Oral History

„Online gyerekszépségversenyt mi csináltunk először” – Interjú Dunder Krisztiánnal

2018-04-23
dunder_krisztian1
Dunder Krisztián (Fotó: Bellai László / MODEM)

Újsághirdetésre jelentkezve került az ország észak-keleti megyéiben napilapot megjelentető Inform Média 2000-ben startolt online csapatába. A helyben élőket minél nagyobb arányban bevonó, szórakoztató tartalmak (bulifotók, hiperlokális időjárásjelentés, A nap szépe című portrésorozat) fejlesztésén dolgozott kollégáival, majd lényegében ugyanezt az irányt képviselte hét évvel később, a Lapcomhoz szegődve is. Dunder Krisztiánnal, aki az Axel Springer Magyarország és a PLT stábjaival is együttműködött, a megyei lappiac hazai szereplőinek internetes útkereséséről beszélgettünk.

Hogy emlékszel, mikor találkoztál először a számítógéppel? Mire használtad, mennyire volt fontos szerepe az életedben?

Az első öt-tíz évet „kisebbségben” éltem meg. Keresztanyám a Videotonnál dolgozott, így az unokatesómnak volt egy Videoton TV-computere. Ez az az időszak, amikor mindenki Commodore 64-et vett, és azzal játszott. Pénzünk se volt Commodore-ra, és adott volt a lehetőség, hogy Videotonom legyen.

Óriási lehetőség volt, elkezdhettem basicben programozni. A VTC-ben persze minden nehezebb volt, kevés szoftver volt rá, kevés olyan dolgot lehetett elérni, ami a Commodore 64-eseknek megadatott. Emellett hétvégén könyvtárba jártam, Galaktika szakkörre: Commodore-on számítógépeztünk, science fiction-t olvastunk, beszélgettünk, játszottunk a Boulder Dash-sal a C64-en. Amikor meg hazamentem, basicben programozgattam, tizenhárom évesen. 1976-ban születtem, tehát a rendszerváltás idején járunk.

Pár évvel később, 1993 környékén volt ennek a Videotonnak egy TVC Újság nevű felülete, pár oldal, ami eleinte még a Mikrovilág nevű számítástechnikai lapban kapott helyet. Később önálló újságként létezett, postai terjesztéssel. Még mindig kisebbség voltunk, nem volt túl nagy üzlet TVC Újságot szerkeszteni és kiadni. A kiadás azt jelentette, hogy kinyomtattuk mátrix nyomtatóval és postán terjesztettük. A koncepcióját és a tartalmat is kezdetben egy szentesi csapat rakta össze, és miután ők valamiért abbahagyták, megbeszéltem velük és átvettem, majd tovább csináltuk pár ilyen videotonos őrülttel az országban. Ezt úgy kell elképzelni, hogy megcsináltam egy valamilyen akkori wordben a cikkeket és elküldtem Mecseknádasdra kinyomtatni – mert ugye nyomtatóm se volt – majd visszakaptam onnan nyomtatva postán. Miskolcon fénymásoltam, ez volt a sokszorosítás, 40-41 példányban terjesztettük postai úton. Ekkor már középiskolás voltam. Két-három évig szerkesztettem, ez az első, meghatározó élmény.

Volt még a Bláthyban, a villamosipari szakközépben, ahova jártam, egy másik újság, amit másodikos korunkban két-három osztálytársammal közösen szerkesztettünk. Az iskolának volt egy hivatalos lapja, mi csináltunk mellé egy vicclapot. Ez is nyolcoldalas volt, de itt az egyik osztálytársamnak – vagy a szüleinek – volt pénze nyomtatóra. Így egy kicsit könnyebben oldottuk meg a sokszorosítást. Ez a kettő nagyjából átfedésben volt, tehát csináltam egy iskolai humorlapot és egy számítástechnikához, konkrétan a Videoton TV-Computerhez kötődő újságot. Ezek pár évig tartottak, és úgy gondolom, alapvetően meghatározták a tartalom és a technológia iránti érdeklődésemet. Újságírásról beszélni túlzás volna, nem voltunk mi újságírók. Kisebbségben tudtunk érdekes tartalmakat, közösséget létrehozni, még bőven az internet előtti korszakban.

És az internet, hogy kúszott a képbe?

Borsod megyéből származom, Szikszóról, de alapvetően Miskolcon nőttem fel, egy-két Budapesten töltött időszakot nem számítva, máig ott élek. Az egyik borsodi, Budapestre költözött barátom talált egy Drótpostagalamb nevű e-mail-szoftvert, nem tudom Te hallottál-e róla, alig ismeri valaki. Floppyn adták át egymásnak az emberek, fel kellett telepíteni a számítógépre, és volt egy este tíz utáni olcsó internet, akkor lehetett levelezni.

Hány e-mail-partnered volt?

Tíz-húsz. Nagyjából azokkal tudtam levelezni, akik cégeknél dolgoztak. ’96-97 lehetett. A többiek email címének végződése freemail.c3.hu volt vagy egon.gyaloglo.hu. Nekem a dpg volt az első e-mail-címem talán, az egon.gyaloglo.hu volt a második (de lehet, hogy fordítva), és a freemail a harmadik.

Kommunikációs lehetőségként vonzott vagy a technológia érdekelt?

Az egész nagyon érdekelt. 1997-től ’99-ig egy kazincbarcikai kereskedelmi rádióban töltöttem az időmet. Elküldtek egy számítástechnikai képzésre, de nem is nagyon kellett bejárnom, mert az alapképesség már megvolt. Szereztem egy ECDL minősítést/oklevelet. Ha belegondolsz, én már ’92-93-ban miniújságot szerkesztettem kéthasábos tördeléssel. Nem is tudom már, mi volt az a szoftver a Videoton TV-Computeren, talán WordStar volt a neve. Erős volt az érdeklődés, a motiváció, hogy tudjuk, ez az egész micsoda. Középiskolában, a miskolci Bláthyban gyengeáramú iránya jártam, ott elég meghatározó volt a számítástechnika. Ki lehetett tűnni azzal, hogy meg tudtam írni azt Commodore-on, hogy a gép lejátszott egy zeneszámot, és alatta számolt is valamit. Ez a tudás később elkopott, nem egy programozó alkat vagyok, de a rendszerszemlélet megmaradt. Semmi szükségem sincs rá, de rengeteg alapdolog nagyon mélyen megvan, legyen az bináris számrendszer, bázis-kollektor-emitter a tranzisztoroknál, bármi.

Volt-e valamilyen elképzelésed arról, hogy merre tovább a középiskola után?

Tizenhét-tizennyolc évesen teljesen tisztában voltam azzal, hogy szeretném, ha a zenével és a médiával kapcsolata lenne annak, amivel majd foglalkozom. Így óriási élmény volt, hogy egy vidéki kereskedelmi rádióba bekerülhettem, ott a technikai műsorgyártást, -tervezést, adáslebonyolítást megtanulhattam. ’97-től 99 tavaszáig fürödtem a jókedvben, azt éreztem, szépen indul ez a karrier.

A rádióba egyébként az egyik egyetemi tankörtársam, Tinyó Tamás ajánlásával kerültem. Nulláról kellett mindent megtanulni. Akkor még a SoundForge audió szerkesztő nem létezett, egy SAWPlus nevű audio multichannel szoftverrel vágtunk interjúkat. Én voltam a kettő közül az egyik ember, aki vágta, és küldte adásba a felvett interjúkat, az utcán rögzített vagy telefonon szakértőkkel, celebekkel készített anyagokat. Imádtam. Fiatalos, szuper hangulat volt. Aztán egy miskolci frekvencianyertes elvitte a kollégák egy jelentős részét egy jelentősebb helyi rádióba. A rádió tulajdonosának nem ez volt az elsődleges biznisze, módjával foglalkozott a kérdéssel, a kábeltévéből éltek. Az autokratikus vezetési stílus sem tetszett sok embernek, így aztán, nem látva jövőképet, ’99 tavaszán eljöttem a Rádió TOP-tól. Ahogy előttem már sokan, Budapesten érvényesülni, megtapadni képes kollégáik is, köztük egy-két DJ (pl. totpeti) vagy Kalácska Gábor, aki a Sláger Rádiónak volt talán műsorigazgatója később, és több másik beindításában is részt vett. Jó csapat volt ott, de inkább ugródeszka mindenkinek, én is egy kicsit gyakorlati helyként tekintettem rá. Itt már használtuk az internetet a mindennapi munkához, MTI-t letölteni, híranyagokat keresni, informálódni, hogyan lehet jobban vágni. Nekünk ez segítség volt, de csak hangyányival volt gyorsabb, mint az otthoni modemes. Pici bérelt vonalak voltak, nem volt valami ultragyors.

Az akkori internetes piacot még csak tartalomfogyasztás szempontjából lehetett látni. Már elindultak az ismert nagy portálok: volt egy Aprónet, jött a hasznaltauto.hu és az ingatlan.com. Nagyon kezdetleges volt az egész, a rádiónak nem is volt szerintem internetes oldala.

Még arra emlékszem a helyi rádiós időszakból, hogy a helyi kábeltévének volt egy képújság szoftvere, amit Jáksó László írt, ő eredetileg programozó, ezt biztos tudod. Ez egy ’93-94-ben DOS-ra épülő képújságkezelő szoftver volt, embertelenül elmaradott gépen kellett szerkeszteni. Ebben lehetett felvinni új hirdetési vagy tartalmi oldalakat. Senki nem mert hozzányúlni, az utolsó fél-egy évben még annak a szerkesztésére is megkértek. Ott hackelgettem a képújságoldalakat, amiket a kazincbarcikai kábel TV nézői láthattak. A meghatározó, első élmények ezek voltak, vagy például az, amikor az önkormányzati választásról tudósítottunk telefonon, négy autóval rohangálva a megyében. Tanultam a tartalomelőállítást a hangzó műfajban.

Fotó: Bellai László

Fotó: Bellai László

Autodidaktaként?

Nem jártam újságíróiskolába és mindig törekedtem is arra, hogy ne tituáljanak újságírónak, mert az félrevitt volna. Az informos hat évben is komoly offline szerkesztőség volt a hátterünkben. El voltunk kényeztetve tartalommal, nekünk az online tálalását kellett hozzátenni, velük szimbiózisban élni… De még ezelőtt, miután eljöttem a rádióból, volt néhány próbálkozás, hogy vállalkozóként érvényesüljek. Voltam az Observernél, hajnali szemlézőként – azt senkinek nem kívánom. Volt egy családi vállalkozásunk egy évig, bár ez teljesen irreleváns az online médiatörténet szempontból: vidéken üzemeltettünk egy diszkót. Volt egy DJ-szakvizsgám, ’94-ből talán, 2000-ig DJ is voltam. Fiatal voltam és kellett a pénz, szokták mondani. De nem, élvezet volt, a zene szeretete motivált. És aztán 2000 novemberben megláttam egy hirdetést az Észak-Magyarországban. Régóta éreztem, hogy valamit kezdenem kell majd az internettel, csak azt nem értettem, hogy lehet ebből bizniszt csinálni.

Mielőtt ezt a fonalat felvesszük: az homályban maradt, hogy mit is tanultál az egyetemen, és hogy annak volt-e és ha igen, milyen hatása volt a későbbi pályádra?

Az egy óriási zsákutca volt, amit harmincöt éves koromban azonosítottunk egy business coach segítségével. A teljes középiskola és felsőoktatás teljes zsákutca volt. ’97-ben iratkoztam be a miskolci egyetemre, a gépészmérnöki kar villamosmérnöki szakára. A következő három évben idejártam, és csináltam másfél évig a rádiózást. Megint másfél évig saját gyártású műsorokat, reklámokat gyártottam, zenéket vettünk fel. Kis megbízások egyéni vállalkozásban, plusz az említett családi vállalkozás mellett egy vendéglátó-üzletvezetői sulit is el kellett végezni: miskolci kihelyezett képzés volt, az oklevelet a végén a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola adta. Tehát egyszerre jártam egyetemre, rádióztam és csináltam ezt az üzletvezetőit, meg még a családi vállalkozást. És oké, hogy egy húsz-huszonöt éves ember terhelhető rendesen, de ezt azért nehéz volt összehangolni. A fősuli olyannyira nem érdekelt, olyan rideg volt, annyira gáz, hogy három évig jártam, de a végén nem fejeztem be. A coach-csal később azonosítottuk, hogy ez teljesen vakvágány volt. Mármint azt, hogy én inkább humán irányultságú ember vagyok, és életem során addig reál típusú dolgokat akartam magamra erőltetni.

