommal is, mert a Hoványnak Szegeden is volt érdekeltsége, és újra az Inform Médiával is, a debreceni képviselet miatt. Akkor tudtam komolyabban összehasonlítani a rendszereket. És ez csak megerősítette a benyomásaimat, hogy ők rugalmasabbak, hatékonyabbak és jobb irányt követtek.

Azt próbáltam kérdezni, hogy amikor a boardban vagy más szintjein a belső egyeztetésnek arról beszéltetek, hogyan lehetnétek jobbak, akkor a megyei lapkiadó szféra mennyire volt értelmezési keret?

A printfüggetlen irányt megalapozó időszakról szólva már beszéltünk a debreceni találkozóról, tehát az Inform Média gyakorlatát egyértelműen pozitív példának tekintettük. A Délmagyart is figyeltük, ott nagyon korán tetten érhető volt az összes trend. De sok impulzus jött házon belülről is. Bóta Barnabás innovatív személyiség, ő nagyon tudta, hogy hol kell tapogatózni, hogy a legfrissebb szakmai újításokat elkapjuk. Németh Ricsi is tudta, up-to-date volt a nagy nemzetközi példákból is, a Guardiannek az átalakulása, akkor volt az Indexnek a nagy visszhangot kiváltó designváltása, amikor nagyon keményen minimálra váltottak. Akkor mindenki hüledezett, hogy úristen, mi ez, ma már mindenhol ez uralja a hírportálokat.

Barna és Ricsi mindig tudta, hogy mi a trend, de én mindig mondtam nekik, hogy oké, értem, tetszik a betűméret növelése, a nagy kép, az ergonómia, de mi nem az Index vagyunk. A mi célcsoportunk más, ők országos merítésben, zömmel magasan képzett, jó anyagi helyzetű, progresszív gondolkodású közönséghez szólnak, nekünk a megyékben ennél jóval szélesebb körbe kell eljutnunk. Itt csak lassabban szabad változtatni.

Erről voltak empirikusan alátámasztható információitok is? Akár arról, hogy a megyei napilapok olvasóközönségétől mennyiben tért el a megyei site-ok olvasótábora?

Volt egy külsős online marketinges csaj, nagyon kedveltük, Kassay Lilinek hívták.  Ő összeállított egy egész portfóliós kutatást, és ebből nagyon sok minden kiderült.

Ez melyik szakaszban volt?

Amikor felállt az egész szervezet és lehetett már látni, hogy emelkedik a látogatottság, de nem jönnek a bevételi számok Ez igazolta egyébként azt, hogy nem csak az ötven idézőjelbe tett „hülye gyerekek” nézik a site-ot, kezd valami sokkal szélesebb felé átmenni, ennél iskolázottságban és életkorban is sokrétűbb közönség nézi. És a hírekért is nézi. Mert akkor már érdemes volt, nem csak a másnapi print lapba elkészített anyagaink voltak, hanem prompt hírek, élőzés, fejlődő hírek. Kiderült, hogy van különbség az online és a print olvasó között.

Arról, hogy az említett összehasonlításban, mondjuk az Indexhez képest, milyen eltérés van az olvasói igényekben, komoly kutatásokat nem végeztünk. Mégis azt gondolom, nem járhattunk messze az igazságtól, amikor azt gondoltuk, a nagyon előre szaladó, nagyon trendi és fiatalos, a csak a felsőfokú oktatásban résztvettek számára értelmezhető megjelenési formák a nagy átlagnak, amelyikhez mi akarunk szólni, még kicsit korai, riasztó lenne. Nekik több üveggyöngy kell, ezzel viccelődtünk, egyszerűbb, képesebb, csilivilibb. Például a flash, ami akkor már a menőbb helyeken ciki volt, de itt még azt gondolták, hogy ott van a tudás, a szakértelem, ahol mozog a tartalom.

Elhagytuk a szakmai továbbképzéssel kapcsolatos kérdést, és a felhasználói tartalom koncepcióját.

Továbbképzésből kevesebb volt, mint kellett volna, kevesebb embert érintett, mint kellett volna. A szerkesztőségeket is jobban kellett volna képezni. A kulcspozícióban lévő kiadóvezetőket is jobban kellett volna tréningezni. Az online projektvezetőknek és szerkesztőknek kéthavonta, de legalább félévente mindenféle képzéseket tartottunk.

