Oral History

„Ebben a társadalmi környezetben ki lett maxolva a történet” – Interjú Szabó Mártonnal

2017-10-05
Szabó Márton
Szabó Márton (fotó: Bellai László / MODEM)

„Okozott nehézséget az, ahogy a Telekom vagy az Origo működött, de nem gondolom, hogy ez így magában választ adna a kérdésre. De az is lehet, hogy nem raktunk bele elég szervert, amitől kezelhetetlen lett a növekedés. Ma már erre próbálják tréningezni a fiatalokat, hogyan kell nemzetközi környezetben skálázható szolgáltatásokat megcsinálni (…) de nekünk ez még nem volt meg. Ez hiányzott a gondolkodásunkból, ha meglett volna, akkor is ezer dolog lett volna, amin el lehetett volna csúszni” – emlékszik vissza Szabó Márton, az iWiW egykori ügyvezető igazgatója a legnagyobb magyar közösségi háló lehetőségeire. Szabó Márton a MODEM-nek arról is beszélt, hogyan változott meg azóta a hazai internet, és hogyan látták a szolgáltatás jövőjét a kétezres évek elején.

Az internet hogyan került az életedbe és mikor? Milyen szolgáltatás fogott meg először? Hol interneteztél?

Abszolút megmaradt az alapélményem ezzel kapcsolatban. Ausztriában éltem egy évet 17-18 éves koromban. 1995 lehetett, és a kezembe került a SWATCH-nak egy szórólapja és azon volt egy URL. Akkor még azt se tudtam, hogy eszik-e vagy isszák, de az volt az első honlap, amit megnéztem egy Windows95-ös gépen. Aztán fél év múlva már itthon elkezdtem dolgozni a weben. Eleinte a grafika, meg a multimédia érdekelt. Nekem ehhez kapcsolódnak az első élményeim, az éjszakai olcsó internetezéshez és olvasgatáshoz.

Az ABCD neked megvolt, emlékszel rá?

Emlékszem rá, de nem ismertem azokat, akik ezt csinálták. Ők most a magyar internet legendás szereplői, de nekem nem volt velük akkoriban kapcsolatom. Minket a multimédiás CD-ROMok másik ága érdekelt. De egy idő után rájöttünk, hogy, ennek már nincs értelme, mert addigra beköszöntött az internet korszaka.

Amikor fejlesztettetek, akkor milyen tartalmak voltak és kik voltak a célközönség?

Mi akkor azzal kezdtünk el foglalkozni, hogy összedobjunk egy referencia CD-t, de végül a piacra nem dolgoztunk sohasem, én akkor végeztem a gimnáziumban. Fél évvel az érettségi után kiderült, hogy ez nem fog menni. Egy ismerősöm hívására elmentem inkább az akkori Művelődési és Közoktatási Minisztériumba website-ot fejleszteni, de akkor még egyáltalán nem értettem hozzá, csak talán egy kicsit jobban, mint azok az emberek, akik addigra már ott dolgoztak.

Akkor te kimondottan autodidakta módon tanultad a fejlesztést, mert még nem lehetett felsőfokú végzettséged akkoriban. Emlékszel, hogy mi volt az első komoly munkád?

Igen, akkor az volt, hogy a minisztérium kínlódott azzal, hogy elinduljon a website, ez teljesen új dolog volt akkoriban. Még nem voltak CMS-ek gyakorlatilag, a legtöbb website statikus volt. Az Informatikai Főosztály üzemeltette a website-ot korábban, ami félig csak hobbi volt nekik. De persze a kabinet és a sajtóosztály nem volt annyira elégedett, és szerették volna átvenni a feladatot, de bénáztak több hónapon keresztül, nem bírták elindítani a site-ot.

Utána még maradtál ott dolgozni?

Akkor még fiatalok és tapasztalatlanok voltunk, és a politikai vetületével a dolognak egyáltalán nem is törődtünk. Ez a Magyar Bálint által vezetett minisztérium volt, és miután elvesztették a választásokat 1998-ban, akkor minket is kiraktak egy idő után, de még az előző miniszterhez kötődő anyagokat el kellett tüntetni a site-ról, ami beletelt egy időbe. Más ötlete sokáig nem volt az új garnitúrának, hogy mit lehetne a website-tal kezdeni.

Nem emlékszem a pontos részleteire, de Ráday Dávid barátomat is nagyon gyorsan odahívtam dolgozni, mert kellett a szorgos kéz. Így amikor ennek vége lett, akkor már ebben inkább egy lehetőséget láttunk, hogy önállósítsuk magunkat, és nem is zavart, hogy felmondtak, mert nehezen viseltük az államigazgatási környezetet.

Akkor jött a cégalapítás?

Igen, ez meg is valósult, csak már nekem nincs már közöm hozzá. Ez a Ráday Dávid-féle Proud mostanság.

Akkoriban mi volt a neve?

Az alapításkor még Spectralvision volt a neve, ez 1999-2000 körül lehetett. Miután megalapítottuk a céget, az első ügyfelünk az a Dunainvest volt, ami akkoriban az egyik legnagyobb, nem banki hátterű tőzsdeügynökség volt. Miután megkaptuk a melót, az ügyvezető megkért, hogy ne járjak kockás nadrágban és narancssárga pulcsiban, mert nem tudja elmagyarázni a kollégáinak, hogy „kik ezek a hobók” akik hozzá járnak ide az irodájába.

Az öltözködésbeli különbségek előjönnek több történetben is, például az Origóban Simó Györggyel kapcsolatban. A ti esetetekben folyamatos volt az elvárás, hogy „rendesen” öltözködjetek?

Volt néha, bár akkor is lazábban öltöztünk, meg ma is.

Ráday Dávidot milyen úton ismerted meg?

Gyerekkori barátok vagyunk.

Véletlen, hogy mindketten ugyanazon a munkahelyen kötöttetek ki először?

Nem, én mentem oda elsőnek, aztán pár héttel később hívtam, hogy jöjjön oda dolgozni ő is és akkor ott együtt kezdtük el.

Azt hiszem, talán ti vagytok, voltatok (még Vályi Gábor mellett) a legfiatalabb generáció képviselői a magyar internet korai történetében.

Igen, meg még talán a C3-as kör, ott is volt egy ilyen gócpont. És talán még Pfaff Andris is egyidős lehet velünk. A legnagyobb probléma az volt, hogy nagyon fiatalok voltunk akkor, és nem volt tapasztalatunk, sem piaci kapcsolataink. Eléldegéltünk a website-fejlesztésekből, de valahogy megrekedtünk egy szinten és akkor elcsábított mindkettőnket egy-egy ügynökség, ahol persze az akkori viszonyokhoz képest iszonyú jó fizetésünk lett. Ez még az az idő volt, amikor még alig volt valaki, aki értett ezekhez a dologhoz, így aztán egy pár évet lehúztunk külön-külön. Később Dávid önállósította magát, aztán egy idő után visszakanyarodtunk a saját ügynökségünk felé és pár év múlva újra elkezdtünk együtt dolgozni, aminek végül az iWiW eladása vetett véget.

A C3 fontos kezdeti csomópontja volt az internettel foglalkozó kulturális, szakmai, művészi köröknek, neked milyen szerepe volt a saját karrieredben, kikkel ismerekedtél meg ott, milyen irányba terelt téged a C3?

Én pont egy periódusnak a végén kerültem oda, akkor még Mészöly Suzy volt a vezetője. Az első e-mail címem is C3-as volt, kíváncsi vagyok, hogy megvan-e még. Azt is csak azért kaptam, mert néhányan kitalálták, hogy alapítsunk valami projektet, amiről soha nem tudtam valójában, hogy miről is szól, és soha nem is történt semmi végül azzal kapcsolatban. Szóval ez volt a C3-as karrierem, de a többieknek sem tartott sokáig, mert új vezetése lett és emlékeim szerint azok az emberek eljöttek onnan.

Miket csináltatok ott?