2000-ben tehát ott hagytam az egyetemet, és szembejött az Észak-Magyarországban egy hirdetés, hogy online szerkesztőt keresnek – a Hajdú Online volt referenciaként megadva. Borsodban még nem volt helyi portál, de a HAON két hónapja elindult, 2000 végén. Beadtam a pályázatot, bár nem sok mindent tudtam róla. Volt egy meghallgatás, aztán elmondták, hogy negyvenen pályáztak, tízet behívtak az interjúra, és kettőt felvettek.

Tűz és víz volt a két ember. A kollégám, Kocsis Norbert magyar-történelem szakos, törökül beszélő tanár volt, DVTK-rajongó. Én meg az összes szórakozóhelyet, bulit, kicsit a html-t, ilyen technológiai dolgokat ismerő, tűzrőlpattantabb emberke voltam. Mondanom sem kell, össze kellett csiszolódnunk, de a vége egy jó munkakapcsolat lett. Nyíregyházán is felvettek két embert, az egyik online szerkesztő, Varga Gábor egyébként az INteRNettótól jött – még akkor az INteRNetto élt egy ideig, a másik pedig Gutyán Róbert, aki most is kollégám a Growww Digital ügynökségünkben.

Később volt a Hajdú Online-nál egy gyakornok – ezt most elmondom, mert félek, hogy elfelejtem –, Nagy Attila Károly, ő a HAON-tól az Indexhez ment. Ő is hajdú-bihari származású, gyakorlaton nálunk kezdett. Írt pár anyagot, kitettük a HAON-ra, a stílusa teljesen indexes volt, messze kitűnt az offline-tól kapott anyagok közül, mindenkinek nagyon tetszett a csapatunkban. Felvettük, velünk dolgozott egy ideig, aztán a feleségével Budapestre költözött. Nem mi „fedeztük fel”, mert ő talált meg minket, jelentkezett hozzánk gyakorlatra, de jó érzés volt, hogy egy kicsit mi is segítettünk egy szakmabelinek elindulni az interneten. Büszkék voltunk rá.

Visszatérve a meghallgatásra. Milyen benyomásokat szereztetek egy klasszikus offline szerkesztőségbe csöppenve? Emlékszel-e, kikkel találkoztatok, hogyan értettetek szót egymással? Támogatóak vagy inkább tartózkodóak voltak?

Kevés támogatóbb környezet létezett szerintem Magyarországon az ezredfordulón, mint amit ez a cég kínált és talált ki. A pályázati meghallgatáson két újságíró és két online szakember vett részt, az Észak-Magyarország akkori főszerkesztője, Kiss Laci [Kiss László], aki 2018 elejétől üzletfejlesztési vezető lett a kiadónál, Peitl Robi [Peitl Róbert], a Tipp nevű, nagypéldányszámú hirdetési hetilap főszerkesztője, és két online vezető, Tapasztó Balázs és Orbán Zoli [Orbán Zoltán]. Bár ezt szó szerint nem mondták, de szerintem nekik az tetszett meg bennünk a miskolci kollégámmal, hogy mennyire komplementerek voltunk. Teljesen más volt az érdeklődési körünk. Az viszont közös volt, hogy mindketten jól beszéltünk angolul. Látták, hogy hajlamosak vagyunk tanulni, a mobilitással nincs gond és intelligenciában is megférünk egymás mellett, kiegészítjük egymást.

Az egész mögött volt már a Voralberg Online, ami az Inform Media lapjait is tulajdonló cég tulajdonosának fejéből pattant ki, és már 1995-ben elindult. Voralberg tartományra építettek fel egy helyi tartalomszolgáltatást. Már öt éve üzemeltették 2000 őszén, és azt adaptálták Magyarországra. Ott is volt egy piacvezető napilapjuk, meg sok mindenük, és ez volt az alapja annak, hogy Kelet-Magyarországon is elindítanak egy ilyet, időben, hogy a kísérletezés is benne legyen, egy online márka el kezdjen épülni, hogy ne más tegye ezt meg helyettük.

A verseny egy MCOnet nevű vállalattal alakult ki, ők igazából weblapokat adtak el, volt mögöttük valami tartalom, és egy elég agresszív sales. Sosem fogom elfelejteni, amikor az ügyfeleink mondták nekünk, hogy az MCOnet százezer forintért weblapokat, cikket, internetes jelenlétet meg mindent kínál, miközben egy html-oldalnyi tartalmat raktak össze. Nem tudjuk, milyen elérés volt rajta, még nem voltak komoly webanalitikák.

Látták, hogy ezek a srácok taníthatók, és mivel nincsen best practice, nincsenek kész emberek, nem voltak vidéken akkor html-kódolók, online tartalmak, azt nézték, hogy milyen soft skillekkel, milyen helyismeretekkel rendelkező embereket találnak. És akkor az ott lévő két hajdúonline-os szerkesztő mellé felvettek másik négyet, és egy online főszerkesztőt.

A már ott dolgozó két online szerkesztő milyen háttérrel, mikor került oda?

Ugyanúgy kerültek oda, mint mi, csak előttünk néhány hónappal. Sárvári Géza és Rituper Tamás, ők voltak az elsőkörös tanítóink. Állati jó csapat alakult ki, három telephelyen, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon, belső mellékekkel össze voltunk kötve. ICQ volt, ezen dolgoztunk, ezen tartottunk rendszeres megbeszéléseket, még nem volt skype. Jöttek az osztrákok, segítettek, tanítottak minket, mi is mentünk hozzájuk, nulláról kellett felépíteni a dolgokat. Voltak nagyon érdekes, új megközelítéseik, hogy miben legyen eltérő a napilaptól. Gőzünk se volt arról, hogy mi egy márkát építünk fel bulifotóból, napszépéből, ilyesmikből. Olyan unikális tartalmak voltak ezek, amelyek az akkori, húszéves korosztályt megszólították.

Megyei lapos körökben találkoztam már ezzel a véleménnyel, hogy valójában ti adtatok mintát arra, hogy nem a print valamilyen online verziójára kell törekedni, hanem a populáris, népi tartalom felé kell menni. Ez valóban így volt, ennyire mást akartatok csinálni rögtön, mint a printes hátteretek?

Nagyjából 2001 és 2005 között alakult ki, hogy mikor mit szabad, mi az embargós tartalom, mi a napilapos előnyben részesített tartalom, vagy időzítetten lehozható cikk. Az országos hírekben teljes szabadságot élveztünk, a Krónika hírszolgálatot használhattuk, továbbá egy-két forrást még, azokból az országos és nemzetközi anyagokat elértük. Hatan voltunk három portálra. Minimális mennyiségben saját anyagokat is gyártott ez a porszemnyi kis szerkesztőség, de főleg, ahogy te fogalmazol, népi tartalmakat, fotósorozatokat. De volt olyan szolgáltatásunk is, ahol fotókat lehetett értékelni tízes skálán.

Az elején nem az volt a lényeg, hogy naponta hány hírt viszünk fel, meg milyen gyorsan, ez a második-harmadik évben kezdődött. Akkor viszont nagyon durván, de nem is ez a jó szó. Azt kell tudni, hogy az Inform Médiánál nagyon tudták érdekeltté tenni, motiválni a helyi menedzsmentet, a helyi kiadók vezetőit. Ők tudták, hogy ez a tulajdonosnak fontos, és beleálltak. Az más kérdés, hogy a napilapos újságírók nem mindig akarták, sok mindent meg kellett magyarázni, össze kellett csiszolódnunk. Nagyon sok múlott azon szerintem, hogy beültettek minket a szerkesztőségbe, nem egy sarokban dolgoztunk, egy pincében elzárva, hanem együtt lélegeztünk velük. Megértették, hogy mi nem újságírók, nem a versenytársuk vagyunk. El kezdtek elfogadni minket. A lapindító értekezleten ott lehettünk, jelezhettük, hogy miből kérünk több dolgot. Akkor kezdett kialakulni, hogy nem egy jó képnek kell készülni, hanem egy fotósorozatnak, és egy témát dolgozzanak fel az elejétől a végéig. Szépen kirajzolódott, hogy a baleseti fotókat és az ilyen havária jellegű dolgokat nagyon fogyasztják az emberek a neten. El kezdtek kialakulni penzumok, hogy hány fotóból áll egy sorozat, kértük, hogy készítsenek többet, és mi majd kiválogatjuk és megeditáljuk magunknak, csak töltsék már fel valami szerverre, hogy tudjunk vele dolgozni. Voltak szabályok, amelyeket a menedzsment végig vitt a rendszeren. És voltak próbálkozások: a real time hírszolgáltatás: ha napközben kint van valaki egy eseményen vagy kap egy infót, akkor az kerüljön fel a portálra egy rövid akármiként. Tehát nem a feldolgozás mikéntje, részletessége, hanem gyorsasága volt a lényeg, hogy kerüljön ki minél gyorsabban. Ehhez voltak nekünk layoutjaink, breaking news layout, satöbbi, bizonyos határig tudtunk játszani a keretekkel.

A hitelességet mindig a hírpiacról származó hírek, fotók, videók adták, de a legnagyobb látogatottságot a sokkal könnyedebb hangvételű tartalmakkal értük el. A Nap szépe fotók taroltak. Eleinte 2-3, majd 8, később 20-25 képet, végül – átesve a ló túlsó oldalára –, 50-60 képet lehetett egy lányról megnézni. Mi volt a lényeg? Hogy helyi lányok voltak, ott, közöttünk élők, akik szerepelni akartak. Számukra ez volt a dicsfény, a pompa, bekerültek a Kelet-Magyarország hátsó oldalára és a Szabolcs Online-ra. A fotósok is élvezték – gondolom –, ennek a fajta tartalomnak az előállítását.

Ötven fotót lerakni az asztalra, azért az már olyan mennyiség, ami a korábbinál nagyobb kapacitást igényelt. Ebben is partner volt a tartalomért felelős stáb, illetve partnerek voltak a tartalomelőállítást irányítók?

Technológiai támogatást kaptak, akik kint voltak tartalmat előállítani. Céges autót, amit egyébként el kezdtek márkázni: Borsod Online Élő… Bár ez még nem a mai értelemben volt élő, nem egy facebook live, hanem ha bármi történt, közgyűlés, baleset, bármilyen event, arról készítettek fotókat vagy csináltak egy rövid videót – kaptak hozzá laptopot és internetet. A szélessávú mobilinternet akkoriban Globetrotter kártyákkal éppen, hogy elérhető volt, de az online számára sokszor így is adtak már valamit a helyszínről. Hogy élték meg ezt a folyamatot az újságírók, fotósok? Volt, aki akart fejlődni, volt akinek muszáj volt, meg volt, aki inkább elment nyugdíjba, minthogy megtanuljon pl. Quarkban tördelni (ezt a napilap szerkesztőségi oldalainak tördelésére használták). Azt láttam, hogy a tartalomelőállításban, amit lehetett, optimalizáltak, automatizáltak minden kiadónál. Voltak kiadók, amelyek cseréltek is egymással CMS-t, hogy ezeket a munkafolyamatokat optimalizálják, tehát az egyik lefejlesztette, és a másik átvette tőle.

