„Nem volt körülöttem az a szellemi holdudvar, ami segített volna felvenni a versenyt” – interjú Nemes Dániellel

 

A saját nyilvántartása szerint ő volt az Internetto ötödik, hetedik és kilencedik rendszergazdája. Fontos szerepe volt az Internetto-Index szakadásnál is, és bár sokan árulónak tartják, ő biztos benne, hogy az igazság oldalán állt. Rendszergazdából lett vállalkozóként indított önálló híroldalt, a Stop.hu-t, amiről a saját mérései alapján azt mondja, hogy versenyben volt az Indexszel és az Origóval is.

Több interjúban előkerült már a neved, például Kiss Borinál, amikor az Internetto-Index szakadásról volt szó, és arról, hogy ki kivel volt, kinek a pártján állt. Ő rólad szólva annyit mondott, hogy te a gépekkel voltál. Te akkor nagyon fiatal voltál, nagyon fiatalon kerültél bele az online média világába. Hogyan alakult ki a nagyon szoros kapcsolatod a gépekkel?

Nem sokkal az érettségi előtt ‘95-ben vettem egy modemet, és azon keresztül kezdtem el először BBS-eken [Bulletin Board System] – ez a betárcsázós mini internet volt, kis szigetek – kommunikálni másokkal. Majd, amikor egyetemista lettem, akkor az internetre is tudtam kapcsolódni. Valahogy úgy alakult, hogy Nyírő András kiszúrta a személyes honlapomat – amit ma talán blognak neveznénk, és amikor majd kutatják ezt a hangfájlt, akkor a fene tudja, hogy minek fogják -, ahol én használtam néhány olyan kifejezést, amit az angol szaknyelvből próbáltam magyarítani. Nyírő Andrásnak ezek nagyon megtetszettek. Neki volt egy gyűjteménye ezekből a szavakból, és ő maga is sokat magyarított. Például amikor még nem tudtuk, hogy [a homepage-ből] honlap lesz, akkor használtak rá az ottlaptól kezdve a fene tudja miken át egy csomó érdekes, most már halott kifejezést. Nyírő a saját gyűjteményébe átemelte ezeket a szavakat is, amiket én magyarítottam és találtam ki.

Mikor volt ez körülbelül?

Ez 1995 kora őszén volt.

Mi volt honlapod címe?

A műegyetem szerverfarmján volt, szerintem a goliat.eik.bme.hu/~dnemes. Nem, d nélkül, simán nemes. Valahogy levelezésbe keveredtünk az Andrással. Mindig ilyen elképesztő, hajnali 2 és 4 közötti időpontokban levelezgettünk, ami kollegialitást kölcsönzött ennek a csevegésnek. Megkérdezte, hogy segítenék-e neki valamilyen munkával. Persze, bemegyek hozzád szívesen, beszéljük meg, válaszoltam. De nem adott időpontot. Rákérdeztem pár nap múlva, megint nem adott időpontot. Majd, majd, majd – mondta a szokásos stílusában. Pár hét múlva el is felejtettem, akkor ez nincs, mással megcsináltatta, nem foglalkoztam vele. Aztán hónapokkal később valahogy megint beszéltünk, rákérdeztem, és azonnal berendelt, hogy akkor most gyorsan beszélnünk kell. Bementem, és a kezembe nyomott egy CD-t, hogy azt kellene magyarítani az Internet Expo magyar pavilonjának a megnyitójára. Elvittem, hogy megnézzem, mit lehet vele csinálni. Egyhetes határidő volt, talán pénteken találkoztunk, és rá következő péntekre kellett megcsinálni. Hétvégén átnéztem a CD-t, és összeírtam egy leltárt. Egy darab exe file volt az egészen, egy futtatható állomány, egy szoftver. Darabokra szedtem a bináris állományt, és kigyűjtöttem, hogy hány ezer darab kép, hány ezer darab weboldal, azt szorozzuk be kettővel, mert angolul is van, és akkor ezt kellene megcsinálni.

Mi volt ez?

Magyar koronázási ékszerek CD, vagy valami ilyesmi, nem is emlékszem pontosan. Leltároztam, és bevittem az Andráshoz, aki teljesen elhűlt, két okból: egyrészt nem nagyon volt hozzászokva, hogy ott a csapatban bárki felmérte volna a munkamennyiséget, mielőtt nekiállt megcsinálni, másrészt meg nyilvánvaló volt, hogy ezt nem lehet ennyi idő alatt elkészíteni. Azt mondta, hogy jó, csináljak meg belőle annyit, amennyit sikerül. Nekifeküdtem, nekem akkoriban meglehetősen komoly munkabírásom volt, és megcsináltam határidőre. Teljesen készen volt tőle.

Nagyon érdekes volt ez az Internet Expo is, a magyar pavilon megnyitóját a talán első internetkávézóban tartottuk, a Szépművészeti Múzeumban lévő Protea nevű internetkávézóban, amiben az IDG-nek, az Internetto kiadójának volt valami érdekeltsége, ha jól emlékszem. Fábry [Sándor] tartotta a megnyitót. Megérkezett, negyedóra – húsz perc késéssel, teljesen csapozottan, és láthatóan halovány elképzelése sem volt, hogy éppen hol van. Köszöntötte a közönséget, hogy „tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit aaa…” (eljátssza), a zsebében elkezdte kutatni a jegyzeteit, azt nagy nehezen megtalálta, „az Int… int… Internet Expo magyar pavilonjának a megnyitóján. Hát igen, internet. Ez is csak egy olyan dolog, amit a férfiak találtak ki azért, hogy újabb nőket tudjanak megdugni.” És innentől Fábry már elemében volt, ezt azt hiszem, hogy ezt nem kell bemutatni, nyilván köze nem volt a megnyitó további részének az internethez, de nagy sikere volt. Így sikerült megnyitni az egészet.

Ezután az András tett nekem egy ajánlatot, hogy dolgozzak az Internettónál.

Ez csak egy próbamunka volt? Kaptál érte pénzt? Milyen megbízás alapján ment?

Talán kaptam érte valamennyi pénzt, nem tudom, de őszintén: az Andrásnak az egyik legnagyobb zsenialitása abban állt, hogy tehetséges embereket talált, akiket gyakorlatilag ingyen tudott dolgoztatni, vagy valamit fizetett általában, de egészen vicces pénzeket. Talán volt néhány kivétel, de én nem tartoztam a kivételek közé, és nem is vagyok meggyőződve róla, hogy tényleg volt, aki ezen sokat keresett. De én nem is azért csináltam! Ott voltam 18 évesen, az egyetem elején, úgy, hogy én már a harmadik héten láttam az egyetemen, hogy én nem akarom ezt így csinálni, pedig az volt az álmom, hogy oda bekerüljek.

Mit tanultál?

Műegyetem, informatika. Akkor 120 pont volt a határ, bocs, a pontszámok maximuma, amit normálisan, az extra pontok, versenyek és nyelvvizsgák nélkül lehetett szerezni, és ha jól emlékszem, akkor 123-mal lehetett bekerülni abban az évben, tehát igazából hibátlan felvételit kellett írni, ami azért nem triviális. Mégis bekerültem, ez volt a nagy álmom, amire évek óta készültem, egészen késői gyerekkorom óta. Óriási csalódás volt nekem, hogy annak, amit tanítani kellett volna, vagy tanulni kellett volna, köze nem volt ahhoz, ami ott ment. És ez a Budapesti Műszaki Egyetem volt, annak is az Informatikai Kara, tehát akkor mi lehetett máshol?! Na mindegy, szóval nem a pénz érdekelt ebben. Korábban diákmunkákat csináltam és mindig bőven több pénzem volt, mint amit elköltöttem, mert nagyon keveset költöttem.

András felajánlotta, hogy legyek a technikai mindenes, tulajdonképpen segéd-rendszergazda FCO Nagy János alatt, aki ELTE vezető rendszergazdája volt addig, illetve az egyik első internetszolgáltatónak, a Datanetnek, amiből később GTS lett, aztán felvásárolták őket. Ő nagyon nagy név volt a szakmában, de nem nagyon akaródzott neki hozzáférést adni a különböző rendszerekhez. Én pont egy olyan helyzetben csöppentem bele ebbe az egészbe, amikor akadozott az egész Internetto szerver, nem bírta a terhelést, az email-ek nem mentek ki, heti hírlevél volt elvben, és az nagyjából átlagosan másfél-két hét alatt ment ki, ami nyilván egyre inkább begyűrűzött. FCO-tól nem sikerült a hozzáférést megszerezni, ő pedig át kellett volna állítsa a régi szerverről egy lebarterozott új szerverre az egész rendszert. Az új szerver ellentételezéseként a Számítástechnika című lapban jelent meg egy hirdetés arról, hogy az információtenger világítótornya újra a teljes fényében ragyog a nem tudom, kinek köszönhetően. Talán kedden kellett, hogy ez megjelenjen, és hétfő délután még sehol semmi. A lap már a nyomdában, vagy már ki is jött a nyomdából. Mondtam a Nyírőnek, hogy ez így nem lesz jó, mert én úgy látom, hogy semmi nem történt, nekem hozzáférésem nincs, tehát pont semmit nem tudok csinálni, mit lehet ilyen helyzetben tenni? Elkezdte hívogatni az FCO-t, aki nem vette fel a telefont. Viszont annyit megcsinált, hogy mivel a Datanetnek is ő volt a rendszergazdája, ahol a szervereink voltak, átírta, hogy a www.idg.hu, mert hogy még ezen jött be az Internetto honlapja, ne a régi szerverre mutasson, hanem az újra. Amikor egy ilyen átállítást megcsinálunk, pár órát általában igénybe vesz, amíg az egyik szerverről a másikra átterhelődik mindenhol a forgalom, függően sok paramétertől. Így aztán szépen lassan elkezdett a látogatóknak bejönni az Internetto helyett az, hogy „Welcome to the Oracle webserver”, mert az új szerver egy teljesen szűz telepítésű webszerver volt, amin nem volt rajta az Internetto. Riasztottam Nyírőt, hogy baj van, ez történik. Végül hajnali öt óra magasságában hívta fel az FCO, aki akkor ébredt. Az András akkor feküdhetett le, és nem túl nyugodtan vette fel a telefont, és abban az állapotában csak a root jelszót, a rendszergazdai jelszót tudta elkérni. Ebből FCO is érezte, hogy az ő megbízatása ezzel lejárt. Aznap hajnalban én meg is kaptam a jelszót, elkezdtem átköltöztetni a rendszert, és egy nap alatt megvoltam vele. Így kerültem be az Internettóhoz, ez volt az, amivel megalapoztam az ottani karrieremet.

El tudod mondani közérthetően, hogy milyen rendszeren futott akkor az Internetto, milyen rendszer volt ez a mostaniakkal összehasonlítva?