Mi nem csináltunk ott végül semmit. De például emlékszem, hogy meghívtak egy Etoy nevű művészeti csoportosulást egy performanszra. Digitális médiaművészek voltak, bármit is jelentsen ez. Az volt a bemutatójuk lényege, hogy mindenki kapott egy mágneskártyát, és a terem közepére felépítettek egy kuckószerű dobozt. Aki bement oda, annak a kezébe nyomtak egy habszifont, hogy szívja ki a patront, ez gyakorlatilag a lufizással azonos hatású rapid tudat- és közérzetmódosítás. Minden kártyalehúzásnál meg tudtad nézni, hogy hány patronnál tartasz, fények villództak, s ment a bódítás.

A végére akkor mindenki jó állapotba került.

A dolog szépsége az volt, hogy voltak a közönségben fiatalabbak, aki értették, hogy mi történik, de voltak idősebb arcok is, akik csak szerepeltek a meghívottak listáján, de közük nem volt a rendezvényhez. Rettenetesen zavarban voltak ettől a helyzettől és teljesen tanácstalanok voltak, hogy mit kezdjenek magukkal.

Fel tudod idézni az első munkáidért kapott összegeket? Ez azért fontos, hogy megpróbáljuk elhelyezni egy térképen, mennyi pénzt lehetett keresni ezzel az állással akkoriban. Például az első fizetésed a minisztériumnál mennyi volt?

Az a baj, hogy arra egyáltalán nem emlékszem, hogy be voltam-e jelentve, vagy alvállalkozóként dolgoztunk-e. Azt tudom, hogy a minisztériumi időszakban lelkiismeretfurdalást okozó helyzetet teremtett, hogy többet kerestem, mint a két diplomás anyám, de arra nem emlékszem, hogy ez pontosan mennyi lehetett.

Tehát akkor már alapvetően többet lehetett már keresni ezzel a melóval. 1999-ben már megvan a Spectral Vision, Ráday Dáviddal és veled, min dolgoztál a WiW előtt?

Hol saját vagy másik ügynökségben, hol szabadúszó munkákkal telt el az idő egészen 2002-ig.

Az ezredfordulón már ismerted Várady Zsoltot?

Nem, akkor én még csak látásból ismertem őt. Alapvetően a Dávid ismerte, és így is kerültem be a dologba. Volt később egy olyan rangsor, hogy ki mennyire elit WiW-tag, ez user ID alapján dőlt el, és én nem számítottam korainak, mert már csak a 75. regisztrált voltam. Pont Dávid mutatta meg azt a site-ot amit Zsolt csinált, akkor regisztráltam magam, még meghívó sem volt. Teljesen véletlen volt, hogy belekerültem a fejlesztésébe, mert pár héttel később a Ráckertben söröztünk, és épp álltam sorba sörért, amikor Zsolt megkocogtatta a hátamat, és azt mondta, hogy régen léptél be…

Ez az a bizonyos ikonikus történet.

Akkor ezen én eléggé felháborodtam, privacy apektusból, és elkezdtünk beszélgetni.

Ez 2002-ben volt?

2002 májusában lehetett.

Amikor elkezdtetek beszélni a Ráckertben, mi volt az a dolog, ami a közös munkához vezetett?

Zsolt azt mondta, hogy összehívott a lakására pár embert, aki webes dolgokkal foglalkozott. Azt látta, hogy valami érdekes dolgot talált ki, de nem tudta, hogy mi lehet belőle.

Emlékszel, hogy kik voltak ott?

Sok mindenkit fel tudnék sorolni. Ott volt 10-15 ember, Birkás Máté, ott voltak Kangyal Andrisék, a Frutta Electronica nevű cégükkel, ott volt Bodó Balázs, meg a Virgósok és még jópáran rajtuk kívül is.

Akkoriban kik képviselték a Virgo Systemet?

Zsoltnak régi barátai barátai voltak, személyesen Petrovics Péter, Gordon Ákos meg Szantner Attila, akkor ők teljes testülettel reprezentálták magukat ezeken a beszélgetéseken.

Ha jól tudom,az első beszélgetéseknek az volt a legfontosabb tárgya, hogy a WiW hogyan működjön tovább, kft.-ként vagy egyesületként?

Azt hiszem, két nagyon fontos része volt ennek a dolognak. Egyrészt sürgős, tűzoltás jellegű feladatok kerültek elő, ezeket meg kellett oldani. Másrészt az, hogy hogyan alakuljon hosszútávon a szolgáltatás sorsa. Akkor még minden nagyon kezdetleges állapotban volt. Csak egy összetákolt, ömlesztett névlista volt, meg a 3D molekula modellező, ami kirajzolta a kapcsolatokat. Ezt Zsolt valahonnan letöltötte, de akkor még nem volt meghívó sem, de üzenetküldési lehetőség sem.

Hogy hívtátok akkor?

Nem tudom megmondani mi volt a neve, egy idő után Zsolt Who is Who-nak hívta, nem tudom, honnan jött a név. Ebből a WiW úgy lett, hogy nem akartuk Who is Who-nak hívni, mert megtudtuk, hogy az már bejegyzett védjegy, így lett belőle WiW. Ez nagyon gyorsan kialakult. Akkor elkezdődött egy tűzoltó meló, volt sok fontos feladat, például, hogy legyen egy rendes login folyamat, meg meghívó. Feladatokat osztottunk, ennek volt hétről hétre egy menete, és ahogy ez a dolog húzódott, ebből kialakult az a kör, amely később megalapította a céget. Végül Zsolt eldöntötte, hogy kikkel szeretne együttműködni.

Amikor ez megtörtént, akkor már világos volt, hogy kft.-ként kell tovább működnie, és hogy terjeszkedni szeretnétek. Mit tudtatok még, hogy mit szeretnétek csinálni?

Volt sok ötletünk és elképzelésünk, de mindannyian úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon új dolog, amiből  azt persze nem tudtuk, hogy mit lehet majd kihozni. Akkor nem gondolkodtunk még olyan startup/technológiai terminológiákban, mint amilyenekben ma szokás, például hogy milyen növekedési ütemet tudunk felmutatni.
A valós névvel való használat, meg a kapcsolati háló volt nagyon új és egyben érdekes is benne.

Az akkori webes környezetben milyen funkciót szántatok ennek? 2003 körül vagyunk, van viszonylag új Google, egy évvel később indul a MySpace, kicsit később a Facebook, vannak már működő hírsite-ok, ritka videós tartalmak, meg listás tartalmak, mint a Startlap. Közösségi oldalból volt már mintátok, vagy még nem tudtátok kötni egy konkrét mintához?

Nekem biztos nem volt konkrét mintám, nem tudtam, hogy létezik ilyesmi. Kezdjük az elejéről: 2002-ben volt összesen 500 000 internetező az országban, és ezt nagyon jóindulatúan mérték akkor. Ha már volt valakinek e-mail címe, akkor már internetezőnek számított, de mai fejjel megítélve igazából nem volt piac.
Azt tudom, hogy eleinte egy tök nagy identitásválságban voltunk. Ma, 2017-ben sokkal jobban tudjuk és értjük, hogy mit jelent egy technológiai startup identitása, de akkor, 2002-ben nekünk fogalmunk nem volt.
A másik, hogy kellett valamilyen üzleti modellt találnunk, de gőzünk nem volt, hogy hogyan, így az első időszak az útkeresésről szólt. Zsolt próbálkozott mindenfélével, mert ő volt az ügyvezető a korai időszakban. Elsőként offline alapokon, mert volt igény találkozókra és a Zsolt ebben az irányban próbálkozott eleinte. De nem véletlenül mondtam a technológiai meg a startup szavakat, mert nekem sokáig tartott mire megértettem, hogy nem ilyen irányba kellene gondolkoznunk, hogy például számháborút vagy bulikat szervezünk, ha mi egy technológiai cég vagyunk.

Ma megvannak a jellemző modellek, hogyan illik gondolkodni egy startupnak: elmennek pitchelni valahova, megkapnak egy támogatást vagy befektetőt, és így tovább. 2002-ben mik voltak a jellemző lépései egy egy online vállalkozás karrierjének?