Biztos vagyok abban, hogy az újságírók ezt rövid távon többlet teherként élték meg. De szép lassan kialakult az is, hogy milyen javadalmazásokat lehet mögé tenni. Az egyetlen, amit „át kellett nyomni”, hogy nem fotó van, hanem fotósorozat. Paradigmaváltással ért fel, hogy nem egy kép készül, hanem tíz-húsz, és a lap/portál eldöntheti, hogy melyiket használja, de az online-ra fel fog menni, amennyit a szerkesztők feltöltenek. Voltak online-only tartalmak, amiket a lap nem vett át, mert mondjuk nem volt akkora baleset, de online megjelent, és az akkor az újságírónak ezt kifizették. Ha tíz újságírót megkérdezel, akkor lehet, hogy kétfelé oszlanak, lehet, hogy tízfelé, aszerint, hogy ki hogyan élte meg ezeket.

dunder_krisztian3

Ami biztos volt, hogy ez a fejlődés nem megállítható. Ez abból is látszott, hogy az az MCOnet eltűnt, de jöttek helyette kisebb szereplők, amelyek hálózatos hírportál elképzeléseket fejlesztettek. A helyi önkormányzatok is elkezdtek médiajelenléteket építeni. Mindezek ellenére – úgy tudom – többnyire ma is a lapkiadói portálok a leglátogatottabbak a megyékben. Elsőként léptünk vidéken komoly háttérrel, nagy szerkesztőségekkel az online színtérre, ez döntő volt. Amikor már a HAON/BOON/SZON bizonyította a piacon, hogy van létjogosultsága helyi portáloknak, többen is építettek hasonló, de kisebb portálokat. Közéjük tartozik Porcsin Zsolt is, aki előtte a Hajdú-bihari Napló főszerkesztője volt, és a kiadói munka után blogot és portált is épített, de miskolci újságírók is folytatták a tevékenységüket később helyi blogok és kisportálok építésében. Rengeteg kicsi volt, ami teljesen evidens, hiszen a piacra lépési küszöb az interneten a lehető legalacsonyabb.

A 2000-es évek elején még blog sem volt, a blog.hu és blogtér valamikor 2004 körül indult, a user generated contentre épülő szolgáltatások (blog, videó) szelíd kiegészítései voltak a kínálatnak. Eközben 2002-ben egy miskolci lány fotókat küldött be nekünk egy péntek este. Vannak ezek a nagy táblák a főutak fölött, amelyek mutatják, hogy mi merre van, egy ilyen alá beragadt egy kamion. Arra járt a digitális fényképezőgépével, lefotózta, hazament, feltöltötte, és elküldte nekünk három sor kísérőszöveggel. Ez tőlünk 200 méterre történt, de este kilenckor már nem volt bent senki. Ránéztünk az e-mailekre, megláttuk, feltöltöttük, és behívtuk ezt a lányt (Novák Evelin), hogy ezt most, hogy? Ez 2002-ben még nagyon különlegesnek számított. Utána felvettük, eljött hozzánk dolgozni, könyvtár-informatika szakon végzett Egerben. Vidéken ez egy ilyen meglepetésszerű, pozitív sokk volt számunkra, hogy a BOON-nak beküld valaki valamit. Ő is szép karriert futott be utána: AVON, Telenor, Media Markt.

2002 nyarán, tehát másfél évvel a két további site indulása után szakmai okokból az akkori online főszerkesztőtől megváltak, és erre a megüresedett helyre, megbízott főszerkesztőként felkértek engem. A három portálra a helyi tartalmat a helyi szerkesztőségek adták, az én felelősségem a látogatottság növelése volt. A figyelmem központjában a Nap szépe, a bulifotók, a lokális időjárás, a helyi szolgáltatások (fórum, szavazás, letölthető dokumentumok, stb.), azaz azok a piciny helyi tartalmak voltak, amiket többnyire mi állítottunk elő.  De erotikus fotósorozatok is voltak egy ideig.

Az erotikus fotósorozat mit jelent? Csak nem saját anyag?

Nem, gyűjtött tartalom, az egyik nyíregyházi kollégám, Robi volt a felelőse. Mindenki volt valaminek a felelőse, ő „jól járt”. (mosolyog) Az akkor legnépszerűbb dolgok tudásalapú tesztek voltak: fel kellett ismerned helyi képeket, több száz ilyen műveltségi tesztet raktunk össze. Volt egy appunk hozzá – akkor még nem hívták appoknak őket – egy aloldal volt, szolgáltatás, ahol rengeteg időt lehetett eltölteni. Pontokat gyűjtöttél, tudáspróbák, 10-20 kérdésből álló kistesztek.

Az időjárás téma érdekes még: hogy minél hiperlokálisabbak legyünk, a lehető legtöbb információt szerettük volna tálalni, de az OMSZ adatait nem tudtuk ésszerű áron megszerezni. Ezért az AccuWeatherrel szerződtünk, ők kétszer annyi lokációra tudtak adatot szállítani óránkénti frissítéssel, mint az OMSZ. A Sláger Rádiós Berényi Attilának felkeltette a figyelmét, megállapodtunk, hogy szemlézik ezeket az adatokat, ugyanis a helyi települések mellett az összes megyeszékhely adatait megkaptuk és publikáltuk. A Bumerángban (és a nap többi részében is) fél óránként hivatkoztak a HAON, SZON, BOON portálok valamelyikére – körülbelül másfél évig. A szöveges prognózisokat Aigner Szilárdék szállították.

De készítettünk ilyen appként például linktárat is, amibe kézzel kellett linkeket felvinni: egyfajta helyi kereső volt, ilyenből volt 10-20. A buliszervező alkalmazás például nagyon nem jött be, jóval a web2 korszak (kétirányú, közösségi irány) előtt volt. Az első három-négy évben a legnézettebb a bulifotó, a nap szépe és a helyi hír volt. Az elsőt mi, az online szerkesztőség állította elő, azzal a lap nem foglalkozott. Én magam is jártam ki bulifotózni, hogy megismerjem, hogy működik – és hát jól lehetett csajozni is ezzel. Kialakult egy diákhálózat, egész stabil emberekkel, néhányuk megérett annyira, hogy később online szerkesztő lett.

Az első öt-hat évben nem nagyon volt fluktuáció, atomstabil volt a csapatunk.

Továbbra is öt-hat fős volt a stáb?

Ez az öt-hat fő egyszer felfejlődött nyolcra, amikor elértünk egy komolyabb látogatottságot. A többi kiadóhoz képest mi voltunk a legnézettebbek. Az első nagyon erős visszajelzés az volt, amikor 2003-ban, talán 2004-ben, a Szonda Ipsos csinált egy reprezentatív kutatást, még nem online méréssel, hanem interjúkkal, hogy mit, mennyire néznek és akkor kiderült, hogy a Borsod Online-t többen nézték Borsodban, mint az Indexet. Ez akkor nagyon jól esett nekünk.

Ez megvan esetleg?

Sajnos nincs, de hasonló akad 2002-ből, az NRC kutatása. A másik, amiben éreztük, hogy elég erős már a márka, amikor megjelentek az első Google Analytics „elődök” 2004 körül, mint például a Webtrends, és ki lehetett jelenteni, hogy van ennyi és ennyi látogatód, és abból mennyi a direkt látogatód, aki beírja, hogy boon.hu vagy haon.hu? Ez a szám nálunk akkor 76% volt. Száz emberből hetvenhat úgy nyitotta meg a portált, hogy beírta a márkanevét. Ez bődületesen jó érték volt. 2001-ben, amikor el kezdtünk értékesíteni – viszonylag hamar építettünk ki online sales csapatot – ha felhívták a munkatársaink a leendő ügyfelet, és mondták, hogy Borsod Online, akkor visszakérdeztek: Borsod Volán? Ezek a problémák szép lassan megszűntek. Óriási láthatóságot adott, főleg a fiatalok körében a bulifotózás és A nap szépe fotósorozat. Másfelől a szeriőz közönség körében az, hogy a napilap rengeteg anyaghoz tette oda, hogy további fotók a BOON-on, letölthető tartalmak a HAON-on.

Ezek működtek?

Mértük, amikor már lehetett. Erősen tartalomfüggő volt. Elkértünk közgyűlési határozatokat, jegyzőkönyveket vagy szavazási eredményeket. Az Észak-Magyarország érdeme volt például, hogy Miskolcon az uszodát Kemény Dénesről nevezték el. A névadás lebonyolítását az újság találta ki, és a szavazást – úgy emlékszem, de ebben nem vagyok biztos – a Borsod Online-on bonyolítottuk le. A lapoknak jelentős erejük volt helyben. Rengeteg ilyen apró dolgot találtunk ki, amivel látogatottságot, adatbázist építettünk. Az egyik legjelentősebb az adventi kalendárium volt, amit az osztrák anyavállalatnál találtak ki, és amit mi később jobban adaptáltunk, mint ők.

Mi volt ez, hogy működött az adventi kalendárium?

Minden nap mögött volt egy nyeremény, fel lehetett iratkozni az aznapi sorsolásra, ismerőst is meg lehetett hívni rá. Tízezrével lehetett e-mail-címeket gyűjteni így, később SZON/HAON/BOON hírlevelet küldeni nekik, így kezdett a márka a fejükben felépülni, a lojalitás kialakulni.

Volt más is, tudomásom szerint online gyermekszépségversenyt mi csináltunk először az Informnál. Amíg ott voltam, öt-hat éven át minden évben megcsináltuk. A második vagy harmadik évben 165 ezer ember játszott a három megyében – pontosabban ennyi e-mail-címről játszottak, ezek között lehetett olyan, aki kettőről-háromról is. Három kategória volt, az újszülöttektől a kisiskolásig, nemenkénti bontásban. Küldték a fotókat a szülők, szavazás, hype, egyebek. Ebben Európában a legjobb volt ez a kiadó és a mögötte lévő osztrák anyavállalat. A Voralberger Nachrichtent 2006-ban az Év lapja elismerésben részesítette az IFRA. Mondjuk, volt némi különbség: a mi Észak-Magyarországunk 16 oldal volt, az ő újságjuk kábé 80-120, végig színesben.

A know-how, amit onnan kaptunk, óriási volt. Az adventi kalendáriumot tőlük vettük át, de a gyerekszépségversenyt, úgy emlékszem, a mi kis csapatunk találta ki. Az egész mögött a lényeg, hogy helyi emberek, arcok, helyek legyenek a lapban. Ha egy helyi ember, a saját nevét látja egy csupa ötös bizonyítványon, vagy a megyehárom sporthíreiben, ha benne van az újságban, akkor jobban bevonódik. Minél több név legyen a lapban és az online-on – és online erre sokkal több lehetőségünk volt. Akkor még a tárhely sokkal jobban számított, de kisebb méretű fotókkal meg lehetett oldani. Rengeteg ponton voltak láthatóak a megyei site-ok, rengetegen rengetegszer találkoztak vele. Akkor mi még nem tudtuk, hogy ez márkaépítés, csak azt, hogy csinálunk valamit, ami a laptól független. A lap nagyon komolyan támogatta ezt, tartalommal, promóval, egyébbel. Ha hirdetés volt, és nem cikk, fizettünk érte, hogy tiszta legyen, és minden tekintetben támadhatatlan – e mögött nyilván volt egy belső elszámolás.

Amikor három hét alatt 150-200 ezer új e-mail-címet szerzel, és utána hírlevelet kapnak, amiről nem nagyon iratkoznak le, és brutál sok ilyen kis dolog volt, akkor lehet nézettségeket, kötődéseket kialakítani. Nagyon működött.

Volt-e olyan szeriőz tartalom, amelyik komolyabb visszhangot váltott ki az alatt az idő alatt, amíg ott voltál?

Volt példa ilyenre. A kiadó gyakran készített veretes, nagyterjedelmű interjúkat országos politikussal vagy akár a miniszterelnökkel, amikor a szerkesztőségben jártak. De volt olyan is, hogy az online felületet arra használtuk, hogy valami több legyen belőle a printhez képest. Például az jut eszembe, amikor Répássy Róbert és Simon Gábor leültek két szomszédos irodában, üvegkalitkában és párhuzamos interjút adtak a miskolci kiadóban, és azt élőben közvetítettük. Az olvasók előre feltett kérdéseit moderálták az újságírók – a technológia még nem volt olyan fejlett, azt hiszem, egy fórummotoron bonyolítottuk le. Voltak olyan tartalmak is, amelyek standard magas minőséget szállítottak, és online elsőbbséget élveztek: például tabellaalkalmazást fejlesztettünk, vagyis ami a hétfői lapban megjelent, az az eredmény vasárnap már online olvasható volt. Az Észak sportújságíróinak volt az érdeme, de ezért a Magyar Sportújságírók Szövetségétől kaptunk egy díjat is: a technológiai feltételét teremtettük meg, hogy a nyomtatott lapnál előbb megjelenhessenek ezek az adatok. Nem csak a DVTK, a megyehárom is. És volt olyan, hogy a Hajdú Online-nál a Lokinak, a BOON-nál a DVTK-nak, vagy Nyíregyházán a Szparinak mi csináltuk a hivatalos oldalát. És olyan is volt, online-only, hogy a Disco Express zenekarnak, akik ugye borsodiak, mi üzemeltettük három-négy éven át a hivatalos oldalát, discoexpress.boon.hu cím alatt.