Teljesen más időszak volt. András, aki egy kézben diszponált a büdzsé felett – hogy fogalmazzak szépen -, nem érezte úgy, hogy a technikát kell túlzottan megerősíteni, ezért mindig rettenetesen remegős volt a sztori, nem volt benne semmi tartalék. A régi szerver, amit később emailezésre használtunk, meg néhány háttérfunkcióra – amiről kezdetben az akkor még emblematikus hírlevelek is kimentek, először heti hírlevélként, aztán már napiként, később már naponta több hírlevél is volt -, egy Linux gép volt, egy PC, egy összetákolt, alkatrészekből összerakott PC, ha jól emlékszem, akkor Intel 386-os, vagy tán AMD 386-os processzorral és nagyon kevés memóriával. Pocsék, asztali gépbe való disc-ekkel, tehát lassú és megbízhatatlan is volt. Természetesen mentésünk nem volt, mert erre már senki nem szánt pénzt. Az új szerver pedig egy HP szerver volt, és HP Unix rendszer működött rajta. Ez valamilyen szinten hasonlít a mai nagy gépekhez. A Linuxokat most már azóta nagyon sokan használják, akkor még egyáltalán nem volt elterjedt, sőt, igazából akkor volt a hajnala. Ezen a két gépen dolgoztunk az induláskor.

Egy korábbi interjúban előkerült a neved a látogatószámokkal kapcsolatban is, hogy erre te szoktál számokat mondani. Hogyan mértétek, hogyan lehetett felmérni azt, hogy mi az, amit elbír egy ilyen rendszer, mennyi a látogatottság, mennyi kell ahhoz, hogy kiszolgálja az Internettót?

Elképzelhető, hogy a számokat én mondtam, erre őszintén olyan nagyon nem emlékszem, mert ha ez így is volt, akkor az biztos, hogy a naplóállományokból tudtam tájékozódni. Valószínűleg valami elemző rendszert helyezhettem el, mert ez akkoriban sztenderd volt. Ma már leginkább külső szolgáltatók auditálják ezeket a szolgáltatásokat, akkor ez még nem volt meg, később indult be a Medián az első webauditnak nevezett szolgáltatásával, de belső számokat csak a naplóból láthattuk. Az, hogy mennyit bír el egy rendszer, ma is nagyon függ attól, hogy hogyan programozzák le. Ha valamit jól optimalizáltan programoznak le, akkor relatív kis géppel nagy terhelést is el lehet vinni, míg ha rosszul csinálják, akkor iszonyatosan lassú lesz, ezt ma is lehet látni mindenféle rendszereken.

Emlékszel, hogy körülbelül mennyi látogatója volt akkor az Internettónak?

Nem, erre sajnos nem. Arra emlékszem, hogy egyszer volt egy minden várakozáson felüli eset – talán mint hogy ha ezt valaki említette is volna egy korábbi interjúban, amit olvastam -, amikor Horn Gyula miniszterelnökkel készítettünk elő interjút. Akkor összeomlott az egész rendszer egy rövid időre, és aztán persze sikerült összekalapálni még azon melegében, de ez is tipikusan arról szólt, hogy egyszerűen nem volt lehetőségünk, hogy normálisan kommunikáljunk és előre megtervezzük. Akkor már nem én voltam az egyetlen technikai ember, hanem Kéki Balázs Keki volt az, aki a szoftverekért felelt, pontosabban az egyéni fejlesztésű szoftverekért, én pedig magáért a rendszerért. Normálisan ez úgy megy, hogy a két csapat, ami akkor két egytagú csapat volt, közösen megtervezi, és az alapján fejlesztik le, illetve illesztik a rendszerbe [az új alkalmazást]. Ez elmaradt, nem volt rá lehetőség. Amint én megláttam, hogy mi az, ami oda ki kell, hogy kerüljön, vagy ki is került, láttam, hogy baj lesz, de akkor már késő volt. Kekivel villámban megoldottuk, de volt egy kis összeomlás.

És miért nem volt kommunikáció? Vagy miért nem volt rá lehetőség?

Mert minden utolsó pillanatos volt. Andrásék a Kekivel egyeztették, hogy pontosan mit kell a szoftvernek tudnia, de Kekinek az már nem fért bele, hogy velem is egyeztessen, ki kellett fejleszteni, rohammunka volt, teljesen átgondolatlanul. Ennyire volt lehetőség. Lehet az mondani, hogy ez nem profi, és tényleg nem profi, de amikor emberhiány van, mert még kevesen voltunk, nem volt idő semmire, gyorsan jött talán a lehetőség is, akkor ebből lehetett főzni. Nagyon sok ilyen vízzel főzős történetünk volt a műszaki oldalon.

Például? Vissza tudsz emlékezni valamire?

Például az, hogy nem volt semmilyen backup. Ez folyamatosan visszaköszönt. Én az Internettónak az ötödik, a hetedik és a kilencedik rendszergazdája voltam. Ötödik az FCO után, aki a negyedik volt, és előtte volt még három másik kolléga. Aztán András egyszer kirúgott. Két-három hétig még mentek a rendszerek, majd szépen lassan elkezdték magukat megadni, és végül azért is hívott engem vissza András, mert az utódom nem tudta helyrekalapálni a dolgokat. Az is egy érdekes találkozó volt. Andrással beszélgettél már, ugye? Elég sajátos stílusa van, eléggé impulzív személyiség. Az első válásunk nem volt teljesen konfliktusmentes, mint ahogy a második sem. Amikor úgy két-három hét után visszakönyörögtek, az egy érdekes találkozó volt.

Előbb meséld el, hogy ha lehet, hogy miért rúgott ki.

Én közben megcsináltam az első cégemet, a Telnetet, ami internetszolgáltatónak indult, aztán már szinte mindent csináltunk, amit akkoriban az interneten csinálni lehetett a webfejlesztéstől a hozzáférés-szolgáltatáson át a tartalomszolgáltatásig. Mi csináltuk az első online reklámügynökséget, az első online reklámkampányt, online biztonságtechnikával foglalkoztunk. Ez volt az öt üzletág, ha most ötöt soroltam fel. Ez nagyon sok időmet lekötötte, de azért igyekeztem az Internettónál is helyt állni. Viszont a rendszerek addigra beálltak, mert úgy tűnik, hogy azért viszonylag stabilra sikerült őket összerakjam, és működtek. De Andrást egy picit talán zavarta, hogy nem voltam bent olyan sokat. Miért lettem volna? Egyrészt nem is kellett, másrészt meg nem is nagyon volt rá lehetőségem, mert nagyon sokat kellett dolgozzak a másik projekten is. Egyszer csak a fejébe vette, hogy én nem csinálok semmit, és ő engem kirúg. Így is történt. Bevitt az IDG ügyvezetőjének, Bíró Istvánnak az irodájába. István megkérdezte, hogy akkor meg fogok-e tudni élni. Mondom, István, még talán az egyetemi hallgatói jogviszonyom is megvan, meg egyébként is hidd el, emiatt nem kell aggódjál. „Jó, akkor ki vagy rúgva.” Így nézett ki. De az Andrásnak nincsenek semleges emberek, neki barátok meg ellenségek vannak. Vagy legalábbis akkor így volt. Vagy legalábbis én így láttam. Ezért én barátból átkerültem az ellenség kategóriába, így amikor visszahívtak, akkor az azért nehéz helyzet volt.

Három hét után?

Három-négy hét után, igen. Talán az András hívott fel, hogy beszélnünk kell. Én már sejtettem, hogy miről van szó, mert láttam, hogy akadozik az egész, és mert kollegialitásból meg barátságból is az utódomnak próbáltam valamennyit segíteni.

Ki volt ő?

Czabala Péter, Czaby, aki azt hiszem, hogy elődöm is volt korábban, nem is tudom, hogy első, második vagy harmadik lehetett a sorban. Jó szakember, ezért nem is tudom, hogy miért nem ment neki, de valamiért nem ment. Ebben az is benne kellett, hogy legyen, hogy dokumentációt csinálni már végképp nem volt lehetőség, tehát dokumentáció nélkül kellett megbirkózzon a feladattal, de biztos más gond is volt, amit én nem tudok és nem is akarok megítélni. Akkor bementem, éppen valami Compfair vagy IFABO kiállítás után voltunk, és ott állt a standról visszahozott szendvicsek között Nyírő András, GG [Gerényi Gábor], később bejött Blumi [Barczi Imre] is, és én. Teljes csend. Gondoltam, hogy megvárom, hogy elmondják, mit akarnak. Ők meg erősen feszengtek. Aztán azt hiszem, hogy GG törte meg a csendet azzal, hogy Cyd, mi téged tulajdonképpen nagyon szeretünk. Mondom jó, oké, mikor kezdjek? Kábé így nézett ki a történet, így kerültem vissza.

Aztán ez sem volt olyan rettenetesen hosszú életű. Nem sokkal, talán pár hónappal később lett az Internettóból Index, akkor történt az IDG és az Internettós csapat közötti szakítás. Nem sokkal előtte az András engem megint kirúgott. Ez volt a Netpostás, az ingyenes emailes ügy, amit az András valamiért kenyértörésre vitt.

Mi volt ez az ügy?

Akkor már elég nagy site volt az Internetto, a magyar piacon egyértelműen piacvezetők voltunk. Az Origo akkor már ott volt persze nagy versenytársként, de mi úgy tekintettük, hogy mi vagyunk a piacvezetők. Látszott, hogy a szolgáltatások a szerkesztett tartalommal szemben teret fognak majd nyerni. Indítottunk is néhány szolgáltatást, és ennek az egyik csúcspontja, koronája lett volna az ingyenes email-szolgáltatás. Erre talán korábban is voltak próbálkozások mindenféle partnercégek segítségével, de nem igazán sikerültek. Ezt kellett volna kifejlesztenem, és ki is fejlesztettem. De az András valamiért belekötött a kész rendszerbe, de azóta sem értem, hogy miért. Először csak változtatási igényei voltak, hogy ez ne így legyen, az ne úgy legyen, ezeket részben megcsináltam, részben azt mondtam, hogy azt nem lehet, meg nem is akarom feltétlenül megcsinálni. Ez már az én cégem és az Internetto közötti koprodukció lett volna, ha jól emlékszem. Egyre inkább eldurvult ez a helyzet, hogy én ezt nem csináltam meg, és már nagyon kéne, végül kirúgott. Uj Péterrel nagyon másként emlékszünk erre a történetre, az ő interjújában olvastam, és írtam is neki, hogy egyáltalán nem úgy történt [ahogy elmesélte], talán még az emaileket is vissza tudom erről keresni. Persze a szokásos stílusában ő nem méltatott válaszra, ami picit fáj, mert ha más témákban annyira ragaszkodik a tényekhez, akkor lehet, hogy érdemes lett volna, hogy ezt is egy picit jobban körbejárja. De neki mindig volt velem valami baja, amit nem tudok mire vélni, vagy mihez kötni.

Személyes?