Nem nagyon láttunk semmilyen mintát. A dotkom lufi utáni időszak volt, láttuk a sikeres és kevésbé sikeres utakat. Akkor az Index mögött voltak például rendes befektetők. Két dolog miatt nem volt ez járható út. Ma kb. ciki, ha valakinek nincs startupja, de akkor még maga a kifejezés sem létezett itthon, a külföldi befektetők pedig már nem voltak itt, legalábbis mi nem találkoztunk velük. Voltak emberek, akik szerettek volna tőlünk dolgokat, de olyan aki jó szándékal jött, abból kevés volt. Voltak furcsa próbálkozások, viszont olyan, hogy gyerekek, akkor nézzünk valami tervet és én most tőkét fektetnék be, ilyen nem volt. Egyébként az is tény, hogy direktben nem is kerestünk befektetőt. Valószínűleg a szilícium-völgyben megoldható lett volna, de akkor Magyarországon nem találtunk volna olyan senkit ebben az országban, akinek képesek lettünk volna elmagyarázni ezt az új működési modellt: hogy mennyire rettenetesen erős a valós név és kapcsolati háló, és az ezzel járó felhasználói érzékenység. Nem lehet ezt a dolgot megerőszakolva egy új modellt bevezetni. Mi azt láttuk, hogy ez egy teljesen járatlan út, és nem hittük abban, hogy találunk valakit, aki az akkori WiW-et akkori formájában békén hagyná, és ne akarna olyan irányba tolna minket, hogy az üzleti modelljét kiszolgáljuk bármi áron.

Azt mondod, hogy a Telekomnak se sikerült ez?

Nem, ez már egy teljesen másik lapra tartozik. Kezdetben egy éretlen termék volt az iWiW. A Telekomos időszak a termék életében is egy másik időszak volt. Arra az időszakra már nem gondolom, hogy mindenben jól történtek a dolgok.

Elindult a kft. Zsolt vezetésével, de 9 hónap múlva lemondott. Hogyan rendeződtek át az erőviszonyok, a koncepciók addig, amíg megszületett az az ötlet, hogy legyen a WiW-ből iWiW? Melyek voltak azok a funkciók, amelyek mentén elindítottátok az újramárkázást, és ebben mi volt a te szereped?

Amikor Zsolt felhagyott a vezetéssel, először a Virgós srácok léptek a helyébe, de csak egyfajta technikai vezetést vállaltak el, mert akkoriban a prioritás náluk a saját cégük működtetése volt. Abban az időszakban inkább csak elketyegett a rendszer, mint hogy valami nagy dolog történt volna. Ez ment is egy darabig, de végül valamikor 2004 nyarán a Virgo hozott egy döntést, hogy a részükről megérné több pénzt, időt és energiát belefektetni ebbe.

Mit láttak meg?

Hogy profitálnak abból, ha foglalkoznak az iWiW-vel, még akkor is ha nem közvetlen hasznuk származik belőle.

Mire gondolsz, szakmai tőkére?

Igen, ilyesmire. Úgy döntöttek, hogy jobban beleállnak. Így akkor elkezdődött egy új időszak, és elvállaltam az ügyvezetést.

De akkor te nem voltál a Virgo Systemnél.

Nem.

Nem is merült fel?

Nem, akkor ők hárman tulajdonosok voltak, nekem nem lett volna szerepem ott, így ez fel sem merült. Elkezdődött egy új időszak az új rendszer specifikálásával és fejlesztésével.

A régi és az új márkanév közötti különbséget az „i” betű mögötti szándék adta, hogy a termék kilép a nemzetközi piacra. Emlékszel arra, kitől jött ez az ötlet?

Ez egy kényszerpálya volt, de nem akartuk mindenképp megváltoztatni a nevet. Elkezdtük volna megvásárolni a domainneveket különböző országokban, de sok helyen a WiW már foglalt volt és ezért lett belőle iWiW. Ha rajtunk múlik, akkor WiW marad. International is beleérthető volt az elnevezésbe, de egybeesett az Apple-féle „i”-nek az elterjedésével is. Amit akkoriban előszeretettel biggyesztettek oda mindenféle termék neve elé, mert trendinek hatott. Kicsit úgy voltunk ezzel az elnevezéssel, hogy a jelentést mindenki saját maga értse bele. A logónk is ilyen volt, a nevünk is. Kevesebb tudatosság volt mögötte, mint ahogy azt ma gondolhatjuk vagy ha a mai szemünkkel nézzük. Szerintem csak annyi volt mögötte, nézzük meg, mi történik akkor, ha megcsináljuk a szoftver különböző nyelvi verzióit, megvesszük a domainneveket, és ha valahol ez működik, akkor az kurva jó lesz. Ez volt a hozzáállás, de semmilyen kutatás vagy üzleti dolog nem volt mögötte. Még abban is megoszlottak a vélemények, hogy egyáltalán Magyarországon kívül lehet-e sikeres egy ilyen közösségi portál, vagy ez annál jóval helyhez és társadalomhoz kötöttebb.

Inkább ambíció volt, de nem tudatos üzleti stratégia?

Mi annyira másképp láttuk akkor. Valahogy így gondolkodtunk: „Van egy érdekes site, és ha lesz 200 000 francia felhasználó, az még érdekesebb lesz.” Emlékszem, volt egy becslésünk, amikor performancia szempontokon gondolkoztunk. Akkoriban 100 000 magyar felhasználóval számoltunk, és azt gondoltuk, hogy a pici oldalszám letöltés változatlan marad, úgyhogy nem lesz azzal semmi gond. Egyáltalán nem gondoltunk bele úgy igazán a dologba. Végül az iWiW váltás után nem csak a user szám nőtt exponenciálisan, hanem az oldalletöltés is megsokszorozódott, na így lett igazi probléma a terhelésből. Ezzel együtt a performancia-problémáink alig-alig voltak megoldhatóak, mi lett volna, ha a 17 nyelv valamelyikéből hirtelen intenzív növekedés indul, akkor az tényleg a végét jelentette volna az egésznek, kezelhetetlen nehézséget okozott volna.

Végülis jó, hogy nem úgy alakult, ahogy eredetileg akartátok?

Azt azért nem mondanám, lehet, hogy megoldottuk volna, csak azért hoztam fel példának, hogy megmutassam, mennyire nem gondoltunk bele, hogy mi minden történhet. Nem tudtuk, hogy az internet következő 10 éve arról fog szólni, amit akkor csináltunk. Mi azt gondoltuk, hogy ez egy tök pici dolog.  A WiW-iWiW váltásnál volt 120 000 regisztrált felhasználónk és napi 10 000 egyedi felhasználónk. Összevetve egy Indexszel, Origóval meg Startlappal, Freemaillel ez nem volt hatalmas szám. Mi azért örültünk neki, láttuk, hogy töretlenül növekszik, láttuk, hogy szerették az emberek meg hogy jópofa és nekünk is tetszett, de nem voltunk jelentős szereplők a piacon.

szabo marci modem (2)

A felhasználók száma 2006-ra már félmillióra nőtt…

Persze, ez megváltozott.

Gondolom 2005-re már bekerültetek a top 10-be?

Az egy nagyon gyors váltás volt, az első 100 leglátogatottabb oldalban biztos benne voltunk már korábban is. A magyar internet aranykorában három médiaportfólió volt a piacon, az Origo, a Sanoma meg az Index, meg talán egy-két szakportál, meg olyanok, mint a Vatera, Házipatika meg az autós oldalak. Más nem nagyon létezett a piacon. Nem úgy értem, hogy fizikailag nem létezett, hanem a radaron nem volt rajta.

Ezek főként a tartalomszolgáltatói szegmensben működtek. Lehet, nem volt még világos nektek, hogy ti nem annyira tartalomszolgáltatást fejlesztettetek, hanem egy olyan kommunikációs szolgáltatást, amivel az emberek állítanak elő tartalmat, és egymással beszélnek? Amikor már megvolt a növekedési tervetek, amikor elkezdtétek fejleszteni, milyen üzleti modell lebegett a szemetek előtt?

Semmilyen.