Az országos és a helyi választásokhoz, hogy közelített a szerkesztőség?

Akkor még volt kampánycsend, meg kellett tanulni, hogy kell kezelni. Nagyon komoly ügyeletben voltunk, vasárnap este ott ültünk és töltöttük fel a tartalmakat. És amikor a valasztas.hu nem volt elérhető, a boon.hu elérhető volt, mert nálunk nem volt akkora terhelés. De érdekes, hogy ezekből mi mégse tudtunk nagy látogatottságokat elérni. Átütő eredmény nem rémlik és konfliktus sem. Egyszer-kétszer volt olyan, ez nem választáshoz kötődik, amikor megkaptunk olyan anyagokat, amelyeket nem szabadott volna megkapnunk, vagy országosan nem volt elérhető, hozzánk viszont eljutott és feltöltöttük. Arra emlékszem, hogy egy országosan ismert politikus valamit átküldött a lapnak 2003 környékén, és a városházán téma volt, hogy hogy az ördögbe tölthető le a BOON-ról, ha hozzájuk előbb kellett volna eljutnia? Nagy világmegváltás nem volt. Ha mégis valami jelentősebb történt, az mindig a lapok érdeme volt. Mi másban voltunk jók, ha például Temesváron nagy árvíz volt, akkor olyan gyorsak voltunk, amilyenek csak lehettünk a híradásban, és folyamatosan frissítettük a témát.

Milyen terjeszkedési irányok voltak, merre és hogyan léptetek tovább?

2001-től 2007-ig voltam az Inform Médiánál, 2003-2004 környékén kezdtünk Romániában, ott végképp a nulláról indulva. Hetente jártam át. Online szerkesztőségeket építettünk fel Nagyváradon, Temesváron és Aradon, lokalizáltuk a site-okat.

Állásportál, ingatlanportál, autósportál – látszott, hogy ezek jönnek fel, azokban elég komoly pénz van. Tanultunk nemzetközi konferenciákon, tanácsadókat hívtunk. 2006-ban már stabil szerkesztőség voltunk, addigra az alaptermékek, a megyei site-ok elég jól álltak, brutál erős látogatottsággal, napi 20-30 ezer látogatóval, üzletileg is elég jól jöttek a számok. Persze az, hogy helyi sales-szel és budapesti ügynökségi sales-szel hogyan kell ezt kezelni, az még nem alakult ki. Helyi sales-ben volt a legnagyobb érdekellentét. A piacon üzleti szempontból 95%-os súlya volt a napilapnak, és 5%-os súlya az online-nak. A napilappiacon a nyomtatási költség sokszorosáért lehetett eladni egy oldalt. A weben nem voltak/nem lehettek ilyen haszonkulcsok, nem is tették oda komolyan magukat a sales-esek, mert nem voltak benne érdekeltek.

Az eredeti elképzelés szerint évekig nem kellett önfinanszírozónak lenniük az informos site-oknak. Amikor eljöttem, az én emlékeim szerint, már éppen önfinanszírozóak voltak. Azért ez elég nagy eredmény volt abban az ellenszélben, az offline sales-en nehezen lehetett átvinni, hogy a print mellett komoly szerepet kapjanak a hirdetők nálunk is. E mögött az említett nyomtatott lapos motiváció súlya és egyfajta edukálatlanság is volt.

Eközben Budapesten elkezdett megjelenni a térképen ez a három site. 2006 környékén már napi harmincezres látogatottsága volt mind a háromnak. Ez már elérte az ingerküszöböt. Mentünk direktben a McCann Ericksonhoz, a Kirowskihoz, és az összes addigi szereplőhöz, és elkezdtek jönni a nagy országos hirdetések a budapesti ügynökségeken keresztül. És egy halom affiliate-ben is benne voltunk, a Vaterával, a Netriskkel, Startutazással, randioldalakkal. Amit csak lehetett, kipróbáltunk, mert óriási elérésünk volt. Most már tudom, hogy monetizálásnak hívják, akkor még nem tudtuk, de csináltuk. Utazási, biztosítási, társkereső oldalakkal működtünk együtt, ezek mind hozzám tartoztak.

A megbízott főszerkesztői pozícióm pár hónap után végleges lett, és minden évben rám osztottak még valami újabb felelősséget. Az elején a látogatottágnövelést, utána marketinget, fejlesztést, sales-t, mindent lépésről lépésre odaadtak. Gyakorlatilag a helyi sales nem volt csak része a „csomagnak” – belső tréningek formájában igen, de felelősség formájában, hogy ráhatásom lett volna a helyi sales-re, nem. Közben látták, hogy terhelhető vagyok. Indultak új projektek, például a gyászhirdetés portál, Pesten vettem meg hozzá a domaint készpénzért. A gyaszhirdetes.hu-t le tudtuk foglalni, az ingyenes volt, ezen elindítottuk a site-ot, aztán bejelentkezett hozzánk a gyaszhir.hu-s tulajdonos, hogy ő ilyesmit akart csinálni, de nem tudta megvalósítani, végül eladta nekünk a domaint.

Mi lett a sorsa ennek a gyászhíres site-nak?

Létezett utána évekig, kapott termékmenedzsert, volt az országossá bővítésére is elképzelés, de nem valósult meg. A négy kiadó nem zavarta egymás vizeit és jó kapcsolatot ápoltak egymással, de valahogy átütő dolgot soha nem sikerült közösen csinálniuk. Ez egy magyar sajátosság. A négy kiadó tette a maga dolgát, különböző intenzitással, de igazán csak a saját háza táján. Voltak menedzsment megbeszélések más kiadókkal is, de a legaktívabb kapcsolat, visszaemlékezve, a Springerrel volt. Vandlik János is említette neked, hogy jártak nálunk.

Voltak közös tervek ezek szerint?

Tervek igen. A Springer a német anyavállalaton keresztül a legnagyobb online álláspiaci szereplő volt Németországban – ha jól tudom, még ma is. Akkor fél Európát lefedték az online állásplatformmal, de Magyarországon ez valamiért nem ment át. Itt viszont lett egy piacvezető receptsite-juk, ami meg talán a németeknek nem volt.

Mindenki lépett valamit. A Lapcom megvett egy szlovák állásportált, ebből Magyarországon indították szlovák mintára a Workaniát. Az Axel Springer az álláspiaccal, úgy emlékszem, nem sok mindent kezdett. Az Inform Média építette a TopJobot, voltak lokális klónjai, BorsodJob, SzabolcsJob, HajduJob, és egy idő után látták, hogy megvehető a CVonline, és megvették.

dunder_krisztian6

A Használtautót – egy részét – a Lapcom vette meg először – ma már Schibsted-tulajdon. Mindegyik kiadó látta, hogy a hírsite-okkal kell valamit kezdeni, mert kell egy erős jelenlét, de a nagyobb pénz a vertikális ágakban volt, a tipikus hármasban: állás, ingatlan, autó. Emellett kialakult a marketplace, a C2C piactér formátum, amit egy független szereplő, a Vatera csinált meg. Léteztek ezek mellett még általános apróhirdetési platformok, amikkel lehetett még valamennyit keresni. Az Informnak is volt ilyen portálja, a Lapcomnak is, de úgy emlékszem, a Springernek nem volt online apróhirdetése, és talán a PLT-nek sem. A kétezres évek első fele nagyon komoly útkeresésről szólt – a megyei lapkiadók is mozgolódtak, de ha most megnézed, a tisztán online szereplők nyertek a vertikális üzletágakban. Nem emlékszem, hogy bármelyiket sikerült volna megingatni, a Profession.hu azóta is a piacvezető állásportál, a Használtautó ma is piacvezető. Az Ingatlan.com is piacvezető a maga területén, bár használhatóságban, láthatóságban a lapcomos Ingatlanbazár erősen feljött mellé. Általános apróhirdetésben volt változás. Az ezredforduló előtt az Aprónet, aztán az Express ment, majd elkezdett erőből jönni az OLX, az Apród.hu és a Jófogás. Ez a harc eldőlt nemzetközi döntési szinten, és most már brutál erős szereplő a Jófogás.

Zárjuk le az informmédiás korszakot. Említetted, hogy nem emlékszel konfliktusra. Hogy látod, minek volt ez köszönhető?

Az Informnál mindenki érezte, hogy az osztrák tulajdonos, Eugen Russ ezt meg fogja csinálni. Volt egy nagyon erős képviselője, Josef Kogler, akinek az első lépése ’97 körül az volt, hogy megmentette a csődtől a cégcsoportot. Valószínűleg Európa egyik legjobb válságmenedzsere, nagyon erős érdekérvényesítő ember. Ő megtette azt is, még az internetes fejlesztések előtt, hogy megtanult magyarul, annak érdekében, hogy szót értsen a helyi kiadós dolgozókkal. Egy külföldi felsővezető – lássuk be –, ezt ritkán csinálja meg. Később a magyar topmenedzsmentnek kellett megtanulnia angolul, annak aki, nem tudott. Velünk szót értettek, mert mi erősek voltunk angolból. Nagyon látta a három kiadó szerkesztősége, értékesítése és marketingje is, hogy ezt az online-t nagyon nyomni kell. Biztos voltak kisebb-nagyobb nézeteltérések. Arra konkrétan emlékszem, hogy a Kelet-Magyarországnál a nyugdíj előtt álló Angyal Sándor hagyta, hogy történjenek a maguk organikus módján a dolgok, ott ez volt a mentalitás. Kiss Laci viszont nagyon mellette állt, ő nagyon érezte a jövőt, és azt, hogy ez a tulajdonosnak fontos. A Naplónál Porcsin Zsolt távozása után nem neveztek ki erős főszerkesztőt, az akkori ügyvezetőre, Szabó Miklósra ragasztgattak ilyen reszortokat. Ő helyi volt Debrecenben, az ügyvezetői feladatai mellett főszerkesztő is lett, aztán egy korábbi igazgató-asszisztensből neveztek ki főszerkesztő-helyettest, Makó Balázst. Vezetői szinten nem volt akadálya az online működésének.

Nálunk a tűrt és a támogatott között volt minden. Ebben voltak azért kemény harcok is, de ezeket nem nekünk kellett megvívni. Amikor át kellett nyomni dolgokat, hogy nem fotó, hanem fotósorozat, akkor azért látszott, hogy a BOON lehagyta az összes többit, mert ott volt mellettünk Kiss Laci, aki a legkomolyabban vette a dolgot. És aztán amikor ő három megyés főszerkesztő lett, átvitte ezt a rendszeren mindenhol.

Nem tudom, hogy neveztük akkor az élő hírgyártást, de azt először úgy próbáltuk ki, hogy volt egy Call Center Miskolcon a negyediken, és mind a három lapnak az összes újságírója egy telefonszámra oda telefonált be, és adott le gyors híreket. És ezeket a gyors híreket tele helyesírási hibákkal, az újságírói attitűdöt teljesen mellőző, inbound hívásokat kezelő ügyfélszolgálatosok rögzítették. Ez volt technológiailag a leggyorsabb, aztán ezek át lettek irányítva az online szerkesztőségre. Korábban sem a Call Centeresek tettek fel anyagokat, mi tettük fel mindig, de a tartalom úgy állt elő, hogy lehet, hogy már reggel 6:42-kor felvettek egy baleseti tudósítást. Mi fél hétkor vagy hétkor kezdtünk, bent volt az inboxban, és gyorsan feltettük. Megvolt a prioritáslista, hogy mikor mit csinálunk. Pár hónapig teszteltük, és láttuk, hogy nem életképes, és megoldottuk technológiailag, hogy a beérkezés pillanatától mi kezeljük ezeket a tartalmakat. Akkor volt a hatról nyolc főre építkezés, kiterjesztett ügyelet, reggel héttől vagy fél héttől este nyolcig, kilencig frissültünk aktívan tartalommal, hétvégén is. Amire meg nem volt elég a kapacitás, arra voltak diákmunkások. Kisebb-nagyobb konfliktusok biztos voltak, de ki emlékszik rá? Mind a nyolc embert meg kellene kérdezni…

Egyéb helyi sztorit, ami megérintett, fel tudsz idézni ebből az időszakból?