Amikor nagyon ment, hogy videók kellenek, akkor kiválasztottunk egy nem túl jó, oldszkul videós stábot, akik nagyon rossz továbbképzést tartottak itt Budapesten, teljesen elégedetlenül mentek haza a kollégák. De voltak jók is. Pécsi Ferenc, Pollner például nagyon sikeres online marketinges, illetve tartalmi előadást tartott. Nekem az ő autodidaktaként megszerzett tudása egy kicsit elméletiesnek, ködösnek tűnt ugyan, de a többiek szerették. Ami viszont igazán hasznos volt szerintem, az az Origo egyik vezető szerkesztőjének nagyon sok-sok online újságírói, szerkesztői ismeretet közvetítő, gyakorlatias, puritán előadása. Ebből sokat profitáltunk szerintem. Akkor már jöttek a Google-optimalizálások, tartalomban, címben, kulcsszavak. Tulajdonképpen egy csomó mindent akkor és ott, tőle hallottunk először.

Felhasználói tartalom?

Valahol Amerikában, egy kisvárosban elindítottak egy oldalt, amit csak az UGC, a User-generated content bázisára építettek. És mondták, hogy ez sok mindenre megoldás lehetne nálunk is. Egyrészt tudjuk a nehézkesen formálódó printes stábnak a súlyát, arányát csökkenteni a rendszerben. Mindenhol felbukkantak a portálok körül emberek, akik nem pénzért, csak hobbiból dobtak egy-két hírt vagy képet, de istenigazából nagy áttörés nem lett belőle. Nem volt rá elég kapacitás, hogy ezt szervezzük, hogy e mögé valami kis motivációt tegyünk. Fel kellett volna őket keresni, tudniuk kellett volna, hogy miért csinálják. Népszerűsíteni, hogy egyáltalán tudják, hogy van ilyen.

Itt-ott belépett a rendszerbe egy-két blogger, itt nálunk a BEOL-nál például a Hartay Csaba – ma már az irodalmi panteon tagja.  Korábban már dolgozott a Békés Megyei Hírlapnál. Jó humora volt, amit írásban is tudott érvényesíteni. Igaz, az újságírásban nem nagyon haladt előre, gyakornoknál messzebb nem jutott a lapnál, kirúgták. Már akkor próbálkozott versírással, nagyon jóban voltam vele, és amikor elindítottam a printfüggetlen portált Békéscsabán, azonnal megkerestem és mondtam, hogy ide viszont írhatnál, és még jobb lenne, ha hoznád a haverjaidat is. Beolvasó, majd Viharsarki kattintós néven írt mindenben a faramucit megragadó, lokális fókuszú, humoros írásokat. Azóta költőként megdicsőült a srác, megyei Prima-díjas. Tehát egy-két ilyen siker volt, de áttörést nem hozott.

 Még a beszélgetés előtt említetted, hogy a vége idegileg is megpróbáló volt az Axel Springernél töltött időszaknak. Zárjuk ezzel: a szakításhoz, váláshoz vezető úttal.

Erről röviden annyit, hogy egyre jobban nyomasztott ez a hirtelen nagyra nőtt szervezet. Az a felelősség, amit valószínűleg én komolyabban vettem, mint ahogy tapasztalataim szerint mások vettek volna. Nem voltam igazán vezető alkat, mások nem csináltak ebből ekkora problémát, hogy máshogy alakult egy ekkora vállalatnál tulajdonképpen egy marginális szervezetnek a fejlődése, de én ebbe elég komolyan megborultam, depressziós lettem tőle. Ezért mentem el. Ez nyomasztott, másfelől borzalmasan idegesítettek azok a játszmák, amik a megyékből jöttek. Amit egyébként egy nálam határozottabb ember könnyebben, a helyén kezel.