De azért volt olyan tervetek, hogy display hirdetések lesznek az oldalon.

A három nagy médiaportfólió értékesített érdemben hirdetéseket és természetesen mi is beszélgettünk erről. Amikor az iWiW új felületét terveztük, akkor kialakítottuk néhány standard banner felületet. És soha nem mondtuk ki egymás között, de napi 10 000 látogatóból nem lehetett érdemi bevételt generálni, úgyhogy nem tudtuk, hogy lesz majd a hirdetés.

Arra emlékszem, hogy amikor a brutális növekedés megindult, akkor rájöttünk, hogy nincs miből szervereket vennünk vagy bérelnünk, és akkor elkezdtünk hirdetéseket kirakni. Emlékszem arra, hogy 2006 májusában történt az eladás, 2006 első félévében volt 3 millió forint árbevételünk, aztán átvette a Telekom az értékesítést, és lett belőle egy 200 milliós árbevétel a második félévben. De ezt eredetileg se nem döntöttük el, se nem akartuk annyira, viszont elkezdtük, mert a kényszer rávett bennünket.

Amikor elkezdtétek fejleszteni az iWiW-et a WiW hátán, az mennyibe került?

Az egy sok 10 milliós nagyságrendű befektetés volt, és a Virgo biztosította.

De nekik csak volt valami a fejükben, hogy ezt a pénzt, amit beleraktak, valamilyen módon visszanyerjék.

Ők egy fejlesztő cég voltak, nekik ilyen irányú kapacitásaik voltak a cégükben, amit bele tudtak rakni és úgy látták, hogy megtérülhet számukra a befeketett munka és pénz.

Mik voltak az új funkciók az iWiW-en a WiW-hez képest?  Mik voltak a külföldi példák, amin rajta tartottátok a szemeteket?

Amikor 2002-ben elkezdtük csinálni, akkor kiderült, hogy voltak már hasonló oldalak. Nagyon elhíresült a Friendster, az egy tök érdekes dolog volt, és volt a Sixdegrees.com. Az egész internetet a 2000-es évek előtt az anonimitás jellemezte, ugyanúgy ahogy az egész hacker világból származó digitális undergroundban, ahol még tartotta magát az az étosz, hogy a demokráciát az anonim internet teremti meg. Ezen röhögjünk egy jót 2017-ben, hogy mi teremt és mi nem teremt demokráciát, de az tény, hogy most már nincs anonimitás az interneten. A valós nevek használata egy paradigmaváltás volt akkor, az internet szempontjából egy fontos evolúciós lépés. Kiderült, hogy sokkal jobban lehet használni az internetet, ha az emberek a saját identitásukat felvállalják  ebben a térben is, bár kétségkívül sok előnye volt az anonim internetnek is.

Feltételezem, ez összefügg az internethasználat szociológiájával: hogy kezdetben egy szűk réteg volt a felhasználók köre, és a tömegessé válással egyre inkább a társadalom szélesebb mintájává vált.

Biztosan ez is benne volt, de Magyarországon akkor még csak az early adopterekek használták az iWiW-et, egy akkor fiatal, nyitott és jól szituált réteg.

A chatszobákban alapvető volt az anonimitása a profiloldalaknak. Az iWiW-nek volt ilyen funkciója?

Nem, akkoriban már kifutóban volt Magyarországról az IRC chatkultúra,  aminek teljesen más volt a felhasználási módja. Egy időben az MSN volt a nagy királya a chatnak, de az már túl „tinisnek” számított akkoriban. Volt a Skype, de azt főleg csak a külföldiekkel való kapcsolattartásra használták. A Facebook is elindította egy idő után a saját chatjét, és az egy jó példa volt arra, hogy egy chatszoftveres megoldást kulturáltan is meg lehetett oldani weben. De egyébként a Facebookon is sokáig tartott, mire a chat népszerű szolgáltatássá vált.

Milyen érdekes, hogy először integrálták, aztán szétválasztották a két szolgáltatást.

Először egybemosták az inboxot a chattel, most meg már még egy generációval előrébb tartanak az egésszel. Beszéltem egy korábbi Facebook-igazgatóval, és ő mondta, hogy sikertelen projektnek tartották a chatet eleinte. Tehát ezek egyáltalán nem triviális dolgok, és nehéz most megítélni, hogy 2005-ben mi volt a realitása. 2004-ben, amikor az iWiW-fejlesztésbe kezdtünk, akkor tulajdonképpen egy olyan, nagyvállalatinak nevezhető IT-infrastruktúrát raktunk alá, ami 2010-ben már teljesen inadekvát és idejétmúlt volt. De 2004-ben teljesen reálisnak tűnt, mert csak ez a technológiai környezet volt skálázható. Kifejezetten okos döntés volt akkor, hogy ezt az architektúrát választottuk, de 2010-ben már baromi  nagy problémát jelentett.

Mi volt ez a struktúra, ami később problémát jelentett?

Ez nagyvállalati szerverkörnyezet volt, Oracle adatbázissal. 2004-ben a linuxos környezet még gyerekcipőben járt ahhoz képest, hogy a web szervereinken Java Enterprise futott. Azért vált ez problémává, mert ezek nem ilyen felhasználási környezetre lettek optimalizálva. Nagyon robosztus rendszerek és kifogástalanok, de ma nem találnál egyetlen szilíciumvölgyi startupot sem, amelyik ilyen technológiával üzemeltetne egy website-ot. 2010-ben már tök világos volt például, hogy én már soha nem akarok saját tulajdonú szervert üzemeltetni és triviális lett az, hogy felhő alapú szolgáltatásokat kell használni. A saját infrasturktúra és az enterprise szoftverkörnyezet mind erőforrásbeli és rugalmasságbeli problémákat vetettek fel később. Jó és valid döntések voltak a maguk idejében, de gyorsan változik ez a világ. Nagyon kevesen gondolnak bele, hogy volt olyan év az, amikor az iWiW szerverei hozzávetőlegesen 100 millió forintnyi áramot fogyasztottak.

Még a Telekom előtti időben?

Nem, dehogy, már 2008 után, amikor már csúcsra volt járatva. Ekkor már volt 240-250 szerver és egyéb hálózati berendezés, amelyek az egész iWiW  kiszolgálását végezték.

Meg tudod mondani, hogy ez fizikailag hol volt?

Először a Telekom Petőfi Sándor utcai épületében voltak, aztán később a Dataplex megvásárlása után átköltöztettük oda a gépeket. Azóta is nagyon sajnálom azt, hogy soha nem néztem meg a szervereinket.

Mekkora helyet foglaltak a szerverek?

Nem túl sokat, talán tizenpár rackszekrény lehetett. A beszerzés és az üzemeltetés volt macerás. Egyébként 2-3 évente cseréltük a gépeinket. Ilyenkor egy-egy új gép ára körülbelül a fele lehetett annak, amibe még néhány éve került, a teljsítménye pedig négyszeres volt. Ezekben Tüdős András és Seprenyi Péter segítettek. Akkoriban még csodaszámba mentek az optikai kábellel összekapcsolt, SSD háttértárolók, de egy idő után a feltöltött képeket már ilyeneken tároltuk, mert olyan írási és olvasási sebességre volt szükségünk, amit csak ilyen berendezésekkel tudtunk megoldani..

Az SSD gondolom még új volt akkor?

Igen és kurva drága is, de muszáj volt akkor elkezdeni SSD-t használni. Senki más nem csinált ilyet addig Magyarországon. Mindig azon röhögtünk, hogy a konkurensek részszolgáltatásként felmutattak valamennyi fotófeltöltést vagy fórumhozzászólást, de ez nálunk nagyságrenddel nagyobb volt, és az egész egybe volt gyúrva egy összefüggő rendszerbe. Sok kritika ért bennünket az instabil kiszolgálás miatt, ennek egy része jogos is volt, de olyan szempontból nehéz helyzetben voltunk, hogy akkoriban nem volt senki az országban, aki látott volna már hasonlót, hogy kell egy ilyet jól megcsinálni.