Volt egy megható eset: a HAON-nál az első fél, egy évben kialakult egy erős fórumozó közösség, és egy napon az egyik tagja bejelentette, hogy rákos, és elköszönt online a többiektől. Alig látják pár százan, de te már fél éve figyeled a diskurzust, virtuálisan kötődsz egy emberhez, és tudod, hogy ő már nem lesz ott pár nap múlva. Volt ilyen is. No meg olyan idétlenség is, hogy számoljunk el együtt ezerig. Az ilyeneket most a Facebookon csinálják az emberek, és trollkodásnak számít. És volt olyan, amit említettem, amikor a titkosszolgálat jelentkezett nálunk.

Igen, erre vissza akartam térni. Milyen jellegű ügy volt és mit akartak?

Politikai tartalmú hozzászólás miatt jöttek és mondták, tudják, hogy kihez kell kimenni, de kell nekik egy írásos bizonyíték arról, hogy az az ember konkrétan ő. Valahonnan tudták, nem online forrásból, és tőlünk egy kisvárosi felhasználóra visszafejthető IP-cím derült ki – az ember neve nálunk nyilván nem –, de ők innen mentek tovább az internetszolgáltatóhoz. Hogy a szolgáltatótól el tudtak-e jutni a konkrét userig, mi ezt már nem tudtuk.

És a tartalom, ami miatt jöttek, az fent maradt?

Nem kérték a tartalom eltávolítását, ők azt kérték, hogy adjuk ki az adatot és ott álltak fölöttünk, amíg ki nem adtuk. Bejelentkezés nélkül jöttek, hogy nehogy az legyen, hogy a rendszergazda vagy mi „eltüntetünk” valamit. Egy utcában volt a szerkesztőség és a rendőrség Miskolcon, ahol ők fizikailag ültek, a Zsolcai kapuban. Felborult az egész napunk.

Politikai vélemény volt vagy állítás, vagy a kettő határán valami?

Olyasmi, de nem emlékszem.

Helyi vagy országos témájú?

Borsodi – valami fröcsögés. Figyelj, megtanulni a fórumban, hogy hol vannak a sértegetés és a rágalmazás határai, az elég nehéz volt. Egy idő után fizikailag képtelenség volt követni, aztán lehetett ilyen automatizmusokat rátenni, pl. csúnya szó szűrőt, hogy ha egy csúnya szó megjelenik, akkor kapjunk valami értesítést. De ez akkor nem csak nálunk nem volt megoldva. Az Index Törzsasztalnál például sokkal nagyobb balhék voltak. Egy időben havonta vagy hetente keresett minket a rendőrség, hogy annak a hozzászólásnak a rendelkezésre álló adatait kérik. Volt egy hivatalos processz, a mi ügyvédeink is elmondták, hogy kell csinálni, kötelesek voltunk kiadni. Az más kérdés, hogy nekem ez a belső fejlesztők 4500 forintos óradíjával ki lett számlázva a részlegünkre. Nagyon boldogok voltunk, hogy ezért nekünk kell fizetni.

A fejlesztői-programozói munkát tehát a hat, később nyolc fős stábon kívül oldottátok meg?

A kiadónak volt egy fejlesztői részlege Debrecenben, amely végzett mindenféle fejlesztéseket a különböző divízióknak. Először az anyacég CMS-ét használtuk, egy ASP-ben írt szerkesztőségi rendszert, és évekkel később, ahogy fejlődött a technika, kiválasztottak egy magyar CMS-t, és azt vezették be minden országban. Ez a SenseNet portálmotor hat-nyolc évig használatban volt utána. És jóval azután, hogy én eljöttem, amikor már volt olyan minőségű a WordPress, akkor átálltak arra. Romániában is épített a kiadó egy fejlesztő részleget. A magyar fejlesztő részleg külső munkákra is volt szakosodva, de 80 százalékban belső munkákon dolgoztak.

Az online stábban dolgozók fizetésben, egyéb munkafeltételben jobb vagy rosszabb helyzetben voltak, mint a printben dolgozók?

A printeseknél nagyon erősen teljesítménybérezés volt, nálunk nem. Nálunk többnyire fix bérek voltak. Én úgy emlékszem erre a hat és fél évre, hogy az első felében fiatal titánokként úgy éreztük, hogy jól keresünk, a második felében meg már nem. Minket nem a bérezés tartott össze, hanem egy homogén, erősen összetartó volt a csapat. A hat-nyolc fős szerkesztőség mellé volt egy hat-nyolc fő online értékesítő csapat és egy-két marketinges. Az első három évben volt saját márkanevű betárcsázázós internetszolgáltatása is a cégnek (ezt később eladta egy nagyobb internetszolgáltatónak). A teljes online stáb 24-25 fő volt a csúcson. A húszas éveink elején legtöbbünk még nem úgy gondolkodott, hogy lakást kell venni. Megéltünk. A 10-20 éve ott dolgozó, napilapos emberek sokkal, de sokkal jobban kerestek, de nem érdekelt minket. Nem is nagyon tudtuk ezt akkor, csak később vezetőként kezdtem rálátni, hogy milyen javadalmazási rendszerek vannak. Soha nem volt rosszul megfizetve a csapatunk, de igazán nem ez számított. Inkább az volt érdekes, hogy ott vagyunk vidéken és képesek vagyunk a nulláról megtanulni mindent.

Gondolj bele, közben Budapesten Origo, Index, Port.hu, Vatera, webshopok között az eDigital, stb. Minden fejlődött, sales house-ok jöttek létre. Nagyon erős kapcsolati tőkét sikerült kialakítani akkor. Napi kapcsolatban voltunk velük, csak ők nagyobb pályán fociztak, országos szolgáltatásokat építettek fel. A port.hu-s Veszelovszki Zsolttól vettük például a tévéműsort, ezt Vandlik Jani is mondta, és Zsolttal megpróbáltuk ugyanezt Temesváron is megcsinálni. Az adverticum bannerkiszolgálós Vértes Jánosékkal is jóban voltunk, őket mi vittük be a romániai online hirdetéskiszolgálási piacra – mi voltunk ott az első ügyfelük. Az affiliate-ek között messze a legsikeresebb a netriskes affiliate volt Haraszti Zsoltékkal. Gyönyörűen ki lehetett dolgozni, tesztelni ilyeneket, így nem volt rossz a megítélésünk a kiadókban. Tehát mindenkinek volt dolga, de az Informnál elég összetartóan mentek előre a dolgok, a feszültségeket fel lehetett oldani. Tiszteletben tartottuk, ha valami embargós, a kiadósok meg megtanulták, hogy a híreket nem másnap kell lehozni, amikor már mindenki más lehozza. Az országos tévék egyre gyakrabban vettek át híreket, és vagy a hírportált vagy a napilapot hivatkozták.

Mik voltak a formái, fórumai az említett képzésnek, önképzésnek?

Az elején átlag feletti segítséget kaptunk az osztrák anyacégtől. Mi is kimehettünk hozzájuk évente egyszer-kétszer. Tőlük is jöttek páran, hol a sales-t, hol a látogatottságot „toltuk meg”. A cég nagyon példaértékű volt ilyen külső know-how vásárlásban. Amikor a keresőoptimalizálás fogalom el kezdett terjedni, akkor egy tender keretében szerzett egy lengyel SEO-s tanácsadót a cég, és akkor minden terméken végig mentünk. Apróhirdetési tanácsadót az angol piacról hoztak.

Voltak nemzetközi szervezetek, mint az IFRA vagy az ICMA az apróhirdetési fronton, mentünk hozzájuk tanulni meg networkölni, a megszerzett tudást megpróbáltuk már másnap beépíteni. Az IFRA inkább a napilaposok terepe volt 2005-2006 táján, de lapcomosként később már voltam ifrás rendezvényen, ahol a digitális transzformáció volt a terítéken. Tehát voltak a cég által szervezett dolgok, és voltak az önképzések. Komoly fizetős pdf-eket vettünk, meg blueprinteket, meg ehhez hasonlókat – és erre szánt pénzt a cég, szépen. Bármelyik menedzser tanult meg valamit valahol, az bement a közösbe, e-mailen megosztotta. Voltak fotós képzések is. Tanultunk a napilaposoktól arról, hogyan kell képet komponálni, vágni, korrekciózni, mi pedig megtanítottuk a printes sales szervezetet, hogy mi a banner, az online értékesítés, a mérőszámok, ilyesmi.

Idővel az újságírók megérezték, hogy konkrét feedbacket kapni jó arról, hogy mennyi az ő cikkeik olvasottsága. Az elején teljes rezisztencia volt, hogy „ezt én az Északnak írtam”, meg a Naplónak, aztán elmagyarázták nekik, hogy nem. Voltak kemény helyzetek. Amikor a tulajdonos jött Magyarországra, és Debrecenből Miskolcra autózott át, látott egy balesetet. Megérkezett hozzánk, beült a szerkesztőségi értekezletre az osztrák ügyvezetővel, Koglerrel és megkérdezték, hogy mit tudnak arról a balesetről, ami Tiszaújvárosnál volt? Lefagyott az egész szerkesztőség, mert sehol nem volt róla semmi – na ezt a légkört nem akarta senki. Pedig nem volt semmi durva benne, de arról, hogy a tulajdonosnak ez ennyire fontos, hogy annak a tiszaújvárosi balesetnek már fent kellene lennie a BOON-on, akkor megéreztek valamit -ha már a tulajdonos vette a fáradtságot, hogy ezt szóvá tegye. Egy-két ilyen sztorin keresztül megérezték azok is, akik nem voltak velük kapcsolatban, hogy márpedig ez a dolog tényleg fontos.

Az osztrák anyavállalat mindig is kereste az értékes, új tartalmakat. Heti rendszerességgel kaptunk white papereket, vagy inkább blueprinteket. Volt egy Readership Institute nevű amerikai tanácsadó cég, Ausztriában tartottak 2006 elején kétnapos képzést, citizen journalism volt a téma, offline és online oldalról is mentek kollégák három országból. Ilyen horderejű képzésekről 50-100 pontból álló listával jöttünk haza. Metodológiát és konkrét ötleteket adtak át, hogy Németországban vagy Amerikában ezt-és-ezt próbálták ki. Ezeken a szervezeteken keresztül más országokban működő hasonló szerkesztőségek vezetőivel lehetett találkozni, know-how-t cserélhettünk. Jártak kollégák a Frankfurter Allgemeine Zeitungnál, vagy a norvég vg.no-nál, ami egy nagy és jó minta volt az online piacon arra, hogy milyen brutális elérést lehet építeni. A másik koncepciót az osztrák kollégák találták, azt daypartingnak hívják. Arról szólt, hogy egy napon belül hogyan érdemes a tartalmakat súlyozni. Például este már nem a hardcore tartalmakat akarod fogyasztani, hanem valami lightosabbat. Napközben vagy ebéd idején csak gyorsan tudsz tájékozódni, tehát akkor a napi pörgős rövid híreket kell kitenni, nem a 8 000 karakteres tartalmakat. Mi is bevezettük ezt.

2007. augusztusi live stat – Dunder Krisztián archívumából

2007. augusztusi live stat – Dunder Krisztián archívumából

Volt még a live stat: 2005 tájékától kezdve minden kiadóban ki volt vetítve egy nagy képernyő, tizenöt perces bontásban lehetett látni, hogy a hat vezércikknek hogyan nő vagy csökken a nézettsége. Hogyan fogyasztják a tartalmat, ha mondjuk megváltoztatjuk a címet vagy lecseréljük a fotót? Ezt gyakorlatilag megszerették a helyi kiadók, picit elkezdtek versenyezni is egymással, hogy kinek a tartalma van éppen kint, és milyen látogatottságot lehet elérni. Nyíregyházán több újságíró versenyzett egymással, ezt tudom, privát kis deal volt, hogy ott ültek egy hatos szigeten, és versenyeztek, hogy ki tud gyakrabban élre törni. A haváriás, a bűnügyi újságíró volt az, aki ezt felfedezte, megérezte az ízét. Később a napilapnál másnap ez alapján elkezdtek döntéseket hozni: az online statok alapján helyeztek el tartalmakat a lapban. Nyilván nem változott meg a szerkesztőség elvrendszere, de be tudták építeni a szerkesztési döntéshozási folyamataikba ezeket a real time adatokat, hogy hol, hanyas oldalon éri meg közölni. Másfél-két évvel később az indexesekkel beszélgetve kiderült, hogy mi ösztönösen, a saját igényeink alapján egy fejlettebb rendszert raktunk össze, mint amilyen real time statisztikája az Indexnek volt. Sosem hasonlítottuk össze magunkat az Index-szel, de műhelymunka és minőség tekintetében etalonnak tekintettük őket azokban az időkben, ezért is melengette a szívünket, hogy technológiai értelemben és látványban az újságírók és az offline-napilapos szerkesztők számára is érthetőbb rendszert raktunk össze.