Igen, én úgy érzem. Lehet, hogy rosszul érzem, de az ilyen dolgokat igyekszem tényekre alapozni. Mindegy. Ki lettem rúgva. A megállapodást – minden szóbeli megállapodás volt, ez is – felmondtuk, és én a saját cégemben, a telnetben elindítottam [a Netpostát]. Sokkal jobban jártam vele, mint hogyha ezt az Internettoval csinálom végül, de akkor tényleg nagyon nagy veszteségnek értékeltem, viszont a befektetett munkát nem akartam kidobni, ezért elindítottam. Akkor már voltak a telnetben mindenféle online szolgáltatásaim, a sorrendre nem is emlékszem. Talán akkor már nálam volt az EXTRA, ami a legnagyobb freeweb, ingyenes tárhelyszolgáltató volt, azt megvettem. Azt hiszem, hogy talán még az aproNet is ott volt, vagy azt már később vettem meg? Ezt hirtelen nem is tudom megmondani. Az aproNet messze a legnagyobb apróhirdetési site volt, amiből lehetett volna egy kis magyar tulajdonú eBay-t csinálni. A Vateránál, ami még most is nagyon ismert, nem tudom, hány tucatszor, vagy akár hány százszor voltunk nagyobbak. Ebbe a portfólióba illeszkedett bele a NetPosta is, és később ezekre alapítva csináltam meg a Stop!-ot, ami komoly szerkesztőséggel végül komoly konkurenciája lett az én meglátásom szerint az Indexnek és az Origónak.

Ez akkor még egyszemélyes cég volt?

Az én cégem? Nem, azt már az elejétől különböző kollégákkal csináltam. Legelőször hárman kezdtük el az egészet, egy haverommal, illetve az ő ismerősével. Úgy volt, hogy én csinálom majd a technikát, az egyik haver hozza a finanszírozást, a másik pedig a vevőket. Ugyanis ők egy barterekkel foglakozó cégnél dolgoztak. A ’90-es évek közepén óriási készpénzhiány volt, és mindenki próbálta leüzletelni valahogy a másikkal, hogy én ezt adom neked, te meg ezt adod cserébe, de pénze senkinek nincsen, igazi klasszikus őskori cserekereskedelem. Ez a cég ezeket a barterüzleteket klíringelte. Aki valami szolgáltatást vagy terméket adott, az kreditet kapott, amit másnál tudott felhasználni. Mindez telefonon és faxon ment, ami progresszív szemmel nem tűnt túl hatékonynak. Azt gondoltuk, hogy ezt át kellene ültetni az internetre, hiszen telefonvonaluk, számítógépük van, minden adott volt ahhoz, hogy internetelőfizetőket csináljunk abból a nyolcszáz vagy kétezer partnercégből. De ez nem jött össze, és ők ketten nagyon gyorsan motivációjukat vesztették, ezért én igazából néhány hónap alatt kivásároltam őket, és onnantól egyedül vittem tovább a céget. Viszont alkalmazottakat kellett felvegyek, mert ezt nem lehetett egyedül csinálni, túl sok munka lett volna, és ügyfélszolgálatot is kellett biztosítani legalább napközben. Majd sorban vettem fel a további kollégákat.

A hozzáférés-szolgáltatással kezdtünk, bérelt vonalassal és betelefonálóssal. A betelefonálós internetnek volt egy nagyon komoly akadálya akkor, amit Matávnak hívtak. A Matáv ugyanis nem nagyon szeretett telefonvonalakat adni az előfizetőknek általában, különösen nem az internet-szolgáltatóknak, és ezért nem keveset kellett a Petőfi Sándor utcában könyörögnöm, hogy adjanak nekem vonalakat. Az volt az alapkoncepció, hogy magas minőségű szolgáltatást nyújtunk, ugyanis én ott ültem az IDG-ben, ami az informatikai sajtó fellegvára volt – és akkor az egy jelentős része volt a sajtónak -, és minősíthetetlen szolgáltatást kaptunk az akkori Datanettől. Nem a kollégák miatt, akik tényleg nagyon lelkiismeretesek voltak, hanem egyszerűen ilyen szolgáltatásminőségre volt a cég beállva, talán mert úgy gondolták, hogy a fizetőképes kereslet ennyit bír el. Én meg azt gondoltam, hogy majd mást csinálunk, jó minőségű szolgáltatást nyújtunk, ami persze nem volt túl jó ötlet, mert akkoriban a jó minőségű szolgáltatást a nagy cégek tudták volna megfizetni, a nagy cégek viszont csak nagy cégekkel szerettek tárgyalni, így aztán elég nehéz körülmények között indultunk. De aztán a webfejlesztéssel ez elég gyorsan kinőtte magát, sőt, később a hozzáférés-szolgáltatás is nagyon jól ment, bérelt vonalakban kifejezetten nagyok voltunk, a betelefonálós szolgáltatásban annyira nem, pedig egy csomó mindent elsőként csináltunk, 56 kilobites hozzáférést mi adtunk először Magyarországon, ami nagy műszaki ugrás volt. A domain név regisztrációs szolgáltatásunk erős volt, pedig mi sokszor annyiért adtuk a szolgáltatást, mint bárki más a piacon, és mégis a legnagyobbak között voltunk, mert volt, aki ezt megfizette. Egy csomó innovatív szolgáltatással jöttünk ki. Említettem az online marketinget, adserverünk is volt az elsők között Magyarországon, és mi csináltuk az első csak online reklámkampányt a Cisconak. Nagyon jól lehetett mérni egy új termék bevezetésénél a kampány eredményét, hiszen amit eladtak, azt egyértelműen ennek a kampánynak a segítségével adták el. Majsai Sándor Gábor volt a Ciscoban a marketing felelőse, vele raktuk össze.

Később lett az online reklámügynökségünk, amiből sokkal később Red Stars lett, majd összeálltak az Arcussal, és végül az egészet botrányos körülmények között sikerült csődbe vinni.

Majd végül jött a tartalomszolgáltatás, ami lehetett volna a cég zászlóshajója. Én mindenképpen annak szántam.

Mielőtt erre rátérünk, még visszakanyarodnék egy kicsit az Internetto-Index szakadáshoz, mert az eddigi elbeszélések szerint abban neked fontos szereped volt. Ha jól értem, akkor téged pár héttel előtte a Nyírő kirúgott.

Így van.

És amikor a szakadás megtörtént, akkor nem voltál ott.

Így van.

De az IDG-ben voltál?

Nem. Viszont abban a pillanatban, ahogy a kenyértörésre sor került, az IDG ügyvezetője, Bíró István felhívott engem, hogy segítsek. Először talán csak lementeni kellett a rendszert, mert akkor még nem volt letörölve. Azóta se hiszi el nekem senki az Internettós, majd később Indexes csapatból, de ezt tényleg nem én csináltam. Nem mondom, hogy nem volt hozzá közöm, ugyanis valóban én bíztam meg egy kollegát azzal, hogy mentse le a rendszert. A személyleírás alapján engem azonosítottak be, holott testalkaltban, hajszínben, hajhosszban, mindenben teljesen másképp néztünk ki ezzel a kollegával. Valamit lementett a rendszerből, akkor már nem tökéletes állapotban, majd egy nappal később, amikor az Internettótól távozó csapat törölte a rendszereket, akkor mi hoztuk vissza. Ez egy egyszeri megbízás volt, pánikszerű gyorsasággal. Én továbbra is azt gondolom – és ez [az Indexesekkel való] személyes konfliktusunk jelentős oka -, hogy nem volt rendben ez a távozás. Én értem, hogy nem voltak leírt szerződések, legalábbis sok mindenre nem volt leírt szerződés, amire volt is, abban meg nem volt kellően precízen meghatározva, hogy miről is szólt valójában az a megbízás. Ezzel együtt az IDG fizetett, ha nem is sokat, de fizetett, szerintem mindenki számára egyértelmű volt, hogy miért fizetett. Ezért én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megtenni, hogy a szellemi termékeket, szoftvereket, illetve az írásokat, a fórumot elvigyék. A bíróság erről másképpen döntött, de szerintem az IDG-nek meg az ügyvédjeinek a szereplése az igen-igen közrejátszott abban, hogy ez a bírói döntés így alakult, mert ennek szerintem egy teljesen egyértelmű szituációnak kellett volna lennie.

Mert szerinted akár a rendszer maga, akár a fórum az az IDG szellemi terméke volt?

Az IDG fizette ki. Engem leszámítva azok az emberek csinálták, akik utána mentek tovább, és megalapították az Indexet, az ő szellemi termékük volt, ez nem kérdés, de a felhasználási jogokat az én megítélésem szerint az IDG megvásárolta azzal, hogy ezt kifizette, és ezt egyértelműen exkluzívan tette. De ez csak az én laikus véleményem. Szerintem ez minden bíróság előtt meg kellett volna, hogy álljon, nagyon meg voltam lepve, hogy az IDG milyen simán vesztette el ezt a pert.

Vissza tudsz emlékezni arra a telefonbeszélgetésre, amikor Bíró felhívott téged, hogy segítséget kérjen? Pontosan mit kért, és mit mondott el a konfliktusról? Vagy te akkor már tudtál máshonnan a szakításról?

Nem. Először éreztem, hogy valami nem stimmel. Nem tudok visszaemlékezni tökéletesen a beszélgetésre, azért ez most már húsz éve volt, de a lényege az volt, hogy ő szeretne egy biztonsági mentést, mert valami nem stimmel. És kérte a diszkréciót, ami nyilván már jelezte extra módon is, hogy valami gond van. Azt hiszem, hogy nekem csak utána vált nyilvánvalóvá, hogy mi is történt a háttérben. Én akkor már nem tudhattam, hiszen nem voltam ott a szerkesztőségben. Aztán amikor azt kérte, hogy állítsuk vissza a rendszert, akkor már világos volt, hogy mi a helyzet, hiszen akkor már megvolt az Index, induló szekértábor-harcba keveredek.

A másolás úgy történt, hogy valaki bement a Datanethez, és lemásolta a rendszert? Ugye akkor ott voltak a szerverek?

Igen, a Zsigmond téren. Azok az IDG szerverei voltak, nem gondolom, hogy jogsértés felmerülne, és szerintem erkölcsi kérdések sem merülhetnek fel, de ez már lehet szubjektív.

Bíró úgy emlékezett vissza, hogy te mellettük maradtál, mert volt benned – nem is tudom, hogy fogalmazott – valami erkölcsi érzék. Volt-e benned ezen kívül – akár azért, mert a Nyírő pár héttel korábban kirúgott – bosszúvágy?

Nem, nem, nem, soha. Ha valakivel konfliktusom volt, az sokkal inkább Kőrösi Ákos volt, aki az elején finanszírozta az Indexet. Én előtte neki is dolgoztam, online bróker rendszereket fejlesztett, és annak a biztonsági meg fejlesztési részébe szállítottam be neki elsősorban szaktudást, és talán más együttműködések is voltak. Ezeket a számlákat ő nem nagyon akarta kifizetni, majd végül nem is fizette ki. Braun Robi próbált egy ideig közvetíteni, de nem sok sikerrel. Tehát ha bármilyen harag vagy konfliktus lehetett, akkor maximum ez, de én tényleg túlnyomó részt hálával tartozom mindenkinek, akit ott megismertem, még ha esetleg nem is viselkedtek úgy velem, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva, vagy nem mindenki. Nem, inkább úgy mondom, hogy néhányan előfordult, hogy nem jól vagy nem szépen viselkedtek. De én ezekért is inkább hálás szoktam lenni, mert tanulok belőle, erősödök tőle.