Ez egy fontos pont. Amikor beszéltem Indexesekkel és Origósokkal, akkor ők is hasonlókat mondtak. A kereskedelmi televíziózás úgy indult, hogy külföldről jöttek a szakemberek és erőteljes volt a nemzetközi tudásátadás. Minek köszönhető, hogy az online médiában ez nem volt így, még akkor sem, amikor a Telekomnál voltatok, és akkor is saját erőfeszítésből kellett megoldani a problémákat?

Ez most nagyon szubjektív lesz. Szerintem ennek többek közt az az oka, hogy akkoriban azok az emberek, akik láttak ennél nagyobb rendszereket, leginkább a világ egy másik pontján éltek: Kaliforniában. Most utólag feltehetem a kérdést, hogy megpróbálhattuk volna-e megkeresni azokat az embereket, de nem igazán hiszek abban, hogy sikerrel jártunk volna. A jól menő magyar startupoknál sem szokott egyszerű lenni, hogy olyan szaktudású embert találjanak, aki Magyarországra jönne élni. Nem az számít, hogy honnan, milyen cégtől kapja a fizetését, hanem, hogy kiszakad abból az ottani ökoszisztémából, ahol történnek a dolgok és onnan nem jönnek el. Szerintem nagyon nehéz lett volna idecsábítani hozzáértő embert. Ma már ez kevésbé látszik, de akkor még nyomon követtem, hogy kik vannak aktuálisan a Facebook igazgatói között, és ezek a Google-től, Amazontól, Ebaytől elcsábított szakemberek voltak. Pontosan azért, mert ők tudták tapasztalatból azt, hogyan kell megcsinálni egy ilyen rendszert úgy, hogy jól működjön. Ami most a Facebookon megy, az akkoriban egy teljesen más műfaj volt. Mi nem tudtuk volna elfogadtatni azokat a változásokat, amit a Facebook meg tudott csinálni. Terjedt az interneten egy olyan mondás az iWiW-ről, hogy „ha valaki már két fotónál többet rak fel, akkor az dugni akar.” Ebből is látszódik, hogy akkoriban még sokkal érzékenyebben voltak a felhasználók a magánéletükkel kapcsolatos megosztásokra.Nyilván van egy technológiai kontextusa is ennek. Egy olyan világban igaz lehet, amiben ha le akartál tölteni egy képet, az legalább fél percig tartott, ezért egy fotóba nagyon sok energiát kellett belefektetni. Ez szépen lassan megváltozott.

Amikor bevezettük a kommunikációt az üzenőfalon, az egy aszimmetrikus kommunikáció volt: az alanya meg az ismerősei láthatták a tartalmat, mások nem. Az emberek gyűlölték ezt a funkciót, nem szerették, hogy személyes információkat megosztanak róluk. Indítottunk egy kutatást, amiből kiderült, hogy Budapesten gyűlölik a falat, vidéken meg nem. Erős törés volt a felhasználók és felhasználási módok között.

Hányban vezettétek be ezt a falat?

2006-ban.

A Facebookéhoz képest az volt a különbség, hogy az ismerősök nem minden posztot láthattak?

Nem ez volt a probléma, hanem az, hogy miért oszt meg valaki olyan információt, ami nem tartozik senkire.

A Twittert is azért gúnyolták az elején, hogy miért osztja meg valaki a reggelijét.

Igen, ezt valóban kicsit összemostam, de ennek van egy technológián túli, társadalmi vetülete. Ahogy ma megoszt a magyar társadalom Facebookon, az amerikai tiniktől „tanultuk” meg. Szerintem ebben az országban soha nem használnánk így, ha nem lett volna egy ilyen külső, edukációs hatás.

Azért is kialakulhattak ilyen viták – hogy mit illik megosztani és mit nem –, mert egy bizonyos réteg számára mindig bizonytalan, hogy kinek ír mit az interneten. Kezdetben a tweeteket is sokan úgy értelmezték, hogy sms-ek mindenkinek. Létrejöttek a végletes ítéletek, sokan felháborodtak, hogy valaki miért oszt meg ezt vagy azt bárkivel. Ez a közeg olyan problémákat vet fel, ami mondjuk telefonon nem vetődött volna fel.

Persze, én egy picit másra gondolok. Azt hiszem Indafotónak hívták az Index fotómegosztó platformját, de hiába fejlesztették le, az akkori magyar netes közegben, ha úgy tetszik a magyar társadalomba erre nem volt igény. Néhány professzionális fotós használta a FlickR-t itthon, ami a legnépszerűbb fotómegosztó volt akkoriban világszerte, de itthon alig akartak megosztani fotókat az embereket magukról vagy az életükről.

Volt olyan funkció, amiről úgy gondoltátok, hogy killer application lesz, de nem használták az emberek, és olyan, amiről nem gondoltátok, hogy nagyon bejön és végül nagyon bejött?

Az iWiW API-tól sokkal többet vártam, de végül ez vezetett az egyik legnagyobb felismerésemhez. Az iWiW még az ereje teljében volt és piacvezető volt, amikor megnyitottuk az API-t. Állandóan kritizáltak bennünket,  hogy az iWiW miért zárt, miért nem lehet kívülről is fejleszteni, így végül megnyitottuk külső fejlesztők számára is. Igazából csak néhány tucat alkalmazást fejlesztettek rá, ami nagyon kevés volt. Valaki például elkészített egy pasziánsz alkalmazást, de annyira hiányzott belőle a „social jelleg”, hogy még az ismerősei közül kikerülő játékosokkal sem osztotta meg az eredményeket egy táblázatban. Nem használták ki a benne lévő lehetőségeket, de nem is erőlködtek a fejlesztők. Ezzel szemben a Csajok és Pasik társkereső nagyon gyorsan fejlődött az iWiW-es alapokon, még most is piacvezető pozícióban vannak. Ami a különbség volt a CsP és a pasziánsz között, hogy a CsP-sek komolyan vették, hajlandóak voltak invesztálni bele, megtervezték az egészet, figyelembe vették a sajátosságokat, majd erőforrást allokálva neki álltak lefejleszteni és elindítani. A korábbi „miért nem fejleszthet más is az iWiW-en”-t felváltotta a „nem fejlesztek semmit a Telekomnak” mantra a fejlesztői körökben. Akkorra sikerült megértenem, hogy az iWiW egy görbe tükre a társadalomnak, annyit lehetett kihozni belőle, amennyit a közeg meghatározott. Sok múlott rajtunk, de a teljes környezeten is. Most csak ironikusan jegyzem meg, hogy a mai napig az övék a szolgáltatás, a Telekomnak/Origónak soha nem lett végül saját, sikeres társkeresője.A WiW-nek kezdetben volt egy szubkulturális jellege, és emiatt felmerültek néha konfliktusok a rendszer bővülésekor, mint mondjuk a WiW-iWiW váltásnál, vagy miután az iWiW a Telekomhoz került. Te mit éreztél ebből?

Ennek több felvonása is volt. Onnan indult ki, hogy egy jól meghatározható kör kezdte el használni még a kezdetekben, az ismerőseink és azok ismerősei. Volt szociológiai, szubkulturális törés is a generációk között is. Egyébként tőlünk sokszor kérdezték, hogy nem félünk e a MySpace-től, de a MySpace az egy tök más típusú dolog volt mint az iWiW,az egy media network és nem egy social network volt, ez így soha nem került be a magyar tudatba.

Nekem az az elméletem, hogy nem a Facebook nyírta ki az iWiW-et Magyarországon. Abban az értelemben, hogy az iWiW-nek megvolt a maga célja, hogy összehozza az embereket és kommunikációs lehetőséget adjon nekik, de ez egy idő múlva már nem volt elég az aktivitás fenntartásához.  Ezt a Facebooknál úgy oldották meg, hogy rájöttek, médiaszolgáltatást kell csinálni, és a newsfeed mint olyan átalakította az egész közösségi hálót. Végül nem a nagyobb közösségi háló nyomta le a kicsi magyart, hanem egy médiaszolgáltatás a közösségi hálót.