Ismereted szerint, akár a megyei lapok mezőnyében, akár az országos szereplőkkel összehasonlítva mennyire volt kivételes ez a háttér, amit kaptatok az online fejlesztésekhez, képzéshez, önképzéshez?

Az alapján, amit utólag hallottam, azt láttam, hogy az Inform, és utána a Lapcom volt az, amelyik ezt a leginkább komolyabban vette – utóbbi 2007-től, amikor elhelyezkedtem náluk. A Springer kapott Németországból inputokat, a PLT-nél a német anyavállalattól kaptak inputokat, de náluk nem volt ez olyan erős. De később ez a két kiadó is kapcsolt.

2007 tavaszán keresett meg a Lapcom. Hogy emlékszel a váltásra, illetve erre az új fejezetre a pályádon?

Addigra volt bennem egyfajta elégedetlenség. Olyan tartalmi megújulást és olyan küllemet akart ráépíteni a három hírsite-ra a menedzsment, amivel én nagyon nem tudtam azonosulni. Ekkor keresett meg egy fejvadász, mint utóbb kiderült, a Lapcom ajánlatával. A fejvadász elsőre azt hitte, hogy én nem veszem komolyan az egészet. Ő nem mondta el, hogy pontosan miről van szó, én meg féltem megnyílni. Miután ezt helyretettük, tisztázódott az is, hogy a Lapcom keres az online hírsite-okhoz egy vezetőt.

A Lapcom site-ok akkor 4-5 ezres látogatottságúak voltak. Az volt a cél, hogy először hozzuk fel ezeket látogatottságban, elérésben, majd ezután üzleti sikereket is szerettek volna látni. Azt hiszem, három-négy napom volt a döntésre, miután az utolsó körben Szammer Istvánnal is találkoztam. Nyár volt, pár hetes váltás után átkerültem a Lapcomhoz. Azt láttam, hogy van ott egy nagyon tehetséges csapat, viszont nem értik őket a vezetőik, akik akkor még nem is vették annyira nagyon komolyan az online-t. Azzal lett egyértelmű, hogy ezeket a hírsite-okat, a Kisalföld.hu-t és a Délmagyar.hu-t szeretnék felhúzni, hogy odahívtak. A Kisalföld volt a legnagyobb példányszámú helyi lap az egész országban, közel 80 ezer példánnyal. A Lapomnál angolos HR- és cégkultúra volt. Gyakorlatilag olyan szabad kezet kaptunk, amilyet csak akartunk – nyilván egy meghatározott büdzsén belül. Ebből a cégkultúrából tudtunk elkezdeni építkezni. Nyáron kezdtünk a kibővített belső csapattal és az fps webügynökséggel, és ősszel, november végén egy éjszaka átálltunk a régiről egy új küllemre. Rengeteg best practice-t elemeztünk, rengeteget dolgoztunk rajta, és onnantól elkezdett elindulni fölfelé szépen a látogatottság. A site-megújítás után fél évvel megtripláztuk a látogatottágot, de lehet, hogy megnégyszereztük, ez attól is függ, hagy napi, heti, havi látogatottságról beszélünk-e. Tehát nagyon látványosan, nagyon gyorsan nőttek meg a hírsite-ok ebben a tekintetben. Elkezdtük a sales-t is kiépíteni.

Előtte nem sok vizet zavartak az online-os srácok, de kezdtünk tényezőkké válni. Én már láttam egy másik cégnél hat és fél évig, hogy mi működik. Tudtam, hogyan lehet egy szervezetet érdekeltté tenni abban, hogy működjön. Ezt a támogatottságot azonban a Lapcomnál nem kaptuk meg, itt a három T-ből a tűrt kategóriáig jutottunk. Hozzátéve, hogy nem csak példányszámban, hanem árbevételben is messze a legerősebb volt a Kisalföld. A Délmagyar szintén nem volt egy elhanyagolható szereplő. És erős karakterek voltak az élükön tartalmi, kiadói- és salesvezetői tekintetben egyaránt.

Próbáltam alkalmazkodni, de tartalmi vonalon nem igazán tudtak elfogadni. Soha nem állítottam, hogy tartalmi szakember vagyok, inkább termékfejlesztés volt az, amit én mindvégig csináltam. A Kisalföldnél a legjobban dr. Orosz Tamással találtam meg a hangot, aki ott a sales-et felépítette. Ő volt hozzárendelve az online termékekhez, a két hírsite mellett az Ingatlanbazárhoz is. Pár hónappal az érkezésem után ezt, az Ingatlanbazár felelősségét is megkaptam. E mellett a Workánia szlovák piacról magyarországira történő belépésében kellett segédkeznem (ennek egyébként abban is volt jelentősége, hogy megismerhettem Szabó Lászlót, aki a Profesia.sk és a Workania.hu állásportálok onlinemarketing-specialistája volt, és akivel pár évvel később elindítottuk a Growww Digitalt).

A Kisalföld kiadóvezetője, Forrás Ákos megkért, hogy segítsek egy győri cégregiszter megújításában, no meg a lap hűségprogramjának internetes megjelenésében. Tehát a termékfejlesztésben tudtunk közös lépéseket tenni. De amikor tartalomról volt szó és a lapok beágyazottságának, pozíciójának a megtartásáról, akkor nehézkesebb lett az együttműködés. Hozzá kell tenni, hogy nem egy az egyben ugyanazt csináltuk meg a Lapcomnál, mint előtte a kelet-magyarországi megyékben. Alkalmazkodtunk a helyi igényekhez. Hat-hét évvel később már más technikákat kellett alkalmazni. Akkor már nem a bulifotó volt a márkaépítő, világmegváltó dolog. Másrészt azt se felejtsük el, hogy itt ugyanaz volt a márkanév a site esetében, mint a lapé.

Ezek szerint a BOON, HAON, SZOON névválasztás mögött tudatosság volt, hogy a hagyományos brandtől elhatároljátok az online termékeket?

Igen, de különben ezeket mi már készen kaptuk az Informnál. A Voralberger Nachrichten mellett ott volt egy Voralberg Online, a vol.at. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a „különbözzenek a nevek” volt száz százalékig az irány, biztos, hogy ez is benne volt, de akkoriban divat is volt az online világban, hogy 3-4 betűs, minél könnyebben megjegyezhető domainnevek legyenek. A vol.at nagyon könnyű volt Ausztriában. Magyarországon a HAON egész könnyen megjegyezhető volt, a BOON-t sokáig búnozták, rá kellett állnia az emberek agyának, de aztán megtanulták, megszokták. Bár léteztek a lapok nevén webes domainek és volt mögöttük tartalom, például az észak.hu-n ott volt az Észak-Magyarország, de általában egy digitális napilap volt, tehát egy lapozható, digitális verzió. Ebből aztán kombiban a printtel, egy előfizetéses modellt próbáltak megvalósítani.

Ehhez a digitális verzióhoz nem volt közöd?

Nem. Nemzetközi kutatások alapján született egy döntés, hogy meg kell próbálni, van értelme. Külföldön éppen felfutóban volt — később aztán már nem annyira. Ha nagyon sarkítok, akkor ez igazából csak egy nagyítható PDF lett, nagy többletértéke nem volt.

Máig is csinálják.

Igen, az Informnál valamilyen kombiban értékesítik, sőt még mérik is az olvasottságát. Amennyire tudom, főleg azok olvassák, akik nem érik el fizikailag. Elköltöztek Magyarországról, elszármaztak vagy rokonok.

A Lapcomra visszaugorva, az online szerkesztőség a menedzsmenttől teljes szabadságot kapott. Kibővítettük a csapatot, fejlesztésben, sales-ben csinálhattunk bármit. Aki Szammer Istvánt ismeri, tudja, hogy ő hagyja az embereket érvényesülni. Igaz, néha többet kellett volna kooperálni, az érdekeket összehangolni, összességben úgy érzem, jól sikerült történet volt. A közvetlen részlegvezető, Tamás azt mondta, hogy neki az lesz az igazi eredmény, amikor a zöldséges vagy a szomszéd már hivatkozik a kisalfold.hu-ra. Pár hónappal azután, hogy átálltunk az új rendszerre, egy gyors baleseti infó vagy valami ilyesmi felkerült, és ő a szomszédjától értesült erről. Jött be boldogan, hogy megvannak az első jelek, most már érzi, hogy ez rendben lesz, és innentől működni fog. Mi akkor számokban már láttuk, hogy a látogatottság duplája vagy két és félszerese is már a korábbinak. Ezeken a domaineken akkor már öt éve a Délmagyarnál és a Kisalföldnél is léteztek ezek a termékek. Az érkezésem előtt másfél évvel volt egy megújítás, ami nem eredményezett növekedést, sőt az oldalon eltöltött idő egy kicsit csökkent is, ezért nyúltunk hozzá újra. Mi elég tudatosan mentünk rá designban, olvashatóságban, szolgáltatásokban, felhasználói élményben, hogy csomó mindenben pluszokat tegyünk mögé. És ezt sikerült megtenni. A feszültséget ugyanakkor soha nem sikerült oldani a napilapfőszerkesztők és közöttem, és ez az elégedetlenség kétirányúvá vált. Jeleztem a főnökömnek bő egy év után, hogy ez nem fog így fizikailag működni. Ebbe a harcba így én nem tudok beleállni, és a lap főszerkesztői mindig ki is tették az asztalra, hogy egy miskolci ezt első számú vezetőként az online divízióban nem fogja tudni megcsinálni helyismeret és kapcsolatok nélkül. El kezdtük alakítani a rendszert abba az irányba, hogy jobban vonjunk be helyből embereket, melynek eredményeként a helyi szerkesztőségekből kaptak online főszerkesztőket – a pontos titulusukra már nem emlékszem –, de helyi döntésekkel rendelkező embereket. Én pedig elkezdtem ebből az egészből kihátrálni.

Győr és Szeged ebből a szempontból ugyanúgy működött?

Győrben Németh D. László, Szegeden Kunstár Csaba lett az online tartalmi vezetője és a Panek fivérek [Panek Sándor és Panek József] voltak ott előtte, alatta, utána és még ma is ott vannak. Sanyival dolgoztam a hírportálokon, Joe-val a vertikálisokon, az Ingatlanbazáron, a Déli Aprón, a helyi autóbazáron. Az ő jelenlétük az érkezésemkor nagyon sokat hozzátett, nagyon megvolt a közös hang, el tudott kezdeni fejlődni ez az egész. És azt láttuk, hogy a jelentős ugrást a hírsite-oknál sikerült meglépni, amíg még ott voltam, az Ingatlanbazárnál pedig előkészíteni. Utána nagy tévékampányokkal meg egyebekkel sikerült még lendíteni rajta, de én akkor már éppen eljövőben voltam… Mi is volt a kérdésed?

Hogy volt-e különbség az együttműködésre való hajlandóságban, az online támogatásában Győr és Szeged között?

Más volt kicsit a hozzáállás. A Lapcomnál nagyon erős menedzsment volt, erős szakemberekkel, de nagyon kevés összetartással. Az egyéni érdekek a csoportérdeknél jobban érvényesültek. Az Informnál azt láttam, hogy egy közös jövőkép vagy egy közös ellenségkép, de valami összetartotta az ottani embereket.