Az mit jelent, hogy nem szépen viselkedtek veled? Egyáltalán: milyenek voltak a viszonyok, és kikkel voltál kapcsolatban?

Mindenkivel, pici csapat volt akkoriban. Nyírőnek volt egy szokása, amit nagyon nehezen emésztettem meg eleinte. Eleinte még megosztottam vele néhány gondolatomat, hogy András, figyelj, szerintem ezt nem úgy kéne csinálni, ahogy idáig csináltuk, hanem máshogy. Ő rendszeresen azt mondta, hogy ez hülyeség, felejtsd el CyD, és lesöpörte az asztalról. „András figyelj, basszus, ez az én felelősségi köröm nekem kell üzemeltetni, én vagyok azért a felelős, hogy ez működjön, akkor hadd döntsem már el.” „Nem, nem, ezt felejtsd el, szó se lehet róla” – mondta. Aztán a következő szerkesztőségi értekezleten András feláll, hogy „srácok, van egy óriási ötletem!” Azóta is azt gondolom, hogy ő ezt nem rosszindulatból csinálta, hanem tényleg úgy gondolta, hogy ez az ő ötlete. Sokáig tartott megértenem és elfogadnom, hogy ezt nem rosszindulatból csinálja. És igen, Uj Péter sose volt kedves velem, de most mindegy, neki egyébként is van egy sajátos stílusa, emlékszem, egyszer megszámoltam, hogy száz egymást követő szóból hány bazdmeg volt, és hatvan fölötti szám jött ki, tehát két bazdmeg közé gond nélkül berakott kötőszónak egy harmadikat. Egyéniségek. Az egyéniségek mindig, vagy gyakran nehezek, ebből néha vannak konfliktusok is. Nem gondolom én, hogy bárkire haragudtam volna. Ezek szerint Moon, Kiss Bori is ilyen aranyosan fogalmazta meg [a szakítás körüli szerepemet]. Vele is volt később egy konfliktusom, de nem hiszem, hogy bármelyikünk haragudna miatta. Az volt az első hazai internetes sajtó-helyreigazítási per.

 Ezt elmesélhetnéd te is, mert ő elmesélte az interjúban a saját verzióját.

Talán olvastam is. Dolgozott nálam egy ember, akinek nem szívesen mondom meg a nevét – na, őrá haragszom -, tartalomfejlesztési igazgató volt a titulusa nálam, ő alapította korábban az EXTRA ingyenes tárhelyet. Domainbrókerkedett, ami nem volt szép dolog, hogy finoman fogalmazzak. Bejegyeztette többek között a compfair.hu domain nevet, a Compfair informatikai kiállítás nevét. Akkoriban trükkösen lehetett csak bejegyezni a domain neveket, időszaki kiadványt kellett hozzá csinálni. Éppen most dobta fel nekem a Facebook, hogy egy vagy két éve törölték bizonyos időszaki kiadványaimat, fogalmam sincs, hogy miket, mert az azt hiszem, hogy nem volt benne a határozatban, de ezek is ilyen domainregisztrációs célból létrehozott kamu időszaki kiadványok voltak. A Compfairnek is kellett egy ilyen időszaki kiadvány, aztán ő bejegyzetette a domaint a saját nevére. Az én cégemnek semmi köze nem volt hozzá, azon túl, hogy az ember történetesen nálam is dolgozott. Én ezt mindig helytelenítettem, de igazából nem is tudtam róla, csak utólag. Moon pedig írt egy cikket, hogy a mi cégünk domainbrókerkedik.

Ez ugye azt jelentette, hogy bejegyezték valakinek a nevét, és aztán amikor ő szerette volna használni, akkor jó árat kértek érte.

Pontosan. Lehet másképpen is nevezni, de ez zsarolás. Lehet, hogy a Büntető Törvénykönyv szerint nem az, de köznyelvi értelemben az. Nem etikus történet. Moon megírta ezt a cikket, hogy az én cégem domainbrókerkedik, mert bennük viszont nagyon komoly sértettség volt a szerverköltöztetéses történet miatt. Felhívtam, hogy figyelj, nem ez a helyzet, [ő meg azt mondta, hogy] de őt ezt nem érdekli. Írtam neki egy emailt is, hogy legyen szíves helyreigazítani. Azt hiszem, hogy akkor még nem hivatalos, a formai követelményeknek megfelelő helyreigazítási kérelem volt, hanem csak egy exkollégák, jó haverok [közötti] kérés volt, hogy figyelj, ez nem stimmel így, és légyszíves ezt javítsd ki. Amire ő visszaírt egy nagyon tömör levelet, na erre viszont szinte szó szerint emlékszem: „Drága CyD, az Indexnek nem szokása helyreigazítani. Csók.” Erre annyit írtam vissza, hogy akkor mostantól majd szokása lesz, és elküldtem formailag helyesen a sajtó-helyreigazítási kérelmet, aminek nem tettek eleget, így pert indítottam. Nagyon érdekes per volt Pataki [Árpád] bírónál. Előadtuk mi, mint felperes az álláspontot, előadták ők, mint alperes az álláspontot, Pataki bíró vakarta a fejét, tisztázta, hogy mindenki a tárgyalóteremben vagy a felperes, vagy az alperes részéről van jelen, ezen felindulva megállította a jegyzőkönyv vezetésre szolgáló magnót, és azt mondta, hogy jól van, akkor most legyenek szívesek elmagyarázni nekem, hogy itt pontosan miről is van szó. Majd hozott egy döntésében helyes, indoklásában szerintem helytelen ítéletet, ami nekünk kedvezett ugyan, de az indoklással nem értettünk egyet, ezzel együtt senki nem fellebbezett, és utána már helyreigazították a cikket. Igaz, hogy nem úgy, mint ahogy kellett volna, de ez volt az első magyar sajtóhelyreigazítási per az internet világában. Voltak még később további hasonló precedens pereink is, például az, amit a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelő tárca nélküli miniszter indított a cégem ellen. Az nem volt olyan túl kellemes eset.

Ez is sajtó-helyreigazítási per volt?

Nem igazán helyreigazítás volt. Valaki feltörte a Nemzetbiztonsági Hivatal honlapját, majd a feltört honlap másolatát elhelyezte az EXTRA-n, ahova kamuprofillal regisztrált. Azon kaptam magam, hogy a Nemzetbizontsági Hivatal főigazgató-helyettese felhív engem, hogy vegyük le azt az oldalt. Én már akkor is picit talán túl kemény fejű, belemenős ember voltam, kérdeztem, hogy miért? Nem szegett törvényt az illető, kárt nem okoz, értem én, hogy kellemetlen a Hivatalnak, hogy feltörték a honlapját, de attól nekem még van egy szerződésem a felhasználómmal, aki nem követett el jogsértést. Igaz ugyan, hogy tekinthettem volna úgy, hogy az én cégem érdekeit sérti, és akkor eltávolíthattam volna, de én nem értékeltem úgy, hogy a cégemnek ehhez bármiféle köze volna, és nem nagyon akartam levenni. Amit egy Nemzetbiztonsági hivatalos főigazgató-helyettes be tud vetni érvrendszerként egy nagyjából két és fél, háromórás beszélgetés során, azt mind be is vetette, én meg ott ültem huszonkevés évesen, az nem volt olyan nagyon jó érzés. Végül leraktuk a telefont, nem jutottunk dűlőre.

Kisvártatva bejött a titkárnőm, hogy öltönyös urak várnak. A Falk Miksa utcától könnyű egészségügyi sétára, 400 méterre volt az irodánk a Pannónia utcában. Nyolc úr [érkezett] fekete öltönyben, este fél hétkor, már csak én meg a titkárnőm voltunk az irodában. Nem éreztem magam túl jól. Betessékeltem őket a tárgyalóba, mondták, hogy nem, csak utánam mennek, mondtam, hogy jó, akkor megyek én előre, és én esküszöm, hogy ezt gyakorolták: mondták, hogy üljek le, leültem, mire mindannyian egyszerre kirakták a pisztolyukat az asztalra, leültek, és azt mondták, hogy most akkor tárgyalunk. (Nevet) A jogi körök lefutása után végül kénytelen voltam a kamu adatokat kiadni, és azt hiszem, hogy végül a weboldalt is eltávolítottuk, de még egy kártérítési pert is indított a miniszter úr, Demeter Ervin. Ő felügyelte a hivatalt, és jogilag ő tudott pereskedni ellenünk. Végül első fokon megnyertük a pert, és nem is fellebbezett a Hivatal, ami az ügyvédem elmondása szerint viszonylag szokatlan. Ez a per is érdekes volt, a szolgáltatók felelősségéről szólt. Erősen gondolkodtunk, hogy fellebbezzünk, mert az indoklásban az volt, hogy a szolgáltató igenis felelős a nála elhelyezett felhasználói tartalomért. Talán két éve döntötte valami EU-s bíróság, hogy ez nem így van, de addig pallosként ott lebegett az összes internetes tartalomszolgáltató feje felett, hogy esetleg felelősnek tarthatják őket felhasználói tartalomért, ami egyértelműen nem szerkesztett és felróható tartalom. Ezért ennek egy picit jogtörténeti jelentősége is volt. Nagy kár, hogy akkor nem tehettem meg, hogy tovább vigyük a pert.

Volt ugyanebben a témában egy másik ügy is, rögtön azután, hogy hozzátok került az EXTRA, a sportolónők videójának ügye.

Igen, a Csisztu-videós történet!

A Csisztu-videó is nálatok jött ki? Mert én egy másik ügyre gondolok, ott az öltözőben filmezték le őket.

Talán az is volt, igen.

És miután kikerült az EXTRA-ra a történet, a TV2 riportot csinált belőle.

Igen. Az első eset nem is ez volt. Úgy egy éve, másfél próbáltam visszakutatni az emlékeimben és az internetes adatbázisokban. Az első ilyen ügy az egy pornószínésznő ügye volt, akiről pornóképeket raktak fel, és ő ezt nehezményezte, mégpedig a jó hírnevére való hivatkozással. Ha másra hivatkozott volna, azt tök el tudtam volna fogadni, hiszen persze, ez a munkája, ebből él, ezzel neki valaki kárt okoz. Azt pont kicsit kevésbé tudtam elfogadni, hogy ha ingyen [kerülnek ki a képek], akkor a jó hírneve, ha meg pénzért, akkor nem az, ez nekem nem nagyon jött össze. De ezzel együtt is levettük a képeket, még ha az indoklást nem is tartottuk helytállónak. Aztán volt valóban valami sportolónős ügy. Ezek az ügyek jöttek-mentek.

Csak azért jutott eszembe, mert abban az esetben is arról ment a vita, hogy a szolgáltató felelősséggel tartozik-e azért, ami a tárhelyén van, vagy nem. Visszaolvasva az akkori híradásokat, mintha még az is felmerült volna, hogy a videót ti rakhattátok ki azért, hogy reklámot csináljatok az EXTRA-nak.