Itt már minden mindennel keveredik. A Facebook megvette a Friendfeed-et és abból lett a newsfeed. De mondjon valaki utólag egyetlen startupot, amit az iWiW-nek érdemes lett volna megvennie itthon, hogy tovább fejlődhessen. Szerintem ezeknek a száma konkrétan nulla. Az is sokat megmutat a világok közötti különbségekből, hogy az iWiW egy generációs váltás volt a szoftverekben és nem tudott megugrani még egy ilyen váltást. 2008-ban nagyon limitált tartalomforrásból táplálkozott volna ez a newsfeed, ha lett volna. Tehát nem lehet ezeket a kérdéseket így magukban vizsgálni. Nem csak azon múlt, amit mi megcsináltunk, hanem azon is, amiből táplálkozni tudott a rendszer, a teljes ökoszisztémán. Az sokkal limitáltabb volt, és az emberek is máshogy akarták használni akkor.

Többféle értékelés született az iWiW utolsó időszakáról. Egyesek szerint behozta az árát, mások szerint nem. Világos, hogy volt egy különleges szerepe ennek az egésznek, hogy egy országban egy helyi közösségi háló a lakosság internetezőinek közel száz százalékát a felhasználói között tudja. Úgy tűnhet, hogy egy ilyen pozícióból nem lehet veszíteni, mégis be kellett zárni. Mik voltak azok a faktorok, amik egy ennyire durva piaci monopóliumból elvezettek oda, hogy egy kívülről jövő dolog teljesen letarolta a piacot?

Sokféle aspektusból lehet nézni ezt a dolgot. Onnan is lehet, hogy ma gyakorlatilag nemzeti közösségi háló két olyan országban van már csak, ott ahol nem latin betűkkel írnak.

Oroszország? Kína?

Igen. De lehet, törvényszerű, hogy egy globális szolgáltatás lenyom minden nemzetit, mindenhol voltak, de ezekből semmi nem maradt meg.

Mondjuk a kínai példa a politikai nyomás miatt lehet életképes.

De lehet, ha politikai nyomás nem lenne mögötte, akkor Kínában ugyanez lenne a helyzet. Érzékenyek arra a felhasználók, ha nekik nem komfortos tartalommal találkoznak. Rengeteg apró dolog van az egész mögött. Egyetlen dologra nem tudok rámutatni, hogy itt vagy ott követett el valaki egy olyan hibát, ami egyértelműen elvezetett az iWiW végéhez. Ebben a társadalmi környezetben ki lett maxolva a történet. Lehetne beszélni arról, hogy vannak nüanszok, hogy az Origo felépítése a Yahoo! modellt követte. Okozott nehézséget az, ahogy a Telekom vagy az Origo működött, de nem gondolom, hogy ez így magában választ adna a kérdésre. De az is lehet, hogy nem raktunk bele elég szervert, amitől kezelhetetlen lett a növekedés. Ma már erre próbálják tréningezni a fiatalokat, hogyan kell nemzetközi környezetben skálázható szolgáltatásokat megcsinálni, én ugyan még nem látom ennek az eredményét, de nekünk ez még nem volt meg. Ez hiányzott a gondolkodásunkból, ha meglett volna, akkor is ezer dolog lett volna, amin el lehetett volna csúszni. Amikor voltam látogatóban egy haveromnál Kaliforniában, elmentem a számítástechnikatörténeti múzeumba. Arra jöttem rá, hogy vannak ezek a nagy nevek, mint az Apple, HP, IBM és ez egy olyan világ, ahol a legtöbb piacvezető mindig az előző generációt váltja le, és nem tud a következő generációba semmit se átörökíteni. Ennek a piacnak ez a szabályszerűsége. Lehet, hogy 10000 startup közül csak egy lesz, aki megéri a 30 évet, és az az egy lesz, ami túlél a saját területén.

Említetted, hogy már a kezdetekben is voltak konfliktusok az adatvédelmi policy miatt. Nagyjából attól az időszaktól fogva, amikortól már te irányítottad az iWiW sorsát, milyen adatvédelmi és privacy policytek volt? Mennyiben szabott nektek akadályt törekvésekben, dizájnban, hirdetésekben az adatvédelmi törvény?

Az egész adatvédelemnek alapvetően több dimenziója van. Az emberekben mindig van egy félelem a szolgáltatói visszaéléstől. Amikor megkérdezte valaki tőlünk, hogy mi tart vissza minket attól, túl a saját etikai normáinkon, hogy ezzel az adatbázissal visszaéljünk, én erre azt kérdeztem vissza, valaki számolja már ki, hogy ebből mennyi hasznunk lehetne, hogy e-mail címeket eladogatunk, spammelünk. Ráadásul,  milyen hitelességi problémákhoz vezetne, ha mi visszaélnénk az összegyűjtött adatokkal. Igenis komoly felelőssége van a szolgáltatónak. Azt gondolom, hogy a hétköznapi gondolkodás ezzel nincs teljesen tisztában, talán leginkább a ’90-es évek „home-shopping” visszaéléseinek emléke miatt.

Nem csak a szolgáltatói visszaélésektől félnek a felhasználók. Hanem attól, hogy esetleg valaki kiderít, nyilvánosságra hoz olyan információkat, amiket ő nem szeretne nyilvánosságra hozni.

Az alapvető félelem ez volt, hogy visszaélünk az adatokkal. De én soha nem láttam volna reális okot, miért érné meg. Nem lehet kompenzálni a hitelességi kockázatot. Azt kell látniuk az embereknek, hogy ez egy 3 millió forintos törzstőkéjű kft. volt a kezdetekben. Simó Gyuri mondta, hogy az iWiW az ország legnagyobb telekommunikációs vállalatáé lett, akit a közhiedelemmel ellentétben rengeteg szerv ellenőriz folyamatosan és amúgy is a figyelem középpontjában van. Ezért is jobb helyen vannak itt az adatok, mint egy noname kft.-nél.

Hogy nézett ki egy adatvédelmi ellenőrzés?

Ez is egy soklépcsős evolúción ment keresztül. Vannak az általános szerződési feltételek, meg az adatvédelmi nyilatkozat, és azt hiszem a WiW időszakban mintha nem lett volna, legalábbis nem volt hangsúly azon, hogy rendben legyen és tartalmazza a szükséges feltételeket. Az iWiW-váltásnál felmerült, hogy ezt a dolgot rendezni kell minden szempontból. Emiatt jó dolog volt, hogy a T-Online-nak komoly tapasztalata volt ezen a téren. Az ÁSZF-ünket és adatvédelmi nyilatkozatunkat akkor rendeztük. Akkoriban (is épp) Péterfalvi Attila volt az adatvédelmi biztos, és az ő irodájával egyeztetve alakítottuk ki az adatvédelmi nyilatkozatunkat. Fontos szimbolikus lépés volt, hogy egy ennyire fontos szolgáltatás ne utólag egyeztesse az ilyen kérdéseket. Hogy olyan dokumentum kerüljön ki, ami az adatvédelmi biztosnak, és intézményének megfeleljen, és hogy az emberek biztonságban érezzék az adataikat.