A Lapcomnál két különböző kultúrájú vidéki céget vettek különböző időpontokban, és ehhez még hozzájött a Budapest Sun, és egyéb leágazások. Ezt a kérdést a Lapcomnál, én úgy láttam, nem sikerült megoldani. [Szammer] István hozott felsővezetőket, nevezett ki kiadóvezetőket, amíg én ott voltam, és érdekes módon a kiadóvezetőkkel sokkal jobban sikerült megtalálni a hangot, mint a főszerkesztőkkel. De ez valahol normális, mert Nyerges Csaba és Szetey András is – főleg András – elég erős karakter volt, és nem tudtam olyan léptékű kapcsolatot kiépíteni heti egy személyes interakcióval az adott városokban, hogy úgy ismerjenek és elismerjenek, mint előtte 6-7 évig az Informnál az ottani felsővezetők. Nem is kaptam olyan mértékű emberi támogatást. Benne voltam a mélyvízben, és működött is valamennyire, de néha többet kellett érdekekkel foglalkozni, mit az értékteremtéssel. Ez azért nagyon megterhelte a lapcomos időszakot.

A kommunikációs nehézségek, zavarok, belső feszültségek mögött az állt, hogy nekik a tiédtől eltérő online koncepciójuk, hangsúlyaik voltak vagy az a fajta szembenállás volt ez, ami a print felől közelítő, print szocializációjú szerkesztők és az online média úttörőinek viszonyát hagyományos terhelte?

Ez volt: hagyományos szembenállás és rezisztencia. Féltették a példányszámaikat, egyáltalán nem voltak érdekeltek az online sikerében a szerkesztőségek. Másfél évig hallgattam, hogy mennyire kellene különbözni a laptól, meg egyebek. Értem, de ezek helyi termékek, és az interneten nincsenek fizikai korlátai annak, hogy ki honnan fogja olvasni. El kell dönteni, hogy mennyire akar a helyi emberekhez szólni. És ha a helyi emberekhez akar szólni, akkor az a legeslegfontosabb, hogy ők saját magukat viszontlássák, a saját nevüket, a saját fotójukat, ismerőseiket, arcukat. 2007-ben a kisalfold.hu márkanév alatt nem nyomhatod meg bulifotókkal az egészet, tehát kell egy kicsit a márkanévhez alkalmazkodni. És ahogy említettem, az sem merült fel, hogy más domainre kerüljön a portál. A másik két kiadónál inkább az informos logikát követték, tehát három-négy-öt betűs márkaneveket találtak ki, különösen a Springer, de a Pannon Lapoknál is a VAOL-lal és hasonlókkal ezt szintén leképezték. A Lapcom volt az egyetlen, amelyik következetesen megtartotta a márkaneveket.

Mondok egy konkrétumot: nem emlékszem, hogy a gyászhíreket a Kisalföldön vagy a Délmagyaron valaha lehoztuk volna. És ha egy helyi lapkiadóssal beszélsz, akkor tudod, hogy a gyászhír az az egyik legfontosabb, legolvasottabb tartalom. A Kisalföld és a Délmagyar látogatottsága is még nagyobb lett volna, ha ezek oda felkerülnek, mint ahogy más kiadóknál ezek felkerültek (sőt, árbevétel-többlettel kerültek fel). Soha senki nem fogja tudni cáfolhatatlanul állítani, hogy pont ezért mondták-e le a lapot. Ebbe nehéz is belemenni, és nem is tisztem, hogy miért mondtak le lapelőfizetést. Azt láttuk, hogy azzal a közepes léptékű támogatással, ami a lapok szemszögéből nézve egy óriási változás volt – és ilyen értelemben még tisztelem is őket, hogy ilyen gyorsan meglépték ezeket – ezek a site-ok el kezdtek növekedni, de nem pusztán önmagában a hírektől vagy a helyi cikkektől.

Sok összetevős volt, hogy mitől növekedhetett egy-egy ilyen helyi site. Mértünk mindent: gyakorlatilag ugyanazt fogyasztották a Kisalföldön és a Délmagyaron is, mint az előtte, általam vezetett helyi site-okon. Ezen felül itt el kezdtek megjelenni még egyéb diverz dolgok a site-okon, de már fogalmam sincs, hogy mik. Magazinos vagy hasonló saját tartalmak, de őszintén szólva egy-másfél év után én ebből az egészből kiábrándultam. Úgy kerültem a Kisalföldhoz és a Délmagyarhoz, hogy a fejvadász győzött meg, hogy márpedig ez nekem jó lesz, mert további sikereket érek el, kapcsolatokat építek. Holott én már akkor is egy kis, saját céget, tanácsadói praxist akartam elkezdeni építeni. De nem bántam meg, nagyon jó döntés volt, a fejvadász részéről is, hogy meggyőzött, Szammer István részéről is, hogy felvett, és az én részemről is, hogy igent mondtam. Hozzátettünk valamit az internetes lábnyomokhoz, de egy még támogatóbb közegben valószínűleg még előrébb lehetett volna lépni. 2008 végén aztán eljöttem, és elkezdtem a tanácsadói vállalkozásomat.

Még annyit hadd kérdezzek, hogy akiket fokozatosan beépítettek az online munkába Győrben és Szegeden, az online stábok tagjaival jó volt a munkakapcsolat?

Szerintem példaértékűen jó volt. Általában három fős csapatok voltak. Plusz egy-egy designer hirdetéskiszolgálásra, egyéb háttérfeladatokra és általában két sales-es megyénként. Szegeden volt egy marketinges kollegánk, és a győri főszerkesztő is próbálta adaptálni az ötleteket. Voltak bevált dolgok és egy-két dolgot átvettünk az informos tapasztalataimból. Csináltunk itt is adventi kalendáriumot, de itt például önálló domainre helyeztük, Ajándékosztás.hu néven csináltuk. 2007-ben ezt megrendeztük, aztán 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és még sokáig csinálták, lehet, hogy még most is megy. 50-100 ezer ember játszott egy-egy ilyenen, irányítószám alapján beazonosítottuk az e-mail-címeket és utána szétbontottuk helyi listákra, és vagy hírlevelet kaptak vagy újabb játékokra hívtuk őket. Csináltunk más különleges dolgot is, amik egyébként nem ütöttek nagyot. Valentin-napkor például lehetett egy olyan Kisalföld vagy Délmagyar címlapot csinálni, amin a te kedvesed volt a Nap szépe, fotóval és rövid leírással, de ezt senki más nem látta, csak az, aki ezt a linket ismerte. Átküldted ezt a linket a kedvesednek, ő meglátta saját magát a nyitóoldalon, és kapott egy szívrohamot vagy örömkönnyeket hullatott. Mi úgy láttuk, ez a fejlesztés egy óriási geg, hogy meghekkeltük a saját szolgáltatásunkat, aztán kevesebb, mint ezren használták. Lehet ezt akár sikerként is elkönyvelni, de ahhoz képest, hogy milyen elérésünk volt, lehetett volna ez akkor már sokkal erősebb szám is.

dunder_krisztian8

Visszatérve a kérdésre, azok, akik ott voltak már előtte az online szerkesztőségben, azok ott is maradtak, csináltuk együtt tovább, és ez jó volt, mert őket ott már elfogadták. Már a tervezési fázisba bevontuk viszont a két kiadó összes felsővezetőjét. Ha jól emlékszem, tizenkét fős felsővezetői team volt. Mindenkit leinterjúztunk, hogy kinek milyen elképzelései vannak, és építettünk be dolgokat. Tehát nem arról volt szó, hogy mi jövünk, aztán végig partizánkodjuk az egészet, és hazavágunk egy ikszmilliárdos kiadót. Igyekeztünk minden gondolatot beépíteni, de volt egy pont, ami után persze nem. Ugyanazokat hallottam az embargós anyagokról, a fotóról, és ott is mindent el kellett magyarázni, de az Inform Médiánál sokkal pozitívabb hozzáállás volt. Itt se volt rossz, csak azt a gyors átállást az agyban nem érzékeltük, lassabban ment végig rendszeren minden, mint ahol előtte már egyszer végig harcoltam ezt. Egy idő után látszott, hogy a feszültség nem feloldható. A helyi emberek nagyobb kontrollt kaptak, érdekeltté tették a napilap főszerkesztőket, az offline szerkesztőségből választottak tartalmi vezetőt a Délmagyar.hu és a Kisalföld.hu élére. Ebbe az irányba fordultunk, így rám már nem volt szükség.

2007 nyarától 2008 végéig voltam a Lapcomnál. Úgy éltem meg, hogy amire hivatott voltam, azt elvégeztem. Tisztességes válás volt. Évekkel később a Kisalföld napilap szerkesztőségvezetőjével, Nyerges Csabával egymás melletti szállodában nyaraltunk a török tengerparton. Egy gépen mentünk, ugyanazzal az utazási irodával. A viszonyunk neutrális volt. Kezet fogtunk, és beszélgettünk egy kicsit a tengerparton. Ha a Panek-srácokkal egy konferencián összefutok, ugyanígy elbeszélgetünk. És nem tudom, most hogy néz ki, de fél évvel ezelőtt még pont az a design volt, amit mi raktunk össze. Nyolcéves design, ami tehát egyrészt időtállónak is bizonyult, másrészt azóta nem volt pénz, paripa meg fegyver ennek a megújítására. Remélem, hogy most már az összes hírsite megújul, mert mindegyik elavult, de az büszkeséggel tölt el, hogy ilyen hosszú ideig kitartott, amit 2007-2008-ban alkottunk.

Mennyire volt szempont a kiadóvezetés számára a munkátok megítélésében, hogy a sales hogy muzsikával?

Fiatal, harminc körüli hölgyek foglalkoztak ezzel, akik megértették, hogy mi a feladat. Egy webdesigner volt mellettük, aki bannereket készít, aloldalakat, landing page-eket rak össze, bannereket kezel adserver zónákban. Ugyanazon a piacon halásztak az online értékesítők, ahol a napilapértékesítők. Soha nem tudták annyira sikerre vinni, mint amilyenné sok más online szolgáltatás válhatott Magyarországon. Egy ideig még figyelemmel kísértem, és azt láttam, hogy a Kisalföld ebben gyorsabban, jobban tudott fejlődni, mint a másik három kiadó, ahol hol önálló online sales volt, hol az offline sales-t akarták megtanítani, hogy adjon el pluszban az online-ra jelenlétet, valamilyen kombinált értékesítési csomagban. Ezzel kísérleteztek a kiadók, de soha az életben nem sikerült megtalálni az igazán ideális vagy legjobban működő modellt. Évekkel utána, ha nem is aranytojást tojó tyúkként, de nem veszteséges, önálló termékként tudtak tekinteni az online-ra, és ez leginkább a Lapcomra volt igaz. A legnagyobb ellentét mindenhol ez a 95-5 arány volt, hogy amit a napilapban el lehet adni mondjuk 300 ezerért, azért a webre 30-50 ezret kért(het)tek – részben azért, mert nem is igazán hittek benne – főleg az offline sales-esekre gondolok itt. Nem volt ez igazán kitalálva, miközben ezen a piacon, ezekben az években, ha országos szereplőket nézel, az Index például a karakteres stílusával, az erős és nagy szerkesztőségével, sales-hátterével olyan árakat tudott érvényesíteni, hogy az elképesztő. A helyi szereplőknek maradt az, amit helyben csináltak, és még épült Budapestről valami kis ügynökségi bevétel. Utóbbiak egyébként nagyon szépek tudtak lenni már. 2008-2010 táján volt három nagy szereplő, az Origo, Index, és a Sanoma, és ha utánuk még maradt a médiavásárlási büdzsékben, akkor azt részben a megyei felületekre szórták ki. Eléggé látható szereplők voltak a helyi site-ok, nagyon szépen futottak országos kampányok ezeken a felületeken. Messze jobb árakkal, árrésekkel, mint ahogy helyben.

Helyben szerintem a fő probléma az volt, hogy az igazi értékekhez nem rendelték hozzá a hirdetési árakat. Így a sales-es nem volt érdekelt az online eladásában. Mérlegelt, hogy a lapban elad fél perc alatt egy 300 ezres felületet, már nem kell magyarázni, az online-on pedig meg kell tanulnia, el kell adnia és a végén meg abszolút értékben fele a jutaléka. Később próbálták ezen jutalékeltolással az online felé javítani, de én nem láttam, hogy ez valaha átütő vagy példaértékű módon sikerült volna bárhol. Azokban az esetekben működött helyben, ahol önálló online sales-esek voltak, akik magukénak tekintették a termékeket és csak arra értékesítettek.