Ilyen volt?

Igen, mert hogy a TV2 riportjának köszönhetően nagy látogatottsága lett az oldalnak.

Hatalmas volt addig is. Az a rendszer éveken keresztül messze a legnagyobb rendszer volt a magyar interneten. Olyan elképesztő látogatottsággal, ami sok kört vert mindenki másra. Elképesztő ütemben is fejlődött, inkább az volt nekünk a kihívás, hogy műszakilag hogyan tudjuk kiszolgálni a forgalmat. Őszintén visszagondolva most se nagyon értem, hogy hogy sikerült nagyjából normálisan megcsinálni. Biztos, hogy nem mi raktuk ki, ez nem lehet kérdés, egyébként is eléggé szigorú, vagy inkább úgy mondom: határozott erkölcsi elvek mentén dolgoztunk. Sok mindenben megengedők voltunk, viszont ahol határ volt, azt szigorúan tartottuk, és ezek a dolgok egyértelműen nem fértek bele. Voltak persze rendőrségi adatlefoglalások, nyomozások. Sok ilyen volt.

Nem tudom, hogy valaki felemlegette-e már a ketchupos bomba ügyet. Még az Internettós időkben volt, amikor Esztergomban egy buszon bombát robbantottak. Nem hogy halott, azt hiszem, hogy súlyos sérült sem volt, de egyértelműen valami elfuserált terrorcselekmény volt, ma már így hívnánk, és talán már akkor is ezt mondta rá a rendőrség. Ez ‘96-97 magasságában lehetett. A rendőrség lefoglalta az összes internet előfizető adatait, és az Internettóhoz is jöttek, hogy lefoglalják az internet-előfizetők adatait, ami nem volt értelmezhető [kérés], hiszen az Internettónak nem voltak internet-előfizetői, csak látogatói, akikről gyakorlatilag semmit nem tudtunk. Az volt az indoklás, hogy azért kellenek az adatok, mert az interneten is elérhetőek bombareceptek, tehát feltételezhető, hogy internetező volt az, aki bombát robbantott. Mondjuk úgy, hogy nem mindig volt azért a helyzet magaslatán minden hatósági ember. Ez is egy olyan eset lehetett, hogy egy szakértő valahol hallotta, hogy interneten van bombarecept, és élve a jogosítványaival, igyekezett is lefoglalni ezeket az adatokat.

Voltak más érdekes rendőrségi ügyek is. Például amikor feltörték az Elender honlapját vagy rendszerét. Az Elender az egyik legnagyobb internet-szolgáltató volt, Kóka Jánossal a fővezéri székben. Azt hiszem, hogy akkor már ment a Sulinet, amit ők csináltak, tehát ezért is kiemelt célpont lehetett. A rendszert az ottani rendszergazda súlyos hanyagsága miatt sikerült feltörni. Nyilatkoztam is erről valahol, majd volt egy élő vita is interneten keresztül néhány szakértő között – pontosabban inkább újságírók voltak, és én voltam az, aki műszaki oldalról is hozzá tudott szólni.
Pár héttel később még egyszer feltörték, gyakorlatilag ugyanazzal a módszerrel, és a hackerek nekem küldtek üdvözletet a honlapon. Ezekben a körökben szokás, vagy legalábbis akkor jellemző volt, hogy [a hackerek] valakinek vagy valakiknek üdvözleteket küldözgetnek. Ahogy vártam, másnap meg is jelent nálam egy nyomozó aktatáskával. Igazi Columbo jelenség volt, hatvan körüli, vagy annál is idősebb pofa, és egyértelműen nem volt képzett ehhez a történethez. Kinyitotta az aktatáskáját, és hanyag mozdulattal az asztalomon szétdobott néhány játékmagazint. Éveken keresztül nem értettem, hogy ez mi volt. Aztán rájöttem, hogy az lehetett a célja, hogy mutassa, hogy ő milyen bennfentes, nyugodtan beszélhetek vele. Jobb magyarázatot nem tudok. Az ügyről semmit nem tudtam, de később, miután elkapták az elkövetőket, megismerkedtem velük, maradjunk annyiban, hogy nem voltak képzett bűnözők. Mindenesetre annak ellenére, hogy a nyomozó semmit nem értett az egészhez, senki nem tudott, vagy legalábbis én nem tudtam neki támponttal szolgálni, valószínűleg az Elendertől sem olyan nagyon, úgy tudom, hogy teljesen hagyományos nyomozati módszerekkel sikerült elkapja az elkövetőket, akiknek egyszerűen eljárt a szájuk.

Egy dologra még mindenképpen vissza akarok kérdezni az Internettós időből. Az előbb már egy fél szóval említetted: ez a fórum, és annak a kifejlesztése. Nyírő András elbeszélése szerint ebben te részt vettél.

Igen.

Talán te csináltad meg a fórumrendszert.

Nem. Lehet, hogy az alapját még én csináltam, de aztán leginkább a Keki csinálta, én csak belejavítgattam. Ahogy mondtam, a fejlesztőnek meg az üzemeltetőnek együtt kell működnie, és biztos, hogy nekem is volt benne jelentős részem. Tehát ha arról beszélünk, hogy jogszerűen vitték-e el a rendszert, ha az én részemet is elvitték, akkor jogszerűtlenül vitték el. Ők is mindig a jogszerűség és erkölcsösség kérdését szoktak feszegetni.

Azért kérdeztem a fórumot, mert ez újdonság volt akkor a magyar interneten, nem?

Abszolút. Nagyon sok újdonságot csináltunk.

Milyen minták alapján, hogyan álltatok neki, emlékszel rá?

Bár a magyar interneten ez újdonság volt, de általában az interneten nem. Egy kész fórumrendszeren alapult, ha megkínzol, se mondom meg, hogy melyiken, de valami nyilvánosan elérhető forráskódú rendszer volt az alapja.

Tehát azt alakítottátok át.

Igen. Úgy tudom, hogy később valami informatikai és hírközlési minisztériumos mega-giga támogatásból újrafejlesztették. Nem tudom, hogy az mekkora újrafejlesztés volt, de ahhoz nekem már nem volt közöm, az már az Indexes időkben volt.

Később már nem volt közöd az Indexhez? Mintha azt mondtad volna, hogy ötödik, hetedik és kilencedik rendszergazdája voltál az Internettónak.

Igen, az ötödik az az első alkalom, a hetedik amikor a még a Nyírő hívott vissza, a kilencedik meg amikor valamennyi időre a Bíró.

A rendszermentés és -másolás a kilencedik, értem.

Igen. De akkor én már pénzért csináltam volna, mert már nem volt bennem semmi elhivatottság, a Bíró meg nem szeretett fizetni.

Mert hogy az IDG tovább működtette az Internettót.

Igen. Valamit fizetett ezért a mentés-visszaállítás dologért, az értékének persze a nagyon apró töredékét, de utána már nem akarta kifizetni azt, amit kértem.

A saját cégedben hogyan gondolkodtál, mi az, amire szükség van a cégben, hogyan jöttek az egyes szolgáltatások, egyáltalán honnan jött az a gondolat, hogy te műszaki emberként tartalomszolgáltatást is indíts?

1996-ban indítottam el a céget, amikor éreztem, hogy nem a Nyírő alól fogok nyugdíjba menni. Ha Japánon kívül élünk, akkor ez 19 évesen nem lenne olyan kockázatos fogadás, de azért ő tényleg nagyon impulzív volt, világos volt, hogy nem leszek ott hosszú évtizedeket. Azt hiszem, hogy vállalkozó típus is vagyok, legalábbis az azóta befutott karrieremből is ez következik. És tényleg, egyszerűen idegesített, hogy milyen pocsék szolgáltatást kaptunk a Datanetnél, különösen az ügyfélszolgálat volt drámai. Ezért kitaláltam, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy internetszolgáltatót, először hozzáférés-szolgáltatással. Aztán később jött a webfejlesztés meg a domain-regisztráció, majd a tartalomszolgáltatás, amihez először az EXTRA-t vettem meg, aztán az aproNetet – nem, fordítva. Az aproNetnél volt is egy kis félreértés, ami engem eléggé bánt, mert azóta se értem, hogy hogy értett félre a tulajdonosa, aki [az adásvétel] után megsértődött, mert úgy érzete, hogy be volt szorítva a tárgyaláson. Nem az ő nevén futott [az aproNet], és attól vettem meg a megállapodott összegen, akinek a nevén futott, de ő valahogy úgy érezte, hogy az még nem volt végleges megállapodás. Ő csinálta meg később a Randivonalat is, amiből remélem, hogy már egy picit jobban tudott kiszállni.

Ha jól értem, akkor kevesellte azt, amit az aproNetért fizettél.

Megállapodtunk benne, és egyébként szerintem teljesen fair ár volt. Nem is az összeggel volt baj.

Mi volt az összeg? Mennyiért lehetett akkor ilyen szolgáltatást venni?

Nagyon kevés millió. Ami akkoriban nem volt nagyon kevés pénz, különösen a méretekhez képest. Két-három millió forint lehetett talán az aproNet, ha jól emlékszem. Akkor még inkább költségek voltak, mint bevételek, tehát így nagyon nehéz volt az értékét ténylegesen is meghatározni. Később, amikor némi pénzügyi machinációval tőkét emeltünk [a telnetben], és be kellett értékelni ezeket a szolgáltatásokat, akkor azért vakargatták a fejüket a könyvvizsgálók meg a mindenféle szakértők, hogy mégis, mennyi lehet a valós értéke. Ezt nem is tudjuk megállapítani. A mai napig vannak ilyenek. Szerintem megint egy buborék tetején ülünk. A Snapchat részvénye a kibocsátáskor 17 dollár, majd rá egy hétre 31 dollár, most meg éppen 13 dolláron áll. Ha ez fél év alatt történik, akkor ez azt mutatja, hogy nem egyértelmű, hogy mi mennyit ér, és itt súlyos dollármilliárdokról beszélünk. Azt gondolnánk, hogy komoly szakértők komolyan be tudják árazni, de látszik, hogy nem így van. Hát még akkor, amikor semmi benchmarkunk nem volt, senki nem tudta, hogy mi lesz ebből az egész internet dologból.

Szóval azt hiszem, hogy először az aproNetet vettem meg, aztán szinte párhuzamosan, nem sokkal később az EXTRA-t. Az jelentősebb összeg volt, de már akkor is látszott, hogy ebből nagyon hamarosan jelentős szolgáltatás lesz. Ezekhez jött még a NetPosta nevű ingyenes email-szolgáltatás. A Freemail korábban indult, nagyobb volt, sokkal komolyabb háttere volt, de a NetPosta is szépen ki tudta futni magát, egyértelműen a második legnagyobb lett, és sokkal gyorsabban növekedett, mint a Freemail, tehát idővel akár be is érhettük, le is hagyhattuk volna. Azt hiszem, hogy ezek voltak a legfőbb automata szolgáltatások. Aztán leszerződtünk egy csomó tartalomszolgáltatóval, akiknek gyűjtőportált csináltunk, és onnan lehetett elérni az ő híreiket. Majd amikor innen is tovább szerettünk volna lépni, akkor, ha jól emlékszem, ‘99-ben elindítottuk a szerkesztett tartalomszolgáltatást [a stop.hu-t – a szerk.] saját szerkesztőséggel.