Az eladás napjaiban szivárgott ki egy hír 2006 tavaszán (amikor már egy ideje robbanásszerűen nőtt a felhasználók száma, százezrek csatlakoztak pár hónap alatt), hogy Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár ajánlásával az államigazgatásban szétküldtek egy levelet, hogy ne használják az államigazgatásban dolgozók az iWiW-et, mert az nemzetbiztonsági kockázatot rejt. Ahogy az ügy gyűrűzött, a HírTV-be meginvitált O. Kovács Szilveszter. Később a haverjaim sokat röhögtek azon, hogy folyamatosan igazgató úrnak hívott engem. Ott volt Tóth András is a stúdióban, Péterfalvi Attilát telefonon kapcsolták a beszélgetésbe arról, hogy a hatályos jogszabályok megfelelőek-e, mire van szükség, mire nincs. Aggódtam a műsor miatt, hogy mi megy ki az iWiW-ről az emberek irányába, mert nem vagyok sem jogász, sem nemzetbiztonsági szakértő. Nem is akartam belecsúszni ezekbe a szerepekbe, mert ennek a beszélgetésnek komoly tétje volt. Miközben persze mi nonszensznek tartottuk, hogy az állam miért akarja az alkalmazottainak az internetezési tevékenységét korlátozni. Szerintem az embereknek joguk van a magánéletükben azt csinálni, amit akarnak. Ez a probléma állandóan felmerül. Ennek az ellentmondása átszövi a közösségi médiát azóta is. Nemcsak az aktuálpolitikai eseményekre gondolok. Nyilván amikor egy állami intézet kirúg egy embert vélhetően egy Facebookos állásfoglalás miatt, akkor tizenakárhány évvel később ugyanannál a kérdésnél tartunk, hogy hol van ennek a határa. Akkor azt mondta Péterfalvi, és szerintem baromira igaza volt, hogy az iWiW egy új jelenség a társadalomban, és ezzel meg kell tanulni együttélni. Ez volt a lényege. Szerintem a mai napig is igaz ez, és tök jól látszódott később a Facebooknál is, hogy a közösségi média előtt nagy volt a különbség a magánéleti és a széles nyilvánosság között, és nem volt átjárás a kettő között. Valószínűleg mindenki tudta mire számíthat. Ha a kocsmában vállalhatatlan dolgokat mondott, tudta, hogy ott marad, egy celeb tudta, hogy ha botrányt kavar, az a bulvármédiába kerül. Tökre élveztem, amikor a Facebook végig ugyanazokkal a jelenségekkel küzdött, amíg erre jobban figyeltem. Mondok egy példát: valamilyen bandaháborúban megkéseltek egy tinit, akiről a médiában lement, hogy az anyja zokogva meséli, hogy milyen egy áldott jó gyerek volt, másnap meg azzal volt tele a média, hogy a Facebookról letöltött fotóin a srác késekkel, fegyverekkel pózol. Ez volt ennek a határnak az összemosása. Az, hogy a srác fegyverekkel pózol teljesen érdektelen egészen addig, amíg a médiafigyelem középpontjába nem kerül. Abban a pillanatban a magánélete eltűnt és a nyilvánosság elé került. Ez egy olyan jelenség volt, amire nem volt kész a társadalom. Meg ott vannak azok a történetek, ahol a Facebookos fotói miatt nem vesznek fel valakit egy munkahelyre, ismerjük ezeket a sablontörténeteket.

Tudsz mondani olyan médiajelenségeket, akik egykor az iWiW-en csinálták meg magukat, mint ma a Facebookon? Voltak ilyen márkák, médiaszemélyiségek?

Voltak, de nem így, ahogy most. Az sokkal korlátozottabb felület volt. Csonka Pici volt az egyik legtöbb kapcsolattal rendelkező iWiW felhasználó, mint magánszemély. Remélem nem sértettem meg ezzel a személyiségi jogait. Ő a fellépéseit is az iWiW-en keresztül szervezgette. Ami még érdekes jelenség volt, hogy a 2006-os zavargások idején elindult egy olyan kezdeményezés, hogy a tüntetésekben résztvevők kitalálták, hogy nickname-nek (volt ilyen mező) azt adják meg maguknak, hogy „csőcselék”, mert akkor gyorsan meg tudják találni egymást.

Szabó Márton

Tulajdonképpen hashtagként használták?

Igen. Aztán erről leszoktak, mert elkezdtek rájönni, hogy a hatóságok is használhatják az iWiW-et beazonosításhoz. Volt is egy nagyon korai nyilatkozat, amikor kitört a balhé az őszödi beszéd kapcsán. Valamelyik szervező azt válaszolta arra a kérdésre, hogy hogyan szervezték meg ilyen gyorsan a megmozdulást, hogy SMS-ben és az iWiW-en.

És amikor felmerült, hogy az iWiW-en keresztül is nyomoz a hatóság, történt olyan, hogy tőletek kértek adatokat? A Facebooknál ez például folyamatosan történik.

Ez egy érdekes dimenziója a történetnek, és analógiát mutat a Facebookkal. Mindig azt éreztem, hogy az emberek attól rettegnek, hogy mi mit kezdünk az adatokkal. Én mindig is úgy gondoltam, hogy nálunk sokkal félelmetesebb entitások vannak a világban, azok, akik ezekhez az adatokhoz kvázi legálisan hozzájuthatnak. Ennek a tudása, amivel szerintem az átlag állampolgár nem rendelkezik. Ez a világon nagyjából mindenhol hasonlóan van, hogy a büntető jog keretei között a magyar hatóságok bárkit adatszolgáltatásra kötelezhetnek. Nem egy opció, vagy lehetőség ez a szolgáltatónak. Ha a törvényi feltételek adottak, akkor ezt egy szolgáltató nem bírálhatja fölül. Ebből volt például érdekes ügyünk, egy értelmezési különbség a levéltartalom kiadására vonatkozóan. Nagyon másnak számítanak azok az adatok, amelyek a kommunikáció tényére vonatkoznak. Például amikor egy hatóság arról kér adatokat, hogy XY mikor lépett be, küldött-e üzenetet, kinek, mikor és mi volt annak a tartalma. Mi azt gondoltuk, a saját jogértelmezésünk alapján, hogy az üzenet tartalma levéltitok hatálya alá esik, és ott van a csavar a dologban, hogy a levéltitok viszont bírói engedélyköteles, a többi metaadat viszont már nem. A rendőrség ezzel szemben úgy gondolta, hogy ki kell adni a levéltartalmat, mi meg az ombudsmanhoz fordultunk, hogy foglaljon állást, hogy ki kell-e adni a levéltartalmat vagy sem. Az állásfoglalás a hatóságra nézve nem jelentett semmit, de az ügyészség megbüntethetett volna minket, ha nem teljesítettük az adatkérést.

Faramuci ügyeink is voltak. Egyébként én ellenzője vagyok ennek az állami túlhatalomnak és nem azért, mert a szolgáltatói oldalon voltam, hanem mint állampolgár azt gondolom, hogy ez sokkal nagyobb gond, mint a piaci cégek kíváncsisága. Szerintem pont ez nincs meg az állampolgároknak, hogy lehet tartani attól, hogy a szolgáltató kiadja harmadik személynek az adatokat, csak az a különbség, hogy ha egy nyomozóhatóság kutatni akart a lakásban egy papír után, akkor házkutatási engedélyt kellett kérni. Ez a probléma a felhő alapú szolgáltatásokkal, hogy az adatkérések automatikusan zajlanak és csak az összetettebb adatkérések bírói engedélykötelesek. Ezzel nincsenek tisztában az állampolgárok az adatvédelem tekintetében. Áttevődtek a tengeren túlra a tárhelyszolgáltatók, ahol a magyar állampolgárokat nagy mértékben védi az, hogy csak egy jogsegélyszolgálat segítségével tudnak a magyar hatóságok adatkéréshez folyamodni. Pont a statisztikákból látszik, hogy nem törik magukat ezek a szolgáltatók, hogy teljesítsék az ilyen kéréseket.

Fel tudsz-e idézni számokat nagyságrendileg, hogy mennyi adatot adtatok ki?

Konkrétat nem. Például a 2006-os zavargások kapcsán abszolút megnövekedett a hatósági adatkérések száma. Egy esetről tudok, idegesek is voltunk. Valakit letartóztattak Szegeden, ha jól emlékszem. Nem a keresett személyt találták meg, viszont hajnalban rátörték az ajtót – és arra a kérdésre, hogy ez most mi, a rendőrök mondták, hogy az iWiW-től kapták meg az adatokat.

Ez is egy automatikus folyamat volt?