4

Egyre inkább feloldódott a projektszervezet a megyékben. Amíg eleinte szorosabb volt a kapcsolat a projektvezetőkkel és a szerkesztőkkel, a site-ok fejlődésével, a sok irányba „elfajuló” helyi tapasztalatok erősödésével, egyre nagyobb befolyásuk lett a saját projektjükre a megyéknek, picit meggyengült a központ szerepe, egyébként a Palánki Zsolt szerepe is, aki nem sokkal utánam szintén elhagyta a Springert. 2008 májusában elmentem két hónap fizetésnélküli szabadságra – dehogy, nem fizetésnélkülire mentem, elküldtek két hónapra pihenni. Ma már ez szinte elképzelhetetlen. Ezért is mondtam, hogy Bayer teljesen normálisan állt az ilyen dolgokhoz, megértette, hogy ez egy marhanagy nyomás. Látta a rendszert, tudta, hogy milyenek a saját, helyi vezetői, akikkel egyre több konfliktus alakult ki, főleg az általuk hiányolt fejlesztések miatt, amiket nem tudtunk egyszerűen normálisan lemenedzselni, meg nem tudtuk az ő próbálkozásaikat mederben tartani.

A bevételnek az elmaradásából is egyre több lett a konfliktus, és ekkor úgy gondoltam, a rendszer is rossz, én sem vagyok valószínűleg alkalmas ennek a továbbvitelére, és egyszer csak ott hagytam az egészet, de mindent. Nem kellett volna mennem, akár vissza is mehettem volna a megyébe, de ezt akkor valamiért nagyon nagy presztízsveszteségént éltem volna meg. Nem akartam visszamenni, akkor mentem át a Hovány Kft-hez marketingvezetőnek, ahol lehúztam vagy öt évet.

Említetted, hogy most az Új Néplap egykori főszerkesztője, Bán János a főnököd.

Igen, ő is eljött, ő már a Mediaworksöt hagyta ott néhány éve. Először a szolnoki színháznál és tévénél volt, majd amikor ez az új országos médiastratégia elindult, és a vidéki nagyvárosokban megalakultak az önkormányzati médiacentrumok, felkérést kapott a kecskeméti médiacentrum megalapítására. Ő hívott ide. A városi médiumokat össze kellett vonni, a több mint százéves, addigra lelassult Kecskeméti Lapokat megújítani, illetve létrehoztunk mellé egy városi hírportált, a Hírös.hu-t. A Kecskeméti Lapok szerkesztője vagyok, és a Hírös.hu-ra is bedolgozom szerkesztőként. Tehát miközben az ország egyik első online szerkesztője voltam vidéken, most print lapot szerkesztek.

Van esetleg még valami? A szolgáltatásokkal kapcsolatban volt némi hiányérzeted?

Talán igen. A portálosodás útján mások is kerestek új tartalom- vagy szolgáltatásformákat, a saját levelező rendszertől a fórumon át a blogokig az Origóban és az Indexben különböző válaszok születtek. Ilyen, ehhez hasonló útkeresésekre lettem volna kíváncsi, még néhány konkrétumra, ha sikerülne felidézni.

Azért nem emlékszem rá, mert 90 százalékuk nem jött be. Se az apróhirdetés, se a User-generated content, se a blogok. Saját blogrendszer fejlesztettünk, és nem működött az se. Baranyában talán jobban sikerült ez is, nagyobb volt rá a fogékonyság, de ez a WordPress blogmotorra ráhúzott printfüggetlen design, az is nagyon gagyi volt szerintem. Valahogy ezek a hozzáadott szolgáltatások nem jöttek be, ami bejött, hogy visszafordultunk az egyre pejoratívabb csengésű tartalomtól a klasszikus, virtigli hírszolgáltatás felé. Ez működött. És működik ma is: ezek a portálok most már több mint tíz éve működnek és a saját területükön piacvezetők.

A legfontosabb konkurensünk most a Hírös.hu-nál is a baon.hu, amit én hoztam létre annak idején. Elég skizofrén helyzet egyébként, mert a többi munkatársam is volt baon.hu-s. Jó ránézni ma is, hogy még van és működik. A tartalom, az írott és képes tartalom viszi a hátán máig. Most jut eszembe, hogy olyan próbálkozások is voltak, hogy programajánló közösségi funkcióval, hogy bejelöllek, ott leszek, amit aztán a Facebook letarolt. Az még nem volt akkor, de iWiw igen, és mindenféle más szolgáltatás is, és nem akartuk megérteni, hogy miért nem tudunk belépni azokra a piacokra. Hát pont azért, mert azok nagyobb brandek voltak, rákattintott a Port.hu-ra, megyére leszűrte, ebben nem tudtunk átütőt. Amiben igen, az a régi: a helyi hírek, legjobban feldolgozva.

Az interjút és a fotókat Bellai László készítette – 2017. június 15-én, Budapesten.

Megosztás
Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0