Hogy ez hogy jött úgy, hogy én műszaki ember vagyok? Alapvetően műszaki emberként indultam, igen, de azért sokkal inkább szeretem vagy szeretném magamat üzletembernek tartani, és egyszerűen annak idején kellett a szerkesztett tartalom ahhoz, hogy megfelelő elismertsége legyen egy szolgáltatásnak vagy brandnek. Ez [a megfelelő elismertség] alakult is a politikusok között. Nagyon komoly belpolitikai szerkesztőségünk volt, [ott volt a Stop.hu-ban] Spirk Joe, aki most a 24-nél van, és azt hiszem, hogy az egyik legkomolyabb szakember, Berkó Pufi, aki az MTI-nél húzza az igát már nem tudom, hány éve, Bes, aki nem is tudom, hogy éppen hol van.

Ő kicsoda?

Besenyei Zsolt, ő is nagyon neves. Ő is ott volt. És más olyan szakemberek is, akik részint még mindig a médiában dolgoznak, csak máshol, vagy korábban volt jelentős megbízatásuk. Nagyon erős belpol rovat volt. Amikor már nagyok voltunk, ott is volt egy precedens perünk, a MIG-felújításos ügyben. A MIG botrány idején egy informátorunk arról tájékoztatott minket, hogy a [Honvédelmi] Minisztérium előtt az utcán lehetett hallani, ahogy egy bizonyos államtitkár eléggé hangosan ordít a szobájában, hogy „persze, hozzák a táskát, és el van intézve”: Ez alapján felgöngyölítették és megírták a kollégák az ügyet, de ezt sajnos nem tudtuk ennél jobban bizonyítani, ezért az államtitkár megnyerte a pert, annak ellenére, hogy nem volt egyértelműen beazonosítható, illetve nem volt megnevezve, és nem volt könnyen beazonosítható. Kétmillió forintos fájdalomdíjat ítéltek meg neki egy internetes portál cikke után.

Hogy állt fel a szerkesztőség, ki vezette, milyen szakmai elképzelésed volt arról, hogy milyen tartalomszolgáltatást kell csinálni? Gondolom az Indexszel és az Origóval akartál versenyezni.

Így van. Az automata rendszerek elképesztő forgalmat produkáltak, és az volt a koncepció, hogy a szinergiákat ki lehet használni, ezek segítségével viszünk forgalmat a szerkesztett tartalomra. Ez teljesen jól működött.

Úgy, mint ahogy az Origo csinálta például a Freemail kilépő oldalával?

Igen, például a kilépő oldalakról, de közben oldalra is raktunk talán cikkeket. Nem is emlékszem már, hogy milyen módszereket használtunk erre, de megvolt annak a technikája, hogy hogyan lehet hatékonyan irányítani a forgalmat. Működött is, [a Stop.hu] minőségi tartalom volt, és nagyon szépen mentünk előre. Látogatottságban már a szerkesztett tartalom rész is felvette a versenyt az Indexszel meg az Origóval, a nem szerkesztett tartalom pedig egyértelműen jóval nagyobb volt, kivéve az Origónak a Freemailjét, ami elég komoly volt.

Vissza tudsz emlékezni számokra, hogy mit jelent ez látogatásokban például?

Sajnos nem tudom megmondani. Az biztos, hogy a hazai internetes populáció nagyon nagy részét elértük. Nem is igazán tudtuk pontosan összehasonlítani, ugyanis valami nagyon furcsa okból – és itt nagyon nehezen kergetem el az összeesküvés-elméleteket – a Medián mérőkódja nem működött nálunk normálisan, és nagyon durván alulmért minket. Nagyon sokszor jeleztük a problémát, de soha semmi lépés nem történt. A saját méréseink egészen mást mutattak, és a saját mérésünk az teljesen biztos és egyértelmű volt. De így nem tudtuk pontosan összehasonlítani az Indexszel meg az Origóval. Volt egy olyan hendikeppünk is, hogy mind az Origónál, mind az Indexnél egy kultúrkörből kikerülő, nálam nagyjából tíz évvel idősebb emberek, barátok rivalizáltak, én meg tíz évvel fiatalabb voltam, és nem volt igazából körülöttem az a szellemi holdudvar, ami segített volna felvenni a versenyt. Ez örök hátrány maradt.

Miben érezted ennek a hátrányát? Meg tudod ezt konkrétabban fogalmazni?

Részint az elismertség [hiánya], kapcsolat a sajtó többi része felé, kapcsolat a véleményvezérek és az üzleti világ felé. Az teljesen reménytelen volt, hogy mi is nagyon sok száz milliós IHM-es [Informatikai és Hírközlési Minisztérium] támogatásokat nyúljunk le. Nem tudtam ilyen módon politizálni. Fiatal is voltam, és nem is volt meg mögöttem az a háttér. A befektetőim segítségével később lehetett volna, de ők meg nem foglalkoztak ezzel.

Kik voltak a befektetők? Mekkora befektetést igényelt akkoriban egy tartalomszolgáltató portál?

Az indulást még saját forrásból finanszíroztuk, csak akkor vontunk be pénzt, amikor igazán nagyra akartunk nőni. 550 millió forintra értékelték a céget, a tényleges befektetés félmillió dollár volt, csak volt benne egy pici machináció, hogy ezt könnyen el tudjuk adni 550 milliós befektetésnek. Az egyik tényleges befektető egy amerikai befektetési alap volt, ami egy magánszemély birtokában volt. Ő egy texasi úriember volt, nagyon furcsa alak, azt hiszem, hogy most Horvátországban él, de folyamatosan utazgatott. Igazi texasi félig zsidó, félig redneck, félig vállalkozó világpolgár. Akik viszont tudtak volna segíteni, az [a másik befektető], a Concorde-hoz közel álló befektetési alap volt. Azt hiszem, ők nem arattak túl nagy sikereket az ilyen típusú befektetések terén, egyébként a Budapest Bank kötvényekkel meg hasonló dolgokkal biztosan nagyon szépen kerestek. Talán két vagy három ilyen jellegű [internetes – a szerk.] befektetésük volt, és azok, beleértve a miénket is, nem lettek túl sikeresek. Ennek számos oka volt. Szabó Laci vezette ezt a befektetési alapot, ha most hirtelen egymillió darab OTP részvényt kellene vennem vagy eladnom, akkor csak hozzá kéne forduljak, ha jó maradt volna a viszony a válásunk után, mert zseniális alapkezelő, és a makrotrendeket meg azon belül az egyes nagyvállalatok szerepét egészen kitűnően látja. De egy ilyen kis cég üzemeltetését nem nagyon tudta. Jaksity Gyurinak jó rálátása volt a történetre, de ő nagyon mással foglalkozott. Streitmann Norbi volt az, aki a leginkább közel állt ehhez a történethez, ő később a Habostorta-Randivonal történettel egészen jól keresett az internetből is, amennyire én tudom. De nem volt idejük foglalkozni velünk, nekik is minden bajuk volt az orosz válság után-közben. Ez azután volt már, ahogy a Dotkom lufi kipukkadt, az nekik se tett jót, éppen világválság volt, előtte felvásároltak három-négy brókercéget elképesztő pénzért, nagyon nagyra nőttek, majd mindenkit ki kellett rúgni, és vissza kellett vágni az egész történetet. Nem nulláról kezdték újra, de talán a nyolcadára csökkentek ők is, inkább azzal foglalkoztak, mint velünk.

Ha jól értem, akkor azt mondod, hogy bár látogatottságban sikeres volt ez a projekt, de pénzügyileg végül kudarc.

Pénzügyileg egyik sem volt sikeres. Nálunk nagyságrendileg sokkal-sokkal többet égetett el annak idején az Origo meg az Index is. Az volt a baj, hogy az egész piac fejlődése a legpesszimistább becsléseket is alulmúlta, és így nem lehet tervezni. Azt nagyon nehéz menedzselni, hogy tervezel x árbevételt, és annak mondjuk a negyede sem jön be. Ezt az egész piacra értem. Aztán volt egy személyes konfliktusom is Novák Péterrel, aki a Kirowskiban vitte ezt az üzletágat, és ők nem voltak hajlandóak nálunk hirdetni, semmilyen áron, semmilyen körülmények között, ami nagy érvágás volt.

Miért nem hirdettek?

A személyes konfliktus miatt. Ha megkínzol se mondom meg, hogy ez min alapult a Péterrel, mert korábban jó barátságban voltunk, de aztán ez elromlott, tényleg nem emlékszem, hogy miért. Nem voltak állami hirdetéseink se, és networkjeink, nagyvállalati, megállapodott hirdetések sem voltak, tehát tényleg csak piaci alapon tudtunk mozogni. Elképzelhető, hogy nem sikerült megtalálnom a megfelelő embereket az értékesítési csapatba, meg annak a vezetésére. Több idő kellett volna, meg talán több tapasztalat is, meg még az sincsen kizárva, hogy némi segítség is jól jött volna a tulajdonostársaktól. De túl sok mindenre kellett figyelni. Ez nem volt egy sikersztori.

Hogyan végződött?

A tartalomszolgáltatás nagyon szépen nagyra nőtt, a többi is tisztességesen fejlődött, és az profitábilis is volt, aránylag nagyon szépen. Csakhogy én a tartalomban láttam a kiugrási lehetőséget, és én sosem voltam az a szépen lassan építkezünk ember, hanem gyorsan akartam eredményt elérni, ezért tulajdonképpen mindent egy lapra tettünk fel, a tartalomra. Látszani kezdett, hogy ez nem lesz jó, valamennyit még finanszírozni kell. Nekem nem volt pénzem, mert minden pénzem benne volt a cégben, így egyértelmű volt, hogy ez vagy külső forrásból, ami esélytelen volt a Dotkom lufi kipukkadása után, vagy a meglévő befektetőktől megy. 2001 nyár elején elmentem Jaksity Gyurihoz [a Concorde alapítója], és elé tártam, hogy mi a helyzet: veszteségesek vagyunk, nem tudjuk, hogy pontosan mikor fog megindulni a piac, az látszik, hogy ahogy a látogatottság növekszik, ennek előbb-utóbb majd mennie kell, de most nem tudjuk finanszírozni, és el kellene dönteniük, hogy tudják-e, akarják-e finanszírozni. Kidolgoztattak velünk mindenféle terveket. Én azt mondtam, hogy a nyár végére el kell dönteni, hogy a szeptembert úgy kezdjük el, ehhez képest a rá következő év februárjában vagy márciusában mondták meg, hogy nem, nincs finanszírozás. Akkor kirúgtam az emberek jelentős részét. Fájdalmas dolog volt, én még rosszul teljesítő, rosszul muzsikáló embert is nagyon nehezen rúgok ki, hát még olyanokat, akik nagyon komoly dolgokat tettek le az asztalra. Beállítottam nyereségesbe a céget, és jeleztem, hogy én távozom, mert úgy látszik, hogy nem nagyon értjük meg egymást, és valakinek mennie kell. Ők nem csak a saját pénzüket rakták be, így az nyilvánvaló volt, hogy ők nem tudnak menni, csak akkor, ha valaki kivásárolja őket. Én nem tudtam külső befektetőt hozni, saját pénzem nem volt, így aztán leléptem.