Nem teljesen. Nálunk azért emberek dolgoztak, nem néztem meg egyesével ezeket a kéréseket, hogy akkor ez kicsoda, micsoda. Így értettem azt, hogy nem tudom mikor adtuk ki az ő adatait, csak a sajtóból jött vissza a híre, hogy ezt mondták neki, hogy iWiW-es adatok alapján azonosították be és a rendőrségi látogatást ennek köszönheti. Volt ezeknek az ügyeknek egy sajátos tipológiája. Voltak a teljesen klasszikus bűncselekmények. Voltak azok a helyzetek, amiket én a legkevésbe szerettem, amikor iWiW-en követtek el egymás ellen az emberek törvénybe ütköző dolgokat, ezek jellemzően profilvisszaélések voltak. Diákcsínynek szánták sokszor, csak az elkövetők nem tudták, hogy bűncselekmény. Az iskolában nyitva hagyta az iWiW-et az áldozat, más belépett helyette és a tanároknak kellemetlen üzeneteket írogatott. Ezeknek egy részéből bűntetőeljárás kerekedett. Az én iWiW-nél töltött időszakom utolsó periódusában volt jellemző, hogy a hatóságok a kapcsolati hálókban akartak kerestetni velünk dolgokat. Általában nekünk az volt az indokunk, hogy azt mondtuk, minket ne kötelezzenek adatszolgáltatásra, mert teljesen nyilvános a kapcsolati háló, és ha nagyon érdekli őket, akkor nézzék meg.

Amikor automatizmust említettem, akkor arra gondoltam, hogy elvileg az emberi Facebook adminok nem férhetnek hozzá az én tartalmaimhoz. Amennyiben viszont nálatok az állam hatására ki kellett adni valamit, az alkalmazott betekintést nyerhetett a tartalmakhoz, holott neki nem volt joga, csak az államnak. Nálatok mekkora biztosítékotok volt arra, hogy alkalmazottak ne férhessenek hozzá a tartalmakhoz? Hogyan ellenőriztétek ezt? Volt-e olyan, hogy például valakitől azért kellett megválni, vagy megrovást alkalmazni, mert azt vettétek észre, hogy adatvédelmi elvekkel ellentétesen cselekszik?

Egyről tudok, de akkor már nem voltam ott, ezért erről nem szívesen beszélek. (Van egy Origo cikk erről, azt ajánlom inkább.)  Konkrétan nekem se volt jogom arra, hogy adatlapokba belelássak. Eszközöm sem volt. Ismerősi körben volt olyan, hogy mondták, hogy azért nem használja valaki az iWiW-et, mert nem akarja, hogy a Zsolt (Várady) olvasgassa a leveleit. Nekem nincs tudomásom arról, hogy történt volna ilyen dolog. Voltak kisebb-nagyobb problémáink, de ilyen horderejű, mint a Google-nél, hogy rendszergazda vagy munkatárs kiszedett volna adatokat, ilyenről nincs tudomásom.

Volt olyan, amikor a felhasználók jelezték, hogy valami nem stimmel a privacy policyvel, vagy valamilyen tartalom sérti őket?  

A régi WiW-en volt egy policy, hogy politika nincs. Nem lehetett fórumokat tetszőlegesen nyitni eleinte. Amikor pedig a WiW-ből iWiW lett, nemcsak a felhasználószám robbant be, hanem már saját topikokat is lehetett indítani. Akkor is már elég polarizált volt a közélet és a társadalom, és akkor azonnal ki is törtek a balhék a politikai erővonalak és preferenciák mentén. Néhány felhasználó túlérzékenyen reagált bármire, ami nem felelt meg az ízlésének, de provokáltak is jócskán ahhoz, hogy a kifogásolható reakciók megszülessenek. És elkezdődött egy másik játszma is, amiben a szolgáltatót mindenképp felelőssé akarták tenni, hogy ne jelenhessenek meg az érzékenységüket sértő tartalmak. Amikor ismert náci történelmi személyiségek nevében kezdtek profilokat létrehozni és ez rettenetesen zavart egy társaságot a felhasználók körében. Állandóan probléma volt, hogy azonnal töröljük ezeket, meg hogy mi cinikusak vagyunk és ennek az lett a vége, hogy Cs. Kádár Péter, aki egy ismert médiaszemély, a végén feljelentette Straub Eleket, Simó Györgyöt, Weyer Balázst meg engem. Teljes képtelenség volt. Egyrészt azzal, hogy támogatjuk a nácikat, másrészt, hogy „távközlési szolgáltatás hanyag kezelése” ez volt szerinte az egyik vádpont. Meglátott egy frissen regisztrált Hitlert és akkor ő megtette a feljelentését ellenünk. Ennek szerintem semmi folytatása nem lett. Az biztos, hogy a távközlési szolgáltatás hanyag kezelési jogállás nem is létezik. Szerintem megszűntették ezt a nyomozást anélkül, hogy hozzánk elért volna érdemben az ügy.

Említettél egy másik történetet, amikor egy profilkép volt a probléma.

Ezek voltak azok, amiket a legjobban gyűlöltem az iWiW kapcsán. Behoztak feszültségeket kívülről. Nekünk voltak   ilyen visszatérő gócpontjaink, abból több is évekre visszanyúlt, de még az Index törzsasztalból importáltuk a balhékat. Ezek személyiségi jogi, becsületsértési ügyek voltak, néha családjogiak, ezeket gyűlöltem. Válófélben lévő szülők, és hasonlóknak a balhéi. Általában csak úgy akartak minket bevonni, hogy a másik fotóit töröljük le. Ezeknél az ügyeknél messziről bűzlött, hogy ez nem ott kezdődött, ahol az egyik fél bejelentkezett. Egy konkrét esetben, amikor egy válófélben lévő párnál (nem volt tiszta, ki a gyám), az anyuka, mint a gyereknek a gyámja, követelte, hogy a gyereknek a nagyanyját töröljük le az oldalról, de legalább egy fotót a profiloldaláról, mert a profilfotón, amin a nagymama szerepelt, a háttérben a vitrinben ott volt a gyerek fotója.

Vagy hogy feltörtek egy motorosboltot, és az illető az onnan ellopott felszerelésben pózolt az iWiW-en. A másik, amikor egy kisebb társaság azzal szórakozott, hogy szállodákban nem fizették ki a számlát. Gigaszámlákat hoztak össze pár éjszaka alatt. A sokadik szálloda feljelentés tett, és kiderült, hogy az illető a valós nevét adta meg a bejelentkezésnél. Az az ügy pikantériája, hogy a rendőrségnél valahol (egy kisvárosban, faluban történt az eset) egy alacsony beosztású rendőrnek eszébe jutott rákeresni az iWiW-en, és így találták meg az illetőt. Volt még egy eset. A Telekom egy időben árult lízingelhető szoftverlicenszeket és az illető az iWiW-en adta el ezeket, pedig nem lett volna szabad neki, de nagyon jól ki tudta a Telekomos infrastruktúrát használni.

Egyébként Petrányi Dóra volt akkor a T-online jogi vezetője, alatta dolgozott Detrekői Zsuzsa. Elsősorban vele dolgoztam ezekben az ügyekben.

Amikor Magyarországon elkezdtek az első internetes mémek (Szalacsi, Polgár Jenő és a többiek) szaporodni, ezek részben az iWiW-en terjedtek. Az iWiW és a magyar internetes populáris kultúra mennyire fonódott össze?

Egy fontos dolgot tudok erről elmesélni. Pont összeért a mi váltásunk a Telekom 600K stratégiájával, ez full véletlen volt. Kevés internetező volt nég 2002-ben, és még 2004-2006-ban sem volt sok. A Telekom 600K stratégiájának a lényege az volt, hogy 600 ezer családban legyen ADSL az országban. Nekiindultak, hogy elvigyék a szélessávú internetet a háztartásokba. Később, tőlünk teljesen független kutatócégek pedig kimutatták, hogy 2007-8-ban irtózatos méretű volt az a réteg, aki akkor középkorúnál picit idősebb volt, és konkrétan az iWiW miatt kezdett el internetezni. Teljesen jól kimutatható társadalmi hatása volt az iWiW-nek. Ez nagyon fontos ebben a történetben.

 

Az interjút Tófalvy Tamás készítette 2017. február 10-én és 17-én.

A helyszín az Addicted 2 Caffeine és a Semmi Extra volt.

(A dőlttel jelölt rész az interjúalany későbbi kiegészítése)

 

Megosztás
Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0