A megyei lappiacnak az általad szorosabban ismert Inform Média és Lapcom mellett volt két másik szereplője, az Axel Springer és a Pannon Lapok Társasága. Velük is dolgoztál.

A Springernél, nyolc plusz egy megyében ez nehezebb ügy volt. Komoly belső képzéseket nyomtunk le, árképzéseket alakítottunk ki, de náluk a viszonylag erős budapesti jelenlét dominált az egyéb termékek, a Világgazdaság Online, a Mindmegette és a Nana miatt. A budapesti ügynökségi sales-ben ügyesek, erősek voltak, és leginkább az termelt a helyi site-oknak is árbevételt. A portfólióban voltak nehezen értékesíthető megyék, mint Tolna vagy Békés. Persze itt is próbálkoztak, például Békéscsabán Korbely Gyuri [Korbely György] kitűnt az újító szellemével, tartalom oldalon nagyon a magáénak tudta az online ügyét, valahogy bele vitt egy kis kultúrát. Nem tudom, mennyire volt ez bozótharc, vagy sikerült valami támogatottságig is eljutnia, de nekem kívülről úgy látszott, hogy a szükséges affinitás ott volt meg először, ezért tudott először ott elindulni hírsite. Értékesítésben is látszott az affinitásuk, de hát ebből a szempontból az nem egy könnyű megye. Ezekben én már tanácsadóként vettem részt, nem vontak be a napi dolgokba, de azért azt láttam, hogy vezetői szintről Budapesten ez a támogatottság megvan és viszonylag sok dolgot igyekeztek lemásolni a Springernél az Informtól, meg bárhonnan, ahonnan tanulni lehetett.

A Pannon Lapoknál összeverbuváltak mindenkit a sales-ből és próbálták gyorstalpalón megtanulni, de ott is az az érzetem volt, hogy ez valahogy nem tud működni. Ráadásul ott volt a szerkesztőségeken belül egy politikával is összefüggő feszültség, de ebbe nem tudok belemenni, mert sose láttam igazából bele. Érdekes, hogy a Sprigernél és a PLT-nél is a korábbi IT-vezetők kapták meg felelősségként, tehát kezdetekben egyfajta informatikai projektként kezelték az online médiát.

Összeségében elmondható, hogy mind a négy kiadó fel tudta közepes vagy nagyon erős termékké fejleszteni a hírsite-jait. Ahol a budapesti ügynökségi sikereket sikerült vidékre is kiterjeszteni, ott szabad szemmel is látható üzleti sikerekről is lehetett beszélni. Büszke vagyok arra, hogy ezek a helyi site-ok így ki tudtak fejlődni, mert kicsit úgy érzem, volt közöm hozzá, de azért azt nagyon sajnálom, hogy az összefogások nem értek be. Voltak kiadói próbálkozások, közös network, közös sales, ilyenek, de sose tudtak megvalósulni. Ha belegondolsz, és összeadod: napi 500 ezres látogatottságról volt szó. Ez a negyedik legnagyobb szereplő lett volna közös fellépés esetén. Emlékszem, a legmagasabb felsővezetői szinteken ment a diskurzus erről, de valamiért a nap végén sosem tudott ez elkezdeni működni. Valószínűleg azért, mert az érdekek a végén inkább széthúztak.

A TOP3-ban az Index és az Origo önálló, online-only szolgáltatók voltak; a Sanománál akvizíciókkal nagyon komoly cash flow-kat lehetett a Startlappal meg a Professionnel behozni a házba. Ezek nem tartalmi, hanem listing típusú megoldások, az egész mögött milliárdos árbevétellel, finn gondolkodással. Profitabilitás szempontjából persze ezek se voltak kivétel nélkül olyan fényes történetek.

Lehetett volna a helyi hírportálokból valami sokkal erősebb, de nehéz utólag is megmondani, hogyan. Rengeteg szolgáltatásban kezdtek el egymással konkurálni. Mennyire életszerű, hogy négy cég, egy osztrák, egy angol, egy német, meg még egy német eljusson odáig, hogy közös céget, tisztán online céget rakjon össze, és akkor ebbe hírsite-okat, vertikális site-okat, meg egyebeket közösen működtetnek? Ilyenre nem csak Magyarországon, máshol se tudok példát. Pedig valami ilyesmitől működhetett volna. Másnak megcsinálni ezt azért lett volna nehéz, mert a helyi tartalom, lássuk be, az drága. Minél inkább akarod, hogy helyi legyen, annál inkább nehéz megoldani. Látszik, hogy azóta se lettek igazi vetélytársaik. Helyi szigetek, amikre utaltam, igen, de az nem elég.

Néhány konkrétumot, fontosabb nevet említs még kérlek azokkal a springeres és PLT-s projektekkel kapcsolatban, amelyekben dolgoztál.

A Springer hároméves együttműködés volt, különböző intenzitással, mindig volt valamilyen projekt. A helyi hírsite-okkal kezdtük, az első évben ezek megújítása volt a feladat. A második évben a sales és a technológiai háttér támogatása. Az egésznek az első számú felsővezetője, aki átlátta az egészet, Palánki Zsolt volt, ő hívott oda, és támogatott minket, amikor kellett. Termékfejlesztésben Bóta Barnabással és Vandlik Janival dolgoztunk. Technológiai támogatásban Németh Richárd és Bodor Péter, illetve a csapatuk volt a partnerünk. Tehát a Springerben, még ha külső tanácsadóként is foglalkoztattak, a csapat nem kis részével valamilyen interakcióban voltam, valamit mindig csináltunk közösen, értékesítőkkel, termékmenedzserekkel. És nem csak a hírsite-okkal, hanem a Mindmegetténél Zimre Krisztával is, vagy pár belső, projektek felett álló mérési- és egyéb háttérfeladatokban Földi Katával. Mintha egyfajta külsős-belsős lettem volna. A Springer részéről volt is szándék ennek az erősítésére, de én úgy gondoltam, hogy éppen ezért működik, mert nem szippant be a rendszer a hagyományaival. Kevés emberről tudok, aki ne fogadott volna el ott engem. A Világgazdaság Online volt még egy nagy projekt, ahol Pásztor Andrással dolgoztam együtt, fél év alatt újítottuk meg a VG-t. Az értékesítésben Kolozs Krisztával rengeteget terveztünk, dolgoztunk együtt. Neki a budapesti piac nagyon egyértelmű volt, de a helyi piac insightjait együtt raktuk össze – árazási stratégiákban, egyebekben –, de a döntés az mindvégig az övé és a helyi kiadóké volt.

A PLT-nél tisztább volt a kép, egy nagy tanácsadási projekt volt az egész, fél-egy éves együttműködés, Tantalics József ex-informatikai vezetőként megkapta ezt a feladatot felsővezetői szinten. Vele és Török Tibor exsportújságíróval dolgoztam együtt, aki offline-ból lett online-os. A PLT, ha nem is tartósan, de bevont az értékesítés alakításába is. Ebben Molnár Peggy és Kázmér Judit volt a kapocs. Volt olyan, hogy az ötven fős, mind a négy megyére kiterjedő sales-szervezetnek kellett képzéseket tartani. A Springernél szisztematikusan mentünk végig megyéről megyére, a PLT-nél blokkosítva, külön dolgoztunk a megyei sales-szel és külön a budapesti sales-szel. Utóbbinál Berkes Bálinttal, Kliszek Noémival voltam még kapcsolatban. Ez már így elég sok név? A legmeghatározóbb közös munka tekintetében a PLT-nél a Török Tibor és  Tantalics József volt, a Springernél Bóta Barna, Vandlik Jani és a Pásztor András. Bár néhányan elmentek, a legtöbben ma is ott dolgoznak tartalmi vonalon. Tisztelem őket ezért, nagy kihívás.

Egyetlenegy dolog kimaradt az elején, hogy az informos időkben léteztek kisebb Index-klónok. Észak.index.hu, és ehhez hasonlók. Ott Szegő Péter szerepe érdekes, az Észak Indexet csinálta, az Észak-Magyarországnak eközben tudósítója volt. Ő építette később a Propeller.hu-t, a Zoomot, meg egy magyar twittert-szolgáltatást, a Yamm.hu-t. Benne mindig is megvolt ez a technológiai érdeklődés, vagy nem is tudom, mi a jó szó rá. Ha nem tévedek, most a Zoomot csinálja éppen, tehát Tiszaújvárosból indulva tizenöt éve ott van a tartalmi piacon, Budapesten.

Nem tudom mennyire kerek ez így. Tudom, nem annyira újságírói közelítésű, de én ezen a termékfejlesztői szemüvegen át látom az egészet. Az Informnál az egész szerkesztőség ilyen volt. A Lapcomnál már jobban érvényesült az újságírói vonal, a PLT-nél is nagyon nyomták. Ott sokat kellett tenni a paradigmaváltásért, hogy megértessük, ha csak hírújságot akarnak csinálni, abból nem tudnak nagy online sikereket elérni. A friss számokat nem néztem, de szerintem most is úgy néz ki, hogy az Inform- és Lapcom-site-ok a vezetnek, a Springer nagyon közel lehet hozzájuk, és ha jól sejtem, a PLT is felzárkózott. Az biztos, ha tizenöt, húsz ilyen site-ot összeraksz, az 5-600 ezres napi összesített látogatottság nem egy elhanyagolható valami.

Időközben a megyei lappiac jelentősen átalakult, a tulajdonosi kör két új szereplőre szűkült…

Hát igen, nem is tudom, mi történik majd itt. Őszintén szólva ösztönösen kezdtem el távolodni a kiadói piactól. Persze voltak még utána B2B együttműködések: Médiapiac.com, Trademagazin.hu, továbbá hasonlók egészségügyi- és más területen, dolgoztam a Heti Válasz Online megújításán is, de szépen lassan kezdett kirajzolódni, hogy az e-kereskedelemben és a listingben, startupokban sokkal nagyobb potenciál van. Ráadásul ezek általában tisztán online szereplők, sokkal jobban értjük egymást. Öt-hat év tanácsadás alatt világossá vált, hogy számomra az irány a pure online lesz. Mert mind a négy kiadónál ellenszélben, nehezített pályán kellett építeni dolgokat. Ha keretezni akarjuk a beszélgetést, akkor visszaköszön a tizenhárom éves korszakom, amikor szintén nehezített pályán, nem Commodore64-gyel, hanem TV computeren írtam basicben dolgokat.

Ma már még inkább eredményorientált szemlélettel közelítem meg a dolgokat. A Growww Digitalt ötödik éve építjük, ezen a szemüvegen át látjuk a folyamatokat, és azt mondjuk: adatvezérelt döntéseket kell hozni. Ha valaki a pénzét elhelyezi valahol, akkor tudnia kell előre, hogy miért. Minket azért hívnak, mert eredményeket akarnak, azaz növekedést:  árbevételben, látogatottságban, bejövő érdeklődőkben. Úgy érzem, hogy ebben a cégben kerültem a helyemre, generalistaként az a rengeteg különböző képesség, amit tizenhat év alatt szereztem, fejlesztettem, ebben a digitálismarketing-ügynökségben kamatoztatható leginkább. De nagyon hálás vagyok azoknak, akiknek annak idején főállásban vagy tanácsadóként segíthettem a munkáját. Mert nyilván hozzá tettek ehhez a tudáshoz, részben ezért is ismertek meg a piacon, és ismertek is el néhányan. Úgy érzem, hagytunk lábnyomokat a piacon, ha nem is akkorákat, mint a nagy hármas alapító tagjai, de azért vidékről is képesek voltunk látható nyomokat hagyni.

Az elmúlt hat évben a szerepem az e-kereskedelem, a nemzetközi piacok, a közép- és nagyválallatok üzleti növekedése területén vált fontossá. Ügyfeleket szolgálunk ki performance marketinggel, emellett saját termékfejlesztéseink vannak: a ROIminer és a MentorFM. Ezekben abszolút komfortzónában, minden nap tele energiával, vibrálva dolgozunk. Még nagyon sok lehetőség van az online világban, amivel megéri foglalkozni, csak előre lehet és előre érdemes menni.

Az interjút Bellai László készítette – 2017. november 14-én, Budapesten, a Growww Digital irodájában.

Megosztás
Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0