Ez mit jelent? Eladtad a tulajdonrészedet?

Igen.

Ki vette meg?

Hát, ezt ők [intézték]. Ott már valami sumákolás volt a történetben, mert stróman-jellegű emberek kerültek oda utánam. Az utolsó munkanapom után felkeltem, és azzal hívtak a barátaim, hogy láttad-e, hogy mi van kint a honlapon. Kiadtak ugyanis egy sajtóközleményt, hogy én mekkora seggfej vagyok, ami persze lehet, hogy így van, ezt én nem tudom megítélni, de az biztos, hogy az ügyfelek, akiknek én voltam a cég arca, nem azért voltak ott, mert seggfejnek tartottak volna. Lehet, hogy ők kivételesek voltak, de ők biztos nem tartottak seggfejnek, így aztán mivel a cég belőlük élt, ez nem biztos, hogy kitűnő stratégia volt, hogy rögtön másnap ezzel kezdtek. Azonnal el is mentek az ügyfelek, ők meg szépen kilopkodták, amit ki lehetett [a cégből], de még jó 5-6 évet húzta, mielőtt nekiálltak volna felszámolni. Ez lett számomra a vége ennek a kalandnak.

Nem is tudom, elhangzott-e már a tartalomszolgáltatás neve: a Stop.hu-ról beszéltünk végig, amit, ha jól emlékszem vissza, ideológiailag elkötelezett oldalnak tartottak.

Utána az lett, mert a szocik lopták ki. Addig én igyekeztem nem beleszólni a tartalomba, sőt, ha megkérdezed a korábbi kollégákat, akkor azt remélem, hogy ezt mindenki alá is támasztja, hogy tartalmilag nem szóltam bele, és az irányultságba sem. Lehet, hogy abba beleszóltam volna, ha más az irányultsága, de ez így alakult ki, ha nem így alakult volna, akkor biztos, hogy alakítom. Kifejezetten független szereplőt próbáltunk összerakni, én úgy gondolom, hogy sikerült is. Amikor én eljöttem, akkor a tartalomszolgáltatás részét a szocik lopták ki. Ilyen szocikhoz köthető… mindegy, bocsánat, nem is mondok…

Fejtsd ki egy kicsit kérlek, hogy mit jelent ez, hogy kilopták, és az, hogy a szocik lopták ki.

Széthordták az egészet. Az aproNet végül a HVG-nél kötött ki, fogalmam sincs, hogy milyen áttéteken keresztül, az EXTRA a Docler csoportnál, valahol a Live Jasmin hátán tűnt el a süllyesztőben, a NetPostát egyszerűen képtelenek voltak üzemeltetni, az összeomlott. A hozzáférés-szolgáltatást be nem fizetett számlák miatt sikerült összeomlasztaniuk, a webfejlesztésből talán az embereket hordták szét, vagy szálingóztak szét, nem is tudom. Az online marketinget még én adtam el korábban, 2000 végén, pont a lufi kipukkanása után sikerült még elég tisztességes áron értékesíteni. Így hordták szét. Kilopták – elévült, tehát igazából nem hiszem, hogy bárki nagyon megsértődhetne, de széthordták. A Stop.hu valóban a szocik környékén kötött ki, nem tudom, talán a Vasárnapi Hírekhez volt valami köze jogilag. Igen, abból valóban szinte pártlap lett, azóta láttunk több ilyet is. Azt nagyon határozottan állítom, hogy [az én időmben] nem volt senkinek befolyása rá, és nagyon határozottan az a véleményem, hogy független volt, ami egyébként igaz volt az Indexre és az Origóra is.

Jól értem, hogy a pénzügyi sikertelenséget azzal okolod, hogy a cégnek kicsiként nem volt esélye a nagyok ellen versenyezni?

Az elején még így volt a hozzáférés-szolgáltatásban, de aztán megnőttünk, azért évről évre három-négyszeresére nőtt az árbevétel, nem volt az olyan sikertelen, mint ahogy lefordítottad a szavaimat, csak nem volt elég sikeres ahhoz, hogy a Dotkom lufi kipukkanása utáni időszakot át tudja vészelni. Nem volt az nagyon hosszú idő, de számunkra túl hosszú volt. Ha egy pár héttel később pukkan ki a lufi, akkor egészen másként beszélgetünk most. Egy lengyel szakmai befektető akart beszállni, és egy közép-európai internetes multit akart összerakni, amit aztán utána kivisz a NASDAQ-ra, az amerikai tőzsdére. Ő korábban eladta az ottani internet-szolgáltatóját talán a France Telekomnak, és nagyon sok pénze volt, csak akart egy még nagyobbat durrantani. Felvett nullára egy csomó embert Lengyelországba, akik csináltak ott mindenfélét, de annak a cégnek nem volt története. Azért kellettünk volna neki, mert nekünk történetünk is volt, és aztán mi ketten felvásároltunk volna más cégeket. Pont akkor pukkadt ki a lufi, amikor az egész összeállt volna. Az akkor eléggé fájt.

Miután eljöttél a cégtől, te gondolkodtál még tartalomszolgáltatásban?

– Nem, én úgy jöttem el, hogy kifejezetten nem akarok korábbi barátaim ellen dolgozni. Azért ez az indexes történet megviselt engem emberileg, és nem akartam még egyszer ezt végigjátszani. Teljesen újba akartam kezdeni.

Mi lett ez a teljesen új?

Először kicsinek indult, aztán picit kinőtte magát, legalábbis üzletileg: információ- és internetes biztonsági rendszerintegrátort csináltam. Azóta is IT biztonsággal foglalkozom elsősorban. Ez szerencsére kellően jövedelmező, viszont messze nem olyan érdekes, mint az a terület. Legújabban online paymenttel foglalkozom, és a startupok világában kezdtem el megint elmerülni, mert tulajdonképpen amit annak idején csináltunk, az sok kis startup volt egy kis közepesben, magyar viszonylatban nagyobban. A csúcson majdnem kilencvenen voltunk, ami azért akkor már kifejezetten számottevőnek minősült, talán még ma is az lenne az internetes világban.

Mikor jöttél el pontosan?

2002 nyarán.

Szóval ez egy pár éves történet volt.

Igen, 1996-tól 2002-ig.

Mikor indult a Stop!.hu?

Talán ‘98-ban? Igen, automata tartalomként 1998 kellett, hogy legyen talán, és szerkesztőséggel talán 1999-ben.

Az automata tartalom már cikkeket jelentett?

Igen, elhoztunk a HWSW-től, MTI-hírek is voltak talán, amiket automatán vagy félautomatán átvettünk. Volt egy csomó kisebb tartalomszolgáltató, mindenféle témakörökben. Akkoriban az volt a Stop! jellegzetessége, hogy teljesen testre lehetett szabni. Kiválaszthattad, hogy mi érdekel, és összekattintgathattad, és úgy jelent meg neked a portál, ez talán még ma is viszonylagos innovációnk minősülne. Nem használták annyira, mint amennyire gondoltuk, hogy hatalmasat fog ütni, de jól működött.

A szerkesztett tartalom csúcsán mennyien dolgoztak a Stop!-nál?

Kérdés, hogy mennyit számolunk oda a műszaki csapatból, akik ugye webfejlesztéssel is foglalkoztak, másoknak is nagyon komoly site-okat csináltunk, a biztonságtechnikusok is besegítettek, de olyan 40-50 lehetett.

Az Index és az Origo nagyon karakteres lapok voltak, mind a kettő egymással is szembeállítható, egymástól jól elkülöníthető arculattal. A Stop.hu-t hogyan helyeznéd el köztük, vagy hogyan definiálnád, milyen lap volt?

Az Indexnek mindig is nagyon komoly karaktere volt, ez kétségtelen, amit elsősorban azok az emberek határoztak meg, akik sajátságos stílusban írtak, ami mindenhol visszaköszönt. Uj Péter egyedi stílusa most gyönyörűen látszik a 444-en, és ha nem is ennyire határozottan, de az Indexnél is megvolt. Nagyon sok cikkről meg lehetett mondani anélkül, hogy elolvastad volna [a szerző nevét], hogy ki írta. Ez a kultúra ráragadt a többiekre is. Az egy laza, dinamikus, belemenős karakterű történet volt. Őszintén szólva én az Origót nem tartottam soha karakteresnek, németesen elvágólagos, se íze, se bűze, de megbízhatóan szállítja azt, amit…

Az Origónak ez volt a karaktere.

Ilyen szempontból igen. Nálunk nem nagyon volt benne az újságírók egyénisége, egy picit a kettő közé raknám. Mi nagyon sok szolgáltatást toltunk mellé, tehát inkább abban mondanám másnak vagy eltérőnek, hogy volt szerkesztett tartalom is, és azzal párhuzamosan az automata tartalom még generálta a forgalmat. Az EXTRA-n voltak érdekesebb dolgok, és azon balanszíroztunk, hogy pornó, nem pornó, akkor ez még nagyobb kérdés volt, mint ma. Volt persze pornó is, a forgalmak jelentős részét vitte, még hogy ha az oldalak számosságában elhanyagolható is volt, de a világ ebből a szempontból nem nagyon változik, és egyáltalán nem az volt a meghatározó tartalom.

Ezeket beemeltétek a Stop.hu-ra úgy, mint ahogy most a blogokat vagy a blog.hu-t az Indexre?

Nem. Nem eléggé. Volt egy-egy olyan [oldal], amivel igyekeztünk együttműködést kialakítani, ha valaki ügyes volt, akkor próbáltuk kiemelni onnan, de arra már nem jutott elég kapacitás, hogy olyan profi módon csináljuk, mint ahogy később megcsinálta az Index, meg tán az Origo is egy kis késéssel. Persze, nagyon sok mindent lehetett volna még jobban csinálni, máshogy csinálni, ezzel együtt azt gondolom, hogy a kor lehetőségeinek nagy részét kihasználtuk. Egy csomó mindenben voltunk előremutatóak, például mi csináltuk az első wapos ingyenes webszervert. A wap egy halott technológia volt, én sosem hittem benne, de úgy éreztem, hogy lesz valamekkora hype-ja, amit érdemes meglovagolni, ezért megcsináltuk. Volt egy csomó ilyen elsőség, amit ott összeraktunk. Nagyon sok mindent bőven idő előtt raktunk össze. Annak ellenére, hogy abból a kultúrkörből, ami az Indexet és az Origót övezte, egy picit kiestünk, mindig is megvolt az odafigyelés, a rivalizálás, csak erről nem biztos, hogy mindannyian beszéltek. Mostanában, amikor régi nagy site-okról beszélünk, akkor a Stop gyakran marad ki a felsorolásból, és csak az Indexről meg az Orgióról van szó – ez az, amire azt mondom, hogy mi egy picit kiestünk.

Már az elején kellett volna kérdezem: többször említetted te is, és más interjúkban is előkerült, hogy CyDnek hívtak. Honnan jött ez a név, és mit jelent?

Ez egy rövidítés, de ezt nyolcvan évre titkosítva sem mondom már el, majd egyszer, egyszer.

Valaki említette, hogy mintha ez talán egy levelezőlistákhoz kötődő név lett volna.

Ilyesmi a gyökere a dolognak, a BBS-ekhez kötődik inkább.

Mik voltak ezek a BBS-ek pontosan?

Szigetszerű mini internet. Praktikusan úgy nézett ki, hogy volt egy darab számítógép, benne néhány modemmel, amibe ment bele egy vagy két telefonvonal, vagy esetleg volt olyan is, amibe három, de inkább az egy volt a jellemző, a kettő volt mutatóba. Ebbe be lehetett tárcsázni, egyszerre értelemszerűen annyian, ahány vonal volt, ha ez egy egyszemélyes BBS volt, akkor egyszerre egy valaki tudott bemenni. Megvolt, hogy hány percet lehetsz bent, mert más is be kellett, hogy jöjjön. Bent a BBS operátorával, tulajdonosával lehetett akár csetelni, ha ő is gép előtt volt, meg lehetett letölteni-feltölteni dolgokat, és mint ahogy most a torrent megy, fel is kellett tölteni ahhoz, hogy le is tudjál tölteni. Ők pedig egymás között szinkronizálták a dolgokat, tehát meglehetős átfutással, de még az üzenetek is átmentek a különböző BBS-ek között a hálózatokban. Moon, Kiss Bori elsősorban a Fiboneten volt aktív, én meg egy másikon, de valóban, abból az időkből származik a nevem, igen.

Van még esetleg, amire nem kérdeztem rá, és úgy gondolod, hogy érdekes lehet?

– Biztos volt egy csomó minden. Tavaly lett volna húsz éves a cég, és a húsz éves szülinapon hirtelen felindulásból összerántottam azokat, akiket össze tudtam rántani. Nagyon furcsa arcok jelentek meg a múltamból meg az internet történetből. Olyan történeteket is meséltek, amikre én nem is emlékeztem, részint nem is tudtam róluk. Valaki mesélte, hogy pont a MIG-es ügy alatt pont rosszkor jelentek meg a titkosszolgák. Mik voltak a jó sztorik? Hát igen, az például egy érdekes ügy volt, amikor Miskolczy Csaba távozott, aki a szerkesztett tartalomért felelt elsősorban, meg a Stop!-hoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásokért. Ő a saját nevére regisztrálta az éppen benyújtás alatt álló szolgáltatások domain-nevét egy másik internetszolgáltatónál, így rendkívüli felmondással kellett tőle elbúcsúzzak, mert nyilván ezt már nem tudta megmagyarázni, hogy ezt miért gondolta így jónak. A bíróságon végül azzal indokolta, hogy útba esett neki a másik szolgáltató a Vörösmarty téren, ahelyett, hogy a szomszéd szobában, ahol az összes többit regisztrálta, megkérte volna a saját kollégáját. De a bíróság ezt megkajálta neki.

Mondtad, hogy elszakadtál már ettől a világtól. Kik azok, akikkel jóban vagy, vagy tartod a kapcsolatot?

Ez érdekes kérdés. GG-vel időről időre összefutok mindenféle konferenciákon, egyszer le is ültünk átbeszélni, hogy akkor most ez pontosan hogy is volt. Részben konszenzusra jutottunk, részben nem. Nyírővel is tettünk erre egyszer kísérletet, ugyanez történt. Azért az idő sok mindent elsimít ezekből a korábbi konfliktusokból, Nyírővel asszem kifejezetten jó, érdekes viszony tudott inkább újra kialakulni, mint fennmaradni. Köszönő viszonyban gyakorlatilag persze mindenkivel vagyok, ha éppen összefutunk, de ritkán futunk össze. Kardos Gáborral nem dolgoztam soha együtt, mintha váltottuk is volna egymást, ő azért nálam egy jó pár évvel fiatlalabb, de a baráti társaság meg a közös alumni miatt időről-időre összefutunk, túl ritkán. A saját csapatomból inkább a háttéremberekkel, a pénzügyes kollégákkal van kapcsolatom, az újságírókkal időről-időre tán Facebookon, de annál nem gyakrabban. Igen, kiestem ebből a világból, nem ezzel foglalkozom, és sokáig nem is nagyon volt időm ápolni ezeket a kapcsolatokat, ami megmaradt, az megmaradt. De ahogy a Bori is visszaemlékszik rám, én is ugyanúgy visszaemlékszem rá.

[Eszébe jut egy érdekes történet.] Érdekes volt még a a Hackme sztori.

Ez volt az egymillió forintos hackerverseny?

Igen, az egymillió forintos elhíresült hackerverseny. Néztem, hogy mi az akadálya az internet terjedésének a költségoldalon túl. Vállalati szinten kifejezetten komoly gondnak láttam azt, hogy egyszerűen félnek az internettől, mert nem ismerik. Tele volt a média – vagy hát nem tele, de a jelentőségéhez képest tele – [hackelős] esetekkel. A végső lökést is egy ilyen adta meg, ez konkrétan megragadt bennem, hogy a román kissrác az egyik faluból átbiciklizett a másikba, és feltörte a NASA szerverét. A sztori akár igaz is lehetett, mert a NASA-nak lehetett pár tízezer olyan elhagyott gépe, amire húsz éve rá nem nézett senki, és könnyen betörhettek, sőt, akár még az élesekbe is betörhettek volna, de feltételezhető, hogy ha ennek a sztorinak volt bármi valóságalapja, akkor az inkább egy elhagyott szerver lehetett. Ugyanebben az időben az útlevelünket a postás hozta ki, aki egészen nevetséges összeget keresett, és az erre fogékony postást nagyjából két bambival biztos, hogy meg lehetett volna környékezni, hogy odaadja ezt az útlevelet. Faxon minden gond nélkül átküldtek érzékeny információkat az emberek, miközben azt lehallgatni két krokodilcsipesz kérdése volt. Tehát semmi védelem nem volt a kommunikáció többi formájában, de az internet volt a mumus. Ezért kitaláltuk Vaszary Zsolt kollégámmal együtt – talán az én ötletem volt, amit ő tudott jól továbbfejleszteni, mindegy, teammunka volt -, hogy csináljunk egy ilyen versenyt. Kiraktunk egy szervert az internetre, és azt mondtuk, hogy egymilliót adunk annak, aki abba a szerverbe betör, és átírja a honlapot. Komoly gondban lettünk volna, hogy ha azt az egymilliót ki kell fizetni, mert nem biztos, hogy az rendelkezésre állt, mindenesetre a szervert elég jól összeraktuk. Madarász Gergely tett még hozzá elég sokat műszakilag. Volt benne néhány trükk, de leginkább azzal vádoltak minket annak idején, hogy CD-ről futott az egész. Ez egyrészről nem így volt, másrésztől ha így lett volna, akkor is, aki picit is ért ehhez a témához, [az tudja, hogy] a szoftverek a memóriában futnak, a memória mindenképpen írható, hogy ha onnan futna, és az írható, akkor a honlapot is át lehet írni, akármennyire is CD-ről fut az egész. De még egyszer: nem CD-ről futott. Voltak olyan trükkök, hogy egy Digital Alpha szerveren Linuxot üzemeltettünk, ami nem volt megszokott párosítás, és ezért nehezen találták volna meg. Két hétre terveztük a versenyt, de panaszkodtak a hackerek, hogy nincs elég idő, és ezért meghosszabbítottuk, mit tudom én, májusról szeptemberig az egészet. Nem tört be senki, de ez jó kis hírverés volt nekünk is, de szerintem ezzel Magyarországon is elfogadottabb lett az, hogy lehet ezt biztonságosan is csinálni. Betörni senkinek nem sikerült. Volt egy olyan magyar pofa, aki csinált egy automatát, ami a jelszó, jelszavak kitalálásával próbálkozott, mert még olyan szinten sem védtük le, hogy még akár távolról is be lehetett volna lépni, hogy ha megvan valakinek a usernév-jelszó páros. Ő millió, tízmillió jelszót próbált ki, és ő volt a leghangosabb abban, hogy itt nincs elég idő, mert a próbálkozáshoz időre volt szüksége. Viszont a legnagyobb zseni az az arc volt, aki az egyik hacker newsgroupba – ezek a newsgroupok picit olyanok voltak struktúrában és szervezetben, mint a Facebook, hogy mindenki, aki mással akar társalogni, az ott volt a newsgroupokban -, az alt.hackers newsgroupba posztolta be, hogy van itt ez az arrogáns kis magyar cég, amelyik azt mondja, hogy a hackerek seggfejek (nyilván semmi ilyesmit nem állítottunk, csak igyekezett feltüzelni őket), és egymillió forintot, azaz, és itt lefordította dollárra nagyon durván lekerekítve, ad annak, aki először betör a szerverre. Az is lehet, írta, hogy hardver formájában fizeti ki ezt az egymillió forintot, ami valamennyi dollár, és hogy ő az egésznek a feléért menedzseli a pénzhez való hozzájutást, és dollárra fogja fordítani annak, ki ezt megvalósítja. Nagyon feltüzelte őket, a saját részesedését masszívan meghatározta, gyakorlatilag outsourcolta a feladatot és skálázta, hiszen a feltüzelt hackerek, crackerek, nevezzük, ahogy akarjuk, nekiálltak próbálkozni. Szerencsére ők sem jártak sikerrel, viszont én szakmailag ezt a próbálkozást értékelem a legtöbbre, hiszen ez vitte a legközelebb a megoldáshoz az illetőt, miután ő nem értett hozzá, más, sőt, mások tudását próbálta behozni. Ez szerintem jópofa ügy volt, és sokan emlékeznek rá még ma is. Pár évvel ezelőtt leírtam a Faceboon viszonylag részletesen, hogy az egész hogy nézett ki, néhányan fel is kapták.

Ti át tudtátok váltani üzleti haszonra?

Igen. Akkor kötött velünk szerződést például a Pannon GSM az internetes rendszerük biztonságának a javítására, ez közvetlen ehhez az ügyhöz köthető. Az, hogy mi a biztonságos internetes cég imidzsét vettünk fel, leginkább talán ennek az ügynek köszönhető. Meg az is, hogy először láttam életemben igazán komoly szerződést ennek folyományaként, pont a Pannon GSM-es szerződés, ami úgy kezdődött, hogy definíciók, nap: jelentése naptári nap, kivéve, ha szövegkörnyezete egyértelműen mást nem jelöl – és akkor megállapítottam, hogy egy rendes szerződésben tényleg minden lehetőségre kitérnek.

Az interjút Vorák Anita készítette 2017. december 1